Új Dunántúli Napló, 1998. szeptember (9. évfolyam, 239-268. szám)

1998-09-21 / 259. szám

Dunántúli Elkerült az utolsó helyről a PMFC A második félidőben robogott a Vasút Megszerezte a Bicsérd az első győzelmét Idegenből hozott három pontot a Postás 15. oldal »: 15. oldal 16. oldal 16. oldal Az ÚDN melléklete Tudósítások, eredmények, tabellák Gécsek Tibor új csúcsa ZALAEGERSZEG Gécsek Tibor kétszer is megja­vította a kalapácsvetés országos csúcsát szombaton, a Zalaeger­szegen megrendezett Royal Sped ZAC meghívásos verse­nyén. Az Európa-bajnok harmadik dobásával (83.18 m) megdön­tötte a Kiss Balázs olimpiai bajnok által tartott 83.00 méte­res magyar rekordot, majd a negyedik sorozatban 83.68 mé­terre javította immár saját csú­csát. Maratoni rekord A brazil Ronaldo da Costa minden idők eddigi legjobb időeredményével (2 óra, hat perc, öt másodperc) nyerte a berlini maratonfutó versenyt. A 28 éves atléta 45 másodperccel futott gyorsabban, mint az etióp Belayneh Densimo tíz évvel ezelőtt Rotterdamban.- Azzal a céllal jöttem Ber­linbe, hogy 2 óra nyolc perc alatti időeredményt fussak, de a jó körülményeket látva úgy döntöttem, hogy megcélzóm a világ legjobbját - mondta Ro­naldo da Costa. Harmadik lett a Dunaferr A Dunaferr SE IHK-kupa- győztes női kézilabdacsapata a harmadik helyen végzett a dá­niai Silkeborgban rendezett szuperkupa négyes döntőjében. A magyar bajnok dunaújváro­siak vasárnap 28-23-ra verték az osztrák Hypo Niederöster­reich együttesét. A 3. helyért: Dunaferr SE - Hypo Niederösterreich 28-23 (14-13). Marsi bronza Marsi Márk a harmadik helyen végzett a tőrvívás döntőjében az ausztriai Grazban, nyolc nemzet részvételével rendezett versenyen. A viadalt az osztrák Marco Falchetto nyerte. A döntőben: Falchetto (osztrák) - Gerd Salbrechter (osztrák) 15-10. Labdarúgó Professzionális Nemzeti Liga, nyolcadik forduló A Kerület első győzelme Újpest FC - FTC 2-1 (2-0) Megyeri út, 5000 néző. V.: Puhl. 8. perc: Tóth szöglete után Udvarácz a léc alól tenyerelte ki a labdát, éppen Tamási elé, aki két méterről hanyatt ve­tődve a kapuba lőtt (1-0). 29. perc: Herczeg a felező­vonaltól indult el, előbb Má- tyust, majd Teleket futotta le és éles szögből, 8 m-ről a bal alsó sarokba talált (2-0). 59. perc: Vincze vezetgette a labdát, majd középről, 25 m- ről hatalmas lövést eresztett meg, a labda pedig Bíró kezé­ről a jobb alsó sarokba pattant (2-1). Rendbontások Az UTE - FTC mérkőzés szur­kolóinak egy csoportja már megelőzően randalírozott, meg­rongálta a Népliget metróállo­mását és egy, az állomáson tar­tózkodó metrószerelvényt. A találkozót követően a fe­rencvárosi drukkerek mintegy 50 fős csoportja az elvonulás során azonban átmászott szek­toruk kerítésén, és az üresen hagyott lelátó részen keresztül próbált az ÚTE-szurkolók kö­zelébe férkőzni. Kövekkel, ita­los dobozokkal dobálták a biz­tonsági őröket, a rendezőket és a rendőröket, illetve az ÚTE- szurkolóit. Ennek következté­ben két ember, egy biztonsági őr és egy ŰTE-szurkoló nyolc napon túl gyógyuló, de kór­házi ápolást nem igénylő sérü­lésekéit szenvedett. A készenléti rendőrség egy­ségeivel megerősített rendőri erők végül könnygáz alkalma­zásával akadályozták meg, hogy a támadók elérjék az ÚTE-tábort. A randalírozók egy másik csoportja a mérkőzés befeje­zését követően a stadion egyes számú kapujánál benyomta a bejárati kaput, és a stadion ud­varára próbált behatolni. A szurkolók kitörtek egy közúti jelzőtáblát is, és azt a kerítésen belül tartózkodó rendőrök közé dobták. Siófok - Dunaferr 0-1 (0-1) Siófok, 2000 néző. V.: Hana- csek. 26. perc: Nicsenko ívelt középre, a berobbanó Za- vadszky az ötös vonaláról a kapu jobb oldalába fejelt (0-1). A dunaúj­városiak leg­jobbja a többször bra­vúrosan há­rító, egykori pécsi Ková- csevics (ké­pünkön) volt. ZTE - Diósgyőr 2-1 (1-0) Zalaegerszeg 12 000 néző. V.: Hosszú. 22. perc: Arany 12 méterről lőtt a kapuba (1-0). 52. perc: Babati beadását Casoltan közelről csúsztatta a hálóba (2-0). 65. perc: Egressy a kapu előtti kavarodást kihasználva, közelről kotort a kapuba (2-1). Gázszer - Vasas 1-1 (1-1) Akasztó, 3500 néző. V.: Bede. 1. perc: Egy jobb oldali be­adás után Tiber ballal, 6 mé­terről megszerezte a várva várt idei első gólját (1-0). 14. perc: Pál lépett ki közé­pen, 13 méterről jobbal ele­gánsan a hálóba helyezte a labdát (1-1). BVSC - Nyírség 0-0 Szőnyi út, 500 néző. V.: Me­gy ebíró. Debrecen - Videoton 5-0 (2-0) Debrecen, 5000 néző. V.: Ha- nyecz. 2. perc: Dombi lőtt 14 mé­terről kapura, labdája egy vé­dőről szögletre vágódott. A beívelt labda kis kavarodás után Vadicska elé pattant, aki ballal, 11 méterről talált a bal sarokba (1-0). 37. perc: Sabo bal oldali szabadrúgása után Makrickij Milinte kezéből fejelte ki a labdát, így Csehi emelhetett tíz méterről a kapuba (2-0). 60. perc: Pető bal oldali be­adását Vadicska 10 méterről szép mozdulattal fejelte a jobb alsó sarokba (3-0). 73. perc: Csehi passzolt Böőrhöz szöglet után a bal ol­dalon, a középpályás futtából, éles szögből, elegáns mozdu­lattal lőtte ki a hosszú sarkot (4-0). 88. perc: Dombi lépett ki, egyedül vezette a kapusra a labdát, több csellel elfektette Milintét, majd a hálóba pasz- szolt (5-0). III. kerület - Haladás 3-1 (2-0) Hévízi út, 1500 néző. V.: Vá­mos. 32. perc: Lendvai Metzger átadása után kapásból, 12 mé­terről perdítette a labdát a kapu jobb sarkába (1-0). 46. perc: Wukovics beadá­sát követően Lendvai a hálóba fejelt (2-0). 51. perc: A tizenhatoson belül Kovács S. sarokkal ugratta ki Vidóczit, aki a bal felső sarokba bombázott (2-1). 66. perc: Bencze egy mé­terre az alapvonaltól végzett el szabadrúgást. Miután min­denki bea­dásra számí­tott, az óbu­dai középpá­lyás a hosszú sarokba csa­vart (3-1). Az MTK Hungária - Kispest-HFC ta­lálkozó ma lesz. Góllövőlista 8 gólos: Illés (MTK Hungá­ria FC). 6 gólos: Egressy (Diósgyőr), Pál (Vasas DH). 5 gólos: Hámori (Vasas DH). 4 gólosok között van Kovács Z. (második képünkön) és az egykori pécsi játékos, Lengyel Ferenc (Dunaferr) is. Összeállította: B. L. A Profiliga állása 1. MTK 7 6 1­18- 5 19 2. FTC 8 5 2 1 12- 6 17 3. Győr 8 5 2 1 15-10 17 4. Dunaferr 8 S­3 13-11 15 5. Diósgyőr 8 4 2 2 20-13 14 6. Vasas 7 4 1 2 17-11 13 7. Újpest 8 4 1 3 17-16 13 8. Vác 8 4 1 3 13-12 13 9. Kispest 7 4 1 2 10- 9 13 10. ZTE 8 3 3 2 12-10 12 11. Gázszer 8 2 5 1 8- 5 11 12. Debrecen 8 3 1 4 13-12 10 13. Nyíregyh. 