Új Dunántúli Napló, 1998. november (9. évfolyam, 299-328. szám)

1998-11-19 / 317. szám

Jogszabály-ismertetés 1998. november 19., csütörtök 12 Dünántúli Napló Jog-forrás Belügyi jogkörök és stá­tusok. A belügyminiszter 49/1998. (X. 28.) BM rende­leté módosítja a 11/1997. (II. 18.) BM rendeletet, amely a belügyminiszter irányítása alá tartozó szer­vek és az önkormányzati tűzoltóság hivatásosként szolgáló tagjaival kapcsola­tos munkáltatói jogkörök­ről, valamint a hivatásos be­osztások meghatározásáról szól. A tábornoki státusok száma összesen 55. Repülőtéri Biztonsági Szolgálat. A belügyminisz­ter 48/1998. (X. 28.) BM rendelete módosítja a repü­lőtéri biztonsági főigazgató­ságról, illetve az ahhoz kap­csolódó közalkalmazotti jogállásokat szabályozó BM rendeleteket. Repülőtéri Biztonsági Főigazgatóság helyett Repülőtéri Bizton­sági Szolgálat lett a szerve­zet neve, amely az Országos Rendőr-főkapitányság köz- biztonsági főigazgatója alá­rendeltségében „főosztály” jogállással működik. Közlekedési jogszabá­lyok. A Magyar Közlöny különszámaként megjelent A közúti közlekedésre, a közúti gépjárművekre és személyszállításra vonat­kozó fontosabb jogszabá­lyok gyűjteménye. A kisebbségi elektorok választása Az önkormányzati választásokat követő 50. napig lehet kez­deményezni a kisebbségek elektorválasztó gyűlésének összehí­vását. Az elektorok választják meg a kisebbségek országos ön- kormányzatát. Ennek szabályairól szól a belügyminiszter 46/1998. (X. 21.) BM rendelete. A törvényes feltételeknek megfelelő kezdeményezés ese­tén a helyi választási bizottság a kezdeményezés benyújtásától számított 8 napon belül, de leg­később a helyi önkormányzati választásokat követő 53. napig kitűzi az elektorválasztó gyűlés időpontját. A gyűlést legkésőbb a helyi ön- kormányzati választáso­kat követő 60. napra kell kitűzni. A választási bi­zottság az időpont kitű­zésével egyidejűleg dönt az elektorválasztó gyű­lés helyszínéről, és erről — a helyben szokásos módon — hirdetményben tájékoztatja a választó- polgárokat. Az elektorválasztó gyűlésen részt vevő vá­lasztópolgárokat név­jegyzékbe kell venni. A résztvevők nyílt szava­zással saját maguk közül levezető elnököt és há­romtagú szavazatszámláló bi­zottságot választanak. Az utób­biak maguk döntik el választás­sal, hogy ki lesz közülük az el­nök. A levezető elnök és a sza­vazatszámláló bizottság tagja nem lehet elektorjelölt. # Az elektorválasztó gyűlésen részt vevő választópolgárok ajánlhatnak jelöltet. A jelöltnek ajánlott személynek nyilatkoz­nia kell arról, hogy a jelölést el­fogadja-e. A gyűlésen jelen nem lévő választópolgár akkor ajánlható jelöltnek, ha válasz­tópolgárságáról és a jelölés el­fogadásáról szóló nyilatkozatát csatolja a jegyzőkönyvhöz. í A jelölt írásos nyilatkozat­ban vállalhatja valamely társa­dalmi szervezet képviseletét a társadalmi szervezet képviselő­jének az igazolásával, ha ezt a nyilatkozatot a gyűlést meg­előző 3. napig az illetékes vá­lasztási irodához eljuttatja. A jelölt kérheti, hogy a sza­vazólap a