Új Dunántúli Napló, 1998. július (9. évfolyam, 178-208. szám)

1998-07-04 / 181. szám

1998. július 4., szombat Sport Dunántúli Napló 15 FRAJVCE 98 A mai nap programja Argentína - Hollandia Szombaton 16.30 órakor lép pá­lyára egymás ellen a franciaor­szági labdarúgó-világbajnokság negyeddöntőjében Hollandia és Argentína együttese. A francia hírügynökség úgy véli, hogy az argentin szövet­ségi kapitánynak, Daniel Pas- sarellának védekezőbb felfo­gású csapatot kell pályára kül­denie, mint tette azt az angolok elleni nyolcaddöntős összecsa­páson. A hollandok ellen várha­tóan pályára lép Sensini, aki az Anglia elleni mérkőzésen nem kapott játéklehetőséget. Passarella, aki az 1978-as ar­gentin-holland világbajnoki döntőbe a dél-amerikai csapat kapitányaként játszott, négy sárgalapos játékosát is kényte­len a kezdőcsapatba állítani. A kapus Roa, valamint Almeyda, Simeone és Verőn is annak a tudatában futballozik, hogy egy újabb sárga lap és továbbjutás esetén az elődöntőben egyikük sem játszhat.- Hasonló mérkőzésre szá­mítunk, mint az Anglia elleni volt. Bár szerintem a hollandok jobbak az angoloknál - mondta Juan Verőn, a dél-amerikai csapat középpályása. Az argentin játékosok legin­kább Overmarstól tartanak, aki gyorsaságával zavart okozhat a védelemben. Ennek megelőzé­sére Overmars kettős őrizetet kap, a szélsőre Simeone és Za- netti felügyel majd.- Argentína válogatottja a végső győzelemre is esélyes, jó csapata van. Játékosainak több­sége Európa élgárdáiban szere­pel. Argentína egy akadály, amelynek vételéhez igen na­gyot kellene ugranunk. Egyedül Batistutától tartunk, ő olyan já­tékos, aki a góljaival beszél - vélekedett Guus Hiddink, a hol­land válogatott szövetségi kapi­tánya. Batistuta pályafutása során eddig 47 gólt lőtt a válogatott­ban, ezzel hazájában csúcstartó, míg a holland Dennis Berg- kampnak egy találatra van szüksége ahhoz, hogy beállítsa a 36 gólos holland rekordot. A negyeddöntőt a mexikói Arturo Brizio Carter vezeti, a várható összeállítások. Hol­landia: Van der Sár - Winter, Stam, F. de Boer, Numan - R. de Boer, Seedorf, Davids, Overmars - Cocu, Bergkamp. Argentína: Roa - Zanetti, Ayala, Sensini, Chamot - Si­meone, Almeyda, Verőn, Berti - Ortega, Batistuta. Németo. - Horvátország A franciaországi labdarúgó-vi­lágbajnokság szombat esti lyoni negyeddöntőjének két résztvevő csapata - a német és a horvát válogatott - a vb ma­gas átlagéletkorú együttesei közé tartozik, de a legjobb négy közé jutásért 21 órától leját­szandó mérkőzésük nem ígér­kezik öregurasnak. A két évvel ezelőtti Európa- bajnoki összecsapáson szere­pelt horvát csapatból kilenc já­tékos várhatóan szombaton is pályára lép, míg az Európa-baj- nok német válogatottból csak négyen maradtak meg. A német válogatott a fran­ciaországi vb-n eddig adós ma­radt a jó játékkal, bár Jugoszlá­via és Mexikó ellen kétszer is bizonyította, hogy vert helyzet­ből is képes felállni.- Nagyon fontos mérkőzés vár ránk. Az 1996-os Európa- bajnokságról tudjuk, hogy a horvát csapat kellemetlen ellen­fél. Kemény mérkőzésre számí­tok, a győzelemhez a formánk­nak javulnia kell - mondta az esélyekről Oliver Bierhoff, a német válogatott csatára, aki fontos góljaival már többször megmentette csapatát.- Manchesterben nagyon kemény játék folyt a pályán, de ezzel nem foglalkozhatunk. Ha el akarunk jutni a döntőig, le kell győznünk a horvát váloga­tottat. A sorsunk a saját ke­zünkben van - fogalmazott Jürgen Klinsmann, a másik pá­lyára lépő német csatár. Berti Vogts, a németek válo­gatott szövetségi kapitánya nem tervez sok változtatást a Mexikó ellen győztes csapatá­hoz képest. Két korábbi sérült, Thomas Helmer és Jürgen Koh­ler is felépült, és játékra kész, míg az előző találkozón pihen­tetett középpályás, Andreas Möller szombaton is csak a cse­repadon kap helyet. A horvát válogatottban ismét játszik majd az eltiltását letöl­tött Zvonimir Soldo, viszont Robert Proszinecski, a csapat középpályása továbbra sem szerepel a kezdőcsapatban. A mérkőzés játékvezetője a norvég Rune Pedersen, a vár­ható összeállítások. Németor­szág: Köpke - Kohler, Matt­häus, Wörns - Heinrich, Ha­mann, Helmer, Hässler, Tamat- Klinsmann, Bierhoff. Hor­vátország: Ladies - Sztimacs, Bi lies, Soldo, Járni - Aszano- vics, Boban, Sztanics, Jurcsics- Suker, Vlaovics. A büntetőpárbaj olasz búcsút hozott Negyeddöntő: Olaszország - Franciaország 0-0, tizenegyesekkel: 3-4 SAINT-DENIS 80 ezer néző. V.: Hugh Dallas (skót). Olaszország: Pagliuca - Costacurta, Bergomi, Can- navaro, Maidini - Moriero, Di Biagio, D. Baggio, Pesotto - Del Piero, Vieri. Szövetségi kapitány: Cesare Maidini. Franciaország: Barthez - Thuram, Desailly, Blanc, Liza- razu - Deschamps, Petit, Ka- rembeu, Zidane, Djorkaeff - Guivarc’h. Szövetségi kapi­tány: Aimé Jacquet. Csere: D. Baggio helyett Albertini (52. p.), Karembeu helyett Henry (62. p.), Gui­varc’h helyett Trézéguet (64. p.), Del Piero helyett R. Bag­gio (66. p.), Pesotto helyett Di Livio (90. p.). Sárga lap: Del Piero (26. p., Deschamps lábába rúgott há­tulról), Bergomi (28. p., a ki­törő Zidane-t buktatta), Gui­varc’h (53. p„ Cannavaro ar­cába könyökölt), Deschamps (60. p., Del Piero feltartásáért), Costacurta (112. p., Trézéguet lerántásáért). Szögletarány: 2-13 (0-5, 1-11, 1-11). A büntetőket a franciák kö­zül Zidane, Trézéguet, Henry és Blanc berúgta, míg Lizarazu elhibázta. Az olaszoknál R. Baggio, Costacurta és Vieri végezte el sikeresen a tizen­egyest, Albertini és Di Biagio pedig kihagyta. Az első félidőben a fran­ciák voltak aktívabbak, töb­bet birtokolták a labdát. Az olaszok a második félidő kö­zepétől vették át az irányí­tást, és okoztak többször ri­adalmat Barthez kapuja előtt, de a hosszabbításban ismét a franciák kerekedtek felül. A látottak alapján a győzelmet egyik együttes sem érdemelte meg. (Franciaország a Németor­szág - Horvátország mérkőzés győztesével játszik a döntőbe jutásért.) Petit (17) nyerte a fej-, a franciák a büntetőpárbajt Berti Vogts nem bánik ügyetlenül a labdá­val, már csak csapatával kellene megtalálni a közös han­got. A németek eddig ugyanis nem mutattak látványos fo­cit, csak győztek. Káprázatos futballünnep Negyeddöntő: Brazília - Dánia 3-2 (2-1) NANTES 40 ezer néző. V.: Dzsamal Gandur (egyiptomi). Brazília: Taffarel - Cafú, Aladair, Júnior Baiano, Roberto Carlos - César Sampaio, Leonardo, Dunga, Rivaldo - Ronaldo, Bebeto. Szövetségi