Új Dunántúli Napló, 1998. augusztus (9. évfolyam, 209-238. szám)

1998-08-21 / 228. szám

1998. augusztus 21., péntek Hazai Tükör Dunántúli Napló 3 Készülődés az önkormányzati választásokra Az MDNP a Fidesz felé tart A parlamenten kívüli - de a Fidesz felkérése nyomán a kormányban fontos pozíció­kat elfoglaló - Magyar De­mokrata Néppárt a legna­gyobb kormányzópárthoz fordult, azt kérve, hogy az MDNP-t se hagyják ki a pol­gári erők összefogásából. Az önkormányzati választások előkészületeiről folytattak meg­beszélést szerdán a Fidesz-Ma- gyar Polgári Párt és a Magyar Demokrata Néppárt vezetői. A Fideszt a tárgyaláson Kövér László és Áder János alelnökök, az MDNP-t Pusztai Erzsébet pártelnök, Raskó György alel- nök és Tamás László elnökségi tag képviselte. A találkozón megállapítot­ták, hogy sok helyütt széles együttműködés jött létre a pol­gári erők között, az MDNP részvételével. „A két párt veze­tői arra biztatják tagjaikat, hogy továbbra is működjenek együtt az önkormányzati választások sikere érdekében” - tudatta közleményében az MDNP or­szágos hivatala. Raskó György ehhez hozzá­fűzte: az MDNP kérte a Fidesz támogatását, hogy felelős be­osztásba kerülhessenek az új önkormányzatokban azok a néppárti politikusok, akik már komoly tapasztalatokat és elis­mertséget szereztek. Az MDNP általános alelnöke hangsúlyozta, hogy a Néppárt a tárgyalások során a legteljesebb mértékben kész a kompromisz- szumokra a Fidesszel. Kie­melte, hogy a Néppárt feladata a józan polgári erők erősítése a helyhatósági választásokon. A Nyilvánosság Klub és Kupa Mihály véleménye „Simicska nyilatkozni fog” Az ünnepek előtt sem csitult az APEH nemrég kinevezett elnöke körüli polémia. Simicska Lajos kötelezettsége, hogy tájékoztassa a nyilvános­ságot minden olyan ügyben, amelyben akár APEH-elnök- ként, akár magánszemélyként érintett, s ő jelezte is, hogy en­nek eleget fog tenni - mondta Borókai Gábor kormányszó­vivő a TV3 televíziós csatorna Hír3 című műsorában. Ennek előzménye, hogy a Nyilvános­ság Klub megállapítása szerint Simicska hallgatásával meg­sérti az adatvédelmi törvényt és az alkotmányt. Borókai Gábor kormányszó­vivő egy másik tévécsatornán is Elfogták a A grúz fővárosban a napok­ban elfogták Damenija Csaba magyar állampolgárt, akit a Központi Bűnüldözési Igaz­gatóság különösen nagy ér­tékre elkövetett csalás miatt körözött - erősítette meg teg­nap a KBI. Damenija Csabát azzal gyanú­sítják, hogy a Művelődési és Közoktatási Minisztérium pá­lyázati pénzeiből sikkasztott. Az ügy előzménye, hogy az Országos Közoktatási Intézet még 1995. végén pályázatot hirdetett a minisztérium megbí­zásából számítástechnikai, in­formatikai és művészeti szak­oktatók továbbképzésére. A pá­lyázat beadási határideje de­cember 31. volt, a győztes Ok- Tat Kft.-t 1996. január 3-án ér­tesítették az eredményről. nydatkozott. Elmondta: az APEH új elnöke múlt pénteken foglalta el hivatalát és most tá­jékozódik. A jövő hét elejétől várhatóan megszólal a sajtóban az őt érintő kérdésekben. A Tények című televíziós műsor idézte Kupa Mihály füg­getlen országgyűlési képviselő, volt pénzügyminiszter korábbi kijelentését, miszerint „nem ismerek Simicska Lajos nevű pénzügyi szakembert. Az adóhivatal olyan cég, ahol szakember kell vezetőnek, nem politikus. Simicska olyan embereket távolított már el, akik