Új Dunántúli Napló, 1998. augusztus (9. évfolyam, 209-238. szám)

1998-08-30 / 237. szám

Velence a fesztiválra vár Spielberg és még nyolcvanan Velence segítségért kiált. Nem, ezúttal nem csodála­tos épületei vannak veszélyben, nem színháza áll lán­gokban, még csak nem is a lagúnák fenyegetnek ára­dással. Velence a sztárvendégei miatt aggódik. Úgy tűnik, az 55. Filmfeszti­válra annyian érkeznek, hogy nehéz lesz elhelyezni őket, még nehezebb megtalálni azt a hajót, amelynek fedélzetén befuthatnak a filmfesztivál színhelyére, a Lidóra, s amely egyben ötszáz elegáns kabin­jával ezer látogatónak adhatna otthont a fesztivál idején, szeptember harmadikától ti- zenharmadikáig. A hajó Velencéből indulna, hogy a mozivilágba érkezzék - így mondogatják mostanában a szervezők, akik azt sem titkol­ják, hogy minden hely elkelt, s az előrejelzések szerint har­minc százalékkal több vendég: színész, rendező, operatőr, fil­mes szakember jelentkezett az előző évinél. S, hogy kik jönnek még? Steven Spielberget a hírek szerint nyolcvanfős „csapat” kö­veti Velencébe. Ott lesznek munkatársai éppúgy, mint ra­jongói, hisz a fesztivált köszönt­ve ringbe száll legújabb alkotá­sa, a hazájában is csak néhány hete bemutatott Mentsétek meg Ryan honvédőt című mozi­darab. A film az 1944-es nor­mandiai partraszállást meséli el Spielberg filmes víziója szerint. Hőse egy amerikai közkatona, akinek három testvérét már le­mészárolták a háborúban, s im­már környezete, fölöttese úgy véli, legalább rajta segíteni kel­lene. A főszerepeket Tom Hanks és Matt Damon játssza. Nem csak Spielbergre vár lá­zasan Velence. A hírek szerint ott lesz Warren Beatty és Robert De Niro, Paul McCartney és Catherine Deneuve. S várják az olasz sztárt, Alberto Sordit is, akinek új filmje, a „Tiltott talál­kozások” bizonyára nagy kö­zönségsikerre számíthat. Hogy­isne, hisz partnere az ifjú, szőke Valeria Marini, akit az örök agg­legény Sordi „tiltott társának” is tartanak Itália-szerte. S akiről a színész azt mondja, „szerelmes lettem Valeria energiáiba.” És Velence persze várja a sztárok egyik legnagyobbikát, Sophia Lorent is, hogy átadhas­sa neki az Arany Oroszlánt ed­digi pályafutásáért. A New York- i kórházi ápolás után a színész­nő orvosai ugyan nem ajánlják az izgalmakat, pihenésre inte­nek, ám történhetnek csodák - pusmogják a rendezők és a kö­zönség is. Előfordulhat, hogy Sophia Loren mégis megjelenik, legalább az ünnepi pillanatokra Velencében. (rk) Markó megváltozott, de ugyanaz maradt „Csodálom az életet” Markó Ivánt 1978-ban a világ tíz legjobb táncosa közé választották. Azóta beutazta a világot, táncol, tanít, ko- reografál, együttest alapít, szervez, tervez és tárgyal. A világhírű balettművész a Győri Balettal tette ismertté nevét, különleges koreográfiával reformot teremtett a táncművészei­ben. Most kicsit csalódott, kiábrándult.- Új életet kellett teremtenem magam körül. 1995-ben úgy éreztem, megint van erőm arra, hogy tovább dolgozzam, hogy küzdjek. A Fesztiválbalett társulata Győrből, Pécsről, és az Opera balettiskolájából kikerült tizenhat fiatal és nagyon tehet­séges táncosból alakult. Ez pályafutásomnak új szakaszát nyi­totta meg. Ez a táncszínház nagyon mai és őszinte szeretne len­ni. S úgy gondolom, hogy nem árt, ha van benne némi humor és erotika is.- Most a Bayreuthi Ünnepi Heteken a Parsifallal és a Mester­dalnokokkal vendégszerepei. Júliusban felléptek a Lisszaboni Világkiállításon is...- ... ahol korábbi Nosztalgiaműsorunk nagy sikert aratott.- Meddig lehet ezt a hivatást fizikailag, szellemileg bírni?- Korábban azt hittem, talán negyvenéves korig. Aztán rájöt­tem, lehetetlen előre megszabni az időt. Néha a koromra hivat­kozva próbálok „megszabadulni” a fellépésektől, aztán még­sem tudom abbahagyni. Belső kényszer hajt, hogy továbbcsi­náljam.- Van olyan szerepálma még, amit nem táncolt el?- A „József és testvérei”. Egész kiskoromban hallottam Jó­zsef történetét és azóta is foglalkoztat. Fejemben van már a ko­reográfia, s talán hamarosan valóra is válik ez az álmom.- Elégedett ember? A munka mellett jut idő emberi kapcsola­tokra, régi barátokra?