Új Dunántúli Napló, 1998. november (9. évfolyam, 299-328. szám)

1998-11-22 / 320. szám

1998. november ZZ. Magyarország - Dél-Dunántúl HR ^ ■HMMI |HHB. Pécs történelmi belvárosának nyugati fele - ahol a római kor­ban Sopianae központja volt - 1952 óta régészetileg védett. Ez a Hunyadi út, Széchenyi tér, Ir- galmasok útja, Bajcsy-Zsilinsz- ky utca, Nagy Lajos király út, Szabadság út, Rákóczi út, Kór­ház tér, Klimó György út, Aradi vértanúk útja által határolt te­rület. Ugyanígy védett a várfal, a tettyei palotarom, a Jakab-he- gyi őskori földvár és a középko­ri kolostor is. A múzeum most azt szorgal­mazza a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumánál, hogy a régészeti védettséget egyetemlegesen terjessze ki a pécsi történelmi városmag kele­ti részére is. Egyébiránt ott is akadnak olyan területek, amelyek már élvezik a régészeti védettséget. Például a börtön udvarán nem­csak az aknamunkás szökéssel kísérletező rabok járnának a ti­losban, hanem bárki, ha régé­szeti szakhatósági hozzájárulás nélkül nyomná a földbe az ásó­ját - a virágtelepítéshez szüksé­gesnél mélyebbre. Baranyában régészeti vé­dettséget kapott még a nagy- harsányi római villa, az összes vár területe, a kővágószőlősi ró­mai és a bakonyai feltáratlan villa, a komló-körtvélyesi római kori, a babarci villa, a sátorhelyi történelmi emlékpark. És nem utolsósorban a kölkedi „Fekete kapu”, ahol a népvándorlás ko­rának legjelentősebb település- és temetőleletei vannak az V- IX. századból. A régészeti védettségnek az értékmentő funkciója mellett jelentős anyagi vonzata is van, mégpedig vica versa. A nem vé­dett területen folyó építés során talált régészeti lelet feltárása és mentése a múzeum költségve­téséből megy. Ellenben a régé­szetileg védett területen bármi­lyen építési munka előtt a beru­házó költségére kell elvégezni a régészeti feltárást és a leletek dokumentálását, s csak ezek után kezdődhet meg a tényle­ges építkezés. Mindez pedig konkrétan nemcsak pénz-, ha­nem időveszteség is. Annak, hogy Pécsett mégsem kezdtek bele az igazságügyi pa­lota építésébe, a szakminisztéri­um váltólázként 85 éve sűrűn visszatérő heveny pénztelensége volt a legfőbb oka. Ám az erede­ti szándékot az is segítette kisik­latni, hogy kiderült: az építési te­lek - az ügyészség északi oldalá­nál - régészetileg védett. Beletel­hetne három-négy ásatási idény­be (évbe) is a feltárása. Mégpe­dig az igazságügy költségén, amely egyébként információink szerint mintegy 20 ezer Ft/m áron jutott a telekhez. Amire az­tán mégsem építkezik. Többnyi­re olcsóbb is nem bolygatni azt, ami a föld alatt van, ha nem fel­tétlenül muszáj. Az Ifjúsági Ház mellett feltárt római kori falma­radványok városképi és idegen- forgalmi hasznosításával sem tu­dott eddig valamit is kezdeni Pécs. Dunai I. Orvos - Mengele mellett Dr. Bonta János zalaegerszegi orvos volt, amikor 1944. július 8-án deportálták Auschwitz- Birkenauba. A kiválogatott or­vosok „Pfleger”, vagyis ápoló beosztásban dolgoztak a gyen­gélkedőn, mintegy negyvenen. A ma 95 éves Bonta János az egyetlen élő ma­gyar, aki naponta találkozott Josef Mengelével. A náci hóhért sokan, sokszor le­írták már. Bonta János egy, megje­lenésében fiatal, snájdig, mindig elegáns katona­tisztre emlékezik, aki türelmetlen, szenvedélyes, kel­lemetlenül hang­zó, felcsattanó hanghordozással beszélt. A viziteken számára re­feráló prágai Epstein profesz- szort figyelmesen meghallgat­ta, ám az ápolókkal már nem elegyedett szóba, és a „közös munka” sem ingatta meg ab­ban, hogy hírhedt szelekcióit megrendezze. Ugyanakkor épp Bonta János mondhatja el ma­gáról, hogy egyszer megmen­tette egy kollégája életét. Az egyik szelekció alkalmá­val volt pécsi egyetemi társát, dr. Pollák Imrét is kiválogatta Mengele, mire Bonta János elé­je lépett és közölte vele: „Der ist ein Kollege!” Mengele éles hangon visszakérdezett: „Bist du ein Arzt?” (Orvos vagy?) Amikor a betegtől elhangzott egy gyenge „Ja”, sokszor leírt kézmozdulatával visszaküldte a helyére.