Új Dunántúli Napló, 1998. július (9. évfolyam, 178-208. szám)

1998-07-07 / 184. szám

1998. július 7., kedd Olvasószolgálat Ma Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából APOLLÓNIA nevű kedves olvasóinkat Az Apollónia név görög eredetű Jelentése: Istennek szentelt A Nap kél 4.55, nyugszik 20.43 órakor Hírszerkesztő: Csuti János Hírügyeletes 16-tól 19 óráig az 505-000-es számon: Nyaka Szabolcs Közérdekű ügyekben fogad, a 06-80-200-088-as számon 9.30-11.30-ig díjmentesen hívható és az oldalt összeállítja: Török Éva Internet Napi szemelvények olvashatók az Új Dunántúli Naplóból az Interneten www.baranyanet.hu Sokfelé eső, zápor ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS ELŐREJELZÉS A DÉL-DUNÁNTÚL TÉRSÉGÉRE Egy nyugat felől érkező front hatására többnyire erősen felhős, vagy borult lesz az ég, inkább csak délen, a nap első felében lehet némi napsütés. Egyre többfelé valószínű eső, zápor, helyenként zivatar is ki­alakulhat. A déli, délnyugati szél időnként megerősödik, zivatarok kör­nyezetében viharos széllökésekre is számítani kell. Hűvös idő várható, a hőmérséklet a délutáni órákra is csak 19 és 24 fok közé emelkedik, ami 3-4 fokkal alacsonyabb az átlagos ér­tékeknél. Legfeljebb rövid időszakokra süt ki eleinte a nap, többnyire erősen felhős, vagy borult lesz az ég . Egyre többfelé valószínű eső, zápor, helyenként ziva­tar is kialakulhat. A déli, délnyugati szél időnként megerősödik. A hő­mérséklet délután is csak 22, 24 fok között alakul. Várható legmagasabb hőmérséklet (^C) Kaposvár: 22 Paks: Siófok: 22 Pécs: Szekszárdi 23 Mohács: Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: 19 Velencei-tó: 20 Tisza-tó: 21 Fertő-tó: 18 Tisza: 15-22 Duna: 18-21 Balaton: Tisza-tó: Kaposvár: Siófok: Szekszárdi 35-40 Velencei-tó: 30-40 Fertő-tó: 30-40 Paks: 30-40 Pécs: 30-40 Mohács: ORVOSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL 23 24 24 35-40 35-40 35-40 35-40 35-40 Ma még melegfronti hatásra kell számítani. Az átlagosnál hosszabb lesz az reakcióidő, sokaknál figyelmetlenség, ingerlékenység jelentkezhet. A fejfájásnak, migrénes tüneteknek is lehetnek időjárási okai. Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Széljelentés: 06-60-505-055 A szolgáltatás Élő tájékoztatás (180 Ft+ÁFA/perc): 06-90-504-001 Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 díja: 88 Ft/perc Postabontás Dünántúli Napló — Pécs Pf.: 134 7601 Kevesebb volt a Pécsi Vízmű Rt. tulajdonosi osztaléka Lapunk július 2-ai számában „Közel százmilliós osztalék a Víz­műnél” címmel megjelent írásra a következő észrevételt kaptuk. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata többségi tulajdonában álló Pécsi Vízmű Rt. Közgyűlése a könyvvizsgáló által hitelesített, a társaság adózás utáni eredményéből - a Fogyasztóvédelmi Egye­sület elnöke szerinti 100 millióval szemben - 31 687 200 forint tu­lajdonosi osztalék kifizetését hagyta jóvá. Ebből Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata költségvetését 15 859 443 forint összegű osztalék illette meg. A Pécsi Vízmű Rt. vezérigazgatójának július 3-án a „Háborúvá dagadhat a vízdíjvita” című cikkben erre vonat­kozó nyilatkozatát számszerűen pontosítani kívántuk. A Baranya Megyei Közigazgatási Hivatal törvényességi felhí­vással