Új Dunántúli Napló, 1998. december (9. évfolyam, 329-357. szám)

1998-12-20 / 348. szám

Bojkott a jégen Az elmaradt ÚTÉ - Álba Volán bajnoki jégkorong- mérkőzéssel kapcsolatban Őze István, az ÚTÉ megbí­zott klubigazgatója értet­lenségét fejezte ki, mond­ván: az újpesti játékosok bojkottjának nem lehetett oka az, hogy nem kapták meg a bérüket, mivel kifi­zették a szerződés szerint nekik járó pénzt.- Az egyesület fegyelmi bizottságának döntésho­zataláig a játékosok sem­milyen sportrendezvé­nyen nem képviselhetik az ÚTÉ színeit - mondta. Marad a kapus A várakozásokkal ellentét­ben Michel PreuáL’homme, a Benfica belga kapusa nem igazol a brazil Fluminense csapatához. A korábbi válogatott játékos azután döntött a maradás mellett, hogy beszélt a portugál klub elnökével, aki megerősítette: tovább­ra is számít rá. A 39 éves Preud’homme már a ne­gyedik idényét tölti Portu­gáliában. Szantracs Kínába ment Szlobodan Szantracs, a ju­goszláv labdarúgó-váloga­tott korábbi szövetségi ka­pitánya egyéves szerződést kötött a kínai Sandong csa­patával. A Blic című jugo­szláv napilap értesülése szerint a szerződés értel­mében 200 ezer dollár illeti meg az edzőt, aki az idén Franciaországban megren­dezett világbajnokság után távozott a jugoszláv váloga­tott éléről. Szantracs a szerződés aláírása után elégedetten nyilatkozott. Elmondta, hogy a munkafeltételek megfelelőek a kínai klub­nál, melynek vezetősége el­érendő helyezést nem jelölt meg, egyszerűen csak mi­nőségi munkát kért. •.if". i-,! • Tegnap Pécsett, a Lauber Dezső sportcsarnokban ren­dezték meg a Borotel focigála öregfiúk labdarúgó teremtornát, amelyen hét csapat indult, az Újságíró­válogatott nem érkezett meg. A tornát, amelyet mintegy ezer néző látott, a Videoton nyerte. A csoportmérkőzések ered­ményei: Pécsi MSC - Beliscse 4-2 Gólszerzők: Dárdai P. 2, Lőrincz, Torna, illetve Benkovics 2. Meggyőző fölény, megérdemelt győzelem. Videoton - Baranya vál. 3-3 Gólszerzők: Végh (2), Fekete, ill. Varga S„ Miklós, Hüben A baranyaiak már 3-0-ra is vezettek. Újpest - Olimpikonok 4-2 G.: Szabó A. 2, Kiss S., Törőcsik, ill. Herédi (öngól), Ordina. Egyértelmű újpesti fölény, néhol látványos játékkal. Ferencváros - PMSC 4-4 G.: Kincses S. 2, Dzurják, Pogány, ill. Havasi L. 2, Megyeri, Palaczky. A Ferencváros az utolsó pil­lanatban lőtt büntetővel egyen­lített. (Voltak itt olyan csapatok is, amelyek évek óta együtt ját­szanak hasonló tornákon. Más gárdák erre az alkalomra jöttek össze. A pécsieknél érdekes volt látni, hogy a PMFC- ben és a Baranya-válogatottban kik szerepeltek. Nemcsak a pé­csieknél jelentett különbséget a szimpátia.) Baranya vál. - Olimpikonok 3-4 G.: Réfi G. 2, Ábrahám ill. Várszegi 2, Ordina, Kálnoki Kiss. Elszórakozták lehetőségeiket a baranyaiak, talán kicsit le is becsülték lelkes ellenfelüket. Újpest - Videoton 1-3 G.: Szabó A., ill. Csongrádi 2, Emmer. Ekkor is látszott már, hogy melyik a torna legegységesebb csapata. Beliscse - FTC 5-7 G.: Vurdelja, Madarics, Jaman, Benkovics, Vukelja, ill. Kincses S. 3, Détári 2, Horváth K., Pintér R. A győzelmet jobban akaró Ferencváros megérdemelten nyert. A torna egyik legjobb játékosa, Kincses ezúttal sem vallott szégyent. Újpest - Baranya-vál. 9-3 G.: Kiss S. S, Tóth J. 2, Törőcsik, Szabó A., ill. Vörös D„ Réfi G„ Varga S. Iskolajátékkal nyertek az újpestiek a fáradó baranyaiak ellen. Videoton - Olimpikon 8-3 Gólszerzők: Csongrádi 4, Szabó J. 3, Fekete Cs., ill. Várszegi 2, Ordina. (Mivel a pesti szakemberek­ből álló újságíró-válogatott nem jelent meg, a további mérkőzéseket az úgynevezett Tomaválogatott játszotta, majd következtek a helyosztók. ) Találkozás A vártnál kevesebb nézője volt a tegnapi pécsi gálának. Arra viszont mindenképp jó volt ez a rendezvény, hogy találkozzanak egymással olyan régi ismerősök, akik hosszú idő óta nem látták egymást. Itt volt Détári Lajos (a közlékeny), Törőcsik András (a