Új Dunántúli Napló, 1998. július (9. évfolyam, 178-208. szám)
1998-07-31 / 208. szám
20 Dünántúli Napló Sport 1998. július 31., péntek Elhunyt Hegyi István Hetvenöt éves korában váratlanul elhunyt Hegyi István, lapunk egykori újságírója. 1952-ben került a Dunántúli Naplóhoz, előbb a sportrovat munkatársa, később vezetője lett, nyugdíjba vonulásáig szerkesztőségünkben dolgozott, többen tőle tanultuk a szakmát. Sportvezetőként is ténykedett, egykoron évekig a Pécsi EAC titkára volt. Temetéséről később intézkednek. Röviden Készülnek a tekézők. Szeptember 5-én kezdődik a bajnokság a férfi tekézők Szuper Ligájában, ahol a DDGáz SE is indul. A pécsiek a héten kezdték meg a felkészülést, a keretük változatlan, az ifjúságiakkal együtt 10-12 fős. A gázművesek augusztusban több kupán vesznek majd részt a bajnoki rajt előtt, (n) Sportnap a strandon. Augusztus 1-jén, szombaton 8.00- 18.00 óra között lesz a Pécs TV sportnapja Pécsett, a Műszaki Főiskola strandján. A programban többek között játékos sportvetélkedők, víziváltók, gyermekfoci-, strandröplabda- és lábtenisz-mérkőzések szerepelnek. (n) Teniszversenyek sorozatban. Ikarusz-kupa, Székesfehérvár. Egyéni. 18 éves lányok: I. Pálvölgyi Ágnes (Pici TC, Pécs). Női II. o.: 2. Pálvölgyi. Magyar korosztályos bajnokság. Leány 18 é. páros: 3. Pál- völgyi-Heisler R. (PVTC). Női teniszverseny, Székesfehérvár. II. o.: 1. Fodor Zsófia, 2. Horváth Rita (mindkettő PVTC).(n) Toborzó. A Beremendi Építők labdarúgó szakosztálya tobor- zót hirdet az 1980-82-ben született, környékbeli fiatalok számára. Jelentkezni hétfőn, kedden, csütörtökön és pénteken 17.00-kor lehet a beremendi futballpályán, Kirchner György ifiedzőnél. (n) Sok általános iskolás tornázik rendszeresen Baranyában Szer-szeretetre törekednek Kaufmann szerint legfőbb céljuk, hogy a sport által élményeket szerezzenek a gyerekeknek, az külön öröm lehet mindenki számára, ha élversenyzők is válnak belőlük. A tomaedzések inkább azt szolgálják, hogy folyamatos sportolási lehetőséget adjanak azoknak a lányoknak és fiúknak, akik ezt a sportágat választják. Naponta, az iskolai időszakban másfél órát gyakorolnak a Babits Gimnáziumban, de bíznak abban, hogy hamarosan visszakaphatják a PMFC-pálya melletti volt torna munkacsarnokot.- Arra törekszünk, hogy kialakuljon az adott tornaszer szeretete. Törődünk azzal is egyetemista segítőimmel, hogy minél előbb megtaláljuk azt a szert, amelyen tanítványunk a legtehetségesebb és legszívesebben választja. Pillanatnyilag a talaj a legnépszerűbb, a gerendát viszont lehet, hogy nemcsak keskenysége miatt kevesen vállalják, avat be a belső titkokba Kaufmann Gábor, aki szakedzői diplomával rendelkezik, és a pécsi tanárképzőn végzett testneve- lés-földrajz-biológia szakon, és titkon bízik abban, hogy egyszer magyar bajnokot is nevelhet. Bozsik L. Pécsett több, mint negyvenen, Baranya más részéin is sokan járnak rendszeresen tornaedzésekre, többségük kislány. Iskolaidőben naponta másfél órát edzenek. Kaufmann Gábor (30), a Jó- kai-DSK Pécs edzője, a Megyei Torna Szövetség alel- nöke:- Negyven kisgyerek jár rendszeresen hozzám, évente három-négy versenyünk van. Ezekre Villányból, Siklósról, Mohácsról és Harkányból is érkeznek gyerekek. Jelenleg a Babits Gimnáziumban gyakorolnak fotó: Müller a Augusztus 10-én lehet először látni az új szerzeményeket Megváltozott néven a női kosarasok PVSK-Mizo. Szoknunk kell ezt a nevet, mert ezentúl ekként szerepel a PVSK NB I-es női bajnok- és Magyar Kupa győztes kosárlabdacsapata. PÉCS A szponzori megállapodást még nem írták alá, arra csak szeptember elején kerül sor, de azt már tudni lehet, hogy a vasutas kosarasok fő támogatója ősztől a Baranyatej lesz, emiatt a névváltozás. A cég Sztojkovicsékon keresztül hirdeti magát a hazai bajnoki és kupamérkőzéseken, valamint a nemzetközi porondon, az Eu- roligában.- Rózsa Gábor szakosztály-igazgató (képünkön) közölte, hogy számukra lezárult az átigazolási időszak. Az egyik új szerzeményük, a színesbőrű Judy Mosley augusztus elején jön Pécsre, és 10-én már bemutatkozik a hazai közönségnek, aznap 18.30-kor ugyanis a PVSK-Mizo a szlovák Lokomotív Kosice ellen játszik előkészületi mérkőzést a Lau- ber Dezső sportcsarnokban. A kassaiak Magyarországon edzőtáboroznak, a pécsiek után játszanak a BSE-vel és az FTC-vel is. A vasutas bérleteket továbbra is hétköznapokon 8.00-12.00 óra között lehet vásárolni a Lauber Dezső- sportcsamokban. H. L. A labdarúgó megyebajnokság hetedik helye a cél Csendesen telik a nyár BÓLY Az adott lehetőségeit egyik focicsapat sem lépheti át, mert annak komoly bukfenc lehet a vége. Tisztában vannak ezzel a bólyi sportkörben is, ahol a korábban kivívott hetedik helyezés megtartását tűzték ki célul.- Nagyon csendesen telt el eddig a nyár - mondotta Horváth Zoltán (képünkön), a Bólyi SE elnöke. - Mozgás szinte alig akadt a játékoskeretben. A Nagy Gábor-Nagy Csaba testvérpár Majsra távozott, ezzel gyengült a középpályás sor. A szederkényieknél kölcsönben szerepelt Keibl Krisztián visszatért Bolyba, a védelemben jöhet számításba. A középpályára Schleich Tamást igazolták le Somberekből. A szakmai munkát továbbra is András Géza irányítja. Naponta van edzés, a hétvégeken pedig előkészületi mérkőzéseket vívnak. Az amatőr játékosokat foglalkoztató kluboknál a szűkös anyagi keretek miatt esetenként már a puszta lét is veszélybe kerülhet. Bolyban itt még nem tartanak, csupán reálisan próbálják felmérni a körülményeket. P. P. Hetven gép az égen POGÁNY Legalább hetven gépet láthat majd a közönség szombaton, a pogányi reptéren a hagyományos modellrepülőnapon. Any- nyian mutatják be, mit tudnak az égen, hogy nem mindenki kerül be a délután 3-kor kezdődő főműsorba, márpedig ilyen népes szereplőgárda még sohasem fordult elő a rendezvény két évtizedes történetében. Délelőtt 10.00-14.00 között tartják a gyakorló repüléseket, 15.00-tól a hivatalos programot, este 10-kor pedig a látványosnak ígérkező éjszakai műsort. Pénteken már lesznek edzések a jól előkészített repülőtéren. (n) Új arcok a vezetésben A Harkány lett a PMFC fiókcsapata Rövid ideje működik a PMFC Szolgáltató Kft., amelynek ügyvezető igazgatója Pázmándy Zsolt. Mi sem természetesebb, mint hogy vele a pécsi futballról beszélgettünk.-Mit kell tudni röviden a kft- ről?-A PMFC Szolgáltató Kft. a felnőtt, NB I-es futballcsapat számára teremti meg a működéshez szükséges feltételeket. Játékosokat ad el és vesz, nekik fizetést, prémiumot ad, fegyelmi jogkört gyakorol és így tovább. A PMFC-nél, mint sportegyesületnél maradt az utánpótlás-szakosztály, amely külön gazdasági egységként működik. Természetesen az SE tulajdonosként jelen van a kft- ben. A gazdasági társaság a múltból nem örökölt semmilyen adósságot, csak biztosítania kell a további működést. Ehhez várunk olyan magán- személyeket és cégeket, akik tulajdonosok és támogatók lehetnének, továbbá segíteni szeretnének a felemelkedésben.-Hogy állnak a pécsi ön- kormányzattal?- Az szándéknyilatkozatot tett, hogy tulajdonosként részt kíván venni a gazdasági társulásunkban, ezzel a pécsi ön- kormányzat jelképesen letette mellettünk a voksát.- Úgy hírlik, hogy a régi PMSC- és Pécsi Dózsa-játékosokat is maguk mellé szeretnének a jövőben állítani.- Szeretnénk velük szorosabbra fűzni a kapcsolatot, ezért baráti gesztust gyakorolunk velük szemben: mindazok, akik valaha is a Pécsi Dózsa vagy a PMSC felnőtt csapatában játszottak, örökös tisztelet- jegyet kapnak, amit külön értesítés nélkül mindenki átvehet a Stadion utcai sportirodánkban.- Igazolnak még valakit?-A román Calin játék- engedélye már megjött, játszhat szombaton. A jugoszláv Mi- coviccal még tárgyalunk, leigazoltuk Makait (képünkön) Komlóról, neki kettős játékjoga van, pályára léphet nálunk és Harkányban is, ahová továbbadtuk. Egyébként a harkányiakkal ft- ókcsapat-megállapodást kötöttünk, így például egymásnak kölcsönösen átengedünk játékosokat.-Azt hallani, hogy augusztusban rendkívüli közgyűlést tart az egyesület.- Igen, augusztus második felében esedékes, azon az eddigi ideiglenes egyesületi vezetés véglegessé válik, abban egyébként új arcok is feltűnhetnek - fejezte be Pázmándy Zsolt. Horváth László Nemzetközi cselgáncstábor zajlik Orfűn, lengyel, osztrák, német és magyar dzsúdósok részvételével. Áz edzőtáborozás még a jövő héten is tart, akkor rendezik meg a sporttáborban a Juve-kupát, amelyen összemérik erejüket a hazai és külföldi sportolók. fotó: wéber tamás Dunántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Felelős szerkesztők: GÁRDONYI TAMÁS, DR. GRÜNWALD GÉZA, BALOGH ZOLTÁN Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7623 Pécs, Rákóczi út 34. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Felelős kiadó az AS-M ügyvezető igazgatója. A kiadó képviselője: LOMBOSI JENŐ Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: FUTÓ IMRE Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-M Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál (tel.: 72/505-002, fax: 72/505-016), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 1998. január 1-jétől egy hónapra 795 forint, negyed évre 2385 forint, A fél évre 4770 forint, egy évre 9540 forint. ^AATESZ ISSN 0865-9133 tagja