Új Dunántúli Napló, 1998. november (9. évfolyam, 299-328. szám)
1998-11-21 / 319. szám
1998. november 21., szombat Baranyai Tükör Dhnántúli Napló 5 A megpályázható egymilliárd SELLYE Most már biztos: nemcsak az önkormányzatoknak, hanem a vállalkozóknak is elég 20 százalékos saját forrást produkálniuk a jövő év elejétől igényelhető Phare-támogatásokhoz. gatni. Ne csupán az önkormányzatoknak, hanem a vállalkozóknak is csak 20 százalékos önrészt kelljen biztosítaniuk a támogatások elnyeréséhez - kérték a helyiek. Nórántné dr. Hajós Klára, Sellye polgármestere lapunknak elmondta: a fenti kérést méltányolták a Phare-szakem- berek. Egymilliárd forintra lehet a jövő évben pályázni. Különböző célokra - pl. erdősítés, termékfejlesztés, gyógynövény-feldolgozás - kérhetnek pénzt az önkormányzatok és a vállalkozók. A céltól fügA minap, két hét alatt másodszor, újra tárgyalóasztalhoz ültek az ormánsági városban a Phare-szakemberek, önkormányzati vezetők és vállalkozók. A Phare-program soha vissza nem térő lehetőséget kínál: a következő évtől kiemelten támogatandó térségként kezeli az Ormánságot. Az első megbeszélésen elhangzott, hogy egy ilyen speciális helyzetben lévő területet csak sajátos módon lehet támoRómai kövek - Pécsett, a történelmi belvárosban szinte mindenhol kincseket rejt a föld. Kárpáti Gábor régész és munkatársai ezúttal a bazilika előtti kockakövek alatt bukkantak római eredetű falakra. A maradványokat nem egészen fél méterrel találták meg a felszín alatt, egy optikai kábel árkának mélyítésekor. fotó: laufer László „Szabadabb” a polgármester A szervezetek harmada sem a KSH-nak, sem az APEH-nek nem jelent Civil gazdálkodás -kontroll nélkül A legfrissebb adatok szerint 2742 alapítvány és egyesület tevékenykedik megyénkben. A KSH-hoz beérkező beszámolók alapján azonban közel negyven százalékuk konkrét működéséről semmiféle információ nem áll a hatóságok, illetve az érdeklődők rendelkezésére. A fantomszervezeteket kiszűrendő kezdeményezték Pécsett a civil kerekasztal megalakítását, valamint egy civil enciklopédia kiadását. MOHÁCS A Szervezeti és Működési Szabályzat módosításának tétje az volt, hogy az irányítást koncentráltan a polgár- mesterre ruházzák, vagy a testület vegye magához a vezetői szerepkört. Különösebb vita nélkül fogadta el a város tizenkilenc fős képvi- selő-testülete az SZMSZ-t a tegnap délelőtti önkormányzati ülésen. Ezzel együtt sok időbe tellett, amíg átvezették a korábbi értekezleten már részleteiben kielemzett működési szabályzatukhoz fűzött módosító indítványokat. Az előző dokumentumhoz képest összesSZIGETVÁR A költő Zrínyi Miklós halálának évfordulóján, a héten tartotta éves közgyűlését a négy- százegy tagú Várbaráti Kör. Lelkesedésükkel, rendezvényeikkel meghatározói a város kulturális életének.-A jövő évben február 13-án ünnepeljük a vár töröktől való visszafoglalásának 310. és a várbaráti körünk fennállásának 40. évfordulóját. Elhatároztuk, hogy az éves közgyűlésünket 2000-től február 13-án tartjuk, és jövőre nekilátunk az önkormányzat, és remélhetően a vállalkozók támogatásával Szigetvár monográfiájának elkészítéséhez - mondja Ravazdi László (képünkön), a város legrégebbi és legnagyobb létszámú civil szervezetének elnöke. ségében annyi változott, hogy több kérdésben kapott most szabad kezet Szekó József polgármester. Jóváhagyták számára a munkáját segítő háromfős kabinet, az úgynevezett tanácsadók alkalmazását is, továbbá Czita Mátyás (FKgP) képviselő tanácsnokká történő kinevezését, akinek a feladata lesz a nemzetiségek ügyeinek intézése. Egyhangúlag választották tiszteletdíjas alpolgármesternek Katona József (Együtt Mohácsért) képviselőt, aki e munkakör betöltése érdekében lemondott a Belvárosi Általános Iskola igazgatói posztjáról. Az intézmény élére a pályázat kiírásáig megbízottnak javasolták Szóké Kálmánnét. B. M. A legnagyobb bánatuk, hogy nem tudni, kié lesz a vár; e bizonytalan helyzetben „félkarú óriásnak” érzik magukat. Idén is 19 rendezvény van a hátuk mögött. Jövőre a jól működő helytörténeti gyűjtő, magyar-török baráti társasági és városszépítő csoportjukat kiegészítik ifjúsági, idegenvezetői és