Új Dunántúli Napló, 1998. július (9. évfolyam, 178-208. szám)

1998-07-25 / 202. szám

1998. július 25., szombat Sport Dhnántúli Napló 13 Kluivert: nem 12 millióra Amszterdam. A Simon művésznévre hallgató brazil Sousa Campos Wamberto öt évre a holland Ajax Ams­terdam labdarúgócsapathoz igazolt. A 23 éves játékos korábban a Seraingban, majd az ugyancsak belga Standard Liege-ben szere­pelt. Firenze. Edmundo, a 33 perc erejéig a világbajnok­ságon is szerepelt brazil vá­logatott labdarúgó nem szándékozik visszatérni az olasz Fiorentinához, és ügy­nöke szerint akár a Nemzet­közi Labdarúgó Szövetség­hez (FIFA) is hajlandó for­dulni, hogy az bontsa fel a csapattal kötött szerződését. A csatár azt tervezi, hogy az új szezonban ismét korábbi együttesében, az augusztusi Libertadores-kupadöntőbe is bejutott riói Vasco da Gamában fog játszani. Ugyanakkor Vittorio Cecchi Gori, a Fiorentina elnöke elmondta, hogy érvényt kí­ván szerezni az Edmundó- val 1997-ben aláírt három­éves szerződésnek. Róma. Patrick Kluivert, a holland válogatott csatára az érte ajánlott 12 millió dollá­rért nem fog átigazolni sem a Manchester Unitedbe, sem az Arsenalba, jelentette ki Adriano Galliani, az AC Mi­lan olasz klub alelnöke. A 22 esztendős csatárt előző szezonbeli gyenge teljesít­ménye miatt csapata eredeti­leg el akarta adni, de Klui­vert a világbajnokságon jó játékot mutatott, így az AC Milan megmásította szán­dékát. Galliani azt azért kö­zölte, hogy egy 12 millió dollárnál nagyobb összegért - csakis külföldi vevő ja­vára - hajlandóak lennének megválni a vb-elődöntős labdarúgótól. Lausanne. A Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) négy kínai versenyzőt dop­pingolás miatt két-két évre eltiltott mindennemű ver­senyzéstől. Zsang Ji, Vang Lu-na, Vang Vei és Caj Hui-jüe szervezetében még a januári perth-i világbaj­nokságon találtak tiltott sze­reket. A négy vétkes ver­senyzési jogát január tizen­négytől április huszonötödi­kéig felfüggesztették, de az­után újból indulhattak via­dalokon. A FINA közlése szerint a kétéves eltiltásból levonják majd a felfüggesