Új Dunántúli Napló, 1998. november (9. évfolyam, 299-328. szám)

1998-11-17 / 315. szám

1998. november 17., kedd Hazai Tükör Dünántúli Napló 3 Szigorú és ésszerű gazdálkodásra van szükség Vihart kavart a parlamentben Csurka István elmélkedése a sajtóról Az 1999. évi állami költségvetés tervezetét tárgyalta tegnap a parlament, s előtte sort kerítettek a honatyák a napirend előtti kérdésekre is. Legelőször a gázügy került szóba. Pintér Sándor belügyminiszter a zalai gázkitörés elfojtási munkálatairól elmondta, hogy a felszíni berendezések ko­moly sérülései miatt húzódik el a mentés. Lezsák Sándor (MDF) java­solta, hogy az óvónőket ve­gyék fel a korkedvezményre jogosító foglalkozások körébe. Bauer Tamás bejelentette, hogy az SZDSZ az Alkot­mánybírósághoz fordul, mert a magánnyugdíjpénztárakba át­lépők jövőre a tervezettnél egy százalékkal kevesebbet fizet­hetnek be. Bánk Attila (FKGP) azt tar­totta felháborítónak, hogy a szocialista Kiss Péter a Göm­bös-kormány reinkarnációjá­nak nevezte a jelenlegi kor­mányt. Kiss Péter válaszában kizárta, hogy tévedett volna, és megismételte, hogy több pon­ton összevethető' a két jobb­oldali kormány ténykedése. Csurka István (MIÉP) sze­rint ha egy társadalomban a tá- (jékoztatás folyamatosan egy meghatározott érdekcsoport kezében van, akkor az képes teljesen eltorzítani a közösség tudatát és képes a közösséget a saját érdekei ellen hangolni. Úgy vélte: ha nem jött volna az árvíz, és nyomában nem feslett volna fel a magyar nemzet tri­anoni tragikuma, akkor a mé­diumoknak sikerült volna a közvéleményt oly mértékben a költségvetést beterjesztő kor­mány ellen hangolniuk, hogy annak higgadt, érdemben való megtárgyalása lehetetlenné vált volna. Az Országgyűlés ezt köve­tően a napirendet csak több­szöri kísérletre tudta elfogadni. Járai Zsigmond pénzügymi­niszter a parlament jóindula­tába ajánlotta az ország jövő évi költségvetését. A magyar gazdaság - állította - a követ­kező évben a világ egyik leg­gyorsabban növekedő gazda­sága lesz. Abból az alapvető feltételezésből indultak ki, hogy jövőre a bruttó hazai ter­mék öt százalékkal fog emel­kedni, döntően a termelékeny­ség javulása révén. Az áremel­kedések, az infláció üteme je­lentősen csökken, 1999-ben 10-11 százalékos lesz, az év végén várhatóan csak 8-9 szá­zalék. A pénzromlás lassítása azonban szigort és takarékos­ságot követel, ezért a költség- vetésből fizetett közszféra ke­resetemelkedése átlagosan csak 13,3 százalékos lesz, a nyugdíjak 14,2 százalékkal nőnek. A kormány egyértelmű súlypontokat határozott meg, amelyekről részletesebben is szólt a miniszter. Kiemelten támogatja a költségvetés a csa­ládokat, csökkenti a gyermek- nevelés terheit. Az oktatás egyharmaddal, a kultúra pedig 60 százalékkal kap többet, mint az idén. Jelentős a növe­kedés a vidék- és vállalkozás- fejlesztésben, a közrend és a közbiztonság megteremtésé­ben. Az ország védelmi kiadá­sai igazodnak a NATO-csatla- kozás követelményeihez. A helyi önkormányzatok 14,1 százalékkal kapnak töb­bet, mint idén. Az ítélőtáblák felállításának elhalasztása is a parlament elé került. A kormány leszögezte, hogy a negyedik bírói szint lét­rehozása nem elsősorban anyagi kérdés, úgy látják azonban, hogy az egyes bíró­ságok, bírósági szintek lét­szám-, eszköz- és épületigé­nyét nem megfelelően mérték fel korábban. Ezért lehetőséget kért arra, hogy a jövő év köze­pén nyújthassanak be törvény- javaslatot ez ügyben. S. A. Még ömlik a gáz Zalában Bár hétfőn is megfeszített ütemben dolgoztak a szak­emberek a zalai gázkitörés el­fojtásán, tegnapi lapzártán­kig még nem sikerült ered­ményt elérniük. Hétfő estig nem történt