élt Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlése felé, hogy mint ár­hatóság, vizsgálja meg a közüzemi vízmű által felszámítható ivó­víz és csatornahasználat díjáról szóló rendeletéit, illetve állapítsa meg, hogy azok megfelelnek-e a törvényes előírásoknak. A felülvizsgálatot 1998. szeptember 30-áig a közgyűlés megte­szi, ezt követően alakítja ki a törvényesség kérdésében végső állás­pontját a Közigazgatási Hivatal. Az ügy fontosságára tekintettel, az eljárás befejeződésekor - an­nak eredményéről - tájékoztatni szeretnénk a közvéleményt. Molnár Tamás Dr. Makucz Mária Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlés Pécsi Vízmű Rt. Költségvetési Bizottságának Felügyelő Bizottságának Elnöke Elnöke MTV1, 14.10 Csupa tűz, csupa láng. Pauline apja felelőtlen, bár szeretetre méltó csirkefogó. Csak akkor bukkan fel, ha valamire szüksége van... tv2, 19.55 Herkules. A csapatnyi me­nekült megérkezik a szellemek váro­sába. Még aznap éjjel titokzatos alak oson be Héra istennő templomába... RTL KLUB, 21.00 A Keselyű három napja. A CIA-ügynök holtan találja a kollégáit. A bérgyilkosok elkövettek egy hibát: őt életben hagyták... DUNA TV, 20.05Trópusi hőség. A baj mindig akkor kezdődik, amikor valaki vagy valami nem az, akinek vagy ami­nek látszik... 14.25 A pampák királya 16.05 Repeta -Nyár 17.30 Indaba 25/5. 18.00 Magyarország ma 18.30 Kincsestár 20.00 Mesetár 20.20 Magyarok cselekedetei 20.30 Híradó. Sporthírek. Időjárás 21.00 Kisvárdai Színházi Fesztivál 21.50 Twin Peaks (amerikai sor.) 23.20 Mélyvíz 15.20 Jövőnéző (ismétlés) 15.50 Mama pici fia (ismétlés) 17.45 Dinasztia (ismétlés) 18.45 Hír3 19.15 New York rendó'rei (amerikai sorozat) 20.75 MASH 20.45 A menedék (francia film 3.) 22.25 Hír3 (ismétlés) 22.55 New York rendőrei 12.30Zenei összeállítás 15.00 Információs magazin 16.00 Torna 16.30 Kapásjelző (ism.) 17.00 Szédülj el! (ism.) 17.30 Shelik és Katherine 17.55 Fehér lovak 19.30 Popeye (sorozat 19.) 20.00 Gyertyafényben 21.00 Bűnbocsánat 22.35 A láda szelleme (ism.) 14.45 Játszd újra... 15.30 Music Box Top Ten 16.00Twist Olivér 18.00 Mit les, Mr. Beadle's? 18.30 Alak-Art 19.00 A hekus 20.00 Száguldás a halálba (amerikai film) 105’ 21.45 Alak-Art (ismétlés) 22.15 Poirot (sorozat, ismétlés) 23.15 Egy féleszű kung-fus Pécs, Uránia: Egyéjszakás kaland Egészségügyi Ellátás Baranyában Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belgyógyászati betegek ré­szére: Siklós, Sellye város és város- környék, Pécs városkörnyék prog­resszív ellátásban a megye területe: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi fel­vételt igénylő gyermekfülészeti be­tegek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika; páros napo­kon: a Megyei Gyermekkórház látja el, Pécs és Baranya megye egész te­rületéről érkező betegeket. Pécs város felnőtt lakossága ré­szére belgyógyászat, sebészet: POTE I. sz. Seb. és Belgyógyászati Klinika. Baleseti sebészet: POTE Balesetsebészeti és Kézsebészeti Klinika. Érsebészet: állandó felvételes ügyelet: Baranya Megyei Kórház - POTE III. sz. Sebészeti Tanszéke - Rákóczi üt 2. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegse­bészet. Pécs város és a csatolt köz­ségek neurológiai betegeinek felvé­telét a Neurológiai Klinika; pszichiát­riai betegek felvételét a Pszichiátriai Klinika látja el. Mindennapos akut urológiai el­látás és felvételes ügyelet: POTE Urológiai Klinika. Szemészeti betegek ügyeleti ellá­tása 17 órától: POTE Szemészeti Klinika (400-ágyas Klinika). Felnőtt fül-orr-gégészet: POTE Fül-Orr-Gégeklinika. A komlói, mohácsi, siklósi, szi­getvári kórház folyamatos felvételi ügyeletet tart. Éjszakai körzeti orvosi ügyelet Pécs város és városkörnyék fel­nőtt lakossága részére egy helyen, a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügyeleti helyiségeiben minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Tel.: 214-347. Gyermeklakosság részére egy he­lyen, a Gyermekklinikán, Pécs, Jó­zsef A. u. (bejárat a Bajnok utca fe­lől) délután 5 órától másnap reggel 7 óráig. Tel.: 310-938. Éjszakai ügyeletes gyógyszertárak Pécs: Zsolnay patika, Lánc u. 20., Arany Sas patika, Széchenyi tér 2. Komló: Kökönyös gyógyszertár, Pe­tőfi tér 2. Mohács: Szent Ferenc gyógyszertár, Kossuth L. u. 66. Pécsvárad: Szentháromság gyógy­szertár, Szentháromság tér 9. Sásd: Szent György gyógyszertár, Szent Imre út 19. Siklós: Kígyó gyógyszer- tár, Dózsa Gy. u. 2/A. Szentlőrinc: Fehér Kereszt gyógyszertár, Kos­suth L. u. 1. Szigetvár: Oroszlán gyógyszertár, Zrínyi tér 2. SOS-ELET telefonszolgálat díj­mentesen hívható a 06-80-505-390- es számon este 7 órától másnap reggel 7 óráig. A Magyar Máltai Szeretetszolgá­lat Pécsi Csoportja ingyenes orvosi és tanácsadó szolgálata bárki ré­szére beutaló nélkül igénybe vehető Pécs, Janus Pannonius u. 6. sz. alatt. 12—13-ig bőrgyógyászat, 13-14-ig és 15-16-ig belgyógyászat. Az Alfa Magzat-, Gyermekvé­delmi Szövetség baranyai telefon­száma: 06-30-541-001, zöld szám: 06-80-630-333. Nemzetközi Gyermekmentó' Szolgálat Pécs-Baranyai Csoport Pécs, Irgalmasok u. 5. Konzum Iro­daház I. em. 109. Tel. és fax: 72/212- 277/121 mellék. Félfogadás: 11-13 óráig. Gyermek jogsegélyszolgálat naponta 10-16 óráig. Országos Tévéműsor-ajánlat A gyerekek veszélyes játékszere lett a roncsautó Néhány hónappal ezelőtt egy rendszámtábla nélküli, piros Wart­burgot állított le valaki az utcánk közelében lévő - építkezési célra kijelölt - területre. Azóta minden mozdíthatót elvittek róla. Az építkezés elkezdődött, a kocsit valakik közelebb hozták az épüle­tekhez. Azóta minden nap a környéken lakó tizenéves gyerekek játszanak vele. Telefonáltam az illetékeseknek, s másnap láttam egy levelet a Wartburgon, melyben felszólították a tulajdonost, hogy vigye el az autóját! A levelet elfűjta a szél, a kocsi maradt. Most már nem csak egy helyben járják vele álmaik útjait a gyere­kek: közös erővel kitolják az úttestre. Kanyarban, az erre közle­kedő autók közé. Előbb-utóbb baleset lehet a játék vége! Hegyi József, Pécs, Gadó u. 26. A rovatunkban megjelentetett írások nem feltétlenül azonosak szerkesztőségünk álláspontjával. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Baranyai Kínálat MTV 2 0.00 Pécsi Polgár Elektronikus Tv újság 16.40 Pécs ma 17.00 És most lefényképezkedünk 17.30 Aktuális stúdió (ism.) 18.00 Képes recept: A csoda bennünk van Tanácsok rákbetegeknek 18.30 Közhasznú információk 18.40 Pécs ma 19.00 Aktuális stúdió 19.30 Mosómacik am. rajzfilm 20.00 Pécs ma 20.20 Sport 20.30 Tűzoltók ausztrál sor. 21.15 A növények magánélete ang. természetfilm 22.05 Pécs ma (ismétlés) 22.25 Könnyűzenei turmix 22.55 SÁV - fiataloknak 23.25 Aktuális stúdió (ismétlés) 23.55 Pécsi Polgár Elektronikus TV újság RÁDIÓ 2000 Pécsi kereskedelmi rádió a KábelKom Kft 102.2 Mhz frekvenciáján a 60-as évektől napjainkig a legsikeresebb előadók zenéivel éjjel-nappal. Tel.: 72-259-000. TV 3 MS AT SZÍV TV FORDÁN RÁDIÓ 5.30 Műsorkezdés. 