Új Dunántúli Napló, 1998. november (9. évfolyam, 299-328. szám)
1998-11-27 / 325. szám
2 Dünántúli Napló Világtükör 1998. november 27., péntek Hírcsatorna A János vitéz új olasz fordítását is bemutatják a Petőfi Sándorral foglalkozó római nemzetközi tudományos konferencián, amelyet Pál József, a Nemzeti Kulturális Örökség minisztériumának helyettes államtitkára nyitott meg csütörtökön a római La Sapienza egyetemen. Kétnyelvű helységnévtáblákat követel Ausztriában Gerhard Jellasitz burgenlandi tartományi főnökhelyettes, aki csütörtökön felszólította Viktor Kiima kancellárt, hogy hozzon rendeletet az ügyben. A kisebbik koalíciós erő, az Osztrák Néppárt (ÖVP) politikusa bírálta a kormányzó Osztrák Szociáldemokrata Pártot (SPÖ), mert a Néppárt támogatásával népszavazás kiírását kezdeményezi a kétnyelvű helységnévtáblák szükségességéről. Prága megszüntette a magyar búzabehozatalra október 7-én kivetett rendkívüli védővámot. A cseh kormány döntését Jan Fend mezőgazdasági miniszter jelentette be a kabinet szerda éjszakai ülése közben. Eséllyel indulna Jevgenyij Primakov orosz kormányfő a 2000-ben esedékes elnökválasztáson, és ha bekerülne a második fordulóba, akkor egyértelműen felülkerekedne ellenfelén, aki valószínűleg Genna- gyij Zjuganov, a kommunisták vezetője lenne - derült ki egy csütörtökön nyilvánosságra hozott moszkvai közvéleménykutatásból. A legnépszerűtlenebb szlovákiai politikus a legfrissebb fölmérések szerint Vladimír Meciar, az előző kormányfő. A népszerűségi listán a mostani miniszterelnök, Mikulás Dzu- rinda 23,5 százalékkal vezet. Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke, a parlament alelnöke 9,3 százalékkal a népszerűségi lista kilencedik helyezettje. Az izraeli hadsereg birtokában van a szélsőséges Iszlám Ellenállási Mozgalom (Ha- mász) archívuma. Az iratanyagot az izraeli belbiztonsági szolgálat, a Sin Bét munkatársai foglalták le szeptemberben a Jordán folyó nyugati partvidékén, egy Hebron közeli házban, ahol ezt megelőzően a Hamász két vezető aktivistáját agyonlőtték. Szeretné feltornászni az OPEC a mindinkább lefelé tartó olajárakat, de szakértők szerint a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének mostani bécsi miniszteri értekezletének ez nem fog sikerülni. Csiang Cö-miit kínai elnök és Akihitó japán császár. A két ország történelmének első csúcstalálkozóján Tokió „mély lelkifurdalását” fejezte ki hadseregének 1937 és 1945 között Kínában elkövetett tettei, katonáinak túlkapásai miatt. fotó: feb/reuters Az RMDSZ módosításokat szeretne Még mindig nem szerepel a törvényben az egyetemalapítási jog A Romániai Magyar Demokrata Szövetség számára az oktatási törvény módosításának szerdán jóváhagyott képviseló'- házi változata - bár tartalmaz részeredményeket - összességében azonban nem fogadható el. Az RMDSZ azért szavazta meg ezt a változatot, mert az egyeztetés során még van elvi lehetőség módosítására, másrészt az ellenzék parlamenti sztrájkja idején rendkívül fontosnak tartja a koalíciós fegyelem betartását - hangsúlyozta csütörtökön Asztalos Ferenc, a képviselőház oktatási bizottságának alelnöke. Az RMDSZ képviselője emlékeztetett arra, hogy szerdán „törvényhozási nagyüzem” volt a képviselőházban: 18 törvénytervezet végső szavazása szerepelt a napirenden. A 18 törvénytervezet között szerepelt a diplomák kölcsönös elismeréséről szóló magyar-román ekvivalenciaegyezmény ratifikálása, valamint az 1995. évi oktatási törvényt módosító sürgősségi kormányrendelet törvényhozási megerősítése. Ez utóbbiról szólva Asztalos szerint az elfogadott képviselőházi változat pozitívuma az, hogy megerősíti az oktatási törvényhez viszonyítva egyes részterületeken történt előrelépéseket. így anyanyelven folyhat a teljes szakoktatás és a felvételiztetés. A román nyelvet és irodalmat ezentúl az általános iskola 5-9. osztályaiban külön a nemzetiségeknek készült tankönyvekből oktatják.- Ä képviselőházi javaslat azonban az RMDSZ számára nem elfogadható, mivel az egyetemalapítási jogot tartalmazó 123-as paragrafusra semmiféle szöveget nem fogadott el - érvel Asztalos. Több mint száz halott. Két gyorsvonat ütközött össze csütörtök hajnalban India északnyugati részén, Pandzsáb szövetségi államban, Pajal és Kalkutta között. A száznál több halott mellett a sebesültek száma megközelíti a háromszázat. fotó: feb/reuters Hírháttér Kiadatás, menedékjog Hiába hirdették ki a Lordok Házának bírái, hogy a chilei exdiktá- tor nem élvez diplomáciai mentességet, s büntetőjogilag felelősségre vonható az 1973. évi puccs során elkövetett tetteiért, a Pino- chet-ügy még távol van a lezárástól. A jogi megfontolások után most a politikai szempontokon a sor: Straw belügyminiszternek kell eldöntenie, eleget tesznek-e a brit hatóságok a spanyol