változás a kitöréselhárítás menetében: még mindig azon dolgoztak, hogy a közel kétezer méter hosszú termelőcsőoszlop alján lévő elzáróelemet összeillesz- szék a mélyben lévő tömítővel. Ezzel a speciális lezárási műve­lettel meggátolnák vagy jelen­tősen fékeznék a gázkiáramlást. Esztó Péter, a Magyar Bá­nyászati Hivatal elnöke el­mondta: megközelítően sem tudják még a szén-dioxid-kitö­rés közvetlen okát. magánfarmról közel 1200 ba­romfi, egy sárhidai gazdától 40 nyúl elpusztulását jelezték az állat-egészségügyi állomásnak. Ennek oka sem világos még. Hétfő délelőtt 10 és 12 óra között átmenetileg hazalátogat­hattak otthonaikba a kitelepített zalai falvak - Sárhida, Bak és Bocfölde - lakói, hogy megbi­zonyosodhassanak vagyontár­gyaik sértetlenségéről. A vé­delmi bizottság továbbra is fenntartja álláspontját: a végle­ges visszatelepülést csak a ki­törő gáz teljes elfojtása után engedélyezik. A pécsi bányakapitányság le­foglalta a nagylengyeli gázkitö­rés vizsgálatához szükséges dokumentumokat, de a vizsgá­latot csak a mentés és a kárelhá­A nap folyamán egy baki rítás befejezése után kezdi meg. Eredményes országos razzia „D-nap” volt annak az akció­nak a fedőneve, amelyet a rendőrség, a vám- és pénz­ügyőrség, valamint a határőr­ség tegnap hajtott végre. Orbán Péter rendőr vezérőr­nagy, országos főkapitány, Ar­nold Mihály pénzügyőr altábor­nagy, Bence József pénzügyőr dandártábornok és Nováki Ba­lázs határőr altábornagy hétfőn a késő délutáni órákban beszá­molt az akció addigi eredmé­nyeiről. A rendőrség délelőtt 75 addig csak figyelemmel kísért bűnesetet tárt fel, további 86 új bűnesetet leplezett le. Akciójuk a kábítószerrel való vissza­élésre, a betöréses lopásra és a szervezett autólopásra koncent­rált. Összesen 210 gyanúsítottat vettek őrizetbe. A határőrség a teljes határ- szakaszon kétezer embert iga­zoltatott. Csaknem száz utazó­nak nem volt hiteles igazolvá­nya, emellett 159 tiltott határát­lépőt lepleztek le és 11 ember­csempészt is letartóztattak. Ez­zel az eddig letartóztatott em­bercsempészek száma 448-ra emelkedett. A Vám- és Pénzügyőrség el­sősorban jövedéki ellenőrzést tartott: szám szerint 1400-at, s 20 milliárd forint értékű adó- és vámcsalásra derült fény. Az akció végső értékelését pénteken teszik közzé. Koós Bizonyos értelemben precedens értékű pernek lehetünk tanúi Az alperes a magyar állam lesz Bepereli a főváros önkormányzata az államot, mert a kor­mány jogellenesen mondta fel a metróberuházás finanszíro­zásáról kötött polgárjogi szerződést - jelentette be Demszky Gábor főpolgármester. Strasszer Tibor jogászt a nem min­dennapi per általános szabályairól kérdeztük. A szakember elöljáróban el­mondta, hogy mivel a perérték meghaladja a 10 millió forin­tot, nagy valószínűséggel nem a Pesti Központi Kerületi, ha­nem a Fővárosi Bíróság, eset­leg annak gazdasági csoportja tárgyalja majd az ügyet. Hozzátette: csupán az al- és a felperes „személye” - a kormány és a főváros - miatt precedens értékű a jogvita, szakmai szempontból nem az, hiszen a vállalt kötelezettsé­geket mindenkinek - a kor­mánynak is - teljesítenie kell. Per esetén a magán- és jogi személyekhez hasonlóan a ka­binet képviselője is hivatkoz­hat rendkívüli körülményekre, például arra, hogy a szerző­déskötést megelőző tárgyalá­sokon a fővárosi önkormány­zat megtévesztette partnerét. Mint megtudtuk, korábban, amikor egy-egy magánsze­mély perelte az államot, a Pénzügyminisztérium képvi­selője járt a tárgyalásokra, de más szaktárca jogászát, eset­leg valamely „külső” ügyvédi irodát is megbízhat a kabinet ezzel a feladattal. Budapestet a peres ügyekben legtöbbször szintén valamelyik