Új Dunántúli Napló, 1998. november (9. évfolyam, 299-328. szám)

1998-11-15 / 313. szám

1998. november 15. Magyarország - Dél-Ounántúl p MMMMMMMBM* • Ötödik oldal a Ä w Drámát legjobban Shakespeare írt, szól a híres Karinthy reklámszöveg, de hogy rovart ki irt manapság a legjobban, kétséges. Mondják, egyes cégek legalább olyan agresszí­vek, mint maguk a bogarak. Ne képzeljük egy percig sem, hogy a férgek, rovarok csakis nyári vendégek. Bizony a jól fű­tött lakásokat télen is szeretik. Főképp a panelt. Ez utóbbi he­lyeken a mai napig sok a csó­tány és a vöröshangya, sőt a csatornából elsősorban a fürdő­kádba felmászó ezüst pikkely­ke. Az egyik országos rovarirtó cég helyi képviselője, Bufa Sán­dor arról számolt be, hogy Pé­csett a Varsány utca házaiban találkoztak különösen sok csó­tánnyal, amelyek fényes nappal is élik életüket.- Becsöngettünk egy lakás­ba, erre az ajtórésből két-három jól megtermett csótány rohant elő. Komlón azt figyelték meg, hogy gócszerűen vannak csótá- nyos helyek, ahonnan szinte le­hetetlen teljesen kipusztítani a hívatlan idegeneket. Az irtással foglalkozók részéről panasz van a közös képviselőkre, ugyanis állítólag vannak olyan házak, ahová egyszerűen nem engedik be őket, pedig - mint tájékoztattak - a lakásonként 215 Ft/hó irtási díj nem a csilla­Szexuális fantáziák: ártalmatlan játékok A legtöbb szexológus sze­rint mégha gyakran bűntu­datot is keltenek fantáziá- lásaink, azok inkább hasz­nosak, mintsem kárt okoz­nának. Hogy mikor és miről ábrándo­zunk - szívünk joga eldönte­ni. Alvás előtt, aktus vagy akár maszturbáció közben számos fantáziakép születhet. Ezek­nek azonban csak kis része káros, többségük inkább segí­ti leküzdeni gátlásainkat, fé­lelmeinket. Felmérések sze­rint szinte minden férfi fantáz­iái (t) önkielégítéskor, képze­letük tárgya pedig gyakran egy ismeretlen nő. A nők sem maradnak alul a fantáziaversenyben, még olyan is lehet, hogy fiatalabb korukban arról ábrándoznak: megerőszakolják őket. Bár­mily meglepő azonban, ezen képzeteknek csak egészén kis része ártalmas. Férfiaknál pél­dául az okozhat potenciaza­vart, ha túl sokat hisznek ma­gukról és lassan ábrándjaik rabjává válnak. Segítséggel azonban ők is felállhatnak - a padlóról. L. D. gos ég, és sokan igényelnék is. Persze, nem erőltetik. Némileg más a tapasztalata ez ügyben az ÁNTSZ-nak. A fertőző osztály vezetője, Sipos Sándor épp arról beszélt, hogy sokszor fertőtlenítő és gázmes­teri végzettség nélkül dolgoz­nak cégek Baranyában, elké­pesztő árakkal (a fentiekkel szemben 3000 Ft/lakás) és sok­szor hitványul, úgyhogy nem csoda, ha az emlegetett és meg­rótt közös képviselők óvatosak már. Az is igaz, hogy a magán­lakásokban, amíg nincs jár­ványveszély nincs kötelező ha­tósági rovarirtás. De a tíz éve még működő megelőző kampá­nyok mára teljesen ismeretle­nek lettek. M. K. Belénk eresztett sorozatok A taxisofőr fél percen belül ne­gyedszer néz az órájára, majd szabadkozva közli, nem a fele­sége szül, hanem azért ilyen ideges, vajon hazaér-e még a Sweet Valley-re? És ezzel el­kezdődik a „szenvedések dél­utánja”, mert utána őnagysága odarogy a tévé elé a Kedves nővérkék kedvéért (főképp na­gyon élvezi, mióta meg- **■ járta a kis húsom a kórhá­zat, és kivették az epekö­vét, de vágás nélkül ám!). Aztán jön az a bizonyos Farm, ahol élünk, no meg a Gazdagok és szépek. Az egyetlen disznóság mmm az egészben, hogy öt perc itt lóg bele egyik filmből a másik­ba, tíz meg ott, nem is szólva azokról a fránya reklámokról, amivel mindent csak elcsesze- rintenek. A szomszéd néni eléggé ma­radi, de úgy is lehet mondani, hagyománytisztelő, és már­már mereven ragaszkodik a brazil sorozatokhoz a boldog emlékezetű Isaura óta (maxi­mum még egy argentin szériát bír el). Ő azt mondja, hogy mi­re a Bestia xxx-edik része kö­vetkezik, mindennel el kell ké­szülnie, a nap érdemi (vagy éppenséggel érdemtelenebb?) része lezárul, 