Új Dunántúli Napló, 1998. augusztus (9. évfolyam, 209-238. szám)
1998-08-06 / 214. szám
2 Dunántúli Napló Világtükör 1998. augusztus 6., csütörtök . Ágyúpárbaj Kasmírban. Tíz indiai vesztette életét szerdára virradóra az indiai és pakisztáni ágyúk tűzpárbajában. A hét napja folyó harcok halálos áldozatainak száma ezzel elérte a százat. A két ország ötven éve nem jut egyezségre Kasmír ügyében, fotó: feb/reuters Kirijenko a gazdasági helyzetről Száz nap, amely megmentette Oroszországot A cél Oroszország gazdasági stabilizálása és az ország normális fejlődése - így nyilatkozott Szergej Kirijenko orosz miniszter- elnök a Moszkovszkij Komszomolec című lap szerdai számában, megvonva tevékenysége első száz napjának mérlegét. A lépések sorrendje: ki kell egyensúlyozni a költségvetést, meg kell nyugtatni az üzleti életet, s a lehiggadt piacokon csökkenteni kell a kamatokat, ezzel együtt pedig jó befektetési és adózási légkört kell teremteni - emelte ki Kirijenko. A kormányfő elmondta, hogy a legfontosabb feladat kihúzni az országot abból a szörnyű kátyúból, amelybe objektív és szubjektív okok miatt került. Az ázsiai pénzügyi válságtól és az energiahordozók árának világpiaci csökkenésétől is súlyosan megtépázott gazdaságban az első teendő a lyukak betömködése, és csak azután lehet az irányt meghatározni. Az országnak nem hitelekből, hanem a saját erejéből kell élnie. Az első félév azt mutatja, hogy Oroszország képes a kiadásainál több bevételt termelni, hiszen a költségvetés egyenlege június végén a bruttó hazai termék 0,5 százalékának megfelelő többlettel zárult. E tendencia megőrzéséhez két út áll nyitva: vagy a kiadások csökkentése és a bevételek növelése, vagy az adók normális beszedése, szigorú állami felügyelet mellett. Az első száz nap eredményei között említette, hogy sikerült változtatni az adórendszeren, az államadósság kezelésének rendjén, és megkezdődött az új iparpolitika alapjainak a kidolgozása. A Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) kapott hitelről szólva hangsúlyozta, hogy az első részlet a központi bank arany- és valutatartalékait gyarapította, ez pedig segíti a rubel értékének megőrzését. Nincs garancia, hogy az IMF legutóbbi nemzetközi mentőprogramja megóvja Oroszországot, de az ország túl nagy ahhoz, semhogy bármi más lehetőséget meg lehetne fontolni, mint a segítség folytatását - írta levelében Robert Rubin amerikai pénzügyminiszter Newt Gingrichnek, a képviselőház republikánus elnökének. Nem javult Havel állapota A orvosok továbbra is aggódnak, és nem elégedettek Václav Havel állapotával, mert a cseh köztársasági elnök egészsége kedd óta nem javult - jelentette ki szerdán Ilja Kotik, Havel személyes kezelőorvosa. Az elnöknek továbbra is 38 fok körüli láza van, ami a kezdődő tüdőgyulladás következménye. Az orvosoknak egyelőre nem sikerült a tüdőben lévő fertőző gócot felszámolniuk, bár igen intenzíven harcolna ellene. Az államfőnél több esetben a korábbinál enyhébb lefolyású szívzavarok is felléptek. * Auschwitzba látogatott a szabadságát Lengyelországban töltő Javier Solana NATO-fő- titkár és családja. „Never again!” (Soha többé!) - írta a spanyol diplomata a múzeum vendégkönyvébe. Felszólította a Vatikán a párizsi nunciatúra elfoglalóit, hogy hagyjanak fel „törvény- ellenes akciójukkal”. Afrikai illegális bevándorlók egy csoportja francia szimpatizánsok támogatásával szombaton foglalta el a Vatikán párizsi nagy- követségét, hogy így eszközölje ki tartózkodási engedélyét a francia hatóságoktól. Legalább kétszáz halálos