Új Dunántúli Napló, 1998. október (9. évfolyam, 269-298. szám)
1998-10-08 / 276. szám
Ifjúsági sportolók a megye pályáin Kikaptak a baranyai férfi kézilabdások Gólzáporos pécsváradi vereség Ma játszik a PVSK-MiZo 13. oldal 14. oldal 14. oldal 14. oldal >: Az ÚDN melléklete Tudósítások, eredmények, tabellák Lovak és autók ellen Johnson TORONTO Ben Johnson, a doppingolás miatt olimpiai bajnoki címétől és világcsúcsától megfosztott kanadai sprinter elhatározta, hogy lovak és autók ellen fog versenyezni, miután a Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség (IAAF) visszautasította fellebbezését, amelyet életre szóló eltiltása miatt nyújtott be. Morris Chrobotek, Johnson ügynöke bejelentette, hogy a kanadai sprinter október 15-én Charlottetownban hátrányos helyzetű gyerekek javára szervezett futógálán vesz részt, ahol nem sportolókkal, hanem két lóval és egy autóval méri össze gyorsaságát. Mike Randall, a versenyt szervező fogadóiroda vezetője elmondta: minden évben rendeznek olyan sporteseményt, melynek bevételét jótékonysági célokra ajánlják fel, de a John- sonéhoz hasonló eredeti ötlettel még nem találkozott.- Izgalmas és érdekes viadalra számítunk, hiszen Ben győzelemmel akar bizonyítani, a lovak is nyerni akarnak és az autó pilótáját is úgy ismerem, mint aki nem elégszik meg egy második hellyel. A legörömtelibb azonban az, hogy remélhetőleg tekintélyes összeget ajánlhatunk fel jótékony célra - nyilatkozta Randall. Johnson legutóbb 1993-ban versenyzett, amikor másodszor is doppingoláson érték, aminek következtében életre szóló eltiltást rótt ki rá a nemzetközi szövetség. A sprinter azóta is reménykedik a visszatérésben és folyamatosan edz. Legutóbb szeptemberben kísérelte meg, hogy megfellebbezze eltiltását az ontariói bíróságon, de kérelmét elutasították.- Remélem, a kanadai sportetikai bizottság doppingteszt alá veti majd a lovakat és azt is ellenőrizni fogja, hogy nem használ-e tiltott üzemanyagot az autó - tréfálkozott Chrobotek. A verseny pontos részleteit a szervezők csütörtökön sajtótájékoztatón jelentik be, de az biztosnak tűnik, hogy Johnson és vetélytársai 80 és 300 méter közötti távokon indulnak. A győzelem reményében utazunk A válogatott valamennyi tagja elvégezte a tervezett munkát a tatai edzőtáborban, a játékosok elszántan várják a szombati Azerbajdzsán elleni EB-selejtezó'mérkőzést - nyilatkozta szerdán az utolsó hazai edzést követően Bicskei Bertalan, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. TATA - DUNAVARSÁNY Pető Tamás és Lakos Pál kisebb sérüléssel bajlódik, de ők is elvégezték a közös gyakorlás során kirótt feladatokat. A csapatjátékrendjén nem kíván változtatni a szövetségi kapitány, továbbra is a négy-három-há- rom felállásban játszik a nemzeti együttes. Nagyon szeretne győzni a válogatott, hiszen a klubcsapatok gyenge nemzetközi sz'ereplését követően a közvélemény bizalma már csak a válogatottban van, amelynek szeretnének megfelelni. Kezdőcsapatot szokásához híven a tétmérkőzés előtt egy nappal hirdet Bicskei Bertalan. Az azeri fővárosban, Bakiban két javítani szándékozó válogatott csap össze az EB- selejtező 7. csoportjának 2. fordulója során. Azerbajdzsán nyitásként Szlovákiában szenvedett 3-0-lás vereséget, míg a magyar válogatott hazai környezetben, a Népstadionban kapott ki 3-1-re Portugáliától. Amelyik csapat szombaton Bakiban, a Tofik Bahramovról elnevezett stadionban alulmarad, az a csoportban jelentős hátrányba kerül. Az eddigi egymás elleni eredmények alapján erre az azerieknek van nagyobb