Magyarország legjobb adószakemberei” - húzta alá Kupa, aki nagy tekintély az adószakemberek körében. fő szervezőt A nyomozás szerint a cég a pályázat idején még nem ren­delkezett sem társasági szerző­déssel, sem cégbejegyzési kére­lemmel. Felmerült a gyanú az­zal kapcsolatban is, hogy a kft. a közbeszerzési törvény meg­sértésével jutott hozzá egy ösz- szegben a mintegy 300 millió forintos megbízáshoz. A rendőrségi feljelentés mel­lett fegyelmi eljárás indult a minisztériumban is, amelynek során Szűcs Miklós főosztály- vezetőt hivatalvesztés, Mihály Ottó OKI-főigazgatót elbocsá­tás fegyelmi büntetésben része­sítették. A KBI különösen nagy ér­tékű csalás alapos gyanúja mi­att indított büntetőeljárássá mi­nősítette át az ügyet. A hírek szerint még egy gya-' núsítottat keres a rendőrség. Egyensúlyban jog és kötelesség Jó időben, vidám hangulatban ünnepelt az ország A Magyar Köztársaság lobo­gójának ünnepélyes felvoná­sával kezdődött meg a Parla­ment előtti Kossuth téren az augusztus 20-ai központi ál­lami megemlékezés, amelyen részt vett Göncz, Árpád köztár­sasági elnök, Ader János, az Országgyűlés elnöke és Orbán Viktor miniszterelnök is. A történelmi csapatzászlók előtt mintegy 350, egyetemet, illetve főiskolát végzett kato­natiszt tett esküt. A Parlament előtt első ízben avattak tisztté hölgyeket, ők a Katonai Mű­szaki Főiskolán végeztek. A ceremóniát követő be­szédében Szabó János honvé­delmi miniszter hangsúlyozta: polgáraink a haza védőitől tán­toríthatatlan hűséget, bátor helytállást várnak el. A mi­niszter aláhúzta: a kormány nagy súlyt fektet arra, hogy erősítse a fegyveres erők felett a polgári ellenőrzést. A tisztavatás befejeztével huszárok kísérték a történelmi zászlókat a központi ünnepség színhelyére, a Budai Várba, ahol a Halászbástya előtt „Ho­zsanna néked Szent Király!” címmel hazai és külföldi né­zők ezrei előtt ünnepi műsor hangzott el, majd Göncz Ár­pád mondott beszédet. Mint a köztársasági elnök aláhúzta: a magyarok és a haza más ajkú polgárai jóban- rosszban együtt élnek ezen a földön, ahol gazdagnak és szegénynek egyaránt ügyelnie kell Kölcsey intelmére: jog és kötelesség egymástól el nem választható. Szent István ün­nepén az államalapító érde­meit méltatva Göncz Árpád elmondta: első királyunk te­remtette meg az erős, száza­dok viharát kiálló országot. Hozzáfűzte: épp a Szent Ist­ván-! királyság példája bizo­nyítja, hogy nagy korszakvál­tások idején fontos a felelős­ségtudat, amikor új és régi vív csatát a szívekben. Göncz Árpád Szent István szobra előtt mondott beszédet A mai korról szólva az ál­lamfő megállapította: a törté­nelem gyors folyású főáramá­ban vagyunk, s nem könnyű ehhez alkalmazkodnunk. De nem reménytelen: ezt immár nyolc esztendő bizonyítja. Göncz Árpád ugyanakkor a még megoldatlan gondok közé sorolta, hogy egészségügyi el­látásunk akadozik, szervezete, szemlélete megújulásra szo­rul. Nemzetiségeink parla­menti képviselete megoldat­lan, s ez nehezíti határon túli véreink érdekeinek hatásos képviseletét. Közbiztonsá­gunk helyzete nyugtalanító. Hűséget és helytállást vár a haza FOTÓK: FEB/KALLUS GYÖRGY A központi ünnepségek délután a Szent István-bazili­kánál folytatódtak, ahol Pas- kai László bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek ce­lebrált misét, majd útjára in­dult a hagyományos Szent