áldozata volt a szerb biztonsági erők és a Koszovói Felszabadító Hadsereg (UCK) között a dél-szerbiai tartomány délnyugati részén lévő Orahovacnál két hete lezajlott háromnapos csatának. A koszovói Malisevo központja szerda kora délután lángokban állt. A települést a szerb karhatalom egy hete foglalta vissza a Koszovói Felsza- badítási Hadseregtől. A fegyveres szakadárok és a polgári lakosság mind egy szálig elmenekült a településről még azelőtt, hogy a szerb erők július 28-án elfoglalták volna. Szakítsa meg az együttműködést az iraki tömegpusztító fegyverek megsemmisítését ellenőrző ENSZ-bizottsággal - javasolta az iraki parlament egyhangúlag elfogadott határozatában Szaddám Húszéin iraki elnöknek. Irak az UNSCOM tevékenységének felfüggesztésével kíván tiltakozni az országot nyolc éve sújtó gazdasági szankciók ellen. Agyonlőttek automatafegyverrel a megszállt Ciszjordá- niában lévő Jichar zsidó településen szerda hajnalban két járőröző telepest. Az izraeli hadsereg kijárási tilalmat léptetett életbe négy palesztin faluban, és átfésülte a környéket. Tömeggyilkosok honlapja Ki rabolta el az első számú közellenséget ? A Dzsamaa al-Iszlamija, az Egyiptomban működő fundamentalista terrorszervezet évek óta folytatja merényleteit. Különösen megrázta a világot, amikor Luxorban vérfürdőt rendezett a kulturális kincseket csodáló turisták között. Az iszlám fanatikusok az elmúlt években különösen Algériában követték el rémtetteiket. Az afrikai országban 1993 és 1998 között összesen 2084 nőt erőszakoltak meg a különböző fegyveres csoportok tagjai. Az esetek többsége 1997- ben fordult elő. Több száz eseményt az erőszak áldozatául esett nők családtagjai eltitkolnak, mert szégyenletesnek tartják. Az algériai sajtó beszámolt olyan esetekről is, amikor a meggyalázott nőket kiközösítette a családjuk. A szélsőséges muzulmánok - miközben elvetnek mindent, ami a modern civilizációhoz tartozik - két tekintetben mégis kivételt tesznek. A legkorszerűbb fegyvereket használják, és tanaik terjesztésére az Internetet is igénybe veszik. Elég a világhálón rákattin- tani az „Almorabitun” honlapjára, és arab nyelven, teljes eszmei fegyverzetben megjelennek „Isten katonái”. Igaz, például Egyiptomban ma csak százezer háztartásnak van internetes hozzáférési lehetősége, de hatásuk más arab országokra is kiterjed. Hiába tiltották be például a szervezet Az elfelejtett kötelesség című kiskátéját, amely a hitetlenekkel szembeni, minden eszközt felhasználó harcra szólít, a honlapot nem lehet a határon elkobozni. Aki az elektronikát felhasználta a legsötétebb középkor propagálására, nem más volt, mint a Nílus mentén „első számú közellenségként” elkönyvelt, különösen beszélyes terroristának tartott Talaal Kaszem. 1993-ban ő szervezte meg a volt miniszterelnök, AtifSzidki elleni merényletet, majd a biztonsági erők haj tó vadászata elől külföldre szökött. Dániában tűnt fel, ahol az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában, Pakisztánban és Malajziában élő iszlám vállalkozók - hivatalosan önkéntes, de inkább kizsarolt - adományaiból megbízott egy helyi céget a honlap kivitelezésével. A tiltakozások nyomán a dánok visszavonultak, de akadtak mások. A propagandairatok mellett hasznos tanácsok is olvashatók az Interneten, így a bombagyártás receptjeit s különböző titkos utasításokat is leírnak az úgynevezett beduinkód segítségével, amelyet az arab államvédelem is nehezen tud megfejteni. A honlapokat jelenleg Omár Bakri sejk jegyzi, aki állítólag Londonban található. Talaal Kaszemet ugyanis