Új Dunántúli Napló, 1998. október (9. évfolyam, 269-298. szám)
1998-10-21 / 289. szám
1998. október 21., szerda Háttér-Riport „Nyugodt lelkiismerettel megyek el a városházáról” Az átalakulások korszaka volt a város életében Beszélgetés dr. Páva Zsolttal, Pécs leköszönő polgármesterével Egy korszak véget ért Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának történetében. Dr. Páva Zsolt eddigi polgármester távozik, de ez már hónapokkal ezelőtt bizonyos volt mindenki számára, hiszen nem vállalt jelölést városi tisztségre. Tulajdonképpen nyolc év városházi munkát hagy maga után, hiszen az első önkormányzati ciklusban alpolgármester volt. Nyolc év már szinte egy kisebb korszak a kétezer éves város történetében is.- Milyen várakozással indult a rendszerváltás idején az ön- kormányzati pályára?-Van egy szimbolikus egybeesés a dátumoknál. A mostani új közgyűlés alakuló ülése feltehetően október 29-én, csütörtökön lesz. Ez napra megegyezik azzal a dátummal, amikor 1990-ben alpolgármesterré választottak a testületben. Nem készültem előre a tisztségre, nem voltak különös elvárásaim ettől a pozíciótól. Illetve egy azért volt. Mivel szilárdan hittem - és hiszek továbbra is - a demokráciában, tisztségtől függetlenül eltökélt szándékom volt olyan közreműködés vállalása, hogy a rendszerváltás a pécsi önkormányzatban, illetve az önkormányzat által is megvalósuljon. Ez megtörtént.- Ez a nyolc városházi év az Ön szálltára mennyire egység, illetve mennyire lehet különválasztani kétszer négy évre?- Formailag is, funkcióban is két két különböző időszakról van szó. 1990-től 1994-ig tartott minden nyűgével, bajával együtt az átalakítás. Akkor alpolgármester voltam. Az utóbbi négy évben, amikor közvetlen választás révén a polgármesteri székben ülhettem, egészen más politikai szituációba kerültem. Formailag tehát ketté válik a nyolc év, a munka tartalmában mégsem tudom két részre osztani csak azért, mert a városháza épületében egy irodával odébb dolgoztam. Egyébként én jelentettem a folytonosságot a vezetésben a két időszak alatt, mert a korábbi ciklusban tevékenykedő tisztségviselők egyike sem maradt itt.- Annyira egyértelmű volt 1994-ben, hogy Ön lehet a folytonosság megtestesítője?- Nem akartam elindulni 1994-ben sem. Ám nem tehettem meg, hogy ne vállaljam el, amikor olyan széles körű koalíció kért fel a közös polgármester-jelöltségre. Benne volt az összes rendszerváltó párt.-Akadt néhány hajdani pécsi polgármester, akik várostörténeti korszakot alkottak munkásságukkal. Milyen volt Ön szerint a Páva-korszak?- Az átalakulás korszaka volt. Elsősorban azé a páratlan átalakulásé, amilyen nem volt az országban hosszú ideje: a diktatórikusból a demokratikus rendszerbe való áttérésé. Ez Pécsett azért volt speciális, mert közben a gazdaság részben már romokban hevert, részben a romlás felé csúszott. Azt kellett valahogy kivédeni, hogy a város ne menjen esődbe. Hangsúlyozom: most ténylegesen Pécsről, a településről beszélek, és nem az önkormányzatról, amit gyakran szoktunk nemes egyszerűséggel „a városinak nevezni. Meg kellett oldani a helyzet romlásának megállítását, meg kellett próbálni menedzselni a javítását. Ez is átalakulás volt. A korábbi bányastruktúra és az építőipari gigantománia összeomlásával a város nem vált csődtömeggé. Az itt élők tudása, a szellemi tőke, a polgárok sorsfordító tenni akarása megmentette Pécset, és jó útra terelte a gazdaságát. Ha évtizedek múlva elemzik ezt a korszakot a hely- történészek, nagyon remélem, azt fogják megállapítani, hogy ez volt az a 4, 8, 10 év - a „Páva-korszak” -, amikor Pécs megalapozta a későbbi fejlődését.