ügyvédi iroda képviseli. Strasszer szerint a metró­ügyre és a peres felekre tekin­tettel akár fél éven belül, két egymást gyorsan követő tár­gyalás után megszülethet az elsőfokú döntés, ám ha felleb­bezésre kerül a sor, a Legfel­sőbb Bíróság eljárása már több időt igényel. (takács) Vámmentesen: naponta csak egyszer A vámtörvény módosítása miatt jelentős változások lépnek életbe csütörtökön 0 órától a határállomásokon. Többek kö­zött szűkülnek az útiholmi vámkezelésének, az utasforgalmi kedvezmény igénybevételének lehetőségei is. Az egyik legfontosabb új vám­jogi szabályozás az, hogy a Magyarországon élő külföl­diek belföldi rendszámú gép­járművet csak a tulajdonos vagy üzemben tartó közjegyző által hitelesített engedélye alapján vihetnek külföldre. A nem kereskedelmi for­galmat szabályozó másik két lényeges változás a turistákat megillető úgynevezett „úti­holmi” vámkezelését, illetve az „utasforgalmi kedvez­mény” igénybevételét érinti. Az útiholmi fogalmát egy nemzetközi egyezmény szabá­lyozza, amelynek előírásait a vámtörvény, illetve a végre­hajtására kiadott kormányren­delet is tartalmazza. A módo­sítás lényege az, hogy az úti­holmi naponta csak egyszer vámolható el kedvezménye­sen, az első belépés alkalmá­val. E kedvezmény teszi lehe­tővé többek közt 250 szál ci­garetta, vagy egy liter égetett szeszes ital vámmentes beho­zatalát. Az előzőekhez hasonlóan a 27 ezer forintos utasforgalmi kedvezményt is csak naponta egyszer lehet igénybe venni, de bizonyos változtatásokkal: ezentúl a kedvezmény nem terjed ki a szeszes italokra és a dohánytermékekre. Természe­tesen továbbra is érvényben marad az az előírás, hogy a kedvezmények nem vonha­tóak össze az együtt utazó csa­ládtagok által behozott árukra. Amennyiben valaki csütör­tök 0 órától az útiholmiként meghatározott mennyiségnél több szeszes italt vagy cigaret­tát szeretne az ’ országba be­hozni, úgy a „piros folyosót” kell választania, és a csomag­ban lévő holmiról írásbeli vámáru-nyilatkozatot kell tennie. (stefanits) Hírcsatorna Nemes évforduló. Göncz Ár­pád államfő a magyar köztársa­ság kikiáltásának 80. évforduló­ján, hétfőn, virágot helyezett el Magyarország első köztársa­sági elnöke, Károlyi Mihály budapesti szobránál. A legsikeresebb. Az FKGP hétfői frakcióülésén megjelent Orbán Viktor miniszterelnök, majd távozóban egy kérdésre a „legsikeresebb koalíciós formá­nak” nevezte az FKGP-vel való kormányzati együttműködést. Most lesz végeredmény. A/ Országos Választási Bizottság pénteki ülését követően jelentik be az októberi önkormányzati választások hivatalos végered­ményét - nyilatkozta Rytkó Emília, az Országos Választási Iroda helyettes vezetője. Ellenzéki aggodalom. A Fi­desz választási ígéretei ellenére nem javul számottevően a peda­gógusok helyzete jövőre, mind­össze annyi történik, hogy a többi közalkalmazottal szemben az oktatók számíthatnak egy sze­rény mértékű reálbér-növeke­désre - mondta Hóm Gábor képviselő az SZDSZ országgyű­lési frakciójának ülése után. Nem vásárolják vissza. A Reálbróker Rt. többé nem vásá­rolja vissza a Reallízing-kötvé- nyeket, mert erre senki sem biz­tosít számára forrást - nyilat­kozta Kábái Gyula, a brókercé­get tulajdonló Realbank Rt. ve­zérigazgatója. A bank egyéb­ként már régebben felfüggesz­tette a kötvény-visszavásárlást. Olvasási bizottság. Az au­tizmussal - vagyis a vele szüle­tett olvasási rendellenességgel — összefüggő problémák kezelé­sére tárcaközi bizottság felállítá­sát szorgalmazta Pokomi Zoltán oktatási miniszter hétfőn a buda­pesti Autizmus Kutató Központ­ban és Általános Iskolában tett hétfői látogatása alkalmával. Tájékozatlan vezér. Sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom azt a hírt, miszerint a Magyar Fejlesztési Bank Rt. meg akarná vásárolni a Magyar Hírlapot és a Mai Napot kiadó Magyar Hírlap Rt.