kiadatási kérelemnek. Furcsa egybeesés, de az elmúlt napokban egy másik kiadatási ügy is heves politikai viharok középpontjába került: Törökország követeli Olaszországtól, hogy ne adjon menedékjogot a Kurd Munkáspárt terrorizmussal vádolt vezetőjének, Abdullah Öcalannak. Róma egyelőre tétovázik (elvileg nem is tehet eleget az ankarai kérésnek, hisz Törökországban még érvényben van a halálbüntetés), közben azonban az olasz-török kapcsolatok - NATO- szövetség ide, vagy oda — fagypontra hűltek. Egyes elemzők a párhuzamokat, mások a különbségeket emelik ki a Pinochet- és az Öcalan-esetből. Am sokkal fontosabb talán továbbgondolni a londoni határozat következményeit. Valóban mérföldkőről beszélhetünk-e az emberi jogok érvényre juttatásában? Nehezen képzelhető el ugyanis, hogy jelenkorunk zsarnokai ezen túl ne mernék kitenni lábukat saját országukból. A Pinochet kiadatását kérő Madrid a minap keblére ölelte Fidel Castrót, akinek bíróság elé állítását sürgetik a kubai emigránsok, Kabila kongói államfő épp most díszvendég Párizsban (francia keresetet is benyújtottak Pinochet ellen) a frankofón csúcstalálkozón. Mi hát a mérce, amellyel a demokráciák jó szívvel dönthetnek? Szondy Gábor Bővül a társulási szerződés Jól halad mezőgazdaságunk felkészülése Az uniós tagság eléréséért eddig Magyarország tette a legkomolyabb erőfeszítéseket a jelölt országok közUl. Ezt hangsúlyozta Franz Fisch- ler, az Európai Unió mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős főbiztosa, aki Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter meghívására tartózkodik Budapesten. Az osztrák politikus szerint a magyar mezőgazdaság uniós átvilágítása a jövő év júniusában befejeződhet, és ezt követi a még nyitott kérdések megtárgyalása. Torgyán József kifejtette, hogy Magyarország és az unió céljai közel állnak egymáshoz a mezőgazdaságban és vidékfejlesztésben. Közös cél a minőségi mezőgazdasági termelés megteremtése, összhangban a vidékfejlesztéssel. Franz Fischler bejelentette: megállapodtak abban, hogy hamarosan megbeszélések kezdődnek a társulási szerződés kibővítéséről az agrárkereskedelemben. Megegyeztek abban is, hogy újabb egy évig érvényben marad a borkereskedelmet szabályozó szerződés, ennek elteltével az unió kezdeményezi az új, kibővített megállapodás megkötését. A csatlakozás előkészítését támogató Sapard- program - amely az ezredfordulón indul - évente 500 millió ECU-t nyújt a tíz csatlakozni szándékozó ország számára. Lebegy tábornok az új légifolyosóért lobbyzik Fellendülés Szibériában? A krasznojarszki kormányzó hárommillió ember sorsát irányítja Szibériában. Alekszandr Lebegy, aki a 2000. évtől Jelcin utóda szeretne lenni az elnöki székben, korábban katonaként jeleskedett. A 48 éves volt tábornok most négyszer akkora területet igazgat, mint Franciaország. Szibéria rendkívül gazdag természeti kincsekben, de elborítják a szovjet korszak iparának roncsai is. Lebegynek nincs köny- nyű dolga, amikor arról kell gondoskodnia, hogy legalább a kulcsfontosságú réz- és platinabányák dolgozói idejében megkapják a fizetésüket. Lebegy járja a világot, hogy beruházókat szerezzen, s egyik nagy álma, hogy Szibéria felett vezessen az új Ázsia-Amerika légifolyosó, amelyen három és fél órával lerövidülhetne az út a kontinensek között. Az orosz bürokráciával azonban a katona-menedzser sem tudott szakítani: nem kevesebb, mint 17 helyettese van. Vannak közöttük bankfiúk és volt titkosszolgálati emberek. Azután olyanok, akikről csak sejteni lehet, hogy Borisz Bere- zovszkij, a híres-hírhedt üzletember, az ország egyik leggaz- dagabbja küldte őket. Mert sokan úgy vélik, ő pénzeli a jövendő orosz államelnököt. dárom héten át íorint nyeremény //7\vX A hét kedvence; ""«Un Seolt Thomas ■ Gyógyító horoszkóp aaf Me,í ‘«ÖJáros- előrejelzés Ä2 elefántember 1 me9próbáftatá$aj Fojtogató joghallgató TV UISA6 A legújabb műsorlap! három héten át másfél millió forint nyereménnyel! Rejtvényekkel, viccekkel, receptekkel,rengeteg olvasnivalóval! Kétszer is nyer, ha megveszi! MÁR SZOMBATON KÉRJE AZ ÚJSÁGÁRUSTÓL! A hónap lapja decemberben is a Lakáskultúra! ▲ A hónap kiemelt témája: A könyvespolc ▲ A hónap lakása: Egységes szemlélettel ▲ A hónap ötlete: Vackor-mackók karácsonyi ajándéka ▲ A hónap hírességei: Michéle és Yvaral Vasarely Párizsból ▲ A hónap sztárja: Kováts Adél ▲ A hónap házigazdája: Murányi Tünde és Kálid Artúr ▲ A hónap receptje: Mézes puszedli ▲ Tippek ajándékozáshoz És még sok másról olvashat a decemberi Lakáskultúrában HÁZA K- keresse a Lakáskultúra 3. különszámát M C << j !• i ü N ■ 4 ,•< A V (3XU XjCKií;, ! 8AÍ « H'H UH * «•**.' Lakáskultúra ÍKioiftósíofSrfséia« KAtótíOHCFA »tó g fitumrktótmtur. OMAZI6AZDA: TuMtfeKM Artir sxtawmmjv: K»»á» Mt.m •ÁWiSI HIRÍSSfCtK