- Az alapozásnak milyen pilléreit lehet leginkább említeni?- A bányászatot és az építőipart leszámítva valamennyi hagyományos pécsi cég túlélte a megrázkódtatást. Persze egyesek jobban, mások kevésbé könnyen. Átestek a privatizáción, működnek, és egyre jobban prosperálnak. A fejlődés egyértelmű. Ugyanakkor új iparágak jöttek a városba. Működik a NOKIA-gyár, és épülnek egyéb finn üzemek. A városban olyan magas tudást igénylő, abszolút környezetbarát tevékenység települt meg, ami korábban hiányzott. Ez is jó alapozás. Szerény önkormányzati közreműködéssel sikerült az egyetemi ügyek fejlődését, az Universitas megvalósulását elindítani. Kialakultak azok az intézményesült demokratikus önkormányzati technikák is, amelyek alapját képezik a pécsi közgyűlés újabb négy-" éves ciklusának. Létrejöttek azok a cégek, amelyek az ön- kormányzat érdekkörében tevékenykednek. Bár lehet változtatni rajta, de ez a rendszer alapvetően jól működik.- Hol tart ma Pécs?- A város helyzete objektíve jobb, mint ezelőtt néhány éve volt. Kisebb a munkanélküliségi ráta, több a foglalkoztatott, jobb a hangulat a városban. Érzékelhető a stabilitás, a befektetési kedv.- És az önkormányzat?-Az rosszabbul áll. A költségvetési trend nagyon negatív tendenciát mutat. A költségvetés egyensúlya érdekében nőtt a hitelállományunk. Pécs Ön- kormányzatának egymilliárd forintos a hiánya a ciklus végén. Ez nem elborzasztó a 17 milliárdos mérleg-főösszeghez képest, de' nagyon figyelmeztető a döntéshozók számára.- A döntéshozók évek óta egymást figyelmeztetik.- Pécsett valóban régen folyik egy vita a miheztartásról a különböző politikai szereplők, sőt a város polgárai között is. Az egyik tábor azt veti fel, hogyha Pécs a régió központja, iskolaváros, a magyar kultúra oszlopa kíván maradni a későbbiekben is, és ilyen képet akar mutatni a külvilágnak, akkor ezért a megőrzendő arculatáért áldoznia kell. Vagyis példádul takarékosságból, ésszerűségből nincs iskolabezárás, pedagógus létszámleépítés, művelődési intézmény-megszüntetés, nem lehetséges a kulturális ágazat költségvetésének a megkurtítása. Akkor sem, ha a kiadások fedezeteként a városi vagyont éljük fel abban a reményben, hogy a jobb idők beköszön tével a vagyonveszteségek visz- szapótolhatók lesznek. A vagyon visszavásárolható - hangoztatják -, de ha egy intézményt bezártunk, azt újra beindítani sokkal nehezebb. A másik csoport viszont azt mondja: Mindez nagyon szép, azonban Pécsnek arra van szüksége, hogy pénzügyileg megerősödve átvészelje a kedvezőtlen időszakot, ami a mostani 5, 8, 10 évet jelenti. Tehát le kell húzni a rolót, meg kell fogni minden forintot, meg kell őrizni a vagyont. Ha muszáj, ennek érdekében be kell zárni a nem rentábilis iskolákat. Ennek a vitának az egyenlege azonban majdnem mindig az volt, hogy akkor inkább maradjunk meg dicsőségben ragyogónak a világ szemében, mintsem lerongyolódottnak lásson.- Melyik álláspontot szerette volna győztesnek látni?