5.45 Hírek. 6.00 Reggeli műsor. 9.00 Reggeli hírössze­foglaló. 9.20, 10.20, 13.20, 14.20,, 15.20, 16.20, 17.20 18.20 Közleke­dési információk. 9.30 Programajánló. 10.00, 13.00, 14.00, 15.00, 16.00, 17.00 Hírek. 10.25 Kamarai hírek. 10.30 Kamarai Magazin. 11.45 Tőzs­dei hírek. 12.00 Délelőtti hírösszefog­laló. 12.05 Zenedoboz. 16.30 Prog­ramajánló. 17.30 Sporthírek. 18.00 Hírösszefoglaló. 18.50 Várható időjá­rás. 19.00 Műsorzárás. FILM PÉCS Park: Egyedül nem megy! (15.30, 17.45, 20.00) Apolló: Az ördög ügyvédje (15.00, 17.30, 20.00) Apolló Klub: Fújhatjuk (17.30, 19.30) Uránia: Egyéjszakás kaland (15.30, 17.45, 20.00). Pécsi autós: Alul semmi (21.30) MOHÁCS Kossuth: Hercule és Sherlock (20.00) SIKLÓS Táncsics: Az élet sója (20.00) MTV 1 5.50 Nap-kelte 9.35 Bor és hatalom (sor.) 10.10 Repeta - Nyár (ism.) 10.55 Walt Disney bemutatja 12.45 Lezáratlan akták 12.50 No comment 13.05 A tóparti ház 13.50 Mainau - a virágok szigete 14.10 Csupa tűz, csupa láng 15.55 Tüskevár 8/1. 16.30 A szerelem jogán 17.00 Gyerekszoba 17.15 Ki marad a végén? 17.40 Életjel 17.45 Körzeti híradók 18.00 Katolikus krónika 18.20 Mirr-Murr, a kandúr 18.45 A nagykövet asszony 20.00 Tattingers (amerikai sor.) 20.55 Labdarúgó-vb Elődöntő 22.55 Kenő 23.00 Telemázli 23.20 Szelídek (tévéjáték, ism.) TV2 6.00 Egérfogó 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 8.40 A csillagok ma 9.00 Magnum 9.50 Szerencsekerék (ism.) 10.15 Parker Lewis sohasem veszít 10.40 Organikus narancs 12.00 Nótaszó 13.45 A tegnap csodái 14.55 Csupa-csupa élet 15.25 Bölcs törpék a világ körül 15.50 Willy Fogg utazása a Föld középpontja felé 16.15 A következő áldozat 17.05 Csupa-csupa élet 17.30 Baywatch (am. sor.) 18.30 Gazdagok és szépek 19.00 Tények. Időjárás 19.30 Szerencsekerék 79.55 Herkules 20.55 Miért éppen Alaszka? 27.30 Családban marad 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 Columbo RTL KLUB 6.30 Jó reggelt! 9.00 A farm, ahol élünk 9.55 Rajzfilm Klub (ism.) 7 7.70 Klip Klub (ismétlés) 77.30 Az első csók 72.05 Sliders 72.55 Meri vagy nem meri? 13.10 Élettér 13.20 Recept Klub 13.30 Megveszem ezt a nőt! 14.25 Klip Klub 74.45 Rajzfilm Klub 76.70 Az első csók 16.35 A farm, ahol élünk 18.00 Meri vagy nem meri? 18.05 Sliders 18.55 Meri vagy nem meri? 79.00 Híradó 19.30 Fókusz 20.00 MMM 27.00 A keselyű három napja (amerikai krimi, 1975) 23.00 Hírek. Időjárás 23.75 Zsaruzsenik (német sor.) DUNA TV 5.30 Virradóra 9.05 Verbunkok a Kárpát-meden­cében (ism.) 9.75 Forrásvidék (ismétlés) 9.50 Fórum (ismétlés) 70.50 Barangolás Írországban 7 7.35 Néptáncok 11.40 Esti kérdés (ismétlés) 12.20 Szlovákia műemlékei 72.30 Törésvonalak 3/3. 73.30 Vízcsobbanás 73.55 Édes és keserű 75.25 Cigánykerék 75.55 Zűrzavaros vakáció 16.20 Katedra nélkül 17.05 Harmónia 18.20 Gazdakör 79.70 Honvágy Tamás Gábor módra (zenés portréfilm) 20.05Trópusi hőség (kanadai sor.) 27.00 Híradó. Sportpercek 27.40 A Nantes-i Jacquot (fr. film) 23.35 Híradó 23.55 Beszélő ritmusok PÉCS TV

Next

/
Thumbnails
Contents