Új Dunántúli Napló, 1998. december (9. évfolyam, 329-357. szám)
1998-12-10 / 338. szám
1998. december 10., csütörtök Háttér - Riport Dünántúli Napló 11 Nincs mese, csalni kell, ha élni akarsz- Mit bámul? Csak nem munkavédelmis? Mert azokból már épp elegem van - áll elém a tagbaszakadt férfi, oly hirtelen, azt sem tudom hogy került ide a téglarakatok mögül. A tekintete fenyegető, szemével majd felnyársal. - Megkukult?- Dehogy kukul tani meg, csak rám ijesztett — mondom zavaromban. - Újságíró vagyok, a feketemunkáról írok riportot, ahhoz gyűjtök anyagot.- Sok szerencsét! Próbálja meg másutt - köszönne el tőlem határozottan, de nem hagyom, visszaidézem neki az általa imént elmondottat, hogy a munkavédelmisekből már épp elege van. Megáll, tekintete már nem fenyegető, sőt, valamilyen kópés mosolyba vált.- Persze, hogy tele van velük a bugyrom. Idejönnek, vizslatnak, aztán pillanatok alatt megszabadítanak néhány tízezer forintomtól. Tudja mit? Ha megígéri, hogy nem írja ki a nevemet, se a helyszínt, elmondok magának egyet s mást - mondja megenyhülve, és kezet nyújt. Bemutatkozunk. Az épülő házhoz kísér, ami nem tekinthető holmi olcsó kis kalyibának. Ä felvonulási területen szabályos rakatokban állnak a falazóanyagok, a csempék, a márványlapokkal teli raklapok, a födémgerendák, megállás nélkül dolgozik a betonkeverő. Vagy tíz munkást számolok össze hirtelenében.- Ne fáradjon a számbavételükkel - mondja a tagbaszakadt férfi - , most tizenöten vannak. Voltak húszán is, de volt, hogy csak tízen dolgoztak nekem.- Mind szabályosan bejelentve? - kérdezem. í - Okultam a büntetésekből. Itt egyetlen feketemunkást sem talál. Mindet szabályosan alkalmazom. Minimálbérért - mondja nevetve. - Ez az én trükköm. Engem most már az atyaúristen is ellenőrizhet, nincs mitől tartanom, igaz Józsi? — fordul az egyik embere felé, aki épp vödrökbe üríti a gépből a frissen kevert betont. Odaérünk hozzá, az megáll, elsomolyodik, s mivel a főnöke biztatta, hogy beszéljen nyugodtan, hát megszólal:- Szabályos kérem itt minden, én munkaszerződéssel dolgozok, sokan megbízási szerződéssel teszik a dolgukat.- A minimálbérrel beérik?- Az csak a papíron szerepel. Valójában annak a többszörösét fizeti a főnök úr, zsebből.- Na látja, ez az én kényszerű trükköm. Muszáj így csinálnom, amióta az ellenőrök többször is megkopasztottak - veszi át a szót a főnök. Leülünk egy deszkarakásra, ahol békés cigarettázás közben avat be a titkaiba. A házat ő építi, a tulajdonossal kialkudott összegért. Nem mindegy, mennyi marad meg neki belőle. A feketemunka tiszta buli - ha nem bukik le vele. Egy csomó munkanélküli kőműves, burkoló, ács és egyéb szakipari melós felveszi a munkanélküli segélyt, meg az egyéb címen járó támogatási pénzeket, és feketén dolgozva annak a többszörösét is hazaviszik. „így jól járok én is, meg ők is” — nyugtázza elégedetten.- És a különféle kötelezettségek: szja, tb, egyebek?- Ha mindezt pontosan befizetem, mi marad meg nekem? - néz rám csodálkozva. - Túl sok a különféle című elvonás, ki győzi azt? Ha azokat is beszámítva adom meg az árajánlatot az építtetőnek, kiröhög, és keres magának olyat, aki nem pancser. Nincs mese, csalni kell, ha élni akarsz. Hát ez a nagy fene helyzet, uránt - legyint, majd dühösen eltapossa a cigarettáját. A kis műhely tulajdonosa régi barátként üdvözöl. Amikor elmondom, mi járatban vagyok, elkomorodva szegezi nekem a kérdést: „Csak nem akarsz lebuktatni?”-Nézd, öreg, nem először beszélgetünk erről a témáról. Nem lebuktatni akarlak, a véleményed érdekel. Ne félj, véletlenül se írom le a nevedet, és semmi olyat, amiről behatárolhatnának a munkaügyisek - nyugtatom.- Azért mégis csak jobb lenne, ha most az egyszer kihagynál az egészből. Tudod te is, nincs nekem büntetésekre, egyebekre kidobálható fölösleges pénzem - kérlel. Fürkésszük egymás tekintetét, telnek a néma másodpercek. Végre megtöri a csendet: „Hát jó, nem bánom, de marad a névtelenség.” Tiszta ruhát terít az egyik székre, hellyel kínál. Elmondja mindazt, amit már sokszor hallottam tőle. Szabályosan csinált mindent: bejelentett alkalmazottak, minden fizetnivalót időben és pontosan fizetett, a könyvelésében sem talált senki semmi kivetnivalót. Ment a munka, mindig is volt elég megrendelése. Ha nem is szakított sokat az embereivel, de megtalálta a tisztes számítását. Igaz, milliomos sosem lett. Emlékszem, ahányszor csak benéztem hozzá, mindig a saját élhetetlenségén gúnyolódott. Hogy reggeltől estig gürizik és annyit sem tudott még felmutatni, hogy a rozoga autómatuzsálemét legalább egy jóval fiatalabbra cserélhesse. „Tudod, az a baj, hogy ha az ember mindent szabályosan csinál, előbb-utóbb elmegy tőle a kedve, mert felkopik az álla. Az összes kockázat az övé, ám a pénzét mindenféle címen elviszik” - panaszkodott megállás nélkül.-Te mondtad nemrég, hogy már csakis feketén dolgozol. Csak erre ne emlékeztettem volna. Mérgesen néz, mintha életében először látna, már-már attól tartok, hogy ajtót mutat. A néma csendet az egyik gép dobhártyaszaggató visító hangja, majd nagy csattanás töri meg. A gép megállt. Jön a gépkezelő a rossz hírrel: „Már megint eltörött a meghajtó fogaskerék. Megmondtam, hogy amit múltkor gyártottak bele, nem fogja sokáig bírni” - közli egy szuszra a főnökével. Odamennek a géphez, előkerülnek a szerszámok, megbontják a gép burkolatát, kíváncsian nézem tüsténkedésüket.-A fene enné meg! Azért számla nélkül is végezhettek volna jó munkát - dühöng a barátom. - Ennek annyi. Visszaülhetek a helyemre. Válaszol az iménti kérdésemre.- Igen, feketén dolgozok. Volt egy korábbi biztos megrendelőm, nagy tételben dolgoztatott, mindig utólag és korrektül számlásán fizetett. Aztán behúzták a csőbe, egy stabil kuncsaftja fizetésképtelenné vált. Ő is bedobta a törülközőt, nekem se tudott már fizetni. Emiatt majd’ egymilliót buktam. Ráment a kocsira kuporgatott pénzem, hitelt is fel kellett vennem. Élni kell. Ha kiárusítanám a műhelyemet, ha akadna is rá vevő, mit kapnék érte, és azzal mit kezdenék? És mi lenne az embereimmel? - néz rám, mint a csodatevőre. Aztán kínjában elneveti magát, ismer annyira, hogy tudja, a megváltóra nekem is szükségem lenne.- Uram, nem vagyok se leprás, se köztörvényes bűnöző, csak önhibámon kívüli munka- nélküli. És örülök, ha a szakmámban dolgozhatok, és hébe- hóba pénzt hozhatok haza - kezdi az ötvenes éveit taposó géplakatos. - Hivatalosan már a temetőben lenne a helyünk, annyira nem kellünk senkinek. Síri csend ül közénk.- Hogyhogy hivatalosan már nem kell senkinek? - töröm meg a hallgatást.