kapitány: Mario Zagallo. Dánia: Schmeichel - Colding, Rieper, Högh, Heintze - Jorgensen, Helveg, Nielsen, M. Laudrup - Möller, B. Laud- rup. Szövetségi kapitány: Bo Johansson. Csere: Nielsen helyett Töf- ting (46. p.), Bebeto helyett Denílson (64. p.), Möller he­lyett Sand (67. p.), Leonardo helyett Emerson (72. p.), Ri­valdo helyett Ze Roberto (88. p.), Helveg helyett Schjönberg (88. p.). Sárga lap: Roberto Carlos (12. p.), Helveg (20. p.), Aldair (38. p.), Colding (39. p.), Töf- ting (73. p.), Cafú (82. p„ a má­sodik sárga lapja a csoportmér­kőzések óta, az elődöntőben nem játszhat). Szögletarány: 3-8 (1-4). 2. perc: Möller (képünkön) végzett el gyorsan egy szabad­rúgást a 16-os bal sarkától, Brian Laudrup középre játszott, Jorgensen pedig tíz méterről a jobb alsó sarokba bombázott (0-1). 11. perc: Ronaldo tálalt Bebeto elé, aki 18 méter­ről lőtt a jobb alsó sarokba (1-1). 27. perc: Ronaldo Ri- valdot ugratta ki, a brazil csatár balról, kissé kisodródva emelt át Schmeichel felett (2-1). 50. perc: Roberto Carlos nem találta el a labdát, Brian Laudrup pedig éles szögből, hét méterről pókhálózta le a bal felső sarkot (2-2). 61. perc: Rivaldo gondolt egyet, és 23 méterről kilőtte a bal alsó sarkot (3-2). Látványos futball, nemes küzdelem. (Brazília a Hollandia - Ar­gentína mérkőzés győztesével játszik a döntőbe jutásért.) Herczeg vonala (2) Kos Bika * Ikrek Rák íl 06-90-330 541 & 06-90-330 542 fó 06-90-330 543 3Sh 06-90-330 544 Útmutató, sorselemzés Tarot kártyával Herczeg Kata segítségével. 0)06-90-330 553 Címünk: Axel Springer-Budapest Kiadói Kft Audiotex 1539 Bp. Pf. 591. Hívás dija: 88 Ft +Äfa/perc Mit pletykálnak a sztárokról és mit mondanak a sztárok önmagukról? Exkluzív interjúk! Minden héten új hírek kedvenceikről! 0) 06-90-330 555 BUDAPEST BANK Ha célja a gondtalan gyarapodás, NYISSON FAMÍLIA BETÉTSZÁMLÁT A BUDAPEST BANKNÁL! Havonta, vagy bármelyik nap tegyen hozzá tetszőleges összeget állandó lekötési megbízással, s azt követően döntsön betétje sorsáról... AZOKNAK A CSALÁDOKNAK AJÁNLJUK • amelyek megtakarításaikat lépésről-lépésre szeretnék gyarapítani, • amelyek nem kívánják, vagy nem tudják előre eldönteni, hogy pénzüket mennyi időre kössék le, • amelyek előnyben részesítik a magas és gyakorlatilag kockázatmentes kamatokat. Família Betétszámla. A gondtalan gyarapodás. Budapest Bank fiókok: 7754 Boly, Széchenyi u. 1. Tel.: (69) 369-501 7701 Mohács, Vörösmarty út 4. Tel.: (69) 322-744 7626 Pécs, Széchenyi tér 6. Tel.: (72) 232-255 7626 Pécs, Búza tér 6. Tel.: (72) 506-506 7900 Szigetvár, Rákóczi u. 25. Tel.: (73) 310-642 A fogadóirodák esélyese Brazília LONDON A franciaországi labdarúgó­világbajnokság nyolcaddön- tői után a londoni William Hill fogadóiroda közzétette az állva maradt nyolc válo­gatott végső győzelmére vonatkozó legfrissebb odd- sait. Továbbra is a brazilo­kat tartják legesélyesebb­nek, és a dánok győzelmére fizetnek a legtöbbet. A világbajnok kilétére fogadók a következő odd- sokkal próbálhatnak szeren­csét: Brazília 9-4, Argentína 4-1, Franciaország és Hol­landia 5-1, Olaszország 13-2, Németország 7-1, Horvátország 25-1, Dánia 33-1. r y

Next

/
Thumbnails
Contents