Új Dunántúli Napló, 1998. december (9. évfolyam, 329-357. szám)

1998-12-20 / 348. szám

HARLE TAMÁS KARÁCSONYI INTERJÚJA ANTAL IMRÉVEL Apró ember. Egészen apró. Agy­sebésznek készült, mégis zongora- művészként lépett a világot jelentő deszkákra. Jó néhány filmszerepé­nek köszönhetően a Magyar Filmművészeti Lexikonban is helyet kapott, az ország mégis az egyik legnépszerűbb ma­gyar televíziós műsorveze­tőként tiszteli. Az élet­ben éppen olyan, mint a képernyőn. Kedves, I bolondozó, és - számos \, pályatársával ellentét­ben - remek riportalany. „Ordítottam az orvossal, hogy mentse meg, ne hagyja elmenni!” 1998. december 20. Arckép Hetedik oldal A ruha csalóka, a képen ugyanis Nemo kapitány van „Gombnyomásra” cseveg, a riporter csak hátradől, néha-néha közbekérdez - és szorgalmasan jegyzetel.- Honnan az örök derű, a fáradhatatlan mesé­lőkedv, energia és kisugárzás?- Minden a gyermekkorban dől el, és nekem cso­dálatos szüleim és gyermekéveim voltak. Apám tanító volt, édesanyám óvónő, úgyhogy én egy va­lóságos gyermekparadicsomban nőttem fel az óvodai szolgálati lakásban. Hatalmas udvar, ho­mokhegyek, titokzatos bokrok, fák, nem hiány­zott nekünk onnan semmi. Vas Szív, az indián- Gondolom, jó kis botrányokat csaptatok.- Botrányt nem! Érdekes, én igazán jól nevelt kis­fiú voltam, ráadásul sűrűn nyomtam az ágyat. Minden létező gyerekbetegséget megkaptam, az emlékkönyvem szerint csak méhen kívüli terhes­ségem nem volt. Képzeld, mi nyaranta hatalmas előadásokat rendeztünk. Te, hát az valami fan­tasztikus volt. Egy álló évig készültünk. Ősszel el­határoztuk, hogy télen mit olvasunk el, tavasszal már próbáltunk, nyáron meg következett a való­sághű előadás.- Csak nem Nemo kapitányt tisztelhetjük benned?- Nemo kapitányt, bizony, meg Sándor Móricot. Na és Vas Szívről se feledkezzünk el!- Az meg ki a csuda?- Úristen, hát nem tudod?! Vas Szív a rettenthetet­len indián, ez volt az én dicső indián nevem.- Szerettél zongorázni?- Imádtam!- Miért? Mit adott a zene, a zongorázás?- Sokkal többet, mint az irodalom vagy bármi más, ugyanis a zene szavak nélkül közvetít ér­zelmeket. Ott van Liszt Mephisto keringője. Te vagy Mephisto, ugyanakkor te vagy a lány is a darabban, fúj a szél az erdőn, madarak trilláz­nak, és mindezt egyedül te, a zongorista közve­títed.- Ez maga a boldogság?- Mámoros boldogság... Gondolj bele: kétszáz év­vel ezelőtt egy borús őszi napon egy görbe lábú kis osztrák, nevezzük Wolfgang Amadeus Mo­zartnak, valamiért rosszkedvű volt. El volt kenőd- ve, pocsék hangulatban várta az estét. És ahelyett, hogy elverte volna a kedves feleségét, amit egyéb­ként a derék Constanza igazán megérdemelt vol­na, odalépett egy kottapulthoz.- És telepötyögtette a papírt.- így van, mégpedig valami egészen bonyolult kódrendszerrel, és a részéről minden el volt intéz­ve. Na most, eltelik kétszáztíz év, és ezt a papirost megtalálja egy másik pasi, nevezzük őt Yehudi Menuhinnak. Átnézi, majd kiáll New Yorkban a Cornegie Hallban több ezer ember elé, és hegedül­ni kezd. Nem kezd el magyarázni, hogy hölgyeim és uraim, találtam egy telepöttyözött papírt, amely a véleményem, ízlésem és érzésem szerint ezt és ezt jelenti... Nem! Odaáll, cini-cini. A jelenlevők­nek rezegni kezd a dobhártyájuk, és... Mozart úr csodája- ...és ugyanolyan hangulatuk lesz.- Ez hihetetlen csoda. Eltelt kétszáztíz év, a Bécs-New York távolság mondjuk hatezer kilomé­ter, és a jelenlévők mégis megközelítőleg olyan lelkiállapotba kerülnek, mint annak idején az a kis osztrák.- Mondjuk elszomorodnak. De mitől?- Hű, ha én azt neked meg tudnám magyarázni! Tény, hogy Chopin egyik keringöjétől elszomo­rodsz, a másikat hallva pedig szinte lebegsz a bol­dogságtól.- Odaadnád az egész Antal Imre-életutat egyetlen koncertért a világ valamely szen­télyében?- Hát igen... Kérlek szépen, nagyon szerettem vol­na eljátszani Mozartnak két, mohban írt zongora- versenyét, és ez már sohasem adatik meg. Szeret­tem volna sok mást is eljátszani még.- A téged közelebbről ismerők szerint benned két én lakozik.- No, fene?!- Az egyik fürdik a népszerűségben, mindig vidám arcát mutatja, a másik viszont magá­nyos farkas.- Hát farkasnak azért semmiképpen sem nevez­ném magamat.