-Megpróbáltam a kettő között lavírozni. Hajlok arra, hogy meg kell őrizni a város nevezetes arculatát. Részben azt is elfogadom, hogy ezért olykor fel kell áldozni a városi vagyont. Ugyanakkor szerettem volna a két felfogást egymáshoz igazítani, a végleteket ésszerűsíteni. Ez nem sikerült, mert a testület nem volt partner hozzá.- Van-e különbség abban, hogy miként látják Pécs helyét, szerepét a saját polgárai, és miképpen az idegenek?- Felmérések szerint az ország legpesszimistább polgárai a Dél-Dunántúlon laknak. A pécsi polgárok is rendkívül kritikusak az önkormányzatról, a város helyzetéről szólva. A pécsi lét megítélése a pécsiek által elég alacsony osztályzatokat szokott kapni, bár ebben mutatkozik 8 százalékos emelkedés 1995-től. Az idelátogatók véleménye kül- és belföldről egyaránt általában nagyon pozitív. A külföldiek szemében Pécs mintahelynek számít. Szubmediterrán hangulata van, és emellett jó az ellátás. Hozzáteszik: ha volna itt autópálya vagy repülőtér, akkor még lakályosabb város lenne. 1996-ban a külföldiek körében végzett közvéleménykutatás szerint Budapestet nem számítva a legjobb magyar város Pécs volt. Városunk nemzetközi elismertségét mutatja az UNESCO Békedíj is.- Milyen jelentős egyéb sikereket tart számon, és miket könyvelt el kudarcként?- A város fejlődésének alapjaihoz néhány sarokpontot sikerült lerakni. Kudarc, hogy az önkormányzat költségvetési gondjain nem tudtunk úrrá lenni. Kudarc, hogy a normális érdekegyeztetést nem tudtuk lefolytatni. Ez akkor is így van, ha mindez a partnerek magatartásán is múlott. A közgyűlési munkában gyakran voltak üresjáratok, amikor nem a város konkrét ügyei érdekében fáradoztunk, hanem egyéb szempontok is belekeveredtek a vitákba. A fedett uszoda felépítése régi hiányon enyhít. Nagyon fontosnak tartom, hogy a várost elkerülő déli út keleti szárnya megépült. Nem volt könnyű elintézni. A hiányolt belvárosi művelődési ház a Dominikánus-ház révén pótolva lett. Az Ágoston tér környékének állapota viszont kudarc. Már két éve késik a megoldás. Mentségül szólva: különböző hatósági hercehurcák és aktatologatás miatt nem sikerült. Romlott az utak állapota, viszont javult a közterületek tisztasága. Virágosabb is lett a város. A zöldterületek karbantartása is javult. Nagy csalódást okozott, ahogy a magasház ügyét az AST elpasz- szolta. Más külföldi cégekkel viszont nagyon jól alakult a kapcsolatunk.-A megyével való viszony miként változott?- Javuló tendenciát mutat 1990-től, amikor nagyon rossz volt. 1995-től pedig nemcsak formailag változott, mert már jogszabály írja elő az egyeztető fórumok tartását, hanem tartalmilag is. Tóth Sándor elnök úrral jó hangulatú kapcsolat jött létre. Ez is segítette az érdemi együttműködést.- Miben lehetne jobban együtt dolgozni?-Azzal számolni kell, hogy mindig akadhatnak érdekellentétek. A stratégiai kérdésekben kell együtt dolgozni. Ezeket kell közösen meghatároznia a városnak és a megyének. Memorandumot kellene erről elfogadni, aztán a kiemelt célok érdekében együtt, egy irányban munkálkodni.-Milyen stratégiai kérdések lehetnek közösek?