elrabolták. Utoljára Boszniában látták, ahonnan Zágrábba készült, hogy bizonyos horvát csoportokkal az együttműködésről tárgyaljon. Azután nyoma veszett, minden bizonnyal az egyiptomi biztonsági erők egyik kommandója vonta ki a forgalomból. Az Internet-oldalakon erről is szó van, „A Kaszem-dosszié még nincs lezárva” címen. Réti Ervin Szerencseposta Áttekintve az elmúlt hét eseményeit úgy tűnik, a tippmixen volt a legérdemesebb játszani, itt nyertek ugyanis a legtöbben és a legtöbbet. A totózóknak viszont kimondottan balszerencséjük volt: a 3 milliós főnyereményen ugyanis 143-an voltak kénytelenek osztozni, s beérni szerény 36 ezer forintos nyereménnyel. Nyereménykínálat A lottózók körében tovább tart a csodavárás időszaka, mivel a múlt héten sem volt telitalálatos szelvény az ötös lottón. A főnyeremény közeledik a félmilli- árdhoz, most - szerencsés esetben - 402 milliót fizet. A hatos lottón megduplázódott, 42 millióra emelkedett a nyereményalap. Közel ekkora összeget, 39 millió forintot lehet most a jokerrel is nyerni. Tombol a nosztalgialottó-láz, amelyet a Szerencsejáték Rt. egy Chrysler Grand Voyager családi autóval is megtetézett. Aki augusztus 9-15. között öthetes ötöslottó-szelvényén mind a négy játékmezőt kitölti vagy kombinációs ötös lottóval legalább 1600 forint értékben játszik, az immár nem csak nosztalgiaszelvényeket kap ajándékba, hanem egy telefonhívással az álomautót is megnyerheti. Az akcióban való részvételre a 06-1-224-2655-ös telefonszám lehet pályázni, augusztus 9-től augusztus 18-án éjfélig. A Chryslert augusztus 22-én sorsolják ki az Magyar Televízió 1- es csatornáján sugárzott Lottós- how műsorban. Az ötös és a hatos lottón mellétalálatot elért játékosok közül Kiss Zsuzsannát és Német Gábort láthattuk vasárnap a „Peches ember szerencséje” című televíziós vetélkedőben. Mindketten jó formában voltak, aminek köszönhetően mindössze ezer forint különbség volt nyereményük között. Zsuzsának 134, Gábornak 133 ezer forintra futotta a szerencséjéből. Mázlisták Töretlenül tartja népszerűségét a Telemázli sorsjegy és a hozzákapcsolódó televíziós show-mű- sor, amelynek e sorsjegy vásárlása révén bárki a vendége lehet, és röpke félóra alatt akár százezreket nyerhet. Sőt, ha rátalál a Jackpotra, milliomossá is válhat. A legutóbbi, keddi adásban, egyik játékosnak sem volt ekkora szerencséje, így a Jackpot értéke a jövő hétre 21 millióra emelkedett. Totó és tippmix A totó e heti 13 + 1 találatos szelvénye 3 millió forintot fizet, feltéve ha egyetlen játékos tippeli meg helyesen a mérkőzések kimenetelét. A góltotón elnyerhető összeg most 780 ezer forint. Bőséges kínálat várja ezen a héten is a fogadókat a tippmix- tétlapon: a fogadási lehetőségek 91 százaléka a labdarúgást kedvelőké. A legrangosabb találkozóra a Wembley stadionban kerül sor vasárnap, ahol az Arsenal és a Manchester United az angol Szuper-kupáért lép pályára. Erre a meccsre góltotórendszerben is lehet fogadni. A magyar profi bajnokság 3. fordulójának teljes műsora is felkerült a tétlapra. A kajak-kenu már bemutatkozott a tippmixben, ezúttal az országos bajnokság egyik legizgalmasabb számának, a kenu egyesek 500 méteres versenyére lehet fogadni. Az érdeklődők folyamatosan tájékozódhatnak a fogadási lehetőségekről és a játékokról a 06-90-420-420-as telefonszámon, illetve az Internet www.tippmix.hu címén. (x) A hónap közepétől ismét útblokád Horvátországban? DJAKOVO Tegnap még csak két helyen állt a búzatermelők útblo- kádja, ha azonban nem teljesülnek követeléseik, augusztus 15-től