Új Dunántúli Napló, 1998. december (9. évfolyam, 329-357. szám)
1998-12-12 / 340. szám
10 Dtinántuli Napló Kultúra - Művelődés 1998. december 12., szombat Hírcsatorna Pécsi képzőművész Győrben. Pinczehelyi Sándor kiállítása nyílik meg december 18-án 17 órakor Győrött, az Esterházy-palo- tában. A tárlat, amely elé Várkonyi György pécsi művészettörténész mond bevezetőt, egy hónapig látogatható. (ly) A Kvartett sikere. A Pécsi Harmadik Színház már két hazai fesztiváldíjat nyert előadását, Spiró György „Kvartett” című komédiáját az elmúlt héten Marosvásárhelyen és Kézdivásárhe- lyen láthatta a közönség, mindkét helyen két-két előadásban. A pécsi társulat munkáját elismerő szakmai és közönségsiker fogadta. (ly) Baranya-2000. Ez a címe annak az ezredfordulós megyei rendezvénysorozatnak, melynek nyitóünnepsége december 17-én lesz Pécsett, a József Attila u. 10. szám alatti helyszínen. 16 órától estig kézművesek, baranyai falvak, művészeti és nemzetiségi együttesek mutatkoznak be. A közel egy évig tartó eseménysorozatban tavasszal például cirfandlifesztivál és néptáncos műhelytalálkozó is lesz a már hagyományos rendezvények mellett. (ly) Kórusok napja. A magyar kórusok napjának alkalmából adventi zenés áhítatra kerül sor december 13-án 16 órakor a pécsi kertvárosi református templomban. Szerepel a Pécsi Kodály Zoltán Gimnázium Vegyeskara, a Pécsi Testvérvárosok Téri Általános Iskola Kórusa, a Pécsi Zeneművészeti Főiskola Nőikara, a Pécsi Mecsek Kórus, a Pécsi Művészeti Szakközépiskola Leánykara és a Pécsi Egyetemi Kórus. (ly) Zongorabérlet. December 14-én indul a dél-dunántúli Filharmónia zongorabérleti hangversenysorozata. A Liszt-teremben most 19.30- kor Bánky József ad zongoraestet, február 15-én Jandó Jenő, március 8-án Forgó György, majd április 19-én Fodor Gabriella játszik, (ly) Négy éve társ a tervező napi munkájában a számítógép FOTÓ: LÄUFER LÁSZLÓ A festő ujja billentyűben végződik Korunk csodája a számítógép. Már a hétköznapjainknak is része az iskolai oktatástól kezdve a bolti számlázásig. Miért éppen a képzőművészetet hagyta volna érintetlenül? Elfogult hívei forradalmi változásról beszélnek, mások a hagyományos - „fejjel, szívvel, kézzel” végzett - alkotási tevékenység ellenségének tekintik, amely elgépiesíti a személyes folyamatot. Hol van az igazság? Erről beszélgettünk Máthé András belsőépítésszel, aki röviden így foglalja össze a véleményét: „Ez egy elektronikus szerkezet, amelyet nekem kell megtöltenem tartalommal, és amivel megtöltöm, az én vagyok.” Máthé András az Iparművészeti Főiskolán végzett, számos pécsi középület belső terét tervezte. Egyik első munkája a pécsi Király utcai Képcsarnok- ház volt, a legutóbbi pedig a Szerencsejáték Rt. Irgalmasok utcai irodaházának belsője. Képzőművészettel is foglalkozott önálló alkotóként: „textilt festettem, tárgyakat csináltam, szobrom is van”, mondja.- Négy évvel ezelőtt pesti grafikus barátaim vettek rá, hogy használjam munkámban a számítógépet. Nem véletlen, hogy leghamarabb a grafikusok haraptak rá a kompjuterre: funkcionálisabb a gondolkodásuk, mint a képzőművészeké. A munkámban a fotót is használom: az alkalmazott fotózás keretében számos önálló, nagyméretű fotómontázsom van Nagykanizsa, Vác, Pápa középületeiben. Azt az átalakítást, manipulálást, amit korábban hosszadalmas laboratóriumi munkával végeztem el, a számítógépen egy mozdulattal elérhetem.