18.20 órától más Nem lehet leszokni. Csak ha a tévézésről szokunk le - teljesen. időszámítás veszi kezdetét: se kép, se hang. Vagyis csak egy­valamié, a Bestiáé. A tv-sorozatok életszervező hatása korábban soha nem lá­tott méreteket öltött a kereske­delmi csatornáknak köszönhe­tően. Réz András médiaszak­értő e jelenségről nem túl ró­zsaszín képet festett a VDN- nek:- A szappanopera titka épp az, ha egyszer rákaptál, nem tudsz leszokni. Az egyes csa­tornák stratégiájának része, hogy a konkurenciánál, mond­juk öt perccel előbb kezdenek, mert a kiéhezett sorozatrajon­gó akkor hátha őket választja. «**■ Lerágott csont már az is, hogy százezrek jobban ér­zik magukat virtuális csa­ládjukban, Ewingék vagy Magenheimék körében, mint a saját férjük-felesé- gük és gyerekük mellett. És nagyon úgy tűnik, hogy a sorozatoktól nem lehet megszabadulni, csak egy mó­don: ha teljesen leszokik vala­ki a tévénézésről. Lehet, hogy ez manapság fájóbb beavatko­zás, mint a felnégyelés! Lehet, hogy Réz úr sorozat- gyilkos lenne? Méhes Károly *** *** Paksi segély Kárpátaljára. Gyorssegélyként 2,5 millió forint értékben élelmi­szert, tisztálkodószert, gyógyszer-készítményeket indított útnak Paks önkor­mányzata Visk községbe, ahol több mint 1300 em­ber maradt fedél nélkül az árvíz miatt. (d) Ötmilliós képrablás. Befeszí­tették egy Fonyód-alsó- bélatelepi nyaraló ajtaját ahonnét ötmillió forint értékben festményeket tulajdonítottak el. A fo- nyódi rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen indította meg a nyomo­zást. (dj) Továbbra sincs ítélet. Ismét elnapolták a sikkasztás­sal és hivatali visszaélés­sel gyanúsított Kanizsa volt polgármesterének, Suhai Sándornak tárgya­lását. A múlt év elején ki­pattant ügy lezárását az amúgy már többször rend­bírsággal sújtott tanúk meg nem jelenése miatt kellett a jövő év elejére halasztani. (dj) Hidroterápiás medence épült a zalaegerszegi Gyógypedagógiai Tovább­képzési Központban. A korszerű mozgásjavító lé­tesítmény 9 millió forint­ba került. (d) A bajai és földvári hídon csak jelentős mértékű sebes­ségkorlátozással kelhet­nek át a Dunán a jármű­vek, megkezdődött ugyan­is a hidak rekonstrukciója. A földvári hídon a pályale­mez erősítésén dolgoz­nak. Néhány napja a híd teljes hosszában, hatszáz méteren forgalomlassító felületkiképzést alakítot­tak ki. (d) Tolnán mindenki orgazda? Azon vitáznak a szakemberek, hogy azok a tolnai polgárok, akik gyakorlatilag megrendelték egy rapsicbandától a lo­pott halat, orgazdának minősülnek-e. Andódi László, a megyei főka­pitányság sajtóreferense azt mondja, ha bizonyítható, hogy a vevő tudta, lopott holmit vá­sárol, akkor egyértelműen or­gazda. A történet akkor vált ko­mollyá, amikor a rendőrség le­csapott egy házra, ahol minden halászásra alkalmas kellék megvolt. A helybéli T. J. és M. J. megrendelésre lopta a halat, s T. J. anyósa árusította azt. A rendőrök megtalálták a meg­rendelők neveit is egy naptá­ron. Hegedűs Endre, Szekszárd rendőrkapitány-helyettese azt mondja, hogy minden bizony­nyal orgazdák azok a szemé­lyek, akik 600 forintos pontyot 300-ért rendeltek meg. Ennek ellenére előfordulhat, hogy még szabálysértési eljárás sem indul ellenük. Egyébként is öt­ezer forintig a helyi önkor­mányzat szab ki bírságot. A város lakói tudták, hogy nem egyenes úton jutottak hoz­zá a finom tolnai halhoz, ennek ellenére vásároltak. Csak: más tudni valamit és más azt bebi­zonyítani. Ilyen kis ügyekben egyéb­ként sincs a rendőrségnek ka­pacitása arra, hogy bebizonyít­sa: bűnösök a rapsicok, de a vá­sárolók is. A helyiek azt mondják, a víz mellett élő ember mióta a világ világ, hozzájutott a halhoz. Most is ezt teszi. A módszerek sok száz év alatt sem változtak. A rapsic a köz szerint nem elítélendő, a vásárló sem. Orgazdaságról meg ne is beszéljünk. Hazafi József Refoimeledelek és enyhe bárgyúságok... Még a legelső feleségem - aki már akkor- a reformkonyha híve volt („. . . meg­szűnt, hogy örökké zsíros hülyeségeket együnk . . .” - mondotta) egy hétvégi szép nyári reggelen közölte velem: „Tu­dod mi lesz ma ebédre? Pekenyóca- főzelék” - és szigorúan nézett rám. El­lenvetésem nem volt. Természetesen. A délelőtt folyamán láttam, hogy többma­roknyi zöldet vág a deszkán - mint nagyanyám a csalánt a récéknek, aztán fokhagymaillatot is éreztem, majd dél­ben föltálalta a főzeléket. „Mi ez?” - kér­deztem egykedvűen. „Ez a pekenyóca?”