Új Dunántúli Napló, 1998. augusztus (9. évfolyam, 209-238. szám)
1998-08-26 / 233. szám
Sport Húsz év után ismét az élvonalban szerepelnek aPEAC pingpongosai. (14. oldal) I Kert - Szőlő - Balkon A dáliát mintegy kétszáz évvel ezelőtt Mexikóból hozták Európába. (9. oldal) Vegetával jobb az étel Párhuzamos gyorsforgalmi út BUDAPEST Bizonyos, hogy az M6-os gyorsforgalmi út oldja majd meg a megye közlekedési gondjait, méghozzá a 6-os úttal párhuzamos nyomvonalon, a városokat kikerülve. A hatástanulmányok még az idén elkészülnek, és az út legkevésbé vitatott része épp a baranyai szakasz. A közlekedési és a környezetvédelmi tárcák szakemberei végleg elvetették azt az elképzelést, hogy a dél-dunántúli országrészt a Pécs-Sió- fok-M7 útvonalon kapcsolják be a forgalomba - tudtuk meg dr. Wekler Ferenctől (képünkön), az M6-OS és M56-os Regionális Területfejlesztési Tanács elnökétől, aki tegnap a minisztériumok képviselőivel találkozott. Ugyanakkor mindinkább azt a megoldást favorizálják a tervezők, hogy ne a 6-os út helyén, hanem azzal párhuzamosan épüljön meg a fővárostól a határig tartó 210 kilométeres gyorsforgalmi útszakasz. így ugyanis sokkal olcsóbbnak ígérkezik a beruházás, mert elkerülnék a gáz- és vízrendezési munkák jó részét, egyben a városokat is. A hatástanulmányokat 20 millió forintért még az idén elkészítik. (Folytatás az 5. oldalon) Nem zárják be a bankot PÉCS - BUDAPEST Semmiféle szervezeti változás nem lesz a következő napokban a Reál Banknál - kaptuk az információt az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelettől. Pécsett napok óta tartja magát a hír, miszerint anyagi nehézségei miatt felszámolják a Reál Bank Rt. helyi fiókját. A pénzintézethez egy hónappal ezelőtt az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet rendelt ki felügyelőbiztost, mert a bank nem az érvényben lévő jogszabályi előírásoknak megfelelően minősítette kockázatait. Az előzetes adatok szerint a veszteség nemcsak hogy teljesen felemésztette a bank tőkéjét, hanem a betétekből is elfogyasztott néhány száz milliót. A szeptember 4-i közgyűlésig a jelenlegi felállásban működik a Reál Bank - cáfolja a bezárásról szóló álhírt Dietz Gusztáváé dr., a felügyelet főosztályvezetője. A tulajdonosoknak akkor kell majd dönteniük arról, hogyan lehet feltölteni a bank céltartalékát, javítani a tőke megfelelési mutatóját. Az Országos Betétbiztosítási Alap (OBI) máris közölte, hajlandó lenne 3 milliárd forinttal növelni a Reál Bank alaptőkéjét. Az alap - habár a jogszabályok erre nem kötelezik - valamilyen formában a kisrészvényeseket is kárpótolni akarja. Értékpapírjukat ugyanis - a bank félrevezető konstrukciója miatt - ezek a befektetők betétnek tekintették, részvényre viszont nem nyújt biztosítékot az OBI. Emiatt súlyos veszteségeket kell elszenvedniük. B. G. Baranyai Tükör Világtükör Albán-szerb üzenetváltás. Változatlanul a fegyvereké a főszerep. 2. oldal Mélyül Kongóban a háborús válság. A fekete-afrikai országot a szétesés veszélye fenyegeti. 2. oldal Nemzetközi szemétbűnözők. Németországból Angliába csempészik a veszélyes hulladékot. 2. oldal Hazai Tnkör Kisgazda kezekben a vidékfejlesztés. Dr. Torgyán József leszögezte, hogy a családi vállalkozásokat támogatják. 3. oldal Stratégiai ágazat az oktatás. A feltételek javítását, kiszámítható állami támogatást és a pedagógusok bérének érzékelhető emelését jelölte meg elsőrendű tennivalókként az államtitkár. 3. oldal Csaknem 7 milliárdot kellene költeni a megye kórházaira Elérhetetlen cél a minimum MAI SZÁMUNK TARTALMÁBÓL Ötvenöt éve dolgozik, Szentágothai János volt a mestere. 