Új Dunántúli Napló, 1998. szeptember (9. évfolyam, 239-268. szám)
1998-09-12 / 250. szám
1998. szeptember 12., szombat Baranyai Tükör Dünántúli Napló 5 A méregszállítás nem állt le (Folytatás az 1. oldalról) Mint ismert, a közbeszerzési pályázaton nyertes AGM Beton Rt. az elnyert állami támogatásból az első ütemben 3000 tonna veszélyes hulladékot - átcsomagolva, közúton — Dorogra szállít, ahol elégetik. A Dél-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség szakértőjétől, Wéber Bélától hallottak szerint eddig mintegy 800 tonna került Dorogra. Az elszállított mennyiség helyén alakítják ki az úgynevezett betontálcát, ahol a Rocla-hordókba csomagolt mennyiséget rakják majd le. A felügyelőségen jelenleg a II. ütem tervének jóváhagyása van folyamatban, miután ez a hatóság egyszer már visszaadta a hiányosnak ítélt dokumentációt. A Budapesti Vegyi Műveket változatlanul terheli a kötelezettség: 2000. május 31- éig fel kell számolnia a hulladéklerakót. A szakemberek döntése alapján a Garéban maradó mennyiség tárolására használt Rocla-hordóknak legkevesebb 10 évig ellent kell állniuk a bennük tárolt anyagnak. Információink szerint ez vált kétségessé a minisztériumban. M. A. Nem röpülhetnek a méhek PÉCS, VASAS Tilos méheket vándorol- tatni, telepíteni Vasason szeptember 1-jétől kezdődően 60 napig. Az ok: nyúlós költés rothadás. Méhekre vonatkozó zárlatot rendelt el a Baranya megyei Állategészségügyi és Élelmiszer Ellenőrző Állomás Pécs- Vasason. Néhány méhcsaládnál ugyanis észlelték az úgynevezett amerikai nyúlós költés rothadást. Dr. Perlaki Emil kerületi főállatorvos elmondta: a veszélyes méhbetegség továbbterjedését csak úgy tudják megakadályozni, hogy elégetik a rovarokat és a kasokat. A kór kizárólag méheket támad meg, más állatra és az emberre veszélytelen. A szakhatóság átvizsgálja a környékbeli kap- tárakat, hogy megtudja, elterjedt-e az egyébként nagyon veszélyes kór. Ha bebizonyosodik, hogy nincs komoly baj, a zárlatot a hatvan nap letelte előtt is feloldhatják. Minden évben regisztrálnak néhány megbetegedést Baranyában, de a tavalyi, Vas megyei méhkatasztrófához hasonló helyzet szerencsére még nem volt. Aki nem veszi időben észre, vagy eltitkolja a nyúlós költés rothadást, komoly büntetésre számíthat. Nincs értelme különböző praktikákkal kísérletezni, a kór csak égetéssel szüntethető meg - hangsúlyozta Perlaki Emil. Ha a betegség első jeleinek jelentkezésétől számított 30 napon belül megtörténik az értesítés, az állam kártalanítja a méhészt: megállapítják a piaci értéket, és annak 90 százalékát kapja meg. Az amerikai nyúlós költés rothadás mellett az atkakór okoz évről évre komoly károkat a méhészeknek. N. F. (fa Kommentár az 1. oldalon) Struktúrát vált a körzeti tévé PÉCS Hétfőtől a jelenleginél fontosabb szerepet kapnak a regionális stúdiók a Magyar Televízióban.-Az MTV a struktúra megváltoztatásával ezentúl inkább a közszolgálatiságra koncentrál, amiben az egyik pillér a regionális, kisebbségi és hatá- rontúli főszerkesztőség lesz - mondta el tegnapi sajtótájékoztatóján Békés Sándor (képünkön), a Pécsi Körzeti Stúdió vezetője. - A körzeti tévék műsorrendje is megváltozik, valamint két újdonság is bevezetésre kerül. A jövő héttől naponta két körzeti híradó jelentkezik az MTV egyes csatornáján. A dél után tíz perccel jelentkező első kiadásban az éjszaka és a délelőtt legfontosabb eseményeiről tájékoztatják a nézőket, míg az esti, háromnegyed hetes hírösszefoglaló ezt frissíti fel újabb információkkal. Október végétől az MTV 2-n péntek délutánonként Sétatér néven magazin- műsort sugároznak. A szórakoztató-közéleti adás a régió kultúráját, sportját, egyéb érdekességeit mutatja be. Gy. Z. A dolgozó kihasználása - vagy törvényadta jog? Munka csak három hónapig Munkát találni mindig öröm, különösen akkor, ha már régóta keresi az ember. Éppen ezért nagyobb a csalódás, ha a dolgozót a próbaidő végén elbocsátják. Pedig ez az utóbbi időben egyre gyakrabban előfordul, ráadásul a munkavállalók nem sokat tehetnek, hiszen a jogszabályok szerint három hónap után indoklás nélkül fel lehet mondani. BARANYAI KÖRKÉP A megye egyik városában ért a közelmúltban kellemetlen meglepetés egy szakközgazda hölgyet, aki hosszú idő után kapott állást. A feladat is érdekelte, a munkája gyakorlatilag szervezésből állt: egy cég teljes rendszerét kellett kialakítania az indulástól a működésig. Ezt kevesebb mint három hónap alatt el is végezte, majd ekkor érte hidegzuhanyként a hír: közölték vele, hogy nem tartanak rá igényt a továbbiakban. Az üzlet mellesleg azóta is az általa megtervezettek szerint működik. Az eset tanulságos, de nem egyedi. Vonyó Jánostól, a Baranya Megyei Munkaügyi Központ pécsi kirendeltségének vezetőjétől megtudtuk, 100 munkavállaló közül 20-30-at bocsátanak el a próbaidő alatt. Ami viszont igazán kellemetlen az ilyen felmondásokban, hogy ilyen esetekben nem jár munkanélküli segély sem, hiszen a próbaidő is munkaviszonynak számít.-A kilencvennapos próbaidő alatt azonnali hatállyal és indoklás nélkül fel lehet mondani - tájékoztatta lapunkat dr. Gyenge András, a megyei munkaügyi bíróság elnöke. - Mindössze annyi a kikötés, hogy az érintettel írásban kell közölni a munkaviszony megszűntét. Ha ez így történik, meg lehet ugyan támadni a döntést a bíróságon, de sok értelme nincs. Több elképzelés létezik, hogy a cégek egy része miért követi ezt a gyakorlatot. A jóhiszemű feltételezés szerint a társaságok élnek a törvény adta jogukkal, kipróbálják az új munSaját érdekükben A 90 napos próbaidő alatti elbocsátás után általában munkanélküli segély sem jár. Ezt egyetlen módon lehet kivédeni: ha a belépő határozott idejű szerződést köt, esetleg éppen három hónapra. Ha így mondanak fel neki, a munkanélküli ellátás rendszerébe ismét visszakerülhet, és kapja a járadékot. Nemcsak pár hónapra szeretnének munkát illusztráció: m. a. kaerőt, és azért küldik el, mert nem volt megfelelő a munkája. Persze más okok is vezérelhetik a vállalatokat. Vannak olyan tevékenységek, például az üzletkötések, a megbízások, amelyekhez nem kell túlságosan hosszú idő, a munkatárs azután „feleslegessé válik”. Ha teljes munkaviszonyban állna a dolgozó, végkielégítést kellene neki fizetni, míg ha a próbaidő alatt rúgják ki, ezt megspórolhatja a cég. Arról is hallani, hogy némely társaságoknál hitegetik a belépőt: a próbaidő alatt ugyan kisebb a fizetés, nagyjából a minimálbér, de ha véglegesítik, már jelentősebb összeghez juthat. Csakhogy akad nem egy olyan vállalkozás, ahol a munkás már „nem éri meg” a teljes státust, előbb elbocsátják, és a helyére újabb próbaidőst vesznek fel. A cég pedig komoly összegeket