- Tudom, hogy minden túl­élőnek meg­vannak a maga élményei Mengeléről - mondta Bonta János -, de akárhányszor is idézzük fel őket, nem hi­szem, hogy kö­zelebb vinné­nek Mengele megértéséhez. Ő, remélhető­leg végképp, egyedül áll az emberiség tör­ténelmében! - fejezte be az egykori B-10490-es számú fo­goly. Méhes Károly A Pécsi Orvostudományi Egyetemen kereken 70 éve végzett dr. Bonta János az Egyetemi Na­pok alkalmával vehette át rubin-diplomáját. Mint a jelenlévők doyenje, ő szólt az egykori hallgatók nevében, természetesen sajat élet­pályája alakulásának fényében. Ekkor idézte fel ismét a magyarországi egészségügyi sugár- védelem megszervezője, a minisztérium nyug­díjas főfelügyelője, hogy 1944-ben Auschwitz- Birkenauban Josef Mengele mellett teljesített szolgálatot - természetesen korántsem ön­szántából. Szerencséje volt, hogy túlélte az amúgy kiszámíthatatlan szelekciókat. Folyt a bor, állt a bál! Bort már a föníciaiak is it­tak, hálózni is már Medici Katalin óta szeretnek a szebbik nem képviselői (persze az urak is), és a bor­rendek sem új keletű társa­ságok. Ám hogy borbarát hölgyek egyesülete borkós­tolóval és -árveréssel egybe­kötött bált szervezzen, még új keletű esemény. Márpe­dig a pécsi Magyar Hölgyek Gasztronómiai és Borrendje éppen ezt tette szombaton a Palatínus Hotelben. Mint mondják, ők nem borász szakemberek; céljuk, hogy újjáélesszék és minél széle­sebb körben terjesszék a kulturált polgári étel- és ital- fogyasztás hagyományait. Évente megválasztják a Magyar Hölgyek Borát, teg­nap pedig látványos és ün­nepélyes külsőségek kö­zött először avattak lányo- kat-asszonyokat a borrend tagjaivá. Robbantással fenyegettek. Négy órán belül rendőrkézre került az a két 17 éves fiú, akik ezzel a sajátos módszerrel akarták megúszni pénteken a dolgozatírást a szekszárdi Egészségügyi Szakiskolában. A rendőrség szerencséje az volt, hogy a hívást vette az ügyelet, és azonnal tudták, honnan telefonáltak. Az iskolát annak rendje és módja szerint kiürítet­ték, de bombát nem találtak. A dolgozatírás ugyan elmaradt, de a fiúk akár két év börtönt is kaphatnak a csínytevésért. (Id) Jövőre, veletek, Bolognában. Szombaton Pécsett befejeződött az európai baloldal pártjainak konferenciája. A tanácskozáson a Cseh-Morva Kommunista Párt (KSCM), a német Demokratikus Szocializmus Pártja (PDS), a kommunista Olasz Újjászületés Pártja, az Osztrák Kommunista Párt(KPÖ), valamint a Munkáspárt és a Magyar Szocialista Párt Baranya megyei és pécsi szervezeteinek képviselői vitatták meg a munkanélküliség, az idegengyűlölet és a bűnözés elleni hatékonyabb fellépés lehetőségeit. A konferencia résztvevői megállapodtak abban, hogy jövőre a bolognai konferencián közös nyilatkozatba foglalják álláspontjukat. Gáz van Darányban. Tegnap adták át a Somogy megyei Darány községben azt a tartályrendszert, amelynek köszönhetően végre megoldódik a település gázellátása. A TOTÁLGÁZ Hungária Kft. és a darányi önkormányzat ennek örömére ünnepélyes állófogadást adott az általános iskola ebédlőjében. A pop-rock, a magyar nóta és az operett a legkedveltebb zenei műfajok hazánkban - állapítot­ta meg a GfK Hungária Piacku­tató Intézet. Ugyanakkor ko­molyzenei hangversenyen vagy operában a lakosság mindössze nyolc százaléka volt az elmúlt év során, s ezeket a „nehéz” műfajokat is jóval inkább a nők szeretik. A tizenévesek az átlag alatt látogatják a komolyzenei ese­ményeket, a nagyvárosban élők az átlag fölött. Figyelmet érde­mel az, hogy a komolyzenei koncertek látogatóinak zöme egy év alatt csak egyszer-kétszer jutott el hangversenyre vagy operába. Az átlagtól való legna­gyobb elmaradás a Dél-Dunán- túlon és Észak-Magyarországon tapasztalható. Dél-Dunántúl utolsó helye abból adódhat, mondja Várnagy Attila, a Filharmónia Dél-Du­nántúli Kht. vezetője, hogy