rendezvényszervezői tagozattal. Idegenvezetői tanfolyamot, a várban országos honismereti tábort rendeznek. Az általános iskolai versmondó verseny mellett házigazdái lesznek a megye középiskolásai Zrínyi szavalóversenyének. Ismeretterjesztő füzeteket és könyvet is kiadnak. B. M. L. gően minimum 15, esetleg 30 millió forintot lehet igényelni. Könnyű kiszámolni, hogy egy harmincmilliós projektnél hatmilliós saját részt kell felmutatni. A kísérleti program célja - ahogy a polgármester kérdésünkre fogalmazott - a későbbi nagyobb támogatások előkészítése. Az összefogást is megpróbálja elősegíteni ez a pályázati rendszer, az egyesületek, szövetkezetek, szövetségek előnyt élveznek. A Phare-támogatások iránti nagy érdeklődést bizonyítja, hogy a második tárgyaláson kétszer annyi vállalkozó jelent meg, mint az elsőn. Nimmerfroh F. Hírcsatorna A hét végén is gyűjtenek Szentlőrincen a kárpátaljai és a tiszántúli árvízkárosultak megsegítésére plébánián és a kultúrházban. Az egyik jótékonysági akciót Mecséri István plébános irányítja, aki elmondta, hogy eddig már egy tonna ruhát, takarót, cipőt adtak le, ám még több adományra lenne szükség. (cs) Almamelléken öt régi szobrot újított fel az önkormányzat, az egyház és a lakóközösség. A felkért zsi- bóti mester befestette a köztéri alkotásokat, a hiányzó részeket pótolta. Megszépült Sidló Ferenc szobrász- művész védett bronz munkája is, amely azt ábrázolja, hogy Hunnia félpogány magyar istenség és a vitézek miként siratják az elesett honvédet. (cs) A pécsi járókelőket veszélyeztették a Bánki Do- nát utca 17-ben azok a negyedik emeleti lakásfelújítók, akik csütörtökön körültekintés nélkül dobálták a téglát és egyéb törmeléket a járdára. Ilyenkor lebocsátó alagútrendszert kell kialakítani. Nemcsak megbírságolták a tatarozókat, de rendőrségi feljelentés is született. (cs) Újra égetik a tarlókat megyénkben, a lángok bizonyos esetekben kerteket és erdőrészeket veszélyeztetnek. A hét elején és közepén Siklós és Nagyharsány határában kukoricatarlók égtek kisebb és nagyobb területeken. A lángok tovaterjedését időben megakadályozták a tűzoltók. (cs) BARANYAI KÖRKÉP A megyei bíróságtól kapott értesülések szerint eddig 1688 egyesületet és 1154 alapítványt jegyeztek be megyénkben. A civil szervezetek felett a törvényességi felügyeletet az ügyészség gyakorolja.- Minden évben végzünk munkaterv szerinti vizsgálatokat, ahol meghatározott témakörökben vizsgáljuk a nonprofit szervezetek működésének törvényességét — tájékoztatta lapunkat dr. Fekete Bálintné, megyei főügyészhelyettes. Az ügyészség általánosságban eredményesnek tartja ezeket a vizsgálatokat, mert feltárják a működésben az egyedi törvénysértéseket, illetve a törvénysértő gyakorlatot. így lehetőség nyílik arra, hogy a szervezetek maguk állítsák helyre a hiányosságokat. Az ügyészségnek csak ritkán, abban az esetben kell bírósághoz fordulnia, ha felhívása eredménytelennek bizonyul. Az ügyészség azonban csak a működés törvényességét vizsgálja, a konkrét tevékenységre vagy a gazdálkodásra vonatkozólag nincsenek adatok. A Központi Statisztikai Hivatal megyei igazgatósága az 1997- ben bejegyzett 2215 nonprofit szervezetet kereste meg az idén, ám a működésre vonatkozó kérdőívet csupán 998 egyesület, illetve alapítvány küldte vissza kitöltve. 871 esetben semmiféle visszajelzés nem érkezett; közöttük sok lehet a bejegyzett, de érdemi tevékenységet nem folytató fantomszervezet. Az országos adatok szerint a civilek legalább harmada az APEH-nek sem küld éves adóbevallást. A nonprofit szférából származó információk ezt az arányt tartják valószínűnek megyénkben is, míg az APEH lapzártáig hivatalosan nem erősítette meg, de nem is cáfolta a feltételezést. Civil szervezetet működtetni a jelenlegi szabályozások szerint nagyon egyszerű. A bírósági nyilvántartásban ugyanis csak a bejegyzés ténye, a szervezet címe és képviselője található meg. Többször megfogalmazódott már az a gond is, hogy az alapítványokra, egyesületekre nem vonatkoznak a gazdálkodási, valamint a fel- számolási szabályok. A civilek éves szinten mintegy 150 milliárd forinttal gazdálkodnak, vélik a Legfelsőbb Bíróságnál. Országos becslések szerint több tízmilliárd forintra rúg az az összeg, amelyekkel az alapítványok az utóbbi 8-9 évben nem tudnak elszámolni. Ha látszólag törvényt nem sértve működik egy ilyen szervezet, nagyon kicsi az esélye a lebukásra. A pécsi Civil Közösségek Házában megpróbálják nyomon követni a különböző nonprofit szervezetek számának alakulását. Ők jelenleg közel 2900 egyesületet, alapítványt, közalapítványt, köztestületet és közhasznú társaságot tartanak nyilván. Ezeknek mintegy fele a megyeszékhelyen működik - ha ugyan működik.