visszafo­gott), Tóth Jókká (az egykori pécsi), Szabó József a Videotonból, aki végül is a torna gólkirálya lett az utolsó találkozón, a döntőben hetet szerzett. Helyosztók: Az 5. helyért: Beliscse - Olimpiai vál. 4-4 (kilencesekkel 1-2) G.: Bukelja (2), Jaman, Madarie, illetve Várszegi (2), Ordina, Kálnoki Kiss. A horvátok többre számítottak, nagyobb sikerre, kétségkívül szépen játszottak, de ez kevés­nek bizonyult tegnap. A torna vége felé elmondták, nem is tudják pontosan, hogy kell-e még meccset játszaniuk. Ők azért jöttek, hogy játsszanak, minél többet... A 3. helyért: Pécsi MSC - Újpest 5-5 (kilencesekkel 5-4) PMSC: Bodnár - Dárdai, Havasi, Róth, Mészáros, Torna, Palaczky. Cs.: Megyeri, Hosszú. ÚTÉ: Kollár - Herédi, Tóth J„ Miskolczi, Kiss S„ Szabó A.. Csere: Schróth, Törőcsik. G.: Havasi (2), Torna (2), Megyeri, illetve Tóth J. (3), Szabó A. (2). Úgy tűnt, hogy ezen a mérkőzésen vették legko­molyabban a játékot a csapatok Ráfi Gábor (csíkos mezben) csapatának egyik vezéregyénisége volt A Baranya- válogatott mégsem jutott a dobogóra. • A"-' Róth Antal ezúttal Pécsett próbálkozott, a pályán mutatta meg tudását FOTÓK: LÄUFER LÁSZLÓ tagjai. Néhány szabálytalanság is becsúszott, amely a többi mérkőzésen ritkaság számba ment, ugyanakkor nagyszerű akciók végén láthattak a nézők gólokat. A döntőben: Videoton - FTC 10-3 V.: Balajti, Farkas M. Videoton: Mári - Borsányi, Emmert, Fekete, Jónás, Csongrádi. Cs.: Szabó J., Horváth Gy., Végh. Ferencvárosi TC: Hegedűs - Jancsika, Pintér, Ebedli Z., Martos Gy., Pogány L. Cs.: Dzurják, Détári, Kincses S., Kuznyecov, Szokolai L„ Horváth K., Katona L. Gólszerzők: Szabó J. (7), Fekete, Csongrádi, Jónás ill. Kincses S„ Pogány, Détári. A döntőben meggyőzőbben és szebben játszott a Videoton, és megérdemelten szerezte meg a győzelmet. Látványos megoldásokat élvezhetett a közönség. Úgy tűnt, hogy a fehérváriak komolyabb ellenfél ellen is hasonló arányban diadalmaskodhattak volna. Hangulat A legtöbb autogramot Détári Lajos adta tegnap. Nem biztos hogy csak azért, mert őt ismerték a legtöbben, talán azért is, mert mindenkivel készségesen elbeszélgetett, aki szóba akart állni vele. Sokan voltak ilyen résztvevők ezen a focigálán, Döme mégis „nyert” ellenük. Keresték volna többen Törőcsiket is, ám úgy tűnik, nem vágyott az ilyenfajta sze­replésre, csak akkor jött ki az öltözőből, amikor éppen pályára kellett lépnie. Bozsik László A Borotel focigála támogatói voltak: Borotel Kft., Attika Rt., Femex Kft., Várszegi Kft., Westel 900, Aczél Kft., DDGáz Rt., Szignál Biztosító Rt., Axon Rt., Eurobusiness Kft., Márvány Kft., Élker Rt., Gienger Kft. (Fizetett hirdetés) Egy igazi család! w w ~-<7am c*roen Limusine, Coupe, Break. í^lái? So4M>JSo(0X0XD Egyedülálló Citroen árgaranciával! Az Ön baranyai Citroen partnere: A IIto — I a ron K'ft Pécs, Vadász u. 83. /VUIO-LargO Ml. Telefon: (72) 236-220 Hétvégi telefonok: 06-20-9228-424; 06-20-9781-513; 06-20-9739-411 döntős A pécsi származású Nagy Zol­tán sikerrel mutatkozott be a férfi teniszezők Sopronban zaj­ló, 2 millió forint összdíjazású Bajnokok Tornáján, mivel két- játszmás találkozón, 7-6, 6-4-re legyőzte György Tamást. Szombaton délelőtt kiderült, hogy az 1. fordulóban a Kisgyörgy Gergelytől három­játszmás mérkőzésen vereséget szenvedett Jaross Gábor beteg­ség miatt visszalépett. Krocskó József a szombati versenynap első találkozóján magabiztosan, összesen négy játékot veszítve, 6-2, 6-2-re győzte le Kisgyörgy Gergelyt, a Gulyás-csoport 2. fordulójában, így a 3. kör eredményeitől füg­getlenül a Vasas teniszezője már biztosította helyét a vasár­napi elődöntőben. li j n Nyolcvan gyermek (negyvenkét fiú és harmincnyolc leány) tegnap az tornacsar­nokban, a Baranya megyei asztalitenisz utánpótlás seregszem­léjén. Pécsieken kívül beremendiek, sásdiak, komlóiak és mohácsiak Is indultak. FOTÓ: MÜLLER ANDREA

Next

/
Thumbnails
Contents