8 2 3 3 11-13 9 14. Videoton 8 2 1 5 10-13 7 15. III. Kerület 7 1 1 5 6-16 4 16. BVSC 8­3 5 4-14 3 17. Haladás 8 1­7 5-19 3 18. Siófok 8­2 6 7-16 2 Kokó: nyolcadszor nyert Holyfield (balról) pontozással nyert OBERHAUSEN Szombaton késő este Kovács István (képünkön) pehelysúlyú ökölvívó megszerezte nyolca­dik profi győzelmét, miután egyhangú pontozással legyőzte a zambiai Paul Kaomát. Az első menetben a két öklöző puhatolózva bokszolt, majd a második menettől a ma­gyar olimpiai bajnok fokozato­san átvette a mérkőzés irányítá­sát. A harmadik és a negyedik menetben Kovács egyértelmű fölénybe került. A hátralévő négy menetben továbbra is többször találta el zambiai el­lenfelét, akinek alig volt érté­kelhető találata. Az utolsó me­net után nem lehetett kérdéses, hogy a magyar öklöző nyolca­dik profimérkőzésén ismét győztesen hagyja el a ringet. Michalczewski ismét Dariusz Michalczewski, a Boksz Világszervezet (WBO) lengyel születésű, de ma már német állampolgárságú félne­hézsúlyú világbajnoka meg­védte címét. Szombaton későn este, a né­metországi Oberhausenben rendezett vb-döntő nyolcadik menetében kiütötte kihívóját, a brit Mark Prince-t. Az amerikai Evander Holyfi­eld, a Nemzetközi Bokszföde­ráció (IBF) nehézsúlyú ököl­vívó világbajnoka megvédte címét, mivel Atlantában, a vb- döntőn egyhangú pontozással verte kihívóját, a szintén ame­rikai Vaughn Beant. Biaggit kizárták BARCELONA Michael Doohan, az 500 kern­es kategória címvédője győzött a gyorsasági motoros világbaj­nokság Katalán Nagydíján. A legnagyobb érdeklődés az 500 kem-esek megméretését kísérte, mivel a pontversenyben az olasz Massimiliano Biaggi vasárnapig négy ponttal veze­tett Doohan előtt. A spanyolor­szági viadalon aratott győzel­mével az ausztrál versenyző 21 pontos előnyre tett szert. Biaggi nem fejezte be a Katalán Nagy­díjat. A Honda versenyzőjét ki­zárták a viadalból, mivel nem vett figyelembe egy büntetést. hívhatól| 5 Kos í& 06-90-330 541 Bika S# 06-90-330 542 # Ikrek H 06-90-330 543 Rák 3- 06-90-330 544 Oroszlán ¥a 06-90-330 545 Szűz & 06-90-330 546 Mérleg iß 06-90-330 547 Skorpió lio 06-90-330 548 Nyilas f,* 06-90-330 549 Bak 06-90-330 550 Vízöntő 4f. 06-90-330 551 Halak m 06-90-330 552 Címünk: AS-B Kft. Audiotex 1539 Bp. Pf. 591. Hívás dija: 88 Ft +Ála-'perc Herczeg Kata asztrológus vonala : a sztárokról és mit : a sztárok önmagukról? útmutató, sorselemzés Minden héten új hírek kedvenceikről! Tarot kártyával Herczeg Kata segítségével. 0)06-90-330 553 Címünk: Axel Springer-Budapest Kiadói Kft Audiotex 1539 Bp. Pf. 591. Hívás dija: 88 Ft +Afa/perc 0) 06-90-330 555 539 Bp. Pf. 591. Hívás dija: 88 Ft +Afa/per Tizenkétezer néző előtt GENF Svájc női teniszválogatottja 2-1-es vezetést szerzett Spa­nyolországgal szemben a Fede- ration-kupa döntőjének vasár­napi játéknapján. A világrang­listavezető Martina Hingis a második nap első mérkőzésén két szoros játszmában (7-6, 7- 5) verte Arantxa Sanchez-Vica- riót. A Federation-kupa döntőjé­nek állása a harmadik egyes mérkőzés után: Svájc - Spanyolország 2-1. Genfben 12 ezer néző tekin­tette meg a csapatviadal har­madik egyéni mérkőzését, ame­lyen az esélyesebb Hingis jó já­tékkal diadalmaskodott a szo­kásához híven elszántan küzdő Sánchez-Vicario felett. A mérkőzés első hét labda­menetét a svájci játékos nyerte, majd a spanyol teniszezőnő is játékba lendült. Hingis 3-1-es vezetése után Sánchez-Vicario nagy csatában egyenlített, s 6-6-ig együtt ha­ladt a két játékos. A rövidített játékban már Hingis irányított, s 7-5-ös sikerrel jutott játszma­előnyhöz. A második szett elején a ha­zai sportoló gyorsan elvette ri­válisa adogatójátékát, s egy újabb break-kel 5-2-es veze­tésre tett szert. Ekkor kisebb ápolásra szo­rult a WTA-ranglista éllovasa, majd Sánchez-Vicario szépí­tett. A spanyolok által várt fordu­lat viszont rövid ideig tartott, mert a következő játékot Hingis nyerte. Hingis jogos öröme, nyelvöltögetéssel

Next

/
Thumbnails
Contents