- És magányosnak...?- Egyedül élek, de azért nem vagyok olyan magá­nyos. Vannak persze elkenődött pillanataim, olyankor nem megyek emberek közé, meg aztán borzasztó könnyen meghatódom, amit rettenete­sen szégyellek. Nézek egy filmet, hallgatom a ze­nét, jujjujjujj, lyukacsosra bőgöm a zsebkendő­met. Nemsokára itt a karácsony, biztosan megint elérzékenyülök majd.- írtál egy önéletrajzi könyvet, Pami. Tényleg, hogyan lettél, Pami?- Kérlek szépen, ez a gyerekkori, illetve felnőttko­ri becenevem volt. Édesanyámmal kivételes és fantasztikus kapcsolatban éltünk, és ő szólított engem így. Amíg édesanyám élt, addig Pami is lé­tezett. Utána már nem. Amikor meghalt, akkor Pami is elment.- Mikor veszítetted el őt?- Engem agysebésznek szánt az apám, és édes­anyámnak agydaganata lett. Éppen akkor bete­gedett meg, amikor az agy működéséről forgat­tunk filmet. Hát ki érti ezt?! Ordítottam az or­vossal, hogy mentse meg, nem hagyhatja el­menni, tegyen meg bármit! És akkor azt mond­ta nekem a professzor, hogy nézze kérem, nem az élet maga a fontos, hanem az élet minősége. Tehát nincs jogunk valakit szenvedésre ítélni, hogy mondjuk egy műtét következtében meg­vakuljon, magatehetetlen legyen. Nincs jogunk hozzá. És augusztus húszadikán az édesanyám elment. Szinte hihetetlen, de igaz: augusztus húszadikán is született. Mama, segíts!- Azt mondják, ha valakit nagy tragédia ér, akkor nem képes sírni.- Ehhez idő kell. Nekem fél év kellett, az első karácsony. Tudod, ő mindig remek sütiket ké­szített, és elhatároztam, hogy én bizony megsü­töm ezeket, az ő emlékére. Feltettem Mozart úr, aki mindent tud, szóval Mozart úr Requiemjét. Gyúrtam, gyúrtam a tésztát, de minduntalan összeragadt, nem tudtam vele mit kezdeni. So­kadszor próbálkoztam már újra, aztán egyszer csak elfogott valami megmagyarázhatatlan re­megés. Felnéztem, és mintha csak anyámhoz fohászkodnék, hangosan kiszaladt a számon: Segíts már!!! Aztán... akkor... átszakadt a gát. De mondom, odajött hozzám Mozart és megsi­mogatta a lelkemet. Marilyn Monroe tízmilliós levele Egy New York-i árve­résen 43 ezer dollá­rért, vagyis több mint tízmillió forintért kelt el a hollywoodi film­csillag, Marilyn Mon­roe egyik levele. A Norma Jean Baker Dougherty néven alá­írt levelet 1943-ban, tizenhat évesen írta. A később világszerte ünnepelt színésznő, aki gyermekéveit ár­vaházban töltötte, a levélben örömmel közli, hogy hamaro­san találkozik édesapjával. Az ötoldalas levél ki­kiáltási ára 30 ezer dollár volt. Cappuccino Boclikor nélkül? Ahogy közeledik az év vége, úgy sűrűsödnek az események azon személyek körül, akik megha­tározott időre szerződtek le egy-egy médiához, ^---------i műsorhoz. Ezek közé . tartozik a nemcsak 'jÉÍs- I mert rádiós műsorve­^ íPtBI zető- Bochkor Gábor I is. Mivel a legfrissebb hogy jövőre már nem ő vezeti a Cappuccino műsorát. Ha így lesz, a hallgatók joggal kérdez­hetik majd: hová tűnt Bochkor Gabi?! Soros György: új könyv „A harmincas évekhez hasonló világválság veszé­lye fenyegeti a Föld lakóit, ha a befolyásos gazda­sági vezetők nem változtatnak hozzáállásukon” - írja Londonban frissen megjelent könyvében So­ros György. A globális kapitalizmus válsága című műből a napokban részleteket közölt a The Times című angol hetilap. A számos magyar alapítvány szülőatyja és támogatója tippeket is ad, hogyan le­hetne elkerülni a gazdasági katasztrófát. Szomo­rú, de ezek beteljesítéséhez maga a szerző - Soros György - is kevés reményt fűz. A MÁV-val Tokióba A három tenort január eleji fellépésén a MÁV Szimfonikus Zenekar kíséri Japánban. A Carre­ras, Domingo és Pavarotti produkcióit szervező, magyar származású Rudas Tibor ötlete volt, hogy meghívja Tokióba a hangversenyzenekart. A koncert díszletét ugyancsak magyar szakem­berek készítették el Budapesten. Havas Henrik még nem tudja Bár már régóta „lógott a levegőben”, a Napkelte című műsor elköltözése az MTVl-ről sokakat meglephetett. A TV3-hoz történő átigazolás a | jfláP csak csatorna­hogy' róla van szó, telefonon értük utol, hogy megkérdezzük, hol folytatja januártól. Bár a közismert tévés sze­mélyiség készséges volt, csak a következőt nyi­latkozta: Amíg én sem tudom, nem nyilatkozom.

Next

/
Thumbnails
Contents