- Nézze meg a hirdetéseket. Az állásajánlatok zömében harmincöt év a felső korhatár. Kit érdekel már a munkával töltött évtizedek alatt megszerzett szakmai gyakorlat? Senkit. Mert azt meg kellene fizetni, mert a rutint szerzett melós visszapofázhat, hogy főnök, azt úgy nem lehet megcsinálni. A kezdőké a jelen, uram. Vagy belejönnek valamilyen szinten, vagy repülnek. De ha belejönnek is, mibe? A szakmába? Egy fenét! A főnöki ökörségekhez való idomulásba. Mondaná még, de kénytelen abbahagyni. Felesége hozza a frissen főtt kávét. Amíg isszuk, A családot is valamiből el kell tartani illusztráció: Tóth l. megenyhülve kanyarodik visz- sza a közeli, s távolabbi múltba. Olyan cégnél, és olyan főnök keze alatt dolgozott, ahol csakis a szakértelemre alapozott munkával lehetett többet keresni, művezetői és egyéb karriert befutni. Ment is neki a szekér. Akkor építkezett némi szülői segédlettel, abból bútorozta be jó ízléssel a családi házát, abból tellett az új Ladára is. Aztán a céget privatizálták, ahogy ő mondja: meglovasították. Néhány éve maga is lapátra került.- Nincsenek helyén az értékek, uram. A lányomnak olyan pedagógus tanítja a történelmet, akit a szakmai tudása és tanári egyénisége miatt csak csupa nagybetűvel lenne szabad leírni, és mire megy vele? A hó közepétől már szó szerint garasoskodnia kell, hogy a családja ne haljon éhen. Vagy ott a fiam szakoktatója. Aranykezű mesterember, akinek nemcsak a fejében, de a kisujjában is ott van minden tudnivaló, aki oktatni, elmagyarázni és a gyakorlatban megmutatni is képes mindent, és úgy meg tudja szerettetni a szakmát, hogy csak na. És mire megy vele? Ahelyett, hogy tisztességesen megfizetnék, engem nyaggat, szerezzek neki valamilyen munkát, hogy némi pluszkeresethez jusson a családjáért. Alulról kéne megkezdeni a rendteremtést, az értékek elismerését, megbecsülését, uram - mondja nem épp indulatmentesen, miközben cigarettával kínál.- Önnel most mi van ? Akad munkája? - veszem át a szót.-Az évtizedek alatt összeszedett nyavalyáimmal se tudom elintézni a rokkantsági nyugdíjat. Az legalább havonta egy kevéske, de fix pénzt jelentene. Van néhány régi cimborám, ha megrendeléshez jutnak, hívnak, mert tudják *mit érek a szakmámban. Már beletörődtem, hogy nem vagyok regisztrált munkanélküli, de mindez kit érdekel, ha dolgozhatok? Bárcsak minden nap mehetnék, ha feketén is ...! A leépített pedagógus-mérnök házaspár lemondóan jegyzi meg, hogy kegyelemkenyéren élnek. Pontosabban fogalmazva: jövedelempótló támogatásból tengődnek.-Abból képtelenség létezni, taníttatni a gyerekeket, fizetni az egyre magasabb rezsit, megvenni a mind drágább napi élelmiszert, egyebet - mondja a feleség, aki alkalmi árusként igyekszik valamit hozzákeresni a támogatáshoz. Sorra keresi fel az iskolákat állásügyben, ám hiába. Amelyik igazgató ismeri, és fel is venné örömmel, az is széttárja a kezét: ne haragudjon, de nekem is el kell még bocsátanom néhány tanárt. A férj még lehangoltabb, mert ő ritkábban jut feketén olyan alkalmi munkához, amihez ért, amit örömmel végez, még ha nem is mérnöki feladat.- Szerencsére megtanultam mindenféle hegesztést, azokról papírom is van. Ezeknek néha- néha hasznát veszem, és a munkámat aránylag jól meg is fizetik. Hiába elégedettek velem itt-ott, fix állásba nem vesznek fel a korom miatt, meg szerintük az is furcsán venné ki magát, hogy náluk egy mérnök a hegesztőmunkás. Egy-két helyen már letagadtam a mérnöki diplomámat, ott nem az általam elvégzett munka minősége, hanem a korom miatt nem kellettem - összegez a férj. Nemrég tették zálogházba azt az ezüst étkészletet, amit a feleség kapott nászajándékba a nagymamájától. Ott már törzsvendégek, s nem azért, mert nagy lábon élnek. A puszta lét, a gyerekek taníttatása még két mai átlagos keresetnél is jóval többe kerül, ők a feketemunkával sem keresik meg az átlagot. Kávé mellett beszélgetünk a minden pompát nélkülöző, ám gondosan rendben tartott lakótelepi lakásukban. Ahogy szóba jön az európai uniós csatlakozásunk, kényszeredetten felnevetnek.