Új Dunántúli Napló, 1998. december (9. évfolyam, 329-357. szám)
1998-12-21 / 349. szám
1998. december 21., hétfő Háttér - Riport Dunántúli Napló 9 Gáz, hetvenhét lépésben Nem, sehogy sem tud kifarolni innen. Még ezzel a kis szappanosdobozzal sem. Az idős ember visszaballag lapátért. Zakóban, nyakkendőben, ahogy kikászálódott a Trabantból. A gázcsőfektetéshez kiásott árkok hetek óta temetet- lenül ásítoznak, a magánházak kijáratát néhol földkupacok torlaszolják. A sárga agyagot csepergő eső fényesíti, sárrá kenő- dik, átfolyik az út túloldalára is.- Pocsék egy munkát végeztek - dörmögi maga elé az ősz hajú férfi zihálva. A megye második legnagyobb városába megérkezett a gáz. Az eseményt a kivitelezők is megpróbálták feledhetetlenné tenni. Idő és szisztéma szerint is követhetetlenül temették be az árkokat, a heves munka emlékét itt-ott még most is őrzi egy-egy frissen foltozott, hevenyészve elkerített útszakasz. A harmincezres Komlón több mint 1200-an fizették be a beruházás elindítását is segítő és a szándékot szavatoló 77 ezer forintot az önkormányzatnak, amelyből a választásokat megelőző napokban 10 ezer forintot kaptak vissza az igénylők. A számlához a polgármester még egy komlói polgárokat köszöntő levelet is mellékelt az önkormányzat nevében.- Befizettem a pénzt, de én ugyan nem fogok gázzal tüzelni - dohog egy testes, szemüveges úr. - Megmaradok a szén és a fa mellett, az a biztos. A szomszéd már gázkazánnal fűt, 16 ezer forint volt az első havi számlája! És mi van, ha az oroszok összevesznek a nyugatiakkal és elzárják a gázcsapot? Politika ez, kedves uram! A csinos fiatalasszony fázósan húzza föl a vállait a kabát alatt, mielőtt föllépne a buszra. Elárulja, akadt egy kis maszek munkája. Pécsre siet. Pedagógus.- Háromszobás társasházi lakásunk van, de egyelőre még pénzünk sincs kazánszerelésre, és szeretnénk majd a legcélszerűbb megoldást választani a sokféle közül. Azt mondják, ez a kéményektől is függ. Nálunk annyiféle van, ahány lakás. Még olyan lakó is akad, aki olajkályhával fűt. És tudja, hogy az önkormányzat hozott egy rendeletet, ami korlátozza, hogy a házak homlokzatára gázkéményt szereljenek? Azt mondják, rontja a városképet. Mondja, lehet ezen a városképen még rontani?- Se a nevemet, se a koromat ne írja kedves - rimánkodik égy idős asszony - nem vagyok én újságba való. Az idegeim sem jók. Éppen várom a szerelőket ... A már betegeskedő nyugdíjas házaspár azt is szégyelli elárulni, hogy mit kellett eladniuk ahhoz, hogy télidőben végre ne kelljen szeneskannákkal a lépcsőt járni naponta. Történetükben ennél is meghök- kentőbb, hogy kényszerű tájékozatlanságukban mennyire kiszolgáltatottá váltak.- Hetek, sőt hónapok telhetnek el azzal, amíg egy-egy pecsétes papír - engedély, számla - visszaérkezik a megrendelőhöz - mondja Merk Ferenc, az önkormányzat hatósági irodájának szakembere. - Ennek több, rajtunk kívül álló oka van. Sőt januártól életbe lépett a 46/1997/1229. sz. rendelet, amely a beruházást építési hatósági engedélyhez köti.- Csak hát mindenki először a hatóságot szidja - teszi hozzá kollégája, Bognár Miklós. - Pedig a papír nem itt akad el. Meg kell kérdezni az épületgépész-tervezőket, akik néha teljes ügyintézést ígérnek, ám még azt is elfelejtik közölni, hogy építésztervezőre és több hatósági engedélyre is szükség van. De meg kell kérdezni az építtetőt is: mire kötött az épületgépésszel szerződést, ha kötött egyáltalán. Tervét a DDGAz engedélyezteti, majd az építész következik, aki a helyi körülmények szerint adaptálja a tervet, majd a kéményseprő, az ÁNTSZ ad szakvéleményt. Két- vagy több szint esetén a tűzoltóság is. Ezután adhatja csak ki a hatóság az engedélyt a mellékletekkel együtt.