esélyük, hiszen a két ország válogatottjának korábbi két összecsapását a magyar válogatott nyerte. Bakiban 1996-ban 3-0-ra, míg az elmúlt évi visszavágón Budapesten 3-1-re nyert a piros- fehér-zöld legénység. A 7. csoport rangadóját szintén szombaton, Portóban rendezik meg, ahol a házigazda portugál válogatott Románia együttesét fogadja. Ezen a napon lesz Vaduzban, a Liechtens- tein-Szlovákia mérkőzés is. Az Azerbajdzsánba utazó 20 fős válogatott keret névsora: Király Gábor, Babos Gábor (kapusok), Korsós György, Lakos Pál, Fehér Csaba, Hrutká János, Mátyus János, Sebők Vilmos, Szekeres Tamás (hátvédek), Illés Béla, Pető Tamás, Dárdai Pál (képünkön), Pisont István (középpályások), Dombi Tibor, Lisztes Krisztián, Horváth Ferenc, Hamar István, Tóth Norbert, Egressy Gábor, Fehér Miklós (csatárok). Utánpótlás-válogatott Dunai Antal, a magyar utánpótlás (21 évesek), egyben olimpiai labdarúgó-válogatott szövetségi edzője a szerdai edzés előtt kihirdette az Azerbajdzsán ellen, pénteken Szumgajtban (játékvezető a svájci Nicolas Daina lesz) pályára lépő kezdőcsapatát. A tervek szerint a következő összeállításban kezd a magyar együttes: Posza - Komlósi — Eger, Stark — Szili, Molnár, Schultz, Andai - Böőr, Ferenczi, Kabát. Dunai Antal támadószel- lemű csapatot küld pályára az azeriek ellen a győzelem megszerzésének reményével. Az utánpótlás EB-selejtezősoro- zatot a portugálokkal szemben vereséggel kezdte a magyar csapat, így már nem nagyon veszíthet pontot a folytatásban, ha a 7. csoport élén kíván végezni. A kezdőcsapat mellett még a következők utaznak csütörtök délelőtt Azerbajdzsánba: Rabóczki (kapus), Balaskó, Csordás, Vayer, Filó, Szegletes, Waltner (mezőnyjátékosok). Totótippek, két változatban A negyvenegyedik héten a szelvényen a labdarúgó eu- rópa-bajnoki selejtezők szerepelnek. Az egyik legérdekesebb és legfontosabb dolog, hogy a 12. Jugoszlávia - Írország találkozót törölték. Oroszország a világbajnok franciákat fogadja, ezen a meccsen mindkét együttes nyerhet, talán a döntetlenre van a legkisebb esély. Talán a 8. számú Málta - Horvátország összecsapás tűnik a legbiztosabb kettesnek, hiszen déli szomszédainknak kiváló nemzeti tizenegye van. A Szlovénia - Norvégia válogatott meccsen is a hazaiak tűnnek esélytelenebbnek, bár a foci erőviszonyai egyre kiegyenlítettebbek. Pucz Péter N. Sport DN 1. Olaszország (1.) - Svájc (4.) 1x 1 2. Anglia (4.) - Bulgária (5.) 1 1 3. Oroszor. (5.) - Franciaor. (3-4.) 12 12 4. Törökőr. (I.)-Németor. (3.) x21 2 5. Lettország (1.)-Grúzia (2.) X 1x 6. Észak-íror. (5.) - Finnország (2.) 12 1 7. Ciprus (1.) - Ausztria (2-3.) 1x2 x2 8. Málta (5.) - Horvátország (4.) 2 2 9. Dánia(2-3.)-Wales(5.) 1x 1 10. Szlovénia (3-4.) - Norvégia (6.) 1x2 2 11. Bosznia-Her. (2.) - Csehország (3.) 2x 2 12. Jugoszlávia - Írország törölve 13. Örményország (3.) - Izland (3-4.) +1 12 X 14. Portugália (3.)-Románia (1.) 1x 12 Kosárlabda Ronchetti-kupa Sikeres kezdet Győzelemmel kezdte Ron- chetti-kupabeli szereplését szerdán a H-csoportban a Soproni Postás női kosárlabdacsapata. S. Postás - Kremkovci Szófia 70-49 (32-26) Sopron, 800 néző, Legjobb dobók: Eördögh 23, Ambrus 16, Veres 14, illetve Ulova 10, Lehova 10. Első nemzetközi kupamérkőzését játszotta a Soproni Postás a Ronchetti-kupa H-csoport- jában. Nehezen lendültek játékba a hazaiak és az első félidő 10. percében még csak egy ponttal vezettek. A szünetig tudtak javítani a hazaiak és a második félidőben gyors ritmusú játékukkal 20 pont fölé növelték a különbséget. A női kosárlabda Ronchetti- kupa