- Uram, ilyen bérekkel? Ha állásban lennénk, sem keresnénk meg a kintiek havi jövedelmének tíz, jobbik esetben tizenöt százalékát. Nemrég valaki azt nyilatkozta, hogy legalább hetvenszázalékos jövedelmi szintre kell beállnunk a csatlakozásig. Érti, nem tíz, hanem hetven százalék a belépő! Ez még akasztófahumornak is erős - mondja ki véleményét a férj. A felesége rábólint. A törvényt nem érdekli, ki miért kényszerül bele a feketemunkába: csalni akar vagy a puszta létéért dolgozik, csak az, hogy jelentős állami bevételkiesést okoz. A munkáltatónak és a munkavállalónak meg eleve alig marad valami a legális munka után is. A törvényi szigor érthető, ám messze nem következetes, mintha nem vonatkozna egyformán mindenkire. Megyénkben idén közel hétszáz munkáltatót ellenőriztek, és több tízmilliós bírságot szabtak ki. A feketemunka az építőiparban, azon belül is a mélyépítésben (kubikolás), valamint a kereskedelemben és vendéglátásban a legjellemzőbb. B. Murányi László Nők nélkül nem lenne ünnep A férfiak egyik kedvenc ünnepe a karácsony - derítették ki a brit NOP közvélemény-kutató intézet munkatársai. Ugyanakkor éppen ezek a napok azok, amikor a házastársak közötti egyenlőtlen munkamegosztás a legszembetűnőbben megmutatkozik. A férfiak nagyobb része hagyományosan igyekszik kivenni a részét a finomságok elfogyasztásából, az ajándékok kiosztásából, de - tisztelet a kivételnek - nem repesnek a családi ünnepet megelőző rengeteg pluszfeladatért. Ha a nők nem lennének olyan önfeláldozóak - derült ki a friss felmérésből -, sok helyütt nem tudnák megünnepelni a karácsonyt. De ebben a gyengébb nem is hibás. A nők fele például azért vállal magára annyi pluszfeladatot, mert nem bízik élete párjában. Nem meri rábízni a bevásárlást, a karácsonyfa-beszerzést, nem beszélve az ajándékokról. A háziasszonyok 59 százaléka úgy véli, a férjének halvány fogalma sincs arról, ki minek örülne. A feleségek negyede szerint a férje nem eléggé igényes az áruházakban, így nem tanácsos nehezebb feladatokkal megbízni őket. Az uraknak kereken a fele képtelen megérteni, miért csap nejük akkora hűhót a karácsonyból - állítják a felmérést végzők. A férfiak 15 százaléka viszont őszintén bevallotta: egyedül azt sem tudná, mihez kezdjen. 5 százalék kijelentette: a karácsony megrendezése kifejezetten női feladat. 21 százalék pedig elismerte, igyekszik megúszni, hogy el kelljen nejét kísérnie a nagybevásárláshoz,- mert ehhez a stresszhez képest a munkahely kész nyaralás. A nők számára a karácsony természetesen nem a lazítás ideje: 27 százalék számára minden gyakorlati ügyességük ellenére nagy hajszát jelent. A vásárlás nagy részének lebonyolításán túlmenően általában ők írják meg a rokonságnak szóló összes üdvözlőlapot is, hiszen a férjek húsvétig sem készülnének el vele. A karácsonyi menü kigondolása maga is művészet, hiszen a háziasz- szonyoknak igyekezniük kell, hogy minden családtag - beleértve az anyós és após - ízlését is kielégítsék. Az ünnepet megelőző takarítási akció elől a férjek nagy része elmenekül. A felmérés során hallottak fényében a pszichológusok a nőknek három dolgot tanácsolnak. Először: időben kezdjék meg a módszeres előkészületeket. Másodszor: ne mérgelődjenek, ha valami nem sikerül tökéletesre. Harmadszor: érjék be azzal, ha a család boldog és kigyulladnak a karácsonyfa meleg fényei. S végül: azon a legkevésbé se csodálkozzanak, hogy a férfiak karácsonykor a szokásosnál is jobban szeretik a kényelmüket - és a hasukat. Ferenczy Europress » A A A * i