- Régi baráti kapcsolataim mind megszakadtak. Új ismerő­sök, új kapcsolatok vannak körülöttem. A munkában újjászü- lettem, a külső dolgokban megváltoztam, a lelkemben ugyanaz maradtam. Henyei Helga Tünde Liz Taylor újra forgat Hollywood nagyasszonya, Liz Taylor újra forgat. A 66 éves díva egy tévéfilm főszerepét vállalta el, amely Dürrenmatt immáron klasszikussá vált da­rabjából, Az öreg hölgy látoga­tásából készül. Szóvivője azt is elmondta, hogy a színésznő nagyon örül az új feladatnak, hiszen négy éve filmezett utoljára, s betegségéből föl­gyógyulva immár unatkozik. Annak viszont még jobban örül, hogy már nem szorul to­lókocsira, sőt, bot nélkül tud járni. A magyar származású producer, Robert Halmi remé­li, hogy a munkát legkésőbb idén novemberben el tudják kezdeni. HJprrP MC/2 A Tt CMDETOV lYIfcla Ät tmtstKi Agatha Christie után szabadon A Gyilkos sorokat az egyik legnépszerűbb krimisorozatként tartják számon, és nem csak Amerikában. A hősnő alakját Agatha Christie-ről, valamint népszerű regényhőséről, Miss Marple-ről mintázta a forgatókönyvíró. Az özvegyasszony, Jessica Fletcher az egyik amerikai kisvárosban él. Krimiírói ambíciókat táplál, ám a kitalált bűntények mellett legalább ennyire izgatják a valódi esetek. Közel és távol nincs olyan bo­nyolult ügy, amelyet a megszállott, amatőr magándetektív ki ne bogozna. A főszereplő Angela Lansbury. A színésznő 1925- ben született Londonban. A klasszikussá vált Gázlángban mu­tatkozott be, alakítását Oscar-díjjal jutalmazták. Amikor meg­kapta Jessica szerepét, így nyilatkozott: „Izgatott a lehetőség, hogy olyan szeretetre méltó figurát formálhatok meg, amely­nek semmi köze az akcióhoz, a szexhez és a brutalitáshoz.” (Vasárnap, RTL Klub 22.05). (szig) Irene Papas és az Öregasszony Az irigység csúnya dolog A legendás görög színésznő filmet forgat Andalúziában. Pilar Tavora rendezőnő Yermájában játssza az Öregasszony szerepét.- Negyven évig álmodott a Yermáról...- Hát igen. Elégedett va­gyok, mert látom, hogyan ál­lítja be a rendezőnő a kame­rát. Nem alkalmaz trükköket. Nem tetszenek azok a rende­zők, akik mindenáron bra­vúrra vágynak. Az is öröm­mel tölt el, hogy a film Spa­nyolországban készül.- De ön arról álmodott, hogy Yerma lesz, csakhogy az évek múltak, és most az Öregasszony szerepét alakítja. Ez azért még­sem ugyanaz.- Yermát tényleg nem én alakítom, de így is részem van a darab­ban. Egyébként is, annyi minden mást eljátszhattam az életben. Szerencsés vol tam. Nem irigykedem, az irigység csúnya dolog.- Ön verseket ír és énekel is. Lemezt készí­tett Vangelisszel, Theodorakisszel. Betel- jesültnek érzi az életét?- Egy út van, amelyen járunk, és csak akkor ■ Irene Papast nem a kíváncsiság hajtja ■ van vége, amikor meghalunk. Én nem versenyzem semmiben, csak fel akarom fedezni, ami bennem és másokban van. Az életet egy nagy hangszeren játsszuk. Igen, énekelek, de a zenét ismerni és tudni, az egy más dolog. Sajnálom, hogy nem tanultam zenét, hogy belead­hassam minden erőmet ebbe a művészetbe. A zene nemzet­közi. Életemben először most készülök a rendező szere­pére: Valenciában az Apo­kalipszist viszem színre. Még nem rendeztem ed­dig, de ez is az út egy része.- Ön olyan, mint egy zarándok. Egyszer azt „ mondta: szüksége van arra, hogy mindig vál­toztasson. Mit keres?- Nem a kíváncsi­ság hajt. Csak jó szí- i nésznő akarok lenni. f Most Japánba megyek, hogy fegyelmet tanuljak, mert úgy érzem, szüksé­gem van rá.- Nyomasztja a hírneve, * amely szerint ön az antik görög nő, a klasszikus tra­gédia mítoszának közvet­len örököse?- Ez természetes. Gö­rögországban szület­tem, görög orrom van. Mit lehet tenni? Hallotta? A Vígszínház vezetői arra számítanak, hogy a Posta­bank ebben az évben még nem bontja föl a korábban megkötött szponzorálási szerződést, s így az idén még nem lesz gondjuk a tervezett négy vígszínházi és két Pesti Színház-beli bemutató gazdasági hátte­rével. A szANYi Bokréta néptánc­együttes nagy sikerrel ven­dégszerepeit az észak­olaszországi Cormonsban a hagyományos Közép-Euró- pa Találkozón, amelyet Fe­renc József születésének évfordulóján tartanak min­den esztendőben. Garas Dezső ismét rendez. A budapesti Bábszínház­ban viszi színre Az ember tragédiáját. A teátrum Ma­dách Imre drámájának bábváltozatával ünnepli majd fennállásának fél év­százados jubileumát. Marton Évát tartja egy amerikai közvélemény-ku­tatás az évszázad öt leg­jobb szopránénekesnője egyikének. Friderikusz SAndor show- műsorával ősztől újra jelentkezik. Immáron azonban RTL Klub ad otthont a produkciónak.

Next

/
Thumbnails
Contents