Szlavónia és Baranya összes jelentősebb útján számíthatnak úttorlaszokra az autósok. A szlavóniai és baranyai parasztok egyesülete által szervezett demonstrációra azért került sor, mert a kormány tegnap reggelig nem teljesítette követeléseiket. A földművesek részben a búza ára körül kialakult bonyodalmak miatt tiltakoznak, ugyanis a kormány a nettó 1,10 kunás (mintegy 36 forintos) felvásárlási árból utólag le akarja vonni az áfát. Követeléseik között szerepel a mező- gazdasági import felfüggesztése is mindazon termékekre, amelyek a belföldi termesztők meg tudnak termelni. László Antun, a demonstráció fő szervezője úgy nyilatkozott, hogy szándékuk egyelőre a figyelemfelkeltés volt, ám ha augusztus tizenötödike reggeléig nem érkezik pozitív válasz a Földművelésügyi Minisztériumból, úgy a régió minden fontosabb közlekedési útvonalán torlaszokat állítanak fel. Ekkor már nem csak egy napos lesz a tiltakozás, figyelmeztette a kormányt László. A nemzetközi útvonalakat is érintő blokád mellett a földművesek az alkotmánybírósághoz is benyújtják keresetüket. Gy. Z. Össztűz az Orbán-kormány tagjaira Minket vádol Az Adevarul című, legnagyobb példányszámú román napilap szerdán „Magyarország 1,6 millió állampolgára Románia szívében?” címmel közöl vezércikket. A lap külpolitikai kérdésekkel foglalkozó főszerkesztő-helyettese szerint Orbán Viktor magyar miniszterelnök első romániai látogatása során erőpolitikát folytatott Románia irányában. A szerző felfogásában a kormányfő ezt részben azzal cselekedte, hogy meglehetősen pökhendi beszédeket mondott, részben pedig úgy, hogy a magyar állami egyetem létrehozásával kapcsolatban elfogadhatatlan álláspontra helyezkedett. A cikk megemlíti Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert is, aki a román sajtó a szerző szerint határrevízióra készül, és Németh Zsolt kül- ügyminisztériumi politikai államtitkárt, aki 1990-ben állítólag „Piros, fehér, zöld - Erdély magyar föld” jelszót skandált október 6-án. Markó Béla, az RMDSZ elnöke a bukaresti Cronica Romána szerdai számában kijelentette: az RMDSZ nem tud a továbbiakban együttműködni Andrei Margával, ha az oktatási miniszter továbbra is ellenzi a koalíciós kormányprogram megvalósulását. Ez a dokumentum tartalmazza a kisebbségi felsőoktatás lehetőségeinek kidolgozását, köztük az erdélyi magyar egyetem létesítését. Ezért most Radu Vasile kormányfőnek, illetve Marga pártjának, a parasztpártnak lépéseket kell tennie. Hamis követi kinevezések Titulusokat árulnak az UNESCO nevében Már a diplomata rangot is hamisítják. Európában nemrég olyan személyek tűntek föl, akik különleges feladatokkal megbízott nagykövetekként igazolták magukat. Tekintélyes német lapokban hirdetések jelentek meg, amelyek vásárlásra kínáltak föl előkelő címeket, rangokat. Az UNESCO (az ENSZ nevelésügyi, tudományos és művelődésügyi szervezete) most az egész világban igyekszik tudatosítani: senkit sem hatalmazott föl arra, hogy ilyen titulusokat osztogasson, sőt árusítson. Ennek ellenére Németországban, Luxemburgban, Svájcban, Liechtensteinben, Ausztriában, Spanyolországban és Norvégiában is áruba bocsátottak UNESCO-nagyköveti rangokat, igazolásokat. Az alsó-szászországi Celle városának rendőrségén „diplomataigazolványára” akart egy férfi fegyvertartási engedélyt kiváltani. A hatóságok tudomására jutott, hogy egy-egy ilyen hamis „diplomata-útlevélért” ötezer, némely esetekben ötvenezer márkát is elkérnek, megadnak. A minap két németet vettek őrizetbe Franciaországban, mert hasonló papírokkal „villogott”. FEB