- Ennyi lenne az egész?- Nem. A kompjutemek két alapvető funkciója van számomra. Az egyik a belsőépítészeti munka. Amikor kitalálom egy belső tér elrendezését, a végleges változatig számos variációt kell elkészítenem. Azelőtt külön-külön kellett megrajzolnom - több kiló pauszpapírt elfogyasztva -, most egy billentyűvel alakítok át vonalakat, színeket. A megrendelőnek szebb látványt mutathatok be ezen is múlhat a megbízás. A kivitelezőnek pontosabb rajzot adhatok - szigorúbb lehetek a követelményeimben.- Idáig a műszaki rajz köny- nyebb elkészítéséről volt szó.- Igen, de ha meg tudom csinálni a kompjuteremben a látványtervet, akkor az már alkalmazott grafika. És a reklám- grafikáimat is így csinálom.-A számítógép a képzőművészetben ...- .. . úgy kezdődött, mint egy játék, de aztán komolyra fordult. Veszek egy fotót: szétvághatom, kiszínezhetem, egyes elemeit áthelyezhetem, megváltoztathatom a gépen. De „a semmiből” is létrehozhatok egy új alkotást, mint a festő az ecsetjével. Hiszen a gép szinte mindent tud. Ha akarok, elkezdek „festeni”: nemcsak a színeket változtathatom, hanem az ecset szélességét és a papírfelület rücskösségét is meghatározhatom. Készíthetek akvarellt, olajképet és mintegy rajzolhatok is, mondjuk, zsírkrétával. Ki mondja, hogy ezt a gép csinálja, nem én? Ä gép csak egy elektronikus szerkezet, amelyet én töltök meg tartalommal, és ez a tartalom én vagyok. Én adom neki az utasítást, akárcsak az ecsetnek vagy a vésőnek. Az a feladatom, hogy megtaláljam az én gondolkodásom és a számítógép nyelvének közös pontjait.-Ez már művészi alkotótevékenység?- Igen, ha feltételezzük a számítógép irányítójáról a megfelelő művészi alkotóképességet, tehetséget. Hiszen a komp- juteren létrehozandó képzőművészeti - vagy képzőművészeti igényű - alkotáshoz ugyanúgy kell egyfajta művészi képesség - vizuális fantázia, kompozí- ciós készség - mintha az ujjam nem billentyűben, hanem ecsetben végződne. A fejemben ugyanúgy késznek kell lennie a műnek. Ez nem kíván újfajta gondolkodást, de kíván egy másfajta technikai felkészültséget. Sokan nem ismerik a technikát, ezért van bennük az előítélet, az ellenállás.- Az ellenzők azt mondják: a gépet csak be kell programozni, aztán csinálja magától: ami a végén kijön, az nem személyes, emberi műalkotás.- De hát az utasítást én adom! Személyesen. Azt, amit én akarok érzelmeim, gondolataim szerint. A gép csak eszköz, mint a ceruza, az ecset, a papír, a vászon, vonalzó, ragasztó.-Én vagyok az úr, a gép „csak cifra szolga”?- Valahogy így.- Egy képernyőn megfestett és végtelen számú példányban kinyomtatható naplemente felfogható a hagyományos értelemben vett műalkotásnak?- Amennyiben egy hagyományos eszközökkel készült, harminc példányban sokszorosított rézkarc, vagy egy száz példányban létező Vasarely- grafika felfogható annak.- Tehát előbb vagy utóbb lakások falán is találkozhatunk számítógépen készült festményekkel - netán aukciókon fogunk rájuk licitálni?