az előd, a Nemzeti Filharmónia Ka­posváron, pénzhiányra hivat­kozva, évekig nem rendezett hangversenyeket. Szekszárdon pedig - például - egy Jandó Je- ‘ nő- koncertre 18-an vettek je­gyet. A kht. most, a nulláról in­dulva, változtatni szeretne ezen a helyzeten. Amit időben felis­mertek. Cs. L LÜu ílilti Tisztességben és gyűlöletben Látszólag - de csak látszólag - piti az ügy. A húsboltban elrakom a vásárolt portékát, a tálcáról besöpröm a visz- szajáró összeget, elnéző mosollyal kérem a számlát. Azt a számlát, ame­lyet a pénztárgép kiadott, és amelyet csatolni kellett volna a visszajáró pénzhez. Vagyis ahogy ez szokás. „Odaadtam!” - mondja kurtán a hölgy. „Pedig nem kaptam meg” - fe­lelem, és a mögöttem sorra váró két asszony is bólintásukkal tanúsítja igazamat. Az eladónő hajthatatlan: „Ne mondja nekem, hogy nem adtam oda a számlát!” Hangja rendreutasí- tó, visszavonhatatlan, még a koráb­ban finom arca is megkeményedik, mintha vésővel faragták volna rá a gyűlölet jegyeit. Meghazudtol, meg­aláz, s ha ki nem mondta is, de azzal vádol, hogy be akarom csapni. Az egész látvány és szöveg riasztó. Fel sem fogja, hogy eszem ágában sincs becsapni őt; különben is, mit nyer­nék azzal, hogy letagadom a számlát, hiszen az árut átvettem , kifizettem, visszaadott, és kész. Feltételezi ró­lam, hogy reggeli ébredésem idején mindjárt elhatároztam: ma belekötök valakibe, mondjuk a húsos eladó­pénztárosnőbe, letagadom a számlát, amire csak azért van szükségem, mert napi kiadásaimat feljegyzem, már a dohány jobb beosztása érdeké­ben is. Nem tudom, mi másra gon­doljak? A nyár elején egy belvárosi zöld­ségesnél egy kiló almát kértem. A so­vány, barna - morcos tekintetű - fia­talember fokhegyről rám mordult: „Adja ide azt a szatyrot..Mondom neki, könyvek és néhány hivatalos papír van a reklámszatyorban, nem akarom az utca porától szennyezett gyümölcsöt csak úgy elrakni, ezért kérek hozzá egy nejlonzacskót, amelyből kötegnyi lóg a szögön. „Ha van szatyra, nem jár zacskó!” - vála­szolt flegmán, a sajátságos eladói tör­vényt azonnal realizálva. Nem jár zacskó? Talán nem olva­sok újságot? Elkerülte a figyelmemet a parlamenti tudósítás, miszerint a képviselők egyhangúlag ellenzik a kótyavetyét, miszerint a zacskókat csak úgy osztogatják a jámbor vásár­lónak országszerte, hogy a nyavalyás almáját belerakja? Vagy önkormány­zati szabály született? Már-már ott tartok, hogy általánosítok. De sze­rencsére a kereskedők zöme - és ezt nem udvariasságból mondom - érde­kes módon nem gyűlöli a vásárlót. Is­ten bizony. Egy nagy belvárosi élel­miszer-áruházban, amely mindig zsúfolt, a nap bármely órájában az áruval felpakolt gondolák között fe­hérköpenyes eladók figyelik a forgal­mat. Ha valami fogytán van a polcon, azonnal feltöltik, sürgölődnek, forgo­lódnak, végzik napi munkájukat. De csak fordulni kell hozzájuk, ha vala­mi portékát keresel, mert nem tudod a helyét - és meglepődsz: az eladó - akár nő, akár férfi - olyan készséges és udvarias, amelyre sok helyütt még nincs példa. Mosolyogva vezet el az óhajtott árucikkig, és ha az netán nincs, akkor is közli veled, mikor ér­kezik szállítmány, a hét melyik nap­ján „ . . .nézzen be uram, ha netán erre jár . . Egy másik élelmiszer-áruházban elég jelentős összeggel többet szám­lázott a pénztárosnő. Otthon jöttem rá, hogy többet fizettem, visszavit­tem a blokkot. Másodpercek alatt át­vizsgálta, majd visszaadta a négy­száznyolcvan forintot. Nem nyájas- kodott, hanem valóban őszintén el­nézést kért. Vigasztaltam: „Előfordul ilyesmi, senki sem tökéletes a vilá­gon.” Mondom neki, és megköszönte a vigaszt. Tetszik érteni? Megköszön­te. Hát így élünk mi, szűkebb kis ha­zánkban, tiszta emberekkel körülvé­ve, igazságban és becsületben. Míg mások - szerencsére kevesebben - indulatokkal fűtött gyűlöletben. Ta­lálkozunk velük a népség minden szintjén. Szánalmasak. )

Next

/
Thumbnails
Contents