Új Dunántúli Napló, 1998. július (9. évfolyam, 178-208. szám)
1998-07-26 / 203. szám
Orbán Viktor Romániában Nem hivatalosan is vörös szőnyegre léphetett Orbán Viktor, aki az előző évekhez hasonlóan az idén is előadást tartott Tusnádfürdőn, romániai látogatását felhasználva szombaton tárgyalt Radu Vasile miniszterelnökkel és találkozott az RMDSZ vezetőivel. A magyar kormányfő felesége és kislánya, valamint számos újságíró kíséretében érkezett Bukarestbe. A különgépből a vendégek - a látogatás nem hivatalos jellege ellenére - vörös szőnyegre léphettek a nemzeti lobogókkal feldíszített repülőtéren. Orbán Viktor szombat délelőtt a Victoria-palotában 70 percen át tárgyalt román kollégájával.- A találkozó új fejezetet nyitott a kétoldalú kapcsolatokban, amelyekben ezentúl nem a fényes külsőségek, hanem a tartalom lesz a lényeges - mutatott rá a magyar kormányfő. Radu Vasile elmondta, hogy egyetértettek a gazdasági együttműködés további bővítésében; a romániai magyar tőkeberuházások részleteiről hamarosan a szakminiszterek folytatnak eszmecserét. Bukarestben megállapodtak abban, hogy október folyamán a román kormányfő hivatalos látogatást tesz Magyarországra. Orbán Viktor szombaton felkereste az RMDSZ bukaresti székházát, majd az államfő nyári rezidenciáján találkozott Emil Constantines- cuval. Tusnádfürdőn a kormányfő azon a fórumon vett részt, amelyet az előző években is a Fidesz-Magyar Polgári Párttal kapcsolatban álló civil szervezetek rendeztek meg román politikusok részvételével. A mai napon Orbán Viktor Csíkszeredán református istentisztelen vesz részt, ellátogat Korondra, végül Maros- vásárhelyről tér haza. A lezuhant MiG-29-es - az első keselyű-pirula Repülőgép-beszerzésre 360 milliárd kellene Alkatrész-utánpótlási problémák és a javításra fordítható pénz elégtelensége miatt a legkorszerűbb, MiG-29-es típusú repülőgépekkel rendelkező alakulatnál is csak 55 százalékos a hadrafoghatóság szintje - állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a Honvédség repülőcsapatainak gazdasági működéséről készített jelentésében. A tízoldalas jelentés megállapítja, hogy a hadrendben tartott repülőeszközök hadra- foghatósági szintje 60 százalék körüli, s ez csupán a háromnegyede az előírt 80 százalékos követelménynek. Elsősorban a nagy anyagi értékeket képviselő technikai eszközök rendszeres és időszaki karbantartásának, javításának elmaradása idézte elő a műszaki állapot romlását - áll a jelentésben. Az Országgyűlés határozatainak ellenére 1995 és 1998 között a haderőfejlesztés terén a légierő prioritása nem érvényesült, még az orosz államadósság törlesztése kapcsán sem. A repülőeszközök technikai színvonalában mutatkozó lemaradást - mivel a rendszerbe állításhoz szükséges javítások fedezetét a tárca nem tervezhette meg - a német segély keretében átvett 20 helikopter sem enyhítette. Ezek harmadrésze ugyanis - az eltérő technikai paraméterek miatt - nem illeszthető be a magyar honvédség hadrendjébe. Ez az előkészítő munka nem kellő megalapozottságára utal - állapította meg az ÁSZ. A 2003-ig tervezett haderőfejlesztési célok finanszírozására a Pénzügyminisztérium szerint 125-130 milliárd forint áll rendelkezésre. Ez az összeg azonban nem tartalmazza az ezredforduló után szükségessé váló repülőgépbeszerzés önmagában is 360 milliárd forintra becsült összegét - mutat rá az ÁSZ . Polt Péter helyettes ombudsman bejelentette: utó- vizsgálatot indít a légierőnél, veszélyezteti-e a pénzhiány a biztonságot. Titokban érkeztek haza Csecsenföldről a kiszabadított túszok A körülményekhez képest mindketten jól vannak Kilenc hónapos fogság után csütörtökön este nyerte vissza