-Tapasztalataink szerint Pécsett körülbelül 300 civil szervezet nyújt konkrét szolgáltatásokat, őket lehetne igazán aktívnak nevezni. A többiek inkább hobbi vagy sport témakörben megalapított közösségek, amelyek csak saját területükön, egy zártabb formában tevékenykednek - véli Vincze Csilla (képünkön), a Nevelők Háza Egyesület ügyvezető igazgatója. Az aktív civilek is érzékelik, hogy jelenleg nehezen ellenőrizhető a működés, ami főleg a pályázati pénzek elosztásánál okoz gondokat. Gyakran előfordul ugyanis, hogy a „hakni-szervezetek” több pénzt tudnak felmarkolni, mint a valóban rendszeres munkát végző egyesületek. A megoldást részben a civil kerekasztal létrehozásában látják, amely a pécsi önkormányzat legitim tárgyalási partnere lenne a nonprofit szférát érintő kérdések megvitatásánál. Másrészt ki szeretnék adni a civil enciklopédiát, amely mintegy módszertani segédanyagként szolgálhatna a civileket támogatók és utánuk érdeklődők számára. Győrffy Z. Jövőre a város monográfiája következik Csak a várra várnak a barátok Egyhetes összehangolt razzia Várakozáson felüli eredményt hozott az a hétfon kezdődött országos bűncselekmény-felderítési akció, amelyben az ORFK, a Határőrség és a VPOP munkatársai vettek részt. BUDAPEST-PÉCS A négynapos akció alatt a rendőrség 422 embert vett őrizetbe és 290 ügyben rendelt el nyomozást, 110 esetben Magyarországon élő külföldiek ellen indítottak eljárást. Jogsértések miatt 423 embert kellett kiutasítani az országból, a külföldiek körében feltárt bűncselekmények 15 ország polgárait érintik. A héten számos vállalkozást is megvizsgáltak, ezek közül hetvenötöt töröltek a cégbírósági nyilvántartásból. Száztíz cégnek helyszíni bírságot kellett fizetnie. A határvédelmi szervek hétfőn és kedden 1283 jogellenes cselekmény ügyében jártak el. Ez a szám 48 óra leforgása alatt általában 250. A határőrök 271 szabálysértést és 350 idegen- rendészeti bűncselekményt derítettek fel, a határátkelőhelyeken 20 körözött személyt, 250 tiltott határátlépőt fogtak el. A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) az említett két nap alatt 200 jövedéki törvénysértés, 21 devizával kapcsolatos szabály- sértés és 55 vámszabálysértés ügyében indított eljárást. Az ellenőrzések során feltárt bűncselekmények több milliárd forintot tesznek ki. Mindhárom szerv vezetője reményét fejezte ki, hogy az eredmények további bűn- cselekmények feltárásához vezetnek. Az országos parancsnak megfelelően Baranya megyében is egy időben akciózott a héten a határőrség, a vám- és pénzügyőrség valamint a rendőrség. A helyi eredmények feldolgozása még folyamatban van, lapzártánkig a határőrség készült el az öt nap részleges elemzésével.-Mind a zöldhatáron, mind pedig a határátkelőhelyeken nagyobb létszámmal dolgoztunk ezen a héten - kezdte az értékelést Lovász József (képünkön) pécsi határőr igazgató. - Több mint kétezerkétszáz főt igazoltattunk, és harminc esetben jártunk el olyan személyekkel szemben, akik valamilyen jogsértést követtek el. Sikerült körözött személyt találnunk, és tíz főnek megtagadtuk a belépését az országba - mondta az igazgató. Akik nem léphettek magyar földre, többnyire nem rendelkeztek a megfelelő okiratokkal, vízummal, vagy elegendő pénzzel, de volt, akit nemkívánatos személyként utasítottak vissza. Az akció során nem akadtak embercsempészekre, de a szakértők szerint a Pécsi Határőr Igazgatósághoz tartozó szakaszon egyébként sem jellemző ez a bűncselekmény. S. G. - MTI Jogsértések Magyarország határszakaszain 1997/1998 8000 7000 6000 5000 4000 3000 2000 1000 0 osztrák szlovén tiorvát Jugoszláv román ukrán szlovák