- Tessék, itt olvasható - bök a paragrafusra Merk. - Az engedély az „építmény homlokzatán égéstermék kivezetés berendezéseinek, szerelvényeinek elhelyezéséhez” szükséges. Az a legelőnyösebb a lakónak is, ha az épületgépész és az építész már a kezdet kezdetén összedolgozik. A többség már így csinálja. Csak az engedélyek után következhet a legnagyobb falat, a kivitelezés. Végül a gázszolgáltató helyezi üzembe a kazánt. Azt is leírhatja, hogy van, akinek három hétig tart a procedúra, van akinek fél évig. Ez sok mindentől, gyakran a pénztől függ. Húsz-harminc ember is megostromolja a hatósági irodát a hétfői és a szerdai ügyfél- fogadási napon. Az itt dolgozó négy embernek sem könnyű egyszerre százfelé szaladni. Köblénytől Alsómocsóládig 16 község gázbekötési ügyeiben talpalnak a városé mellett. Csak Komlón szeptember elejétől december 10-éig négyszáz engedélyt adtak ki. Ezen a télen pécsi épületgépészek se restek bejárni a hét domb városát. Szorgosan becsöngetnek a lakásokba, ajánlják magukat. Komlón ma 6-10 ezer forintért „kábelezik” be az udvart, a lakást a sárgarigószínű csövekkel. Az építésztervező körülbelül ugyanennyit kér, hogy a kémény az előírásoknak megfeleljen. Például, ha a kémény a homlokzatra kerül, akkor az egészen föl a tető síkjáig burkolt legyen. Mondjuk betonyp-elemekkel. Ha csak parapetes kivezetés van (és persze az ÁNTSZ szakemberének is figyelmeztetni kell a lakót, hogy szellőztetésnél a konvektorokat zárja el), akkor a kéményseprőnek 2587 forintot kell fizetni a helybenhagyó szakvéleményért. Ha kémény is van, akkor ez 1848 forinttal több. Mindamellett a sor elejére kérné magát a kéményseprő is, akinek nemcsak annyi a munkája, hogy belenézve a kéménybe eldöntse, milyen hosz- szú és mély sötétség lakozik a füstokádó hengerekben. Szei- fert Józsefnek nagyon is he- lyénvalóak az érvei. De ők - mondja - csak a beruházás végére érhetnek oda. Ha csak nem szólnak nekik külön. — A számlák útja is néha katasztrofális, de néhány jó ötlettel lehetne takarékosabb, ésszerűbb megoldást is találni, h- a cégek közül némelyik nem törekedne főként csak arra, hogy a saját termékét eladja. És most a piac is telített, van vevő. Míg például a Majális tériek úgy érzik, másodrendű állampolgárok, ide, a városközpontra néző dombra azért nem vittek fel vezetékeket, mert a tizenhat lakóból csak hatan fizették be a pénzt és nem nyolcán. Míg mások úgy okoskodnak, hogy egyébként sincs itt piac; a vezetékek a belvárosból is hiányoznak. Holott ha ott lennének a házak előtt, akkor a társasházak lakói dönthetnének akár úgy is, hogy leválva a távhőszolgáltatásról saját hőközpontot alakítanak ki. De ez már egy másik történet. Maradjunk a cirkogejzírek- nél, gázkazánoknál, konvektoroknál. Egy-egy eljárás elő- nyét-hátrányát, teljesítmény és légköbméter összefüggéseit, valamint az árát nehéz lenne most röviden elemezni. De a kivitelezés költségei - az anyag és a munkadíj együtt - biztos, hogy meghaladják a 100 ezer forintot, és könnyen elérhetik a félmilliót is. Ahány ház, annyiféle megoldás. Egy két-, két és fél szobás lakás havi gázfogyasztása 6-9 ezer forintra tehető. A magánházaké esetenként jóval több ennél. A mese azzal ér véget, hogy a szolgáltató is kér 8 ezer forintot a beüzemelésért. A gáz veszélyes üzem. Csak abból a tízezerből kell nyolcezret kifizetni - mondják egyesek fanyar humorral (vagy komolyan?) - amit az önkormányzat már „visszaadott”. Bóka Róbert A szerencsések már konvektorral fűtenek fotó: mOller andrea Hodnik Ildikó jegyzete Az oroszlánok kora Úgy látszik, mindig vannak olyan áldozatok, akik kimaradnak a nagy leosztásból. Magyarországon is megtaláljuk azt a szomorú generációt, amely voltaképpen sohasem jutott a húsosfazék közelébe, mert a vezetők posztjaiba csak elhalálozási sorrendben ülhettek volna be, de mire eljött ez az idő, helyükre már tetterős, a feladatra képzett fiatalok kerültek. A velük szemben érzett, ki nem mondott bűntudat eredménye néhány jelzésszerű szociális intézkedés lett, s az az egyre inkább tért nyerő gondolat, hogy a középkorú vagy idősebb dolgozó amúgy se jó már sokra, és különben sem EU-konform, tehát az ő hibája, ha véletlenül kiteszik a szűrét. Negyven fölött elhelyezkedni ma már szinte lehetetlen, azok pedig, akik állásban vannak, rettegve várják a holnapot. Ma gyakrabban mondjuk, mint valaha, hogy „a kor nem érdem, hanem állapot”, ami persze igaz is, csakhogy az öregeket