szabadságát Dunajszky Gábor és Oláh István, a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat két munkatársa, akiket 1997. október 23-án hurcoltak el emberrablók a szeretetszolgálat grozniji missziójáról. Horváth Gábor, a Külügyminisztérium szóvivője a túsz- szabadítás körülményeiről nem árult el semmit, mint mondta, „ezt bizalmas, védett információként kell kezelni, hiszen a térségben továbbra is vannak túszok fogságban.” Azt azonban leszögezte, a magyar állam nem fizetett váltságdíjat. A szóvivő közölte: „honfitársaink a körülményekhez képest jól vannak, és épségben érkezhettek haza Magyarországra. Kiszabadulásukban és hazatérésükben meghatározó szerepet játszottak azok az erőfeszítések, amelyeket a Külügyminisztérium és a kiszabadításuk és hazatérésük érdekében tevékenykedő más illetékes szervek, valamint komoly mértékben a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat fejtett ki foglyul ejtésüktől kezdve. Abban, hogy a szombat hajnali órákban hazatérhettek, fontos szerepet játszott az orosz és csecsen hatóságokkal, valamint számos más ország hatóságaival és nemzetközi szervezetekkel megvalósított széles körű együttműködés."- Meggyőződésem - mondta Horváth Gábor -, hogy Dunajszky Gábor és Oláh István számára most az a legfontosabb, hogy családjuk, szeretteik körében az elmúlt több mint 9 hónap viszontagságai után, otthonuk nyugalmában pihenhessenek, és elfeledhessék a megpróbáltatásokat. A szóvivő szerint Magyarország olyan országoktól is kapott támogatást a két magyar kiszabadítása érdekében, melyeknek - saját bajba jutott állampolgáraik miatt - már voltak tapasztalataik ez ügyben. Kovács László, az ellenzéki MSZP parlamenti frakcióvezetője, volt külügyminiszter is hangot adott a túszügy szerencsés befejeződése fölötti örömének. A külügyi tárca volt vezetője kilenc hónapos sokirányú tevékenységének, hazai és külföldi hatóságok, szervezetek összehangolt munkájának tulajdonítja, hogy Dunajszky Gábor és Oláh István visszanyerte szabadságát. Kánikula: keddig kell kibírni A hétvégi enyhülés, majd a hétfői visszamelegedés után a jövő hét közepétől végre a július végén megszokott átlaghőmérsékletre áll vissza az utóbbi napokban „megbolondult” időjárás - tudtuk meg Algner Szilárdtól, aki szerint tíz napnál hosz- szabb távra pontos prognózist adni szinte lehetetlen. A népszerű meteorológus elmondta: vasárnap nagy valószínűséggel valamicskét veszít erejéből a tomboló kánikula, az elmúlt napokban tapasztalt 34 fok körüli átlaghőmérséklet helyett „csak” 29-30 fokot mutatnak majd a hőmérők (az ilyenkor szokásos 27 helyett). Az alkalmanként és helyenként megjelenő gomolyfelhők- ből még nem hull számottevő csapadék, emiatt - főleg hétfőn - továbbra is igen fülledtnek érezzük a levegőt. Aigner Szilárd számításai szerint kedden talán fellélegezhetünk, hisz az afrikai eredetű hőség múltán időjárásunk ismét a július végén megszokotthoz fog hasonlítani. A hét közepén heves záporok, zivatarok is segíthetik felfrissülésünket, ám hogy mikor következik be jelentősebb hőmérséklet- visszaesés, arról a szakember még nem tudott nyilatkozni. Mivel megbízható prognózis legfeljebb egy hétre, tíz napra előre adható, az augusztus első két hetében nyaralni indulóknak azt tanácsolja: figyeljék a napi jelentéseket. A meteorológus megerősítette azt az általános vélekedést, miszerint évről évre augusztus 1620. körül ér véget az igazi nyár, bár aláhúzta: a szárazföld és az óceánok egyre nagyobb hőmérsékletkülönbsége miatt a sarkvidékről érkező hideg léghullám ilyenkor csupán 4-5 napig érezteti hatását. Takács Mariann Háromezerért ne vegyünk ötezrest! Több mint hatvan hamis