- A számítógépes műalkotás ma abban a korszakban van, mint a fotó volt néhány évtizeddel ezelőtt: küzd azért, hogy elismerjék művészetnek. Persze, a londoni nagy árveréseken nem fognak érte dollármilliókat adni - de hát nem is ez a funkciója. G. T. A költő szemhatára Gyakran jellemzik nyelvünket úgy, hogy sziget-nyelv - közhely lett magánya az in- dogermán nyelvek tengerében. De Arany Jánostól a Nyugat nagy nemzedékén át Weöres Sándorig mintha ez nőttetné naggyá fordításirodalmunkat is. Csorba Győző sokoldalú fordítói munkássága költői nagysága okán is természetességgel illeszkedik e sorba. Egy koraközépkori francia költő, Hélinand de Froidmont halál-verseinek magyarításával indul fordítói pályája. Majd az ötvenes évek második felében - „amikor megfagyott körülötte(m) a világ” - egy Pécsre néző toronyszoba magányában a Faust második részét - Goethe „nagyvilágról” való gondolkodásának költői erejű esszenciáját - fordítja. Mindezt megtudhatjuk eminens diákként a Jelenkor, a Somogy, vagy részint a napilapok korabeli számait böngészve, ám hasonlíthatatlanul többet kapunk, ha a Pannónia Könyvek Csorba Győzőt bemutató sorozatának két új nyitókötetét vesszük a kezünkbe. Tüskés Tibor író nagy tárgyismerettel és ügyszeretettel végzi el a munkát helyettünk, az anyaggyűjtésben segítő Pintér László és a sorozatszerkesztő dr. Szirtes Gábor közreműködésével. Nagy ívű program és ígéret a költő életművét így bemutatni, de gazdag a fedezete is, ahol a pályaképhez Csorba „idegen” tájakon barangoló szeme ugyanúgy hozzátartozik, mint szerkesztői és kritikusi munkássága, irodalmi levelezései. iroda in JPPP*1 Csorba Győző A „Csorba Győző, a fordító” című kötethez Tüskés Tibor „A fordító műhelye” címmel ír bevezetőt. Az „idegen költők éltetésének” működéstanát Tüskés találó, szép egyszerűséggel a „tehetség vérátömlesztésének” nevezi. Csorba elavultnak tekinti a Pázmány-féle nyelvi illuzio- nizmust, amely szerint az átültetésnek olyannak kellene lennie, mintha a vers eredetileg is magyar nyelven született volna. Közeh'tvén Csorba fordítói ars poétikájához, költői alkata is kirajzolódik. Tüskés idézi Szabó Edével való vitáját, amelyben a költő a „színtelen” Szabó Lőrinc gondolati pontosságát többre tartja Radnóti leleményeinél a Jammes-versek fordításában, és kritikájában megsejdíthet- jük Rilkével való bensőbb rokonságát is. Tüskés egy Pet- rarca-szonett Csorba- és Sárközi György-féle változatát összevetve is igyekszik megerősíteni bennünk, mit is értett a nagy pécsi költő azon a két kulcsfogalmon, hogy gondolat és hűség. Maga az egész kötet összeállításában is ilyen nemes, jóféle módon didaktikus. Kabdebó Lóránttal való, a Jelenkorban megjelent beszélgetése után magának a költőnek a kritikáit, majd a róla írottakat olvashatjuk. Közben a sokéves’Faust-él- mény egyik summájára, arra a bevezetőre is rábukkanhatunk, amely a Pécsi felolvasó Színpad Faust-előadása előtt hangzott el 1962-ben, s most jelenik meg először nyomtatásban. A fordítói ouvre-ben megkülönböztetett helye van Janus Pannoniusnak. Ä nagy előd verseinek minden eddiginél hívebb tolmácsolására törekszik, az 1972-ben jubileumi kötetben Kerényi Grácia mellett már ő vállal ebben oroszlánrészt. Újdonság a nyitókötet ikerkönyve, a „Drámafordítások” is, Eschner „Gergő király”, Hauptmann „A patkányok” és Régnier „Arisztotelész rablólétrája” című