-t - nyilat­kozta tegnap Patonai Péter, a pénzintézet vezérigazgatója. Jürg Marquard, az MH Rt. svájci tulajdonosa tegnap kije­lentette: a kiadó nem eladó. Sas Tamás sikere. A zsűri kü- löndíját nyerte el Sas Tamás, a Presszó című film rendezője a vasárnap befejeződött 8. Cott- busi Nemzetközi Filmfesztivá­lon. A Presszó főbb szerepeit Fullajtár Andrea, Kecskés Ka­rina, Söptei Andrea és Stohl András alakítja. „Feketelista” helyett minőségi bizonyítvány bevezetését tervezik Tudjuk-e, mi van a levesben? Több ellenőrre és a bírságolásban szigorúbb törvényes lehető­ségekre lenne szükség ahhoz, hogy a kereskedelemben és a vendéglátásban minden egységnél komolyabban vegyék a köz­egészségügyi előírásokat - tudtuk meg dr. Horváth Mária or­szágos tisztiorvostól. ^ __m__, mi llllinm________í______£__ A hűtőpult tisztaságát is vizsgálják fotó: feb/diósi imre Torgyán dicséri a menyét „Ha az volt a cél, hogy a Malév igazgatótanácsába szakember kerüljön, akkor helyesen döntöttek menyem beválasztásával” - nyilat­kozta Torgyán József föld- művelési és vidékfejlesztési miniszter. Majd így foly­tatta: „Menyem egy valósá­gos légügyi dinasztiából származik. Édesapja a Ca­nada Air France belföldi igazgatója volt, édesanyja pedig oktatta a jelenlegi tel­jes Malév-gamitúrát. Me­nyem 12 éve oktatja a ma­gyar légiforgalom külön­böző rendű-rangú személyi­ségeit.” A menye végzettségéről csak annyit mondott: ,John Major brit miniszterelnök­nek is csak érettségije volt.” Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat intézetei által végzett élelmezés-egész­ségügyi vizsgálatok tapasztala­tai azt mutatják, hogy a keres­kedelmi és vendéglátó-ipari egységek közül minden negye­dikben az alapvető higiénés szabályokat sem tartják be. Az elmúlt hónapokban húsz­ezer helyszíni szemlét tartottak az ellenőrök országszerte, s ezek 25,5 százaléka - azaz több mint ötezer ellenőrzés - ható­sági intézkedéssel zárult. Hat­vanöt vendéglátó-ipari hely működését azonnal felfüggesz­tették, mert olyan súlyosan ve­szélyeztették a vendégek egészségét. A helyszíni szem­lékhez többnyire laboratóriumi vizsgálatok is társultak. Az ételminták 18,6 százaléka kifo­gásolható volt a bennük lévő nagy számú szalmonella és egyéb kórokozó miatt. Az éttermekben a készételek lefagyasztását, a szakszerűtlen tojásfertőtlenítést és a konyhai dolgozók nem egészen tiszta ruházatát érte a legtöbb kifogás. Az élelmiszer-kereskede­lemben a.zsúfolt, szakosítatlan árutárolás mellett a nem megfe­lelő hűtés, a lejárt szavatosság és a takarítás elmulasztása je­lenti a legfőbb veszélyforrást. A vizsgálatok nyomán 500 esetben állapítottak meg sza­bálysértést, 3563 helyszíni bír­ságot szabtak ki összesen mint­egy 22 millió forint értékben. A tisztiorvosi szolgálat vezetői szerint több ellenőr kellene ah­hoz, hogy a szabályokat meg­sértő üzleteket gyakrabban el­lenőrizhessék. Ugyanakkor jó lenne, ha szigorúbb bírságo­lásra is lehetőségük lenne, mondta az országos tisztiorvos. Tapasztalataik összegzése­ként „feketelistákat” nem kí­vánnak nyilvánosságra hozni, de a közegészségügyi szem­pontból kifogástalan üzletek fa­lára remélhetően hamarosan kikerülhet a jó minősítéssel járó „bizonyítvány”. A rendszeres minőség-ellenőrzést, az étel­minták folyamatos vizsgálatát maguk a vendéglátó-ipari egy­ségek is kezdeményezhetik, hi­szen manapság egyre több az olyan vállalkozó, aki hosszabb távon ebben is jó „üzletet” lát. Németh Zsuzsa

Next

/
Thumbnails
Contents