ötezerforintost foglalt le a rendőrség Borsod-Abaúj- Zemplén megyében, ám vélhetően ezenkívül még jelentős mennyiségű hamis bankó lehet forgalomban. Csintalan László alezredes, az edelényi rendőrkapitány elmondta: július 16-án egy edelényi újságárus tett bejelentést, hogy valaki hamis ötezressel fizetett. A személyleírás alapján előállították B. Zs. tisza- újvárosi lakost, aki szerint két fiatalember ajánlotta fel neki a bankjegyeket, darabonként háromezer forintért. Hatvanhat hamisítványt vett 198 ezer forintért. A házkutatás során 62 darab ötezres került elő. B. Zs. vallomása alapján a rendőrség nagy erőkkel kereste a két fiatalembert, akik végül önként jelentkeztek. D. Zs. és D. T. - egy testvérpár - a kihallgatásokon tagadta a pénzhamisítást. A rendelkezésre álló adatok szerint vélhetően nem ők készítették a hamisítványokat, csupán közbülső láncszemek lehetnek egy szerteágazó bűnügyben. _ 1111111111^1 __________________I ______Hírcsokor Wa shingtoni lövöldözés Az amerikai törvényhozás épületének turistabejáratánál péntek délután lövöldözni kezdett egy férfi. Két rendőrt eltalált, mindketten meghaltak a kórházban. A tűzpárbajban súlyosan megsebesült egy turista és maga a merénylő is. A titkosszolgálati dossziékban a 41 éves Russel Westont mint veszélyes és feltehetően nem teljesen épelméjű személyt tartották nyilván. Konstruktív ellenzékben Az MSZP frakció megtalálta a hangját a parlamentben, konstruktív ellenzékiként szavazataival kész támogatni azokat a kormányzati kezdeményezéseket, amelyek az ország javát, nemzetközi pozícióinak erősítését szolgálják - mondta Kovács László parlamenti frakcióvezető szombaton az MSZP Győr-Moson-Sopron megyei szervezetének küldöttgyűlésén. Ha viszont fellépnek a kormányzat bármely lépésével szemben, akkor megoldási javaslatot adnak, a szocialista alternatívát is felvázolják - tette hozzá. A politikus bírálta a jelenlegi kormányzatot, amelynek eddigi intézkedéseiben szerinte a demokratizmus játékszabályaival nem törődő, kíméletlen akaratérvényesítés jelenik meg. - Sőt egyes kormánydöntésekben a párbeszédre törekvés hiánya, a hatalmi arrogancia is megmutatkozik - mondta. Működik az Etna Vulkanológusok szerint lehetséges, hogy hatéves szünet után komoly kitörésekre készül Európa legnagyobb tűzhányója. Az utóbbi napokban a vulkán gyönyörű szikrazáporokkal és vörös lávapatakokkal színesítette az éjszakai égboltot. I. e 475-től a szicíliai tűzhányó több mint négyszázszor tört ki a feljegyzések szerint. Palesztin csúcstalálkozó A Rámalláhban megtartott magas szintű fórumon, amelyen a Palesztinái Felszabadítási Szervezet vb-tagjai és a hatóság képviselői vettek részt, szombaton hangsúlyozták: a palesztinok el akarják kerülni a robbanást a Közel- Keleten, s a békefolyamat fenntartása érdekében folytatják a tárgyalásokat Izraellel. A fő probléma az, hogy Izrael nem adott világos választ az amerikai rendezési javaslatokra. Harcok Koszovóban Péntek este óta szünet nélkül folynak a harcok a többségében albánok íakta Koszovóban. A szemben álló felek egymást vádolják a fegyveres konfliktusok folytatódásáért. A Reuters hír- ügynökség jelentése szerint az albán erők minden bizonnyal a kelet-nyugati főutakat igyekeznek felszabadítani, amelyeken szerb rendőrök és katonák ellenőrzőpontokat létesítettek. Sikertelen klónozás Alig 16 órával születése után elpusztult az első, génsebészeti úton „előállított” japán borjú. A kagosimai tenyészfarmon, Japán délnyugati részén hosszú ideje próbálkoznak állatok klónozásával. A biológia legújabb vívmánya immár lehetővé teszi, hogy az élőlények pontos mását hozzák létre, kikerülve a szaporodás természetes módját.