Új Dunántúli Napló, 1998. szeptember (9. évfolyam, 239-268. szám)
1998-09-06 / 244. szám
Ivós férj, szomorú asszony Néha előfordul, hogy valaki egy más személy nevében keresi fel a Kártyafaggatót, s nem a saját problémájára keres választ. A kártya azonban mindig a feltett kérdésre összpontosít, a legjobb azonban az, ha ki-ki saját maga foglalja össze röviden, mire kíváncsi. Az az olvasónk, aki most „Tárót” jeligével írt nekünk, korábban már kapott üzenetet, akkor egy szerelmi háromszög ügyében. Most olyan asszonyról kérdez, akinek a férje az utóbbi időben iszik és durva lett vele. A helyzet mindkettőjüket megviseli, mondják a lapok. A férfit a munkával kapcsolatban gyötrik gondok, lehet, hogy elvesztette az állását, vagy kevesebbet dolgozhat, mint korábban. Szerencsétlen döntéseket hozott, melyben nem az ész, hanem az érzelem irányította, s most ennek a káros következményeit tapasztalja. Problémája az alkohollal betegség, jelenleg már túl is van a szalonivók szintjén, s a barátok sem tudják helyesen befolyásolni, csalódott is bennük. A feleség tart a férjétől, de az is zavarja, hogy mások, elsősorban a rokonok (gyerekek) mit szólnak majd. Neveltetésük miatt a házasságot, mint intézményt hosszan tartó, biztonságos alapnak képzelték el, s most tanácstalanul érzékelik, hogy baj van. Titokban már érlelődik a szakítás gondolata, sőt már mindketten azon is elgondolkodtak, hogyan lehetne szétköltözni, a házat elosztani, különösen, hogy erotikus életük sem kielégítő. A legjobb az lenne, ha a feleség utánajárna minden hivatalos lehetőségnek, ami az alkoholbetegség kezelésével, és egy esetleges szétköltözéssel (nem feltétlenül válással) összefügg. Férjét megváltoztatni nem tudja, neld magának kell akarnia egy esetleges kezelést. A lapok azonban arról árulkodnak, hogy sokkal szívesebben venne egy új férfit az életében, akibe ismét szerelmes lehetne (ilyen van is a „látókörében”). Ezért mostanában kissé könnyebben veszi a megpróbáltatásokat. • Egy durva férjet egyetlen asszonynak sem muszáj eltűrni. De döntenie magának kell. H. I. Gy. Bajnok busa Pogányból Kiss László ismét hallat magáról. A pogányi horgász most világbajnok busával jelentkezett. A termetes ha? 65,3 kilogramm súlyú, Magyarországon még ekkora „algapusztítót” nem fogtak. Ahogy az már naponta lenni szokott, Kiss László szürkület előtt pergetett a tavon, a szokásos felszereléssel: a 3,30-as 30-60 gr-os bottal, rajta 40-es DAM orsóval, 20-as Dynemax zsinórral és Rapala wobbler- rel. A tó közepén dobálva a zsinóron egyszer csak nagy csapást érzett, bevágás után mindjárt tudta, valami nagy kopoltyúst akasztott. A hal kirohant 30-40 métert, később kiderült, a busacsapathoz igyekezett, ugyanis a megriadt halaktól akkora burvány keletkezett, amelyet még a sok nagy harcsát megakasztó horgász sem látott. Negyedórás fárasztás után emelte csónakba a farokuszonyba akadt horoggal megfogott busát. A Pécsi Horgász Egyesület tagjai szeptember 12-én vehetnek részt a Pentusz-kupa horgászverseny második fordulóján. Nevezni a helyszínen három kategóriában lehet (felnőtt fenekezős, úszós és ifjúsági) a Malomvölgyi 2-es tavon, a gát nyugati végében 6.15-től 6.45- ig. A tó keleti oldala teljes hosszában csak abban az esetben lesz lezárva, ha azt a résztvevők száma indokolja. B. G. Megjelent az 1999-es katalógus A napokban jelent meg a magyar bélyegek irányadó árait tükröző és 1999-re mutató katalógus. A kiadványt lapozgatva nem kis örömmel állapíthatják meg a gyűjtők azt, amit néhány éve még csak félve mertek kimondani; a bélyegpiac megélénkült. Észrevehető áremelkedés tapasztalható és az a bélyegdömping - amit a hatvanas évek bélyegkiadása hozott - mára már felszívódott a piacon. A katalógusból egy rekordról is értesülhetünk. A legutóbbi bélyegárverésen 41,8 millióért kelt el egy 1867-es kiadású bélyeg tévnyomatá- val bérmentesített levél. K. F. VDN Keresztrejtvény Beküldendő a helyes megfejtés szeptember lián (péntek) déli 12 óráig beérkezőleg, LEVELEZŐLAPON 7601 Pf.: 134. ÚVDN Szerkesztősége, Pécs, Rákóczi út 34. (VIII. emelet 801-es szoba). Múlt héten megjelent rejtvényünk helyes megfejtése: „Biztos vagy benne, hogy meg tudod javítani?” A sorsoláson a szerencse Szabó István- nénak kedvezett (Nagykanizsa, Kölcsey u. 12.), aki könyvet nyert. E heti rejtvényünk megfejtői között szintén könyvet sorsolunk ki, amely szerkesztőségünkben vehető át. Tíz nap eltelte után - ha nem jelentkeznek érte - a vidékieknek elküldjük postán. Vasárnapi műsorajánlat Televízió Rádió MTV 1 7.15 Gazdaképző. 7.40 Grüss dich! Német nyelvlecke. Ballagás. 7.55 „így szól az Úr!” A Biblia üzenete. 8.00 Cartoon Network. Rajzfilmsztárok parádéja. 9.00 Kajak-kenu vb. Közvetítés Szegedről. 500 m-es döntők. 12.00 Déli harangszó. Hírek. Időjárás. 12.05 Szerencsepercek - 21-es show. 12.35 Vészhelyzet (am. sor., ism.). 13.25 Kajak-kenu vb. 200 m-es döntők. 15.50 Örömhír. A református egyház műsora. 16.15 Walt Disney bemutatja. Aladdin (am. rajzfilmsor.). Ünnepi ebéd (am. rajzfilm, ism.). A kis gézengúz (am. sor.). 17.15 Minden, ami zene. 17.20 Unokáink sem fogják látni. Ráday Mihály városvédő műsora. 18.10 Helló, világ! (turisztikai magazin). 19.00 A Hét. Híradó. Időjárás. 19.55 Kajak-kenu vb (összefoglaló). 20.10 Játék határok nélkül. Százhalombatta csapatával. 21.30 Telesport. Kajak-kenu vb (összefoglaló). 22.35 Vakációóó! Dolly Roll-koncert. MTV 2 5.55 Műsorismertetés. 6.00 Nemzetiségi magazinok. 6.55 Űrgammák (sor., ism.). 7.25 Bicsi- bocs kalandjai (rajzfilmsor.). 8.00 Tudóra - válogatás. 10.00 Tökjó. Utánam, srácok! (sor., ism.). 11.00 MATAV-kupa döntő. Közvetítés Pécsről. 13.00 Malek Miklós: Trombitaverseny. 13.20 Jelképtár (ism.). 13.30 A Tisza (sor.). 14.05 A film és ... A film és a nevetés (sor.). 14.55 Negyedik forduló (tévéjáték). 16.25 Magyar misszionáriusok Pápua Új-Gui- neában (ism.). 16.45 Jövő heti műsorajánlat. 17.00 Ötórai tea. 17.30 Cirka-firka (animációs folyókép). 18.00 Ágyúdörgések után (régiók határok nélkül). 18.30 Telesport. 18.55 Nyár a szigeten (tévéfilm). 20.00 Hírek. 20.10 Kaja-kenu vb (összefoglaló). 20.30 Magyarország-Portugália labdarúgó EB-selejtező. 22.15 Ezredvégi beszélgetések Jádi Ferenc pszichológussal. 22.55 Universitas. 23.25 Napbúcsúztató. tv 2 6.30 Könyvek könyve. Biblia a gyermekeknek. 6.55 Homokvár. Csak gyerekeknek! 6.55 Tesz- vesz város. 7.35 Mohó úr és bölcs kisasszonyok. 8.00 Cápali és Cápeti. 8.35 Igazi szellem- irtók (rajzfilmek). 9.00 Szelek szárnyán (családi sor.). 10.00 Szegény ember narancsa (am. sor.). 10.50 Újra az iskolában (am. film). 12.30 Hűséges az Isten (vallási magazin). 13.00 Sportszenzációk. 13.30 A következő áldozat (brazil sor.). 15.20 Családi kötelékek (am. sor., ism.). 15.50 Egy úr az űrből (am. sor.). 16.15 Petrocelli (am. sor.). 17.00 Szelek szárnyán (sor.). 17.45 Kedves nővérkék (német sor.). 18.05 A Szuper csapat (am. sor.). 19.00 Tények. 19.10 Napló. 20.00 Közkívánatra! 22.00 Gól!! Gól! Gól!!! 22.50 Piramis-koncert - 1992. 0.15 A látás titka - Maurits Escher. 0.45 Napló. RTL Klub 7.00 Kölyökklub. Tekergér' Brémai muzsikusok' Pumukli' Hé, Arnold' Mot' Gazvezír' Dino- dili (rajzfilmsorozatok). 11.05 Űrapu (am. sor.). 11.30 Sweet Valley (am. sor.). 11.55 A Dunánál .. . Nemzetiségi magazin. 12.25 Antenna. Euro-atlanti magazin. 13.00 Hírek. 13.10 A jegesmedve (természetfilm). 14.05 Életveszélyben. Hétköznapi hősök (ism.). 15.00 Knight Rider (am. sor.). 15.55 Asterix:Cézár ajándéka (fr. rajzfilm). 17.45 RTL Klub Road Show. 18.00 ZenÉsz. 18.30 Dóra mozija. 19.00 Híradó. 19.30 Csíííz! 20.00 Ki ez a lány? (am. film). 21.35 Pusszantlak, drágám! (sor.). 22.10 Gyilkos sorok (amerikai sorozat). 23.00 Híradó. Időjárás. 23.15 Országház (heti magazin). 23.45 A jegesmedve (természetfilm, ism.).. DUNA TV 6.30 Hírek. 6.40 Protestáns világ (ism.). 6.55 Misi Mókus kalandjai (magyar bábfilm). 8.05 Keménykalap és Krumpliorr (sor.) 8.55 Pop-sa- rock (ism.). 9.25 Miénk a tér (ism.). 11.00 Csillagjel (ism.). 11.30 Mi lesz holnap? 11.55 Vers. 12.00 Hírek. 12.10 Lóverseny. 12.25 Népzenei verseny. 12.50 Tizenegy több, mint három (magyar film). 13.50 Az ókor csodái (ol. sor.) 14.25 Régi híradók. 14.50 Sportképek. 16.50 Oregon. 17.00 Lakáskulcs - Otthonteremtés. 17.40 Mese. 17.50 Műsorismertetés. 18.00 Heti hírmondó. 18.50 Híradó. Sportpercek. 19.15 .Megidézett történelem” Mennyei seregek (magyar film). 20.35 Stúdióbeszélgetés a film alkotóival. 21.00 Hungária Litterata - Zrínyi Miklós. 21.45 Stúdióbeszélgetés a korszakról. 23.05 Magyar Nemzeti Galéria - Barokk gyűjtemény. 23.25 Stúdióbeszélgetés a korszalaól. 23.40 Vers mindenkinek. HBO 7.00 Sztárközeiben: Martin Short. 7.30 Üldözöttek (am. film). 9.00 Holtomiglan, holtodiglan (am. akciófilm). 10.30 National Geographic. 11.25 Szép szőke herceg (amerikai vígjáték). 13.05 Mozivarázs 2. 14.00 Mesebeli vadnyugat (am. kalandfilm). 15.35 Anasztázia (am. rajzfilm). 16.30 Kína szindróma (am. thriller). 18.35 Mennyi? 30! 19.10 Melrose Place. 20.00 Az öreg hölgy és a testőr (am. film). 21.35 Pókiszony (am. horror). 23.25 Showgirls (am. film). 1.35 Drakula (am. horror). 3.40 A könyörtelen hajsza (am. akciófilm). 5.10 A hűtlenség ára (am. vígjáték). TV3 9.10 Utazás Gasztronómiában (ism.). 9.40 Music Time (ism.). 11.00 Beverly Hills 90210 (am. sor.). 11.30 Tintin (fr. rajzfilmsor.). 12.00 Star Trek (am. sor.). 12.55 Sherlock Holmes - A haldokló detektív (angol sor.). 13.55 Az Angyal (sor., ism.). 14.50 Beverly Hills 90210 (sor., ism.). 15.50 Azok a csodálatos férfiak ... (am. vígj., ism.) 18.15 Jövőnéző. 18.45 Hír3. 19.15 Lenni vagy nem lenni (am. vígjáték). 21.10 Egy rém rendes család (am. sor., ism.). 21.40 Z+ sikerlista (ism.). MSAT 13.00 Címlapsztori. 14.00 MSAT Klub. 14.301 Béka-suli (am. film ism.) 16.00 Nickelodeon: Fecsegő tipegők. 16.30 Nickelodeon: Jaj, a szörnyek. 17.00 Nickelodeon: Péter és Peti. 17.30 Feketetoll kalandjai (am. film, ism.). 19.20 A sebesség bűvöletében - rendkívül izgalmas dokumentumfilm az autó- versenyzés világáról (angol sor.). 19.50 Vadul vagy sehogy (am. akciófilm). 21.35 Címlapsztori (ism.). 22.35 Xtro-2 (am. film, ism.). 0.25 Music Box. szív TV 9.00 Terhestoma. 9.30 Zenei összeállítás. 12.00 Meditációs jóga. 12.30 Zenei összeállítás. 15.00 Deify (sor., ism.). 15.30 Én pici pónim (sor., ism.). 16.00 Kerge forgatás (am. vígjáték). 17.30 Autósport (magazin). 18.00 Zenei hírzárlat (ism.). 18.30 Kedvenc horgászvizeink 3. 19.30 Deify (sor., ism.). 20.00 A kocka el van veszítve (am. vígjáték). 21.40 Egy páholyban Benkő Dániellel. 22.00 Life 101 (am. akcióvígjáték, ism.). 0.40 Napraforgó. PÉCS TV 00.00 Pécsi Polgár Elektronikus Tv-újság. 16.10 Celeste (argentin sor). 17.00 Napló - péntektől péntekig. 17.30 Szeszélyes természet (angol természetfilm). 18.20 MUNKA-TÁRS: B. M.-i Munkaügyi Kp. műsora. 18.30 Napló - péntektől péntekig. 19.00 Popeye (am. rajzfilm). 20.00 „És most lefényképezkedünk” - Bencze Attila talkshow-ja. 20.30 Végzetes utóhatás (amerikai dráma). 22.30 Aktuális stúdió. 22.40 Tűzoltók (ausztrál sor.). 23.25 Napló - péntektől péntekig. 23.55 Pécsi Polgár Elektronikus Tv-újság. Film, színház FILM Pécs Park: A vasálarcos (15.00, 17.30, 20.00). Apolló: Az ördög ügyvédje (15.00, 17.30, 20.00). Apolló klub: Turisták Apolló klub: Turisták (17.30, 19.30). Uránia: Godzilla (15.00, 17.30, 20.00). Autós mozi, Vásártér: „Az élet sója” (21.00). Mohács: Hat nap, hét éjszaka (20.00). Matiné: Egértanya (10.00). Boly: Palmetto (20.00). Siklós: Vad vágyak (19.00). Szigetvár: Hercule és Cher- lock (19.00). Szekszárd Panoráma Mozi, nagyterem: Godzilla (17.30). A lény (20) Kisterem: A lény 2. (17). Godzilla (19) Szekszárd, autós : Deep Impact (20.30) Paks: Egyéjszakás kaland (19) ZENGŐ-FORDAN RÁDIÓ (101,2 Mhz.) 5.30 Műsorkezdés. 6.20, 7.20, 8.20, 9.50, 11.20, 13.20, 15.20, 16.10, 17.20 Közlekedési információk. 8.00, 10.00, 12.00, 14.00, 16.00, 17.00 Hírek. 9.05 DL Stúdió műsora. 9.40, 15.30 Programajánló. 10.05 Nassoló - Női magazin. 12.05 Zenedoboz. 13.30 Sporthírek. 14.05 Rockóra. 16.15 Sportmagazin. 18.00 Jazzközelben. 19.00 Műsorzárás. RÁDIÓ 2000 Rádió 2000 Pécs kereskedelmi rádió a Kábel- Kom Kft. 102.2 Mhz frekvenciáján a 60-as évektől napjainkig a legsikeresebb előadók zenéivel éjjel-nappal. Tel.: 259-000. RÁDIÓ MOHÁCS (A 1485 kHz középhullámon.) 