Új Dunántúli Napló, 1998. október (9. évfolyam, 269-298. szám)

1998-10-08 / 276. szám

1998. október 8., csütörtök Baranyai Tükör Dhnántúli Napló 5 Több támogatás a holtágakra, morotvákra Megakadályozni a pusztulást BARANYAI KÖRKÉP Jövőre már megnégyszere­zik a központi forrásokat a Duna és a Tisza holtágai, morotvái állapotának javítá­sára, ám ebből megyénk csak keveset fog látni. A vízügyi minisztérium egy­előre a Tisza vidékére készí­tett rendezési terveket, míg a Duna déli szakaszán egy ideig még minden marad a régiben. Az elképzelések szerint a holtágak és a morotvák kotrá­sával, mederszabályozásával horgásztavakat, fürdőhelye­ket hoznának létre. A megyei vízügyi igazga­tóságon még nem tudnak ar­ról, hogy a közeljövőben a ba­ranyai Duna-, illetve Dráva- szakaszon is terveznének olyan vizsgálatokat, amelyek előkészítenék az átalakításo­kat. Vidékünkön a holtágak viszonylag távol esnek a la­kott helyektől, kevésbé frek­ventáltak, nagy részük termé­szetvédelmi területen fekszik, míg a többit jelenleg is horgá­szásra használják. A változást egy esetleges kutatási-fejlesztési terv, konk­rét projekt benyújtása, illetve a helyi önkormányzatok kezde­ményezése segíthetné elő - vé­lik a szakértők. Gy. Z. A kollázs végtelensége PÉCS A Pécsi Kisgalériában öt pécsi képzőművész állítja ki alkotá­sait A ma 17 órakor „Kollázs” címmel nyíló tárlaton dr. Új­vári Jenő, a város alpolgár­mestere mond bevezetőt Az alkotóereje teljében lévő, most hatvanéves Erdős János, a Művészeti Szakközépiskola művésztanára, aki számos or­szág galériájában bemutatko­zott már, fehérbe hajló, abszt­rakt képeit állítja ki ezen a tárla­ton. Invenciózus alkotásaiban felsorakoztatja Zók szőlőtermő, csodás domboldalait is. A Te­mesvárról néhány éve Magyar- országra áttelepült, most a JPTE Művészeti Karán tanító Kazinczy Gábor a Cantata Pro­fana, az Utolsó ítélet, a Bűnbe esés stációit fogalmazza meg. Egyébként a kollázs tudós kuta­tójaként ő volt a kiállítás kezde­ményezője is. Erre az alkalomra készített szürreális ihletésű ké­peit álh'tja ki Tóth István, me­lyek nincsenek híján a finom iróniának sem. Élményt jelente­nek a látogatóknak Molnár Tamás „aranyba mártott”, ün­nepi, laminált technikával ké­szült munkái is. Az ugyancsak a Művészeti Szakközépiskolában tanító Rigó István szobrászművész grafikai elemekből épített világa is tulaj­donképpen újdonságnak számít. Termékenyítő hatású lehet szob- rászi munkásságára is. A kiállí­tás a hónap végéig látogat­ható. B. R. Több mint másfél millió bírságot róttak ki a felügyelők Ellenőrzés éjjel-nappal A napokban elkészült a fogyasztóvédelmi felügyelőség felmé­rése az idegenforgalmi főszezonról. A szakemberek idén több mint 200 vendéglátóipari egységet, szálláshelyet, taxit vizsgál­tak, s majdnem háromnegyedüknél akadt valamilyen kifogá­solnivaló. Három étterem bezárását is javasolták. BARANYAI KÖRKÉP A turistaszezont igencsak vár­ják a vendéglátósok, ekkor le­het nagyot „kaszálni” - persze becsületesen és tisztességtelen úton egyaránt. Erre a fogyasz­tóvédelem is felkészül: minden évben kiemelt országos ellen­őrzéseket, szaknyelven Szólva témavizsgálatokat tartanak az idegenforgalmilag frekventált helyeken. A megyei fogyasztó- védelmi felügyelőség szeptem­ber végéig 229 különböző üzle­tet vizsgált meg Pécsett, Mohá­cson, Siklóson, Szigetváron, Harkányban, Magyarhertelen- den, Abaligeten és Órfun.- A megvizsgált egységek 72 százalékánál találtunk valami­lyen kifogást - tájékoztatott dr. Bodnár József, a Baranya Me­gyei Közigazgatási Hivatal Fo­gyasztóvédelmi Felügyelősé­gének igazgatója. - Ez viszony­lag magas arány, de nem rosz- szabb, mint tavaly, sőt nagyon enyhe javulás is érzékelhető. Persze, nem rózsás a helyzet még most sem. Az ártájékozta­tást, noha hosszú évek óta köte­lező, mégsem veszik szigorúan a kereskedők, vendéglátósok. Az étlapot a tapasztalatok sze­rint még csak-csak odaadják a pincérek a vendégnek, de az itallap már csak elvétve kerül az asztalra. A vizsgált boltok 27 százalékánál találtak ezzel kap­csolatban hiányosságot a fel­ügyelők. Az éttermeket talán váratla­nul érte, de július elseje óta egy miniszteri rendelet szerint a bejárat előtt is fel kell tüntetni az árakat. Erről a tulajdonosok elég keveset tudtak, a felügye­lőség munkatársai viszont a törvény szellemében ellenőriz­tek. Viszonylag sok helyen, a vizsgált üzletek 15 százaléká­nál nem találták meg a szakem­berek a vásárlók könyvét, avagy az nem a megfelelő, jól látható he­lyen lógott. Pedig ez a fü­zet már nem panaszkönyv, a jót is be le­het akár írni, ami pedig az étterem jó hírét is erősítheti. Az idegenforgalmi szezon­ban az éjszakai bárok, mulatók sem kerültek ki a „szórásból”. Sok helyen a belépődíjról nem tettek említést a kidobók, csak a számlán szerepelt egy „csinos”, 300-500 forintos tétel. Ez sza­bálytalan, a betérő vendégek megtévesztésének számít. A próbafogyasztások során a felügyelők mindössze 6 esetben tapasztalták, hogy a pincérek­nek vastagon fog a ceruzájuk. Azonban nem milliós tételekkel akarták átverni a vendéget - mint nemrégiben a fővárosban -, általában mindössze 15-30 forintos tévedés történt. Három helyen bukkantak a fogyasztóvédelmi felügyelők súlyosabb esetre, két harkányi és egy pécsi étteremben. Itt a vendéglátóipari-egységek bezá­rására tettek javaslatot a hely­beli jegyzőnél.*Az egyik harká­nyi étteremben engedély nélkül sütöttek pizzát, a másikban vi­szont „mindössze” a működési engedély hiányzott. A pécsi étkezde szinte pél­dája volt annak, milyen hibákat lehet elkövetni a vendéglátás­ban. Hiányzott a működési és a szakhatósági engedély, a sza­kácsnak nem volt egészségügyi könyve, nem tartottak itallapot, a különböző ételeket hanyag eleganciával egymás mellé rak­ták be a hűtőbe, valószínűleg az „egy helyre megy” elve alap­ján. A pécsi jegyző a problémás éttermet bezáratta. Igaz, amennyiben a tulajdonos pó­tolja a hiányokat, 90 napon be­lül újra nyithat. Ny. Sz. Fogyasztóvédelmi ellenőrzések az idegenforgalmi szezonban Vizsgált egységek aáig Bírság (E Ft) Tizenhárom település ezer facsemetéje Megközelítőleg ezer facsemete kerül október 9-én tizenhárom dél-baranyai település közterületére. A növénytelepítési akciót a beremendi cementművek támogatja, a fákat javarészt a helyi iskolák diákjai ültetik el. BARANYAI KÖRKÉP Ezer facsemete még tizenhá­rom településre elosztva is szép mennyiség, és méltán várható, hogy a zöldfelületek növelésével általában is javul ezekben a falvakban, illetve Siklóson a lakókörnyezet esz­tétikája. A növények kis parkok ki­alakítását eredményezik majd, s a beremendiek arról is gon­doskodtak, hogy a széles körű társadalmi részvétel mellett kertépítő mérnök adjon szak­mai segítséget. A falültetési akciót általá­ban a helyi iskolákkal közösen szervezték - Siklóson ezt a Társadalmi Egyesületek Szö­vetsége vállalta fel. A munka zömét - a környezeti nevelés részének is tekinthetőén - az általános iskolások végzik majd el. Minthogy mind a ti­zenhárom településen nincs iskola, van olyan hely is, ahol szociális munkások feladata lesz a csemeték elültetése. Az akció Kisharsányban kezdődik délelőtt 9 órakor és félóránként folytatódik Egy- házasharasztiban, Magyar- bolyban, Óidon, Beremenden, Villányban, Nagyharsányban, illetve 14 órakor Siklóson. Ugyancsak a délutáni órákban lesz majd holnap a faültetés Kásádon, Siklósnagyfaluban, Lapáncsán, Kistapolcán és II- locskán. Mészáros A. Hírcsatorna A szulimáni önkor­mányzat községjelképeket tervez. A zászlót, a címert, valamint a pecsétet szőlő­fürt és makk is díszíti majd, emlékeztetve arra, hogy a településen egykor híres volt a szőlőtermesztés és a vándorló disznótartás. Le­véltáros, címerszakértő és helytörténész útmutatása alapján készülnek el a szim­bolikák. (cs) ÉKestÉK. Ma 20 órai kez­dettel Pécsett, a Vasutas Mű­velődési Házban a Pécs-Ba- ranyai Értelmiségi Egyesület a Dunántúli Naplóval közö­sen nyilvános fórumot ren­dez, melyen bemutatkoznak Pécs polgármesterjelöltjei: Kerényi János, Papp Béla, Toller László és Trombitás Zoltán. A programot az Eu­rópai Unió és a Dunántúli Napló támogatja. Vízállások. Mohács 367 cm, áradó, 15,3, Őrtilos 110 cm, áradó, 14,0, Barcs 117 cm, áradó, 14,6, Drávasza- bolcs 187 cm, áradó, 14,5 fok. „Gázos” dugó KOMLÓ Múlt péntek óta borzolód- nak a kedélyek a város­ban. Nemcsak az autósok, a buszokon utazók is szen­vedő alanyai a Pécsi úton folyó csőfektetési munká­latoknak. A panaszos telefonoknak se vége, se hossza. Az ok: csúcsidőben a régi temető­nél és a volt Tröszt-épület­nél elhelyezett ideiglenes közlekedési lámpák több száz méteres gépkocsisort képesek létrehozni. Polics József, a városüzemeltetési iroda vezetője elmondta, a kérdéses útszakaszon a köz­ponti gázvezetéket fektetik. Ezt pedig csak egyvégtében lehet csinálni. Már csak egy hétig kell ezt a dugót „ki­húzni”. D. G. Fájdalommal tudatjuk, hogy HERING LÁSZLÓ 49 éves korában elhunyt. Temetése október 9-én, pénteken a fél 4-kor kez­dődő gyászmise után lesz a pécsváradi rk. temetőben. A gyászoló család (105330) Rablás a nyílt utcán - szemtanúk előtt Négyen támadtak meg fényes nappal, a Lánc utcai csemege előtt egy buszról leszálló hölgyet. Bár a rablási kísérlet nem sikerült, a megtámadott asszony több helyen megsérült. A szemtanúk segítségnyújtás nélkül nézték végig, amint a négy rossz külsejű ember veri-rúgja áldozatát az utca közepén. PÉCS, RENDŐRSÉG-Éppen leszálltam a buszról, és a gyermekeimért indultam, amikor egy nő odajött hozzám, felém rúgott, és el akarta venni a táskámat. Nem adtam, erre még hárman odajöttek és verni kezdtek. Az arcomba ütöttek, a gyomromba vágtak, de végül sikerült elmenekülnöm. A tás­kámat nem tudták elvenni tő­lem, de szörnyű volt, hogy senki sem segített. Pedig sokan nézték végig az egészet ­mondta a megtámadott hölgy, nem sokkal a tör­téntek után. Az elköve­tők nem me­nekültek el a helyszínről, sőt tovább szitkozódtak és fenyegetőztek. Többen látták, amint a négy ember arra várt, hogy az egyik közeli épületben menedéket ta­láló nő kimerészkedjen az ut­cára. Bűncselekmény szemtanú­jaként közbelépni, az elkövető ellen erőszakot alkalmazni, őt visszatartani nem büntetendő dolog. A tettest bárki elfog­hatja, ha ezután átadja a rend­őrségnek. Az emberek több­sége ezzel tisztában van, mégis nagyon ritka, hogy valaki ön- feláldozóan a bajba jutott se­gítségére siet. Ä visszatartó erő valószínűleg nem is a tör­vényes következmények miatt nagy.- Valójában bármilyen bűn- cselekményt elhárító akció si­kertelen marad, ha azt a társa­dalom nem támogatja. Sajnos ma Magyarországon nincs meg ez az összetartó erő - véli dr. Münnich István szakpszi­chológus, és véleményét a he­lyi viszonyok ismeretében a pécsi rendőrkapitányságon is megerősítik.- Nem ritka a keddihez ha­sonló eset a városban. Több olyan ügyünk volt már, hogy loptak, gépkocsit törtek fel, raboltak mások szeme láttára. Az elkövetés helyszíne nem tipikus, igaz, jellemzően a bel­városban fordulnak elő rablá­sok - mondta Fellegi Norbert őrnagy (képünkön), a pécsi rendőrkapitányság nyomozó alosztályának vezetője. A megtámadott hölgy nem kapott a közelében állóktól se­gítséget. Az eset után látleletet kért az orvosától, majd felje­lentést tett a rendőrségen. A nyomozás ismeretlen tettesek ellen kezdődött meg. S. G. Tartós áramszünet. Egy délutántól az éjszakába nyúló meghibásodás következtében áram nélkül maradt tegnap szerkesztőségünk, így munkatársaink „tábori körülmények” között, gyertyafény mellett készítették el mai lapunkat. A tar­tós áramkimaradás okozta leállás miatt a Baranya Megyei Pol­gári Védelmi Parancsnokság segítségével tudtuk csak készre szerkesztem mai számunkat - gyors segítségüket, s a mobil áramfejlesztőt ezúton is köszönjük. Képünk tegnap éjszaka az eseményes rovatban készült. fotó: laufer László 4 A l

Next

/
Thumbnails
Contents