nevét a kisebbség anyanyelvén is tartalmazza. A választópolgárok és az elektorok a választójogukat csak személyesen gyakorolhat­ják. Az írni-olvasni nem képes választójogosult segítséget ve­het igénybe, de az nem sértheti a szavazás titkosságát. A jegyzőkönyv alapján a he­lyi választási bizottság 3 napon belül állapítja meg a szavazás eredményét. Az a jelölt lesz elektor, aki a legtöbb szavaza­tot kapja. Szavazategyenlőség esetén a helyi választási bizott­ság sorsolással állapítja meg, hogy melyik jelölt lesz elektor. A helyi választási iroda veze­tője utólag ellenőrzi a résztve­vők, valamint az elektor válasz­tójogát. Ha az elektorválasztó gyűlé­sen olyan személy vett részt, aki a településen nem rendelke­zik választójoggal és szavazata a választás eredményét befo­lyásolta, vagy ha a megválasz­tott elektor nem rendelkezik vá­lasztójoggal, a helyi választási bizottság a gyűlés eredményét megsemmisíti és 60 na­pos határidőn belülre egy alkalommal ismétel­ten összehívja a gyűlést. # Az elektorválasztó gyűlésen megválasztot­takon túl elektornak te­kintendő: — a 10 000 vagy annál kevesebb lakosú telepü­lésen a kislistás válasz­tásokon kisebbségi je­löltként megválasztott képviselő;- a 10 000-nél több la­kosú településeken és a fővárosi kerületekben egyéni választókerület­ben kisebbségi jelölt­ként, valamint a kisebb­ségi kompenzációs listáról megválasztott képviselő;- a közvetett, illetve a közvet­len módon létrejövő helyi ki­sebbségi önkormányzat tagja,- az országos önkormányzat választásán a szószóló- a fővárosi kisebbségi önkor­mányzat választói gyűlésén megválasztott tag. Ha az adott kisebbség elek­torainak száma eléri a 14 főt, az Országos Választási Bizottság összehívja az országos önkor­mányzatot választó elektorok gyűlését a helyi önkormányzati választásokat követő 60. és 120. napok közötti időpontra. A diákigazolvány és az utazási kedvezmény A jogszabály-változások és a határidő-módosulások eléggé megkeverték a diák- igazolvánnyal és az utazási kedvezménnyel kapcsolatos ismereteket. Az ősszel meg­jelent 151/1998. (IX. 18) Korm. rendelet szűkszavú és utalásokkal teli átmeneti szabályokat tartalmaz. Az eredeti - illetve előző - kormányzati szándék szerint az idei szeptemberben kez­dődő tanévben, illetve a fel­sőoktatási intézményekben az induló tanév félévében a tanu­lók, hallgatók már csak az új diákigazolvánnyal vehették volna igénybe az utazási ked­vezményt. A 34/1998. (II. 25) Korm. rendeletben a diákiga­zolványok cseréjére megsza­bott határidők azonban telje- síthetetlennek bizonyultak. A kormányrendelet szerint az új diákigazolványt legké­sőbb 1999. február 28-áig kell kiadni a tulajdonosának. Nem kell kiadni új diákiga­zolványt azoknak a tanulók­nak, akiknek a tanulói jogvi­szonya 1998. szeptember 30- áig megszűnt, vagy a megje­lölt időponttól számítottan legalább egy esztendeig szü­netel. A tanulói jogviszony a beíratás napján jön létre, az ebből eredő jogok ettől az időponttól kezdve gyakorol­hatók. Szünetel a tanulói jog­viszonya annak, akinek