9.00 Hírek, információk, programajánló. 9.10 „Mennyország” - vallásos műsor. 9.57 Hirdetések, reklámok. 10.00 Vasárnapi programajánló. 10.03 Exclusive. A DL Stúdió műsora. 11.00 „Hangfalfestő” pop, rock, dzsesszműsor a BBC londoni stúdiójából. 12.30 Hírek, programajánló. 12.33 Ebédközben muzsikaszó. 13.30 Deutsche Welle magyarul. 14.00 Programajánló. 14.03 Vasárnapi zenés üzenetek a Rádió Mohács hullámhosszán. 16.00 Hírek, programajánló. \ PÉCSI PUBLIKUM RÁDIÓ (FM 101,2 Mhz-en) 19.00 Neues fáklya (punk). 20.00 Sóamisó. 21.00 Vérző alkony, gótikus és dark kultúra, filozófia, irodalom, egoterápia. 22.00 Egyik héten: Fantazmagória (metál), másik héten: Indusztriális körvonal. 23.00 Lemeztőzsde. SOMOGY RÁDIÓ 5.30 Jó reggelt! 8.10 Egyházi műsor. 9.10 Vasárnapi receptturmix. 11.10 Telefonos kívánságműsor. 13.00 Hírek, időjárás, közlekedés. 13.20 Kapásból. Horgászoknak. 13.30 Deutsche Welle. 15.10 Kívánságsarok. 18.10 Warner. 18.45 Mese. 19.20 Heti sportösszefoglaló. 19.55 Hírösszefoglaló. 21.10 Érdekességek, játékok, információk. 21.00 Vice Of Amerika. RÁDIÓ ANTRITT (A 103,7 Mhz-s kábelrendszeren, valamint a 105.0 Mhz-en 13 órától.) 13.00 Köszöntő. 15.00, 16.00, 16.30, 17.00, 17.40, 18.00, 18.30, 19.00, 22.00 Hírek. 14.15-16.00 Teadélután: Ménesi János műsora. 17.05-17.50 Rockszendvics. 18.00-19.00 Kívánságműsor. 19.15 Esti mese. 21.00-24.00 Éjszakai randevú. 1.00 Műsorzárás. 13.00-21.00 között Névnapló, Évfordulónaptár, Programajánló. ALISCA RÁDIÓ (Az adás a 105,1 Mhz-en fogható, 5-12 óráig.) 1.00-6.00-7.00 Zenerulett. 7.00 Helyi hírek, útinform, traffipax. 8.00, 9.00, 10.00, 11.00 Hírek. 8.40 Évfordulónaptár. 8.50 Bűn- ügyi krónika. 9.00-14.00 Napközben. 10.20 Szívküldi. 12.10 Nótacsokor. BAJAI RÁDIÓ (89,8 Mhz-en.) 7.00 Jó reggelt kívánok! 7.33 Útindító. 8.00 Hírek. 8.03 Jó reggelt kívánok! (folytatás) 9.03 Locsi-fecsi. 10.03 Négy évtized rocktörténete. 13.03 Várospárti party. 16.00 Hírek. 16.03 Vasárnapi klasszikusok. 17.00 Hírek. 17.30 Vasárnapi jegyzet. 18.05 Koktél. Zenés magazinműsor. 19.55 Hírek. KAPÓS RÁDIÓ 6.00 Napindító. 7.45 Sportvonal. 8.00 Vendégváró. 12.45 Sportvonal. 13.00 Vasárnap délután. 17.00 Játékosan. 18.00 Kívánságára. 19.30 Sportvonal. FORTUNA RÁDIÓ, PAKS (Az FM 96,3, a szekszárdi kábelrendszeren 102.5 Mhz-en). 8.00, 10.00,12.00, 13.00, 16.00 Hírek, időjárás-jelentés, útinform. 8.30 Hétvégi ügyeletek. 12.00 Fortunamix. 13.00 Leporolt LP-k Schuckert József. 16.00 Kívánságműsor, Zenei szerk.: Fekete Gábor. 19.55 Fortuna Sport. JOKER RÁDIÓ, DOMBÓVÁR (A 95,3 Mhz-en. A város kábelrendszerén a 104,4 Mhz-en fogható.) 6.00 Műsorkezdés. 6.40 Ügyeleti hírek. 6.50 Névnap. 7.00 Hírek. 7.05 Útinform. 7.10 Sportelőzetes. 7.30 Ügyeleti hírek. 7.40 Joker Büfé. 7.50 Lapszemle. 8.00 Hírek. 8.15 Sporthírek. 9.15 Kulturális ajánlat. 9.30 Soros hirdetések. 10.00 Hírek. 11.00 Telefonos játék. 11.15, 11.45 Joker Büfé. 12.00, 14.00 Hírek. 14.45 Telefonos játék. 15.00-18.00 IG. 15.00-17.00 Zenés kívánság- műsor. 17.40 Ügyeleti hírek. 18.50 Sporthírek.