-Két alapvető cél van. Az egyik Pécs és Baranya elzártságának mihamarabbi felszámolása. Ebbe a körbe tartozik elérendő célként a mohácsi Duna-híd, a dunántúli autópálya, a 6-os út ügye, a pécs-po- gányi repülőtér fejlesztése, valamint új közúti határátkelőhelyek létesítése Horvátországgal. Az integrációs csomag a másik stratégiai kérdéskör. Pécs és Baranya lehetőségei elképesztően jók a következő 10 évre. Hiszen, ha EU-tagállam leszünk, akkor ez a régió az unió délkeleti határán fontos bázis .lesz a Balkán irányába. A Duna áruszállító közlekedési szerepe is óriási. Ha észnél vagyunk, mindebből hihetetlen előnyöket lehet kovácsolni.-Miért nem látszott a polgár- mesteri tisztség hosszabb távon viselhetőnek?- Részemről ez nem a politikától való visszavonulás. Tudatosan a megyei önkormányzatban akartam folytatni a politikai tevékenységemet. Egyébként a gazdasági életben is vannak ajánlataim. A döntésemnek pedig több oka is volt. Az embert 43-44 éves korában elfogja az érzés, hogy most váltani kellent, mert később talán már nem megy. Aztán több rutinos reagáláson kaptam rajta magam, márpedig ez szerintem rossz alapállás. Most azzal a jó érzéssel hagyhatom abba a polgármesterséget, hogy nem vallottam kudarcot. A pártháttér helyzetét tekintve is azt mondhatom: nem egy süllyedő hajóról léptem le. Akkor más lenne az erkölcsi megítélése annak, hogy nem indultam. Vagyis nyugodt lelkiismerettel megyek el a városházáról. Dunai Imre A munkahelyi stressz nagyon rossz tanácsadó A munkahelyi stressz terjedő betegség napjainkban. Sokan fáradtak, agyonhajszoltak, egyre gyakrabban kerülnek konfliktusba főnökeikkel, munkatársaikkal. Felmérések szerint Németországban hatmillió munkavállaló legszívesebben az ajtón kívül látná közvetlen kollégáit, és 13 millióan értékelik úgy, hogy a munkahelyi légkör enyhén szólva kifogásolható. Az okok közül sokan utalnak arra, hogy az alkalmazottak többsége állandó rettegésben él a munkahely elvesztésétől tartva. De stresszt idézhet elő az irigység, a túlmunka okozta feszültség, az erőszakos főnök, az intrikus kollégák, sok a vita és veszekedés. Egy-két jó tanács a problémák leküzdésére:- Igen fontos, hogy az érintettek ne csak némán szenvedjenek, hanem igyekezzenek problémáikat főnökükkel, kollégáikkal megosztani.- Mindenkor igyekezzünk úrrá lenni hirtelen támadt indulatainkon. Aki úgy tapasztalja, hogy rossz a munkahelyi légkör, igyekezzék kipuhatolni az okokat.- Vészhelyzetet jelez az a munkahely, ahol a dolgozók alig állnak szóba egymással. A közeli munkatársak tartsanak egymás közt rendszeres kontaktust. Vannak, akik úgy érzik, hogy mindig a legkellemetlenebb munkát sózzák a nyakukba. Ez esetben nem árt utána gondolni, hogy ők maguk mennyiben járulnak hozzá ehhez a helyzethez.-Fontos, hogy mindenki ismerje a jogait is, amelyek a munkahelyen megilletik. Magatartásunkkal éreztessük mindenkivel, hol a határ, meddig lehet velünk szemben elmenni. Ha nyíltan feltárjuk a problémákat, mindig legyenek találó érveink, de mindenkor kerüljük el a személyeskedést, mások sértegetését. Ferenczy Europress Egy garnitúra téli gumi Sztereó autórádió Ősszel a Mazda ajándékkal jár! Most minden Mazda E2200/D Alu Van és platós haszongépjárműhöz 160.000 Ft' értékű ajándékot adunk egy garnitúra téli gumit és egy sztereó autórádiót. Amíg a készlet tart. Siessen, nehogy megelőzzék! •pénzre nem váltható SCHNEIDER & SOÓS AUTÓS KFT. 7630 Pécs, Buzsáki u. 1-3. Tel.: (06-72 Még szép4 hogy Mazda i