művével. Mint dr. Szirtes Gábor utószavából megtudhatjuk, könyvalakban most kerülnek először „napvilágra” ezek a munkák is, noha az előbbi két drámát a Pécsi Nemzeti Színház 1975-ben, illetve 1981- ben bemutatta, s az előadás kritikusai nem hagyhatták elismerő szó nélkül „Csorba Győző friss, lényegre törő fordítását” sem. A két könyv bemutatóját csütörtökön tartották a pécsi Művészetek Házában. B. R. Igen, ámbár mégsem A film főszereplői a csütörtöki pécsi díszbemutatón Futnak a képek Bizonyos szempontból az Ámbár tanár úr Koltai Róbert legrokonszenvesebb filmje számomra. Azért, mert míg korábbi rendezéseiben mindig érzékeltem valami erőltetettséget, a nekigyűrkőzés, a nagyotmon- dás igyekezetét, a minden áron hatni akarás lihegését, ami szerintem harsánysággal és néha keresett poénkodással járt, most mindez jobbára üdítően hiányzik. Ez a film lazább, könnye- débb, oldottabb és megnye- rőbb. Főhőséből hiányzik az az erőszakos rámenősség, ami a korábbi alakok jellemzője volt. Dr. Baradlay Romeo is excentrikus, különc figura (melyik valamire való tanár nem az?), anakronisztikus jelenség a csokomyakkendőjével, de ugyanakkor naiv és esendő ember, védtelen és sebezhető. Mulatunk rajta, de azért kedveljük. A színész Koltai itt elemében van, hiszen, mint tudjuk, a tanárparódia nagyon is jól áll neki. A rendező Koltai pedig már rájött, hogy nem kell mindenáron futtatni és beszéltetni a hőst, egy tétova megállás, egy elharapott mondat, félszeg elhallgatás olykor többet jelent. És azt is tudja immár, hogy a film nem egyszemélyes műfaj, a mellékszereplőknek is kell levegő, s ennek a „nagylelkűségnek” olyan kacagtatóan emberi epizódalakokat köszönhetünk, mint Pogány Judit Mimi- kéje és Kállai Ferenc idősebb Baradlayja. Szóval ez a rokonszenves film akár még igazán jó film is lehetett volna, ám mégsem az. Ugyanabban a betegségben, születési rendellenességben szenved, mint az utóbbi évek magyar vígjátékainak többsége: nincs megírva! Vámos Miklós munkája, sajnos, nem lehet rá mást mondani, felületes és elnagyolt. Miként fordulhat elő például, hogy a hírhedt negyedik osztály szürke kórusként viselkedik - kínosan beállított és modoros jelenetekben -, s egyetlen mai diákportréra sem futja. Még a hősnőt sem ismerjük meg, mert Dobó Kata ugyan kétségtelenül csinos, de ennél többet nem árul el se magáról, se Kapy Tímeáról. Aztán: az egész stábból senki nem vette észre, hogy a tanár úr bűvész magánszáma bántó melléfogás? Hogy olyan slendrián párbeszédet, mint amilyent a főhős folytatni kénytelen Kapy anyukával a biológiaszertárban, nem szabad úgy hagyni, ahogy valaki elfelejtette megírni, mert az már elemi szakmai problémákat vet fel. Ellenben a tanár úr világgá menetelének epizódjait, a jellemrajz és a film képvilágának gazdagítása érdekében nem ártott volna bővíteni. Egyébként: ha ennyire nem állt rendelkezésre használható irodalmi anyag, miért nem vettek inkább elő egyet a számtalan magyar tanárregény közül, mondjuk, Komlós Aladár Néró és a VII/A című művét? De legalábbis elolvashatták volna. Végül, hogy Ámbár tanár úr módján zárjam e jegyzetet, azt nem mondom, hogy ez a film nagyon nem, de azért nem naFILM JEGYZET gyón ... Legfeljebb csak imitt- amott... Nagy Imre < t « l