enge­délyezték, hogy a tanulmá­nyait megszakítsa, illetőleg akit fegyelmi határozattal a tanév folytatásától eltiltottak. A tanulói jogviszonyon ala­puló jogok - ha jogszabály másként nem rendelkezik - a jogviszony szünetelése alatt is gyakorolhatók. A 151/1998. (IX. 18) Korm. rendelet sze­rint azonban a közoktatásban részt vevő azon tanulók ré­szére, akiknek a meghatáro­zott időtartam alatt a tanulói jogviszonyuk szünetel, új diákigazolványt nem kell ki­állítani 1999. február 28-áig. Ezek a tanulók a szünetelés alatt az utazási kedvezménye­ket sem vehetik igénybe. A hallgatói jogviszony a beiratkozással jön létre, és a bizonyítvány, illetve az okle­vél kiállításának, az elbocsá­tás, az intézményből való ki­zárás kimondásának, illetve a hallgatói névsorból való tör­lésnek a napjáig tart. Szünetel a hallgatói jogviszony, ha a hallgató a tanulmányok foly­tatásához szükséges beiratko­zást nem végezte el. A rende­let szerint azoknak, akiknek a hallgatói jogviszonya 1999. szeptember 30-áig véglegesen megszűnik, vagy ettől szá­mítva legalább egy évig szü­netel, a közoktatásban nap­pali, esti, levelező képzésben részt vevő tanulónak járó diákigazolványt kell adni. A korábbi jogszabály alap­ján kiállított (érvényesített) diákigazolványok alapján az utazási kedvezmények a diák- igazolványok cseréjéig, de legkésőbb 1999. február 28- áig vehetők igénybe. A köz­lekedési szolgáltatók által a tanfolyamhallgatóknak és az átképzésben részt vevőknek kiadott igazolványok alapján az utazási kedvezmények az igazolványok érvényességé­nek megszűntéig járnak, tehát 1999. február 28. után is. _s Még karácsony előtt látogasson el Ön is a GÁLA BORHÁZ új üzletébe! Az Új Forrás Üzletház földszintjén egyes minőségi borok kedvezménnyel kaphatók az év végéig! II' SOI ■HP Kínálatunk - szolgáltatásaink:- magántermelők minőségi palackos borai,- klasszikus pezsgők,- fa-, fém- és üvegáru,- gravírozás és névre szóló címkézés. B^RRAZ Új Forrás Bajcsy-Zs. E. Üzletház - Pécs u. 9. »: 72/214-969 Nyitva: Hétfő-Péntek: 9-18 Szombat: 9-13 y JANUS PANNONIUS V jf-7 TUDOMÁNYEGYETEM Pollack Mihály Műszaki Főiskolai Kar Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége és a JPTE Pollack Mihály Műszaki Főiskolai Kar ÉPÍTŐMESTER SZAKMÉRNÖKI KÉPZÉST indít 4 szemeszter időtartamban, összesen 440 tanórában, svájci tananyag felhasználásával. A képzés szakdolgozat készítésével és államvizsgával zárul. A tanfolyam helye: JPTE PMMFK 7624 Pécs, Boszorkány út 2. Az /. szemeszter 1999. január 15-én kezdődik. Az oktatás január-május ill. szeptember-december hónapokban, péntek du. és szombati napokon történik. Felvilágosítás és jelentkezési lap kapható a következő címeken: dr. Kukái Tibor főigazgatóhelyettes, tanszékvezető f. docens, vagy Hóbor Béláné tanszéki adminisztrátor JPTE PMMFK Építéskivitelezési Tanszék, 7624 Pécs, Boszorkány út 2. Tel./Fax: 72/211-032 illetve dr. Hajnal István c. egyetemi docens, szakértő vagy Makra Magdolna oki. építőmérnök, szakértő ÉVOSZ, 1013 Budapest, Döbrentei tér 1. Tel.: 