Új Dunántúli Napló, 1998. augusztus (9. évfolyam, 209-238. szám)
1998-08-30 / 237. szám
Surányi szerint erős a forint Hétvégi kormányülés Balatonöszödön Október 1-jétől 0,8 százalékról 0,7 százalékra csökken a forint havi csúszó-leértékelésének üteme - jelentette be a jegybankkal egyetértésben meghozott döntést Orbán Viktor miniszter- elnök a szombati balaton- öszödi kormányülést követően. Az oroszországi gazdasági válság érzékenyen érintette a budapesti tőzsdét, de a magyar gazdaságra nincs olyan hatása, ami árfolyam-politikai lépéseket tenne szükségessé. Az elmúlt 50 nap gazdasági folyamatai és gazdaságpolitikai intézkedései lehetővé teszik a leértékelési ütem további csökkentését - hangoztatta Orbán Viktor. A miniszterelnök a forint erősödését jósolta a következő hetekre. Surányi György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke ezt megerősítve leszögezte: a leértékelési ütem mérséklése fékezi az inflációt. Ez kedvezően hat majd az exportőrök versenyképességére is. A decemberi inflációs index a jegybankelnök szerint tíz év óta az idén lesz a legalacsonyabb, 13-14 százalék. Chikán Attila gazdasági miniszter elmondta: megvizsgálják, milyen módon segíthetnének az oroszországi válság miatt nehéz helyzetbe került magyar cégeknek. Ha kedd, akkor új az ezres Nem ér majd kevesebbet, csupán a mérete kisebb és időt- állóbb az anyaga az új bankjegysorozat következő címletének. Az új ezerforintost szeptember 1-jétől hozza forgalomba a Magyar Nemzeti Bank. Előoldalán Mátyás király arcképe, hátoldalán a visegrádi királyi palota kútja és egy corvina-motívum található. A 60 millió darab régi típusú ezerforintos bankjegy cseréjéhez azonban idő kell, ezért 2000. szeptember 1-jé- ig még forgalomban maradnak azok is. A bevonási határidőt követően a Magyar Nemzeti Bank, a hitelintézetek, a posta pénztárai a régi ezerforintos bankjegyeket 2002. szeptember 1-jéig váltják be törvényes fizetőeszközre. Az új bankjegy tartalmazza a vízjelet, a biztonsági szálat, a rejtett kép- és illeszkedőjelet, viszont nincs rajta a hologram hatású fémcsík. Holnap reggel becsöngetnek Már csak egyet, a szerencsésebbeknek kettőt kell aludni ahhoz, hogy diák és tanár egyaránt elinduljon a sokaknak kedves, másoknak viszont cseppet sem hiányzó iskolába. A héten több mint másfél millió diáknak és 150 ezer tanítónak, illetve tanárnak ér véget a szünidő. A tavalyi tanévkezdéshez képest idén csaknem 35 ezerrel kevesebb gyerek tanul majd a padokban. A létszámcsökkenés folytatódik. Arra a közel 124 ezer kisiskolásra, akik először lépik majd át az iskola kapuit, 3-10 ezer forintot kellett költeniük a szülőknek. Az összeg a tankönyvcsomagok árát is tartalmazza. Pontos számadatot nem sikerült megtudnunk, hiszen a kívánságlista nem egységes, a követelmények intézményenként változnak. A tanmenetbe az idén már nem fog beépülni a hitoktatás, illetve az erkölcs-etika, mert sok kifogás vetődött föl, főleg az egyházak részéről. (haszon) „Tovább a reformok útján” Felvásárlási láz tört ki Oroszországban Moszkva nem fordít hátat a reformpolitikának - jelentette ki a kijelölt orosz miniszterelnök. A Nemzetközi Valutaalap következetes gazdaságpolitikára szólította fel az új orosz kabinetet. Viktor Csemomirgyin egy német lapnak nyilatkozva kifejtette: hazája nem akar visszatérni a szovjet múlt gyakorlatához. „Az orosz nép piacgazdaságot és demokráciát akar”- hangsúlyozta az ügyvezető kormányfő. Ugyancsak a Welt am Sonntagban adott hangot az orosz válsággal kapcsolatos aggodalmának a német kancellár. Helmut Kohl drámainak minősítette a helyzetet, értésre adva egyúttal, hogy bízik a kijelölt új miniszterelnökben. Problematikusnak mondta azt a körülményt, hogy az orosz parlament nem igazán híve a reformoknak. Oroszországban valóságos felvásárlási láz bontakozott ki: az emberek mindenáron szabadulni akarnak rubeljeiktől, s ha már dollárt nem tudnak vásárolni - a zöldhasú feketepiaci árfolyama néhol a húsz rubelt is eléri -, akkor kisöprik az üzletek polcait. A Vecsernyaja Moszkva című lap szerint az orosz főváros egésze „leltár miatt zárva” van, az üzletek jó része szünetelteti az árusítást. Az orosz bankok ezen a héten körülbelül egy tonna rúdaranyai adtak el a lakosságnak, s a várakozások szerint ugyanekkora mennyiségnek lesz keletje a jövő héten is. Mivel az év elejétől a mostani pénzügyi válság kezdetéig összesen háromszáz kilogramm aranyat vásárolt a lakosság Oroszországban, a megélénkült kereslet azt jelzi, hogy a rubel értékvesztésétől