nyer, hiszen a munkások nagy része jóval olcsóbban dolgozik. Bízva a jövőben. Nyaka Szabolcs A testület kötelessége dönteni A szemétszállítási díj megállapítását mindenütt igazsagtalan- nak tartják. Ott is, ahol személyekre számítják a fizetni valót, s ott is. ahol a lakás nagysága szerint határozták meg az összeget. Ám a szolgáltatónak az elvégzett munkáért pénz jár. MOHÁCS Sajnálatos módon lapunkban július 4-én „Bűzlik a városi szemétügy” címmel megjelent írás több ténybeli tévedést tartalmazott, melynek következtében nem megfelelően tájékoztattuk olvasóinkat a mohácsi kommunális szemétszállításra kiírt pályázattal kapcsolatban. A város képviselői ismerhették azt a négy pályázatot, melyben ajánlatot tettek a szolgáltatók, és jogukban állt a bizottsági javaslattól eltérően is dönteni. Többségi szavazattal mégis olyan határozatot hoztak, hogy változatlanul a helyi kft.- re bízzák a munkát, viszont augusztustól nem a korábban alkalmazott, a lakásban élők száma szerint meghatározott összeget, hanem ingatlanonként 392 forintot számlázzanak, s a havi befizetések mindegyikéből ötven forintot az alacsonyabb jövedelmű családok kedvezményére fordítanak. Választhatták volna a VGV Kft. másik ajánlatát, mely szintén a pályázatban szerepelt, sőt már 1996-ban is elhangzott. Ez pedig úgy szól, hogy személyenként és havonta legyen 100 forint plusz áfa a díj, amit kommunális adó formájában az önkormányzat szed be, majd negyedévenként utalja a szolgáltatónak. Erre bevált gyakorlata van több településnek. Mivel az adóbefizetés aránya közel 100 %-os, gyakorlatilag díj- csökkentésre tett javaslatot az M-VGV. A júniusi ülést követően megjelent írásunkban a külsős munkatársunk sajnálatos tévedése miatt levélben már megkövettük az alaptalanul megvádolt kft. ügyvezető igazgatóját, valamint annak feleségét. Ugyanis ő a cikkben megfogalmazottakkal ellentétben nem volt tagja a döntést előkészítő bizottságnak. A szemétszállításra kiírt pályázatokkal kapcsolatban semmilyen feladata és joga nem volt. E tanácskozáson egyébként a beküldött négy pályázatból kettőt találtak értékelhetőnek, s a testületnek elfogadásra ajánlották a saját, azaz a Városgazdálkodási és Vagyonkezelő Kft. további foglalkoztatását. A bizottság tagjai szerint a javaslatukat alapos előkészítő és elemző munkát követően, több szempontra kiterjedően hozták meg. Ennek az sem mond ellent, hogy a szeptemberi ülésen a testület a júniusban hozott határozatát visszavonni készül a díjforma megváltoztatása céljából. Ezzel egyébként a pályázaton nyertes M-VGV Kft. is egyetért. Szekó József, a kft. ügyvezető igazgatója ugyan rámutatott, hogy tetemes kárt okozott a közel egy éve tartó huza-vona a városnak és a cégnek, ahol közben már a szelektív hulladékgyűjtésre is berendezkedtek, s nem titkolt szándékkal arra készültek, hogy egyszer az elkerülhetetlenül megépítendő térségi hulladék- lerakó üzemeltetői lehetnek. S ha Mohács a körzetben a központi szerepkörét erősíteni kívánja, egy ilyen létesítmény fölötti tulajdonáról nem is szabadna lemondania. A döntés joga természetesen változatlanul a testületé. De a kötelessége is, hogy mérlegeljen, és megfontoltan, hosszú távra gondolva határozzon. Lapunk a maga részéről a szemétszállítási díjjal kapcsolatban kialakult vitát lezártnak tekinti. B. M. A fiú rendszeresen veri a