4. oldal kérdés kerülte el a készítők figyelmét: miből? Az ugyanis nyilvánvaló, hogy ekkora összeget nemhogy az önkormányzati szféra, de az állami költségvetés sem tud biztosítani. Egyes vélemények szerint a feltételeket kidolgozó szakkollégiumok egy része kissé túlméretezte a terveket, a szakmai elvárások nem illeszkednek a gazdasági realitásokhoz. A rendelet azonban januárig kötelezi a klinikákat, hogy a szakmai minimumfeltételek adott részének tegyenek eleget, ellenkező esetben nem működnek törvényesen. Még az is előfordulhat, hogy az ANTSZ-től nem kapják meg egyes egységek a működési engedélyt. Ez viszont intézménybezárásokat jelentene országszerte. Az Egészségügyi Minisztérium az Országos Tisztiorvosi Szolgálat segítségével szerez be információkat arról, a kórházak mikorra lennének képesek eleget tenni a kívánalmaknak. Egyelőre úgy tűnik, a januári határidő után lesznek még újabb időpontok, biztosat még senki sem tud. Nyaka Szabolcs Januárig kaptak haladékot a kórházak, hogy a minimális tárgyi feltételeknek - meghatározott életmentő és diagnosztikai eszközök megléte - eleget tegyenek. A rendelet azonban pénz hiányában végrehajthatatlan, így elképzelhető, hogy újabb halasztásokra lesz szükség. BARANYAI KÖRKÉP 1996-ban elfogadták, majd idén tavasszal módosították azt a - akkor még - népjóléti minisztériumi rendeletet, mely a kórházak, egészségügyi intézmények minimumfeltételeit szabályozta. Ebben részletesen kifejtették, hogy a kórházaknak milyen berendezésekre, bővítésekre, beruházásokra van szükségük, hogy egy megfelelőnek vélt állapot szerint működjenek. A felmérések megtörténtek, eszerint a megyében - a bővítésekkel együtt - csaknem 7 milliárd forintra lenne szükségük a kiemelt egészségügyi intézményeknek, hogy a törvényes előírásokat betartva folytathassák a munkát. Ebből a POTE-nak 145 millió, a megyei kórháznak 120 millió kellene - csak eszközökre. Ebbe a körbe egyébként sok minden beletartozik, a legmodernebb monitor- rendszerektől a számítógépeken keresztül egészen a hulladékmegsemmisítőkig. Jóval nagyobb kiadást jelent a bővítés: a mohácsi kórháznak 201, a pécsi gyermek- kórháznak 260 millió forintra lenne szüksége az építészeti feltételek teljesítéséhez. A megyei kórház költségei elérhetik a másfél milliárdot.-Ezek az összegek is igen magasak, de ebben még nem szerepelnek a személyi feltételek kialakításának, a képzéseknek és a béreknek a költségvonzatai - figyelmeztetett dr. Deb- reczeni László (kis képünkön), a megyei ÁNTSZ főorvosa. Úgy tűnik, a törvény megalkotásakor egyetlen „apróbb” mm * •■***•* * Mai időjárás: Vízhőmérsékletek: Háromnapos előrejelzés: Csütörtök Péntek Szombat Többnyire, napos 24 “C üfc E Részben napos, Nagyrészt, hűvös napos 20 °C 22 °C KOZMA FERENC KOMMENTÁRJA A kiképzés AKM 0818. Bemagoltam én is a Kalasnyikov-géppisztolyom számát a szabadszállási laktanyában, s életem végéig emlékezni fogok rá. Ám e fegyveremmel lőni igazából soha sem tanultam meg, mert a kiképzés során összesen három töltényt (lőszert) rakhattunk a tárba. Három egyessel kellett volna a farostlemezbe beletrafálni; irányzék a céltábla alsó széle-közepe. De tévedésből sorozatra állítottam a géppisztoly automatikáját, s ahogy hasmánt fekve a ravaszhoz értem, elszaladt mind a három lövedék. Bele a bús magyar pusztába. A lőgyakorlatot vezető őrvezető (mentve a menthetőt) egy óvatlan pillanatban ácskapoccsal luggatta át a lőlapomat. Bár ő is csak 17 kört ért el, de ez elég volt ahhoz, hogy szakaszunk , jó” eredménnyel zárhatta a kiképzésnek ezt a részét. Persze, nem én voltam az egyetlen antitalentum. Más is eldurran- totta magát. S mivel többet nem is vettük lövésre kézbe „drága fegyverünk”, csak a napi tisztítás és zsírozás idején, nem lett belőlünk mesterlövész. Most utólag - hallván a hírt, hogy a honvédelem racionalizálja a katonák felkészítését és központi kiképzőtáborokat állít fel, s ezek szerint régiónkból az ifjak Tapolcára mennek - arra gondoltam egy pillanatig, hogy talán ebben gyökeredzett a baj. Mi inkább felmosni és beágyazni tanultunk meg annak idején, mint helyt állni a vártán. Lődörögtünk vagy két évig, s többek között e miatt sem közülünk tartja ma valaki sportpuskában a világrekordot. És még valamit, megnyugtatásul. Én 1966-ban lőttem ki azt a sorozatot, s így nem valószínű, hogy a golyók még mozgásban lennének. ('•'5. oldal) Az a rövid sorozat tán még ma is száll (?) a magyar pusztában ,>&ameLé\- MOST PÉCSETT Laminált parketta: 1.990 Ft/m ■ tői Alátétfólia: 290 Ft helyett Lerakószett: 990 Ft helyett IE&MS Videokazetta l SO.OOO rt Matti vásárlás esetén) Házhoz szállítás: &SMÁ§íA^í 650 Ft/m’ SZEGÉLYLÉC FÉLÁRON:-7ÜU íi/lnr jjaJ jbss -'J-7U íí/íjjj . Augusztus 31-ig még tort ELŐLEG NÉLKÜLI OTP HITELAKCIÓNK! A Skála Konzum mélyföldszintjén. Tel: 72/315-898,233-422