sohasem azért tisztelték, mert sokat éltek, hanem azért, mert éppen emiatt sokat láttak a világból, olyan tapasztalatokra tettek szert, amilyenekre a fiatalok nem. A kormány mostani felállása persze sugallhatná, hogy az „ifjúi hév” szövetséget kötött a „meglett korral”, de a közgondolkodás eléggé türelmetlen a középkorúakkal és az idősebbekkel. A szemléletváltásra jó példa, hogyan ábrázolnak egy csapatot a cégek reklámfüzetei. Korábban, például egy bank ék alakba fejlődött vezérkarának élén a tisztes, őszes halántékú bankj vezér állt, mögötte a megbízható törzsgárda, az arcukról sugárzó tapasztalattal, hátul pedig a friss csikócsapat, mint a gyors ügyintézés és a biztató jövő záloga. Egy orvosi teamről készült mai felvételen a háromszög élén a harmincas férfifőnök vezeti a csapatot, mellette, de persze egy lépéssel hátrébb egy hasonló korú, kissé férfiasnak tűnő hölgy. Utánuk a negyvenen inneniek, bár aki öregebbnek hat, azon már műtősmaszk van. Az utolsó sorban pedig a jó öreg doktorbácsik őrzik a látszatot, hogy kell még a hosszú évek alatt összegyűlt szakértelem. Akárhogy is van, a legjobban azért akkor mennek a dolgok, ha tudja egymást támogatni a fiatal erő és a bölcs élettapasztalat. És végül is egyszer mindenki megöregszik. Jeti pedig nem létezik? Csaknem húszéves vita után az Új Kína hírügynökség leszögezte, hogy a titokzatos jeti, a félig majom, félig ember, amelyet sokan véltek látni és még többen nem létezőnek tartottak - valóban nem létezik. „Több tudományos expedíció állapította meg egyértelműen, hogy a látni vélt jetik mindegyike valójában vadon élő állat volt” - idézte a hírügynökség Csang Csiang-longot, az erdőgazdálkodási bizottság vezetőjét. Kínában a nyolcvanas évek elején kezdődött a vita arról, hogy léteznek-e ezek a félig majom, félig ember élőlények, miután többen állították, hogy találkoztak jetivel. A jeti létezését látszott bizonyítani, hogy több ezer rendkívül nagy, 40 centiméter hosszú lábnyomot találtak, és parasztok vörhenyes szőrcsomókat szolgáltattak be, amelyekről megállapították, hogy egyetlen ismert állatfaj egyedétől sem származnak. Ä kínai sajtó az évek során nagy nyilvánosságot szentelt a jetikérdésnek, s felváltva közölte falusiak állításait és a témával kapcsolatban elhangzott lelkes tudományos nyilatkozatokat. Mint az Új Kína most rámutatott, a helyi vezetőket a leginkább az izgatta, hogy nemrég 500 000 jüant (63 000 dollárnak megfelelő összeget) kínáltak fel jutalmul annak, aki elevenen kézre kent egy jetit. A hírügynökség nem közölte, hogy ki tett ilyen felajánlást, csupán annak megállapítására szorítkozott, hogy „az állítólagos jeti elfogásáért kitűzött jutalom súlyosan veszélyeztetheti a többi vadon élő állatot, nem is szólva arról, hogy tudományos téren semmire sem jutnának vele”. MTI Vizsgálják, hogy kik rontották el Alaszkát Alaszka államát 1867-ben vette meg az USA Oroszországtól. Akkoriban Washingtonban sokan bírálták az üzletet, mondván: minek vettünk egy ekkora nagy darab keményre fagyott földet? ... Igaz, később kiderült, hogy szinte fillérekért jutottak hozzá. Alaszkában sokáig valóban nem volt sokkal több, mint hegy és tenger. Ezért is tartott egészen 1959-ig, amíg a terület teljes jogú állami rangot kaphatott. Igaz, akkorra kiderült, hogy partjainál óriási olajkészletek rejlenek, amelyeket azóta is nagy erőkkel aknáznak ki. Alaszka hosszú ideig elkerülte az amerikai felhőkarcolókat és gyorsétkezdéket, a szennyezést és a lármát. Ennek azonban lassan vége, legalábbis Anchorage- ben, a fővárosában, ahol a 49. állam 600 ezer lakosának majd a fele él. Ott már megjelentek a toronyházak, a Mc’Donaldsok és a népszerű üzlethálózatok. Mindazok nagy bánatára, akik éppen azért költöztek ide, a „világ végére” mert ott még láthatták a romlatlan természetet, benne kevés emberrel. S mindennek a jogi következménye tipikusan amerikai: a csalódottak vizsgálatot kezdeményeztek a washingtoni törvényhozásban: állapítsák meg, kik a felelősek Alaszka romlásáért! S főként: a kongresszus fizettessen kártérítést a bűnösökkel!' 4