Jobb-körmenet. Este kilenc órától tűzijáték gyönyörköd­tette a budapesti polgárokat és a fővárosba látogatott több tízezernyi turistát. Augusztus 20-án Ópuszta­szeren, az ország egyik legré­gebbi településén is ünnepsé­get rendeztek. Itt a Magyar Tudományos Akadémia el­nöke, Glatz Ferenc mondott ünnepi beszédet, s felszólalt Gyimóthy Géza, az Ország- gyűlés alelnöke is. Ugyancsak Szent István- napi ünnepséget rendeztek a Szabolcs-Szatmár-Bereg me­gyei Tarpán, ahol Torgyán Jó­zsef, a koalíciós kormány földművelésügyi és vidékfej­lesztési minisztere mondott beszédet. Az ünnepség Bajcsy-Zsilinszky Endre sírjá­nál fejeződött be. A 29. debreceni Virágkar­nevál 14 kompozíció felvonu­lásával kezdődött, majd har­minc külföldi és hazai művé­szeti együttes szórakoztatta a cívis város több százezres né­zőközönségét. Egy piknik emléke A keletnémet menekülők előtti határnyitásra, a vasfüggöny ki­lenc évvel ezelőtti lebontására emlékeztek a Pán-európai Pik­nik kilencedik évfordulóján Sopron mellett, a történelmi esemény színhelyén. Dávid Ibolya igazságügy-miniszter szerint „fontos, hogy soha többé ne legyen olyan ország, amelynek lakóit szögesdrót ke­ríti be, amely elfojtja gondola­taikat, megöli szavaikat.” A piknik emlékét őrző kopja­fánál Martonyi János külügy­miniszter hangsúlyozta: ennek a helynek igazi emlékhellyé kell válnia, hiszen nemcsak a német egység, hanem Európa egysége is itt született meg. * Új tábornokok. A köztársa­sági elnök a honvédelmi mi­niszter előterjesztésére augusz­tus 20-i hatállyal vezérezre­dessé nevezte ki Végh Ferenc altábornagyot, vezérőrnaggyá Sütő Tamás dandártábornokot, dandártábornokká Györgyi Viktor tartalékos mérnök ezre­dest, Megyeri József ezredest, Szepesi József nyugállományú ezredest és Terecskei Tibor ezredest. Vita a költségvetésről. A kormány azon törekvése, hogy a költségvetés vitáját az ön- kormányzati választások utáni időszakra tolja, beismerése an­nak, hogy választási ígéretei teljesíthetetlenek - közölte új­ságírókkal Kuncze Gábor, az SZDSZ frakcióvezetője. László Csaba pénzügyminisztériumi államtitkár szerint a kormány azért kérte a költségvetés beter­jesztésének egy hónapos elha­lasztását, hogy az önkormány­zati választásokat ne zavarja meg a parlamenti vita. Szoboravatások. Szent Ist­ván ünnepe előtt Szombathe­lyen felavatták államalapító ki­rályunk bronzszobrát, míg Za­laegerszegen Kossuth-szobrot avattak. Az ország másik felén, Mátészalkán nemzeti himnu­szunk költőjének, Kölcsey Fe­rencnek a szobrát leplezték le. Pokorni pénzt kér. Az okta­tási ágazat elképzeléseinek megvalósításához 135 milliárd forintra van szükség - mondta Pokorni Zoltán oktatási minisz­ter a Pedagógusok Demokrati­kus Szakszervezetének buda­pesti fórumán. Pokorni szerint még ötmilliárd forinton folyik a vita tárcája és a Pénzügy­minisztérium között. Szólnak a harangok. Ismét eredeti szépségű hangján szól az esztergomi bazilika három felújított harangja. Javításukat a leghíresebb európai szakembe­reknek tartott német (passaui) mesterek végezték. Készülődnek a kormánytanácsadók Várhatóan tizenöt - az államigazgatásban és a kutatómunká­ban is jártas - nagy tekintélyű szakember alkotja majd azt a stratégiai elemzőközpontot, amely a kabinet „agytrösztjeként” a minisztériumok hatáskörén kívül eső ügyeket és a kormány- döntések következményeit