megrémült lakosok egy része igyekszik az értékállónak tekintett aranyba menekíteni pénzét, minthogy dollárt a bankok pénztárainál már nem kapnak. Az „aranyéhség” miatt a hatóságok aranyérmék készítését tervezik: ennek teljes ösz- szege elérheti az egymilliárd rubelt. Kartúmban nem gyártottak mérges gázt Nem szolgált harci vegyszerek előállítására az a kartú- mi üzem, amelyre az Egyesült Államok robotrepülőgépekkel csapást mért. Ezt a megállapítását a müncheni Focus című hetilap Wemer Daume szudáni német nagykövet jelentésére alapozza, amelyet a támadás napján küldött Klaus Kinkel külügyminiszternek. Az elpusztított gyárban sem növényvédő szert, sem műtrágyát nem állítottak elő, hanem túlnyomórészt emberek gyógyítására való orvosságokat készítettek - áll a diplomata feljegyzésében. Az Egyesült Államok azt gyanította, hogy az üzemben a veszedelmes VX- ideggáz előállításához szükséges alapanyagokat is gyártottak. A Magyarok Világszövetségének (MVSZ) küldöttgyűlése felkéri a kormányt, hogy készítsen elő egy, kizárólag az MVSZ működéséről szóló törvényjavaslatot - hangzott el szombaton, a szervezet háromnapos küldöttgyűlésének második napján tartott budapesti sajtótájékoztatóján. Csoóri Sándor elnök szerint a törvénynek lehetővé kellene tennie, hogy az MVSZ hasonló önállóságot kapjon, mint például a Magyar Tudományos Akadémia. Ez olyan anyagi hátteret jelenthetne a hatvanadik születésnapját ünneplő szövetség számára, amely nem függ az Országgyűlés és a kormány évenkénti döntésétől. Vonatszerencsétlenség Összeütközött két vonat Nagymaros és Zebegény között szombat délután. A Nyugati pályaudvartól Szobig közlekedő személyvonat utolérte és belerohant a Budapest, Keleti pályaudvarról Malmöbe tartó Csárdás InterCity vonatba. Beznoszka László, a MÁV fő- menetirányítója szerint három személykocsi és a mozdony felborult. A 14 könnyebb és 3 súlyos sérültet - köztük a mozdonyvezetőt - kórházba szállították. A balesetet - az első feltevések szerint - műszaki probléma okozta. A közlekedési és a belügyminiszter azonnal a helyszínre sietett. Diana-évforduló Szombaton már több százan zarándokoltak el a néhai walesi hercegnő egykori londoni rezidenciájának kapujához, hogy megemlékezzenek Diana halálának közelgő első évfordulójáról. A Kensington-palota előtt máris virágok, játékok, emléktárgyak, koszorúk, levelek halmozódnak, jóllehet az évforduló csak hétfőn lesz. Isztambuli tüntetés Száz embert vett őrizetbe a török rendőrség szombaton. A tüntetők az ellen tiltakoztak, hogy letartóztatott hozzátartozóik nyomtalanul eltűntek, és évek óta nem adnak számot róluk az illetékesek. Koszovói felhívás Egységre és összefogásra szólították fel a koszovói albánokat a tartomány függetlenségéért harcoló gerillák. A Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) állítása szerint a szerb belbiztonsági erők a koszovói hadműveleti területeknek csak hetven százalékát foglalták el. Korábban olyan adatok láttak napvilágot, hogy az UCK a tartomány területének néhány százalékára szorult vissza. Kongresszus előtt Ha a politikai elit megegyezésre, kiegyezésre törekszik, akkor meghiúsulhat az MSZP baloldali néppárttá válása - közölte Hámori Csaba, az MSZP Baloldali Tömörülésének alel- nöke szombaton. A tömörülésnek a szocialista párt feladataival személyi és szervezeti megújításának kérdéseivel foglalkozó tanácskozásán kijelentette: „Határozottan le kell szögezni, hogy a pártelnök és a frakció- vezető nem lehet ugyanaz.” A politikus szerint ezek a posztok megoszt- hatóak Kovács László és Nagy Sándor között. Éleződő plakátcsata A látszat csal: nem Gerhard Schröder szociáldemokrata kancellárjelölt fogát mossák. A szeptember végi német választásokra készülve gyakran ragasztják át a plakátokat az egymással versengő pártok. Országos vadásznapok Magyarországon a vadászati turizmus és vendégfogadás lehetőségei európai mércével is kiemelkedőek, hiszen a Kárpát-medence adottságai a nagy- és apróvadak számára egyedülállóak - hangoztatta Szabadi Béla, az agrártárca politikai államtitkára szombaton Veszprémben, az Országos vadásznapok megnyitóján. Hidegháború A szabaddemokraták követelik a „belpolitikai hidegháború” leállítását, valamint azt, hogy az állami és gazdasági apparátusokba ne ültessenek több pártkatonát - jelentette ki Magyar Bálint pártelnök, az Országos Tanács szombati ülését követően. A tanács Béki Gabriella személyében új elnököt választott. Az elnökség tagja lett Bálint György, Hankó Faragó Miklós, Lévay Levente és Szigeti István.