- „Nem - felelte - ez csalán, én szedtem, de ha megmondom, hogy csalánt kapsz ebédre, zokogni kezdesz. A pekenyóca nem jelent semmit...” Időnként a víz­csap alatt áztatta a keze fejét, amelyen apró piros pontok, pörsenések voltak láthatóak, nyilván a csalántól, szegény­kének. Később - amikor már nem csak a reformkonyhával, de vele is szakítottam, a válóperen megemlítettem a bírónak, hogy a nejem csalánt etetett velem, de ez nem válóok” - jegyezte meg a bíró és a pert el is veszítettem. Azóta évtizedek teltek el, ma jóma­gam is reformkonyházok és figyelek minden olyan eledelt, ami eltérő a saj­nos nagyon jó hazai konyhaművészet­től, s amelyeket hallok a rádióból, vagy olvasok valahol, esetleg nekem is fölta­lálnak. Siklós közelében a falu kultúrhá- zában irodalmi estet rendeztek - író bará­taim csaltak el, ők fölolvastak novellákat, majd este a vendéglőben az udvaron fő­zött bográcsos halászlére invitáltak ben­nünket. Szegény Bertha Bulcsu kezdett hozzá legelőször, s azt láttam, hogy a nyaka hirtelen elvörösödik, mint hajda­nán a Pécsi Dózsa remek futballistájá­nak, Kocsis Ernőnek, ha feldühítették a pályán. „Talán nagyon erős, nem?!” el­fogta a méreg. „Nem erős, hanem édes!” Valóban édesre készült a halászlé, a ven- déglősné azt mondta, itt ez a szokás, minden hétvégén főzök egy boráccsal és el is fogy, a vendégek szeretik. Néhány éve falu-riportsorozat ürü­gyén egész napra L. községbe utaztunk fotós kolléganőmmel, majd este - mert rájött, hogy éhes - bementünk a kis fa­lucska egyeüen - mellesleg nagyon szép - italboltjába és felmutattunk a polcon sorakozó ötliteres hagymás virslikre: „Kérünk két-két párat, sok hagymával.” Ám hiába haraptunk a virslibe, nem ment a dolog. A virslit úgy savanyították, hogy a műanyag tokot nem szedték le róla, kö­vetkezésképpen az ecet ítéletnapig sem eszi át magát a nejlonon. Hajdani újságíró-klubunkban - ahol nyilvánvalóan mindenki okos volt, min­denki mindent jobban tudott a másik­nál, néha országra szóló vitákba keve­redtünk, például: ki, hogyan főzi a ha­lászlét? - címszó alatt egészen vad dol­gokat hallhattunk. Jó öreg kollégám azt bizonygatta, hogy ő amikor otthon ki­meri a családnak a levet, akkor« tetejére egy kanál tejszínhabot tesz, mazsolával. . . Volt, aki kijelentette: „Én szegedi ha- lászlékonzervet fölmelegítem és öntök a tetejére egy kevéske - másfél deci - ru­mot ...” Kolléganőm - aki hülye férfi du­mákat nem vesz be - fölényesen kiokta­tott bennünket: „Én először - miután föl­daraboltam a pontyot - hagymás zsírban megsütöm, teszek rá piros paprikát, be­le a halat és . . .” Óriási hangzavart tá­madt és mindenki röhögött: „Nem dö­döllét főzünk, hanem halászlét...!” Ret­tenetesen elszomorodott, bánatában megivott három konyakot majd sírva fa­kadt, hogy őt senki nem veszi komo­lyan. Jó másfél év múlva a rádióban ne­ves művészek elmondták, milyen me­nüt állítanak össze karácsony estére. A közismert színész így kezdte: „Szentes­tére én főzöm a halászlét. Először is ap­róra vágom a hagymát, majd zsírban megpirítom és piros .. Felugrottam és felhívtam kolléganő­met: „Emlékszel? Egyszer mondtad, hogy hagymát sütsz a halászlének. Hát igazad volt, most hallottam a rádióban, hogy akad még más is, aki így halászlé­zik.” Megilletődött, hogy - ha másfél év után is - de bevallottan igazat adtam ne­ki. Azt mondta: „Imádlak!” » t

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents