Új Dunántúli Napló, 1998. szeptember (9. évfolyam, 239-268. szám)
1998-09-25 / 263. szám
1998. szeptember 25., péntek Pécsi Napok Dunántúli Napló 7 Tudósítások, intetjük, hírek, programok ^^■■■■■^^■■■■ADimánttiyNapló a Pécsi Napokon Addig játszik, amíg a közönség akarja Gazdára talál az EzüstToll Tegnap a pécsi Sétatéren a két beszélgetés alatt lázas jegyzetelés zajlott: a Napló EzüstToll-pályázatán induló középiskolások írták a tudósításokat. Nem volt könnyű dolguk, hiszen a két vendég sokat és érdekesen beszélt. Tegnap a Sétatéren két vendége volt lapunknak. A Lázár Ervin íróval folytatott beszélgetés a 4. oldalon olvasható, Gregorovics Tamással (képünkön), a Zsűri együttes énekesével lezajlott interjúból pedig itt közlünk részleteket.- Hogyan indult a Zsűri együttes?- 1993ban egy egyetemi rendezvényen kezdődött, akkor gondolkodtunk azon, hogy ének-zene szakosok vagyunk, jó lenne valamit közösen kezdeni. Innen indult, ma már sok-sok helyen koncertezünk.- Ráadásul olyan emberekkel, akik országosan is ismertek. Gyakran lépnek fel Charlie-val, Demjén „Rózsival", Somló Tamással. Milyen emberek ők?- Bár lehet, hogy kívülről úgy tűnnek, sztárok, a maguk beképzeltségével, hiúságával, de ez nincs így. Mi a legtöbbször Somló Tamással koncerteztünk, róla el tudom mondani, hogy szerény, visszafogott ember. Ráadásul a maga ötven évével abszolút fiatal, olyan, mint egy húszéves - a gondolkodásmódjában, az életérzésében. — Nagyon sok zenekar dalait játssza a Zsűri. Milyen gyakran frissül a repertoár, van-e olyan együttes, akiktől, egyáltalán nem játszik számokat a gárda?- Persze, hiszen nekünk is van egy saját mércénk. Egyszer fordult elő, hogy a közönség kikövetelt egy számot, amit nem akartunk. Soha többet nem fogjuk játszani, nem is sikerült jól. — Melyik volt az a koncert, amelyikre a legszívesebben gondol vissza?- Két éve a Pécsi Napokon játszottunk a Széchenyi téren hajnali egyig. Utólag mondták, hogy 10-15 ezer ember volt a téren és a környező utcákon, a Konzumig táncoltak. Ezért megéri a fáradság, a sok idegeskedés. S én játszani is akarok, akár nyolcvanéves koromig - ha a közönségnek szüksége lesz rám. Ny. Sz. Tegnap rendezte lapunk a Pécsi Napokon az első pályázatát, amelyet még két verseny követ majd szombaton - a nagymamák süteményversenye és á ko- sárdobó-bajnokság. A középiskolások délután szép számmal megjelentek a Sétatéren, és figyelmésen hallgatták a „Beszélgetések egymásról - egymással” sorozat újabb darabjait. Tegnap lapunk munkatársai Lázár Ervin írót és Gregorovics Tamást, a Zsűri együttes énekesét faggatták. A diákok feladata korántsem volt könnyű, hiszen mindkét interjúalany érdekesen beszélt, bizony nem volt könnyű kiválasztani, mi az, amit ki kellene emelni belőle. A délután négy órai, immár szokásos Napló-totó és tombola sorsolás után szintén hagyományosan a Pécsi Nemzeti Színház beszélgetős műsora következett. Ezúttal a legújabb darab Szombaton a nagymamák süteményversenyét rendezzük meg a sétatéri színpadon. Aznap 12 órakor a hét tagú zsűri elé hozhatják a nagymamák a legjobb süteményeiket, persze a recepttel együtt. Hoz^á kell azonban tenni, hogy nemcsak nagymamák nevezhetnek, minden háziasszony süteménye és receptje nyerhet. Az eredmény- hirdetés 15.30-kor lesz, az első díj 11 000, a második és a harkulisszatitkait tárták a közönség elé a teátrum művészei. madik 7 illetve 5 ezer forint értékű ajándék. Szombaton 13 órakor a Sétatéren amatőr kosárlabda-büntetődobó versenyt rendezünk, nevezni a helyszínen lehet 12 órától. A dobásokat Váradi György nemzetközi minősítésű játékvezető bírálja el. A nyertes, azaz a legjobb dobó 10 ezer forint értékű ajándékot vehet át a verseny után. A tegnap lezajlott EzüstTollEste a fesztiválsátorban az előző napi rock and roll után az érzelmesebb műfaj, a blues kapott főszerepet. Este hat órától a pécsi PMD zenekara játszott, meghívott vendégként Eb Davis lépett fel. Nyaka Sz. pályázat eredményhirdetése szintén, szombaton, 15.30-kor lesz a sétatéri színpadon. A beérkezett írásokat a Dunántúli Napló újságírói értékelik. A fődíj 10 ezer forjnt értékű ajándékcsomag, a második és a harmadik helyezett 8 illetve 5 ezer forintos ajándékot vehet át. A Magyar Újságírók Országos Szövetségének pécsi, regionális irodája különdíjat ajánlott fel, ezt is a Sétatéren adják át. A programokról bővebb információ Keszi Erikánál a 310- 508-as vagy Nyaka Szabolcsnál az 505-003-as telefonszámon kapható. Napló-totó délutánig A Sétatéren a Pécsi Napok alatt egész nap találkozhatnak olvasóink a Dunántúli Naplóval. Aki a helyszínen Dunántúli Naplót vásárol, tombolaszelvényt kap. A nyeremény 5000 forintos ajándékcsomag naponta. Sorsolás mindennap 16 órakor. Szeptember 25-éig Napló-totót is rendezünk. A nagy érdeklődésre való tekintettel a szelvények leadási határidejét meghosz- szabbítottuk, ezután naponta 10 és 16 óra között lehet az újságban található totót bedobni a pavilon melletti urnába. A helyes megfejtők között mindennap 3000 forintos ajándékcsomagot sorsolunk ki. A Napló-pavilonban apróhirdetéseket is fel lehet adni, méghozzá olcsóbban. Hétköznap 15, szombat-vasárnap 30 százalékos kedvezménnyel. Emellett természetesen várjuk olvasóink észrevételeit a Napló-pavilon melletti Postaládánkba. ők nyertek A Napló-totó tegnapi sorsolásán a szerencse Egyed Imre pécsi olvasónknak kedvezett. A totó leadási határideje, hasonlóan a tegnapi naphoz, délután 4 óra. A szelvényeket a Napló-pavilon mellett elhelyezett urnába lehet bedobni. A Napló-tombola nyertese Gönczy Katalin pécsi olvasónk, ő kapta az 5000 forintos ajándékot. Az ajándékcsomagok lapunk szerkesztőségében (Pécs, Rákóczi út 34., VIII. emelet, 801.) vehetőek át. Felavatták a Terradna teret Pécs olaszországi partnervárosában, Terracinában immár lassacskán két éve létezik Via Pécs is. A testvéri gesztust idén júniusban viszonozta Pécs közgyűlése, amikor a Postabank Rákóczi úti épülete, a Rákóczi út és a Bajcsy-Zsilinszky utca saroképülete, a Centrum Áruház és a Kereskedők Háza által közrezárt földrészlet egy területét - amelynek középpontjában egy apró park áll padokkal - Terracináról nevezte el. Pécs új közterét tegnap a déli órákban közösen avatta fel dr. Páva Zsolt Pécs, valamint Vincenzo Recchia, Terracina polgármestere, aki ez alkalomból tartózkodik küldöttség élén a városban. Köszöntőjükben mindketten úgy értékelték a testvérvárosi közterület-elnevezéseket, hogy azok segítenek elmélyíteni a települések közötti kapcsolatot. D. I. Készülnek a pályázatok fotó: wéber t. Várjuk a nagymamákat Szombaton a Dunántúli Napló a Sétatéren a nagymamák süteményversenyét rendezi meg. Emellett a kosárlabda rajongóit is várjuk a büntetődobó-versenyünkre. Mindkét alkalommal értékes nyeremények találnak gazdára. Ez lesz a mai program ft V. Európai Bordalfesztivál, Villánykövesd Az IKIM Turisztikai Célelőirányzat és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával. A résztvevők: John Faulkner (Írország), Krambambulis Kvartett (Lettország), Coro Antonio Illesberg (Olaszország), Székely Dalegylet Férfikórusa (Románia), PAZ Vinko Vodo- pivoc Férfikórus (Szlovénia), Bacchanaliska Férfikórus (Svédország), Berecz András (Budapest), Zengő együttes (Pécs), Pannon Volán Rt. Bartók Béla Férfikara (Pécs). • Ifjúsági Ház 20.00 Irigy Hónaljmirigy-kon- cert. # Sétatér 10.00-16.00 Napló-totó - totó- Isz^vény a mai újságban található. A kitöltésben segítséget nyújthat a Dunántúli Napló mai száma. A 16 órai sorsolás fődíja egy 3000 forintos ajándékcsomag. 14.00 Beszélgetések egymás- sal-egymásról. Vendégünk a Simply English duó. Andy Rouse és Fenyvesi Béla. Házigazda: Győrffy Zoltán újságíró. 15.00 „Mit csinált felséged 3- tól 5-ig?” - Mélyinterjú Bükkösdi Lászlóval, a Pécsi Napok főszervezőjével. Riporter: Bo- zsik László újságíró. 16.00 Napló-tombola és totó sorsolása. Mindenki, aki a helyszínen Dunántúli Naplót vásárol, tombolaszelvényt kap. A fődíj 5000 forint értékű ajándékcsomag. A Dunántúli Napló a Sétatéren a Napló-pavilonban kedvezményes áron, 35 forintért kapható. 16.00 „Zenésszínház, táncszínház” balett, opera, operett, musical. Múlt, jelen, jövő. Házigazda: Bükkösdi László. 17.00 Trapp nap. Gyülekező a Sétatéren. 18.00-23.00 Bolgár, görög és szerb nap. Közreműködnek: Martenica táncegyüttes (Budapest), Vujicsics együttes. 21.00 Balkáni táncok táncháza. (Eső esetén: Leőwey Klára Gimnázium). ft Művészetek Háza 10.30 Szituáció. Konferencia a 70 éves Bécsy Tamás irodalom- történész tiszteletére. Előadók: Kulcsár Szabó Ernő, Thomka Beáta, Bókay Antal, Rohonyi Zoltán, Nagy Imre, Orbán Jolán, Szendi Zoltán, P. Müller Péter, Kálmán C. György és Hetesi István. 18.00 Kerekasztal-beszélgetés Bécsy Tamás pályatársaival és tanítványaival. A beszélgetést Gergely János vezeti. ft Várkonyi Nándor Könyvtár 15.00 A nagy bum - Vitorlással tengereken át. Vendégünk Gál József. Gyermekraj zpályázatok díjkiosztása. ft Civil Közösségek Háza (Szent István tér 17,) Kiállítás és könyvvásár 16 óráig. 10.00 A Derűs Gyermekkor Alapítvány bemutatkozó előadása. 11.00 A Humanitás Szeretetszolgálat Baranya Megyei Csoportja. Az Egyetem utcai általános iskola műsora. 15.00 A jubileumi emlékkiadványunk bemutatója. 16.00 A Nyugdíjas Pedagógusok Kórusának műsora. 16.30 A Pécsi Városszépítő és Városvédő Egyesület előadása. Az egyesület hagyományőrző tevékenysége. 17.00 5 éves a Gebauer Galéria - A jubileumi kiállítás megnyitása. Válogatás az eddig kiállított művekből. A Gebauer Galéria emblémájának avatása. 18.00 Az Alkotó Pedagógusok Képzőművészeti Műhelyének kiállítása. 19.30 Liszt Ferenc-Carl Orff: Carmina Burana. A Pécsi Kamarakórus koncertje. Vezényel: Tillai Aurél. • Fesztiválsátor 15.00 Volán dolgozók napja. 17.30 Az Origó Modellstudió divatbemutatója. 18.00 A Quadro Tánccsoport műsora. 18.30 A Harold zenekar koncertje. ft Morik Caffé 16.00 Kávéházi beszélgetés Szabó Zsolttal, a kolozsvári Művelődés c. folyóirat főszerkesztőjével. ft Dominikánus Ház 18.00 A Sétatér című folyóirat új számának bemutatása. Kecskés József borainak kóstolója. Belépő csak meghívóval! ft Hotel Kikelet 20.00 Spanyol vacsoraest. A GET BACK flamenco-jazz együttes koncertje. A belépés ingyenes, ft Makár-tanya Sportcentrum (Középmakár dűlő 4.) 10.00-18.00 Pécsi Autóderbi (autókiállítás és vásár). Sztárvendég: Baby Sisters együttes. 1. Hányán ajánlották fel a megyében adójuk egy százalékát egyházaknak? 1.27 e 2.88 e X. 31 e 2. Mikor született Lázár Ervin? 1.1936 2.1955 X. 1922 3.10 készíMta Patapoklosi új köztéri szobrát1 1. Vanyúr István 2. Kovács István X. Zsoldos István 4. Mi a komlói természetjáró egyesület neve? 1. Hot fa 2. Öt oszlop X. Hét domb 5. Mennyi az ára az új chipkártyás pécsi buszbérletnek? 1.2000 Ft 2.1000 Ft X. 3000 Ft 6. Hány éves a pécsi egyetemi gyógyszerellátás? 1.100 2. 75 X. 99 7. Mennyi a Juventus új negatív nézőcsúcsa? 1.583 2. Ill X. 9 8. Mennyi lett a spanyol-olasz barátságos meccs végeredménye? 1.04) 2. 14) X. 3-2 9. Mi az új neve a pécsi Hullámfürdőnek? l.Aboy Nemes Oszkár 2. Benedek Tibor X. Tóth Frank 10. Hány éves korában köszöntötték tegnap Kosáry Domokost? 1.75 2.85 X.65 HÉV: ___ LA KCÍM:. ALAIRAS: A helyes válasz bekarikázandó. A szelvényt vágja ki és dobja be a felső Sétatéren a Haplá pavilonja mellett található urnába 10 és 16 óra között. A válaszadásban segít a Dunántúli Haplá mai száma! A helyesen válaszolók között naponta 3000 forintos ajándékcsomagot sorsolunk ki. Sf