vizsgálja. Bőd Péter Ákost, a cso­port szakmai irányítóját a munka előkészületeiről kérdeztük. Bőd Péter Ákos, az Antall-kor- mány egykori minisztere, a Mi­niszterelnöki Hivatal jelenlegi gazdasági tanácsadója a veszp­rémi egyetem oktatói állásának megtartása mellett vállalta, hogy segít az elemzőközpont megszervezésében. Mint mondta, a csoport veze­tőjével, Bogár Lászlóval együtt hallgatták meg a jelentkezőket, akik közül az államigazgatást ismerő, annak korlátáit elfo­gadó, illetve kutató és elemző fantáziával is megáldott szak­embereknek van a legnagyobb esélyük arra, hogy a csapat tag­jaivá válhassanak. Körülbelül tizenöten dolgoznak majd főál­lásban a Miniszterelnöki Hiva­talban, de egy népesebb csoport is készen áll arra, hogy háttér­anyagokkal, információkkal segítse az elemzőközpont tevé­kenységét. Bőd Péter Ákos szerint a ta­nácsadó testület létrehozásának 1990-ben felmerült ötletét ed­dig azért nem sikerült valóra váltani, mert mindig a napi te­endők kötötték le a kormány energiáját. A hamarosan felálló központ elsősorban a minisztériumok Bőd Péter Ákos fotó: feb hatáskörén kívül eső ügyeket vonja magához, de részletesen elemzik például a költségvetési intézkedések várható társa­dalmi hatásait is. Vizsgálják majd, hogy mi­lyen Magyarország megítélése a tőkepiacokon és a gazdasági közvélemény szemében, s elké­szítenek egy átfogó elemzést az ország helyzetéről. A hazai közállapotokat részletesen be­mutató tanulmányból - amely a jövő év elejére készül el - nem hiányozhat a legfontosabb kormányzati teendők felsoro­lása sem. A tanácsadó testületként működő központ minden fontos iratot megkap a kormánytól, a főhatóságoktól, így a jelöltek­nek nemzetbiztonsági ellenőr­zésen kell átesniük. Noha az át­világítás még tart, már bizo­nyosnak látszik, hogy az „agy­trösztön” belül Teliér Gyula a politikai folyamatok elemzésé­vel, Kincses Gyula a humán te­rületekkel, Präger László pedig az európai integráció kérdései­vel foglalkozik majd. Takács Mariann Magyar-magyar hajózás A vezetőváltás előtt álló Ha­táron Túli Magyarok Hiva­tala a nemzeti ünnep alkal­mából a Dunán baráti hajó­zásra hívta meg a szomszé­dos országok magyar ki­sebbségének képviselőit. A vendéglátó hivatal elnöki posztjának várományosa, Szabó Tibor úgy nyilatkozott, hogy a HTMH munkájának javítása érdekében szakmai bizottságokat kíván létrehozni a külföldi magyarok szerveze­tei és a hazai kormányzati szféra bevonásával. Ezek a bizottságok hozzájárulnak majd a magyar-magyar pár­beszéd szakmai részének megerősítéséhez is. Ugyancsak a hajón tudtuk meg Józsa Lászlótól, a Vajda­sági Magyar Szövetség alel­nökétől, hogy az utóbbi héten megszűnt a katonai szolgá­latra behívott fiatalokkal szembeni rendőri erőszak. A Táncsics motoros fedél­zetén Tőkés László király- hágó-melléki püspök bejelen­tette, hogy lemond a Magyar Reformátusok Világszövetsé­gének elnöki tisztségéről. A hajókirándulás előtt Or­bán Viktor szlovákiai magyar vezetőkkel találkozott, s kö­zölte: a magyar diplomácia nem készül semmiféle ak­cióra, amely megzavarhatná a szlovákiai választási kam­pányt. Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke elmondta: tájékoztatták a mi­niszterelnököt arról, hogyan készülnek a szeptemberi vá­lasztásokra és az esetleges kormányzati pozícióra. * m % « \

Next

/
Thumbnails
Contents