mostohaapját - Az áldozatok gyakran meggondolják magukat Több menetes erőszak Ha valakit rendszeresen ver vagy meglop - szaknyelven szólva - a vele egy háztartásban élő, gyakran elmarad a büntetés. Ennek részint az az oka, hogy az eset nyilvánosságra sem kerül, részint pedig az, hogy a feljelentő meggondolja magát. Ha öreg, beteg és gyakorlatilag magatehetetlen az áldozat, akkor lehet, meg sem fordul a fejében, hogy PÉCS Sajnos egyáltalán nem ritka megyénkben a családon belüli bűncselekmény. A leggyakrabban a fiatal korosztályba tartozók bántalmazzák vagy lopják meg idős rokonaikat. Az eseteknek azonban csak töredékéből lesz rendőrségi ügy, a családtagok kétszer is meggondolják, hogy kezdeményezzenek-e magánindítványt saját gyermeváltoztathat helyzetén. kük vagy unokájuk ellen. Kevésbé súlyos esetekben mindenképpen jobb megoldásnak tűnik, ha házon belül oldják meg a konfliktusokat, de durvább ügyekben nem érdemes halogatni a dolgot. Pécsett például egy hetven- három éves férfit bántalmaz és lop meg rendszeresen a mostohafia, aki ráadásul ebbe a lakásba van bejelentve. Az idős ember azonban még nem fordult a rendőrséghez. Azt gondolhatnánk, hogy az ilyen ügyek viszonylag bonyolultak, hiszen egy állítás állhat szemben egy tagadással. A tapasztalatok azonban nem ezt mutatják. Dr. Dombay Péter (képünkön) a Pécsi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának vezetője épp a feltételezés ellenkezőjéről számol be. Az ilyen - magánindítványra elrendelt - nyomozásoknál ugyanis elég világos a képlet. Vagy maga az elkövető ismeri be tettét, vagy pedig azért egyszerű a nyomozás, mert ilyen esetben könnyű a negatív bizonyítási módszerrel célt érni. Ez azt jelenti, hogy az a kiindulás vezet eredményre, hogy a bűncselekménynek nem lehet más gyanúsítottja, így kizárásos alapon kerül kézre az elkövető. Az sem ritka, hogy a feljelentő a vizsgálat közben meggondolja magát, és visszavonná az indítványát. Miután erre nincsen jogi lehetősége, egyetlen dolgot tehet: mentességi jogot kér, és egész egyszerűen él azzal, hogy senki nem kötelezhető saját családtagjára terhelő vallomást tenni. Ugyan ebben az esetben is átküldi a rendőrség a nyomozati anyagot az ügyészségre, azonban csupán megrovásra vonatkozó javaslattal. A bűncselekmények számáról nincsen pontos adat, a rendőrségre havonta egy-két indítvány érkezik - tudtuk meg Dombay Pétertől. Ennél azonban jóval több lehet az olyan ügy, ami családban marad. Az esetek kimenetele is kérdéses lehet. Ügyvédek véleménye szerint azt, hogy a másikat rendszeresen bántalmazó vagy meglopó családtagot jogerősen ki lehessen tenni abból a lakásból, ahová egyébként hivatalosan be van jelentve, akár évekig eltartó bírósági tárgyalások során lehet csak elérni. Lendvai Dávid Érdeklődők PÉCS Csütörtöktől vasárnapig a németországi Rems-Murr járás küldöttsége tartózkodik Baranyában. Tegnap a megyei közgyűlés elnöke, dr. Tóth Sándor fogadta a vendégeket. Mint Horst Lässing tartományi tanácsostól, a küldöttség vezetőjétől hallottuk, a két terület kapcsolata tovább fejlődhet. Főként a környezetvédelem, ezen belül elsősorban a szennyvízkezelés és -tisztítás, a szennyvíz- iszapok víztelenítése, az oktatás, a népi építészet emlékeinek megóvása, a Rems- Murr-i befektetők Pécs iránti érdeklődésének felkeltése területén. M. A. » 't á