C-csoportjának első fordulójában a BSE-ESMA nyolc ponttal győzte le szlovén ellenfelét. BSE-ESMA - Ingrad Celje 72-64 (34-39) Városmajor, 300 néző. Legjobb dobók: Nagy Dorottya 20 pont, Csákány Emőke 14, Mészáros Kornélia 13, illetve Andrea Vodpivec 15, Jera Grobel- nik 13. Jól kezdett a BSE, a negyedik percben nyolcpontos előnyre tett szert (9-1). A jelentős előny birtokában a hazaiak azonban megtorpantak, s a szlovén együttes a kilencedik percben átvette a vezetést, amit a sokat hibázó városmajoriakkal szemben a szünetig még növelni is tudott. A második félidőben 10 pontosra nőtt a vendégek előnye (26. perc, 40- 50), majd összeszedték magukat a hazaiak, és a 36. percre újra a BSE-nél volt az előny (59-57). Izgalmas befejező percek után a kapkodó celjeiekkel szemben még növelni is tudták az előnyt a városmajoriak. Samsung Magyar Kupa Megszorított profiligások Szerdán nagy meglepetésre elbúcsúzott a további küzdelmektől a Gázszer FC labdarúgócsapata, amely a Samsung Magyar Kupa nyolcaddöntőjébe való jutásért megrendezett mérkőzésen 2-1-es vereséget szenvedett a Borsod Volán vendégeként. A másik találkozón a Diósgyőri FC csak 11-es rúgások után harcolta ki a továbbjutást Bükön. Samsung Magyar Kupa, a 16 közé jutásért: Borsod Volán - Gázszer FC 2-1 (0-0), Büki TK Gyógyfürdő Rt.-Hunguest Hotels - Diósgyőri FC 2-2 (1-0, 2-2, 2-2, 11-esekkel 5-6). A kupadöntők helyszínei LISSZABON A Barcelona labdarúgócsapatának esélye van arra, hogy otthonában, a Nou Camp- stadionban Bajnokok Ligája- győzelemmel ünnepelje a klub centenáriumát, ugyanis az európai szövetség (UEFA) a spanyol egyesület létesítményét jelölte ki a május 26-i BL-döntő helyszínének. A Kupagyőztesek Európa-kupájának május 19-i fináléját az angliai Villa Parkban, a birminghami stadionban rendezik, míg a május 12-i UEFA-kupa- döntőnek a moszkvai Luzs- nyiki-stadion ad otthont. * A 92 ezer férőhelyes Nou Campban legutóbb 1989-ben rendezték meg az európai bajnokcsapatok sorozatának fináléját, amikor az olasz AC Milan 4-0-lás győzelmet aratott a román Steaua Bucuresti ellen. A 84 ezer néző befogadására alkalmas Luzsnyiki-stadion 1973. óta az első kelet-európai létesítmény, amelynek európai kupadöntőt ítéltek oda. Huszonöt évvel ezelőtt a holland Ajax Amsterdam Belgrádban győzte le 1-0-ra az olasz Juven- tust. A 39 339 férőhelyes Villa Park a londoni Wembley után a második olyan angliai stadion, amely európai kupafinálét rendezhet. WESTEL 900 mintabolt: Pécs, Rákóczi út 19. tel.: 06-72/225-111, 06-30/934-6900 Fotex: Pécs, Irgalmasok útja 26. tel.: 06-72/319-625 • Citytel Kft.: Pécs, Kóczián S. u. 1. tel.: 06-30/946-1520 • Nyilas Ferenc Nagyatád, Hild sétány 2. tel.: 06-30/941-4102 • Telecentrum Bt.: Pécs, Bajcsy-Zs. u. 4. tel.: 06-30/929-9411 • Mohács, Szabadság u. 42. tel.: 06-30/989-0463 • K & K Autócentrum: Pécs, Király u. 49. tel.: 06-30/941-4177 • Siklós, Gyüdi út 18/b. tel.: 06-30/9423-3680 • Polár Kft.: Barcs, Köztársaság u. 29. tel.: 06-82/463-640 óv Pbsta O Keravill ofotért rorcte Információ: 06-80/630-900 • http://www.westel900.hu CSAK NETTÓ 7200Ft AZ EG ESZ ET LEBESZÉLHETED U J R AT O LT H E T O D O IVI I N O KAR T YA •A WESTEL 900 saját hálózatán belüli hívásoknál. A KAPCSOLAT 1998. december 31-ig továbbra is mindössze nettó 7200* Ft-ért lehet Westel Domino mobilkártyád és saját telefonszámod, amellyel a kártya teljes árát lebeszélheted. Ráadásul a Dominóval soha nincsen csúcsidő, mert fele áron*, mindössze nettó 36* Ft-ért, éjjel-nappal telefonálhatsz. Egész évben beszélgethetünk! Hívj a Dominón!