1/201-38-50 Fax: 1/201-38-40 Jelentkezési határidő: 1998. december 18. péntek A DÉL-MAGYARORSZÁGI MÉH Rt. PÉCSI TELEPÉN Pécs, Közraktár u. 4-6. Tel.: 72/324-853 TOVÁBBRA IS ÁTVESZI a vas-, színesfém- éspapírhulladékot! Déldunántúli Gázszolgáltató Részvénytársaság controlling osztálya munkatársat keres költséghelyi kontroller munkakör betöltésére. E munkakör betöltőjének fő feladatai: a költ­ségtervezéshez és könyveléshez szükséges rendszerek kialakításában való részvétel, azok karbantartása és működtetése, valamint elemzéssel és javaslatok kidolgozásával a gazdaságosság folyamatos javításának elősegítése. A munkakör betöltésének feltételei:-felsőfokú közgazdasági végzettség -számítógép-alkalmazási ismeretek -jó broblémafeltáró és -megoldó képesség Előnyt jelent:- német nyelvismeret -költségkönyvelési gyakorlat Jelentkezését - mely tartalmazza szakmai ön­életrajzát, bizonyítványainak másolatát és egy telefonszámot, ahol elérhető - november 27- ig kérjük „controll” jeligével az alábbi címre elküldeni: Déldunántúli Gázszolgáltató Részvénytársaság munkaerőfejleszési osztály 7626 Pécs, Búza tér 8/A Telefonszám: 72/503-117, vagy 503-312 KEDVEZMÉNYES RÉSZLETFIZETÉS! 800.000-9,5 MFt-ig, 1-9 éves lejáratra. Pl.: telek, ház, lakás, vállalkozás, stb. PÉNZÜGYI ÉS OPERATÍV LÍZING 36 havi lejárattól. Pl. termelőeszköz, gép, vállalkozásfejlesztés stb. BANKI JELZÁLOGHITEL ügyintézés RPA Kft. Pécs Átrium Üzletház (Király u. 76.) Tel.: 72/214-306 Nyitva: H-P: 8.30-17 Infomlx Kft. Pécs, Rákóczi út 46., Kereskedők Háza Tel.: (72)325-545, Tel./fax: (72)336-888 HITELAKCIÓ! Előleg befizetése nélkül, helyszíni ügyintézéssel! Samsung mikrosütők bemutatója és vására november 20-án 9-16 óráig az Infomix Kft műszaki áruházban (Centrum Áruház és Kereskedők Háza mögötti parkolónál)! Ajándékokkal és kóstolóval várjuk a kedves érdeklődőket és vásárlóinkat! HIHETETLEN, DE MÉGIS <kT5> Amennyiben novemberben nálunk vásárolja meg KIA Sportágé vagy KIA Clarus gépkocsiját, 400.000 Ft kedvezményben részesül! Kedvező' részletfizetés,tartós bérlet, használ tautó-beszámítás. PÉCSI ORIGÓ KFT. Pécs. Komlói u. 94—96. Tel.: 72/23-88-88 VÁGÓHÍDI HÚSBOLT AJÁNLATA A DISZNÓVÁGÁSHOZ! Apróhús 70%-os 490 Ft/kg Bó'ró's hátsó sonka 520 Ft/kg Bőrös első sonka 480 Ft/kg Kiszakított császár 450 Ft/kg Természetes és műbelek állandóan kaphatók Rendelésfelvétel: Pécs, Siklósi út 37. Tel.: 224-772 Búza tér 2. Tel.:311-656. VÁRJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT! MEGLEPE1 nÉS-fiÉTVÉGE mi <% November 19-20-21-én minden KOSZTÜM és ZAKÓ 20%-kal olcsóbban vásárolható üzletünkben. Keresse hirdetésünket minden csütörtökön a Naplóban! ^ÍMUUl^ben! Érdemeő az 5-be jönni! Pécs, Rákóczi u. 35-37. Tel.: 72/312-001 bautllax A bauMax-x Magyarország Rt. pécsi áruháza munkatársat keres IRODAI feladatok ellátására. Középfokú végzettségű, valutaváltói bizonyítvánnyal, nyelvtudással rendelkezők írásos jelentkezését várjuk az alábbi címen: Baumax-x Áruház 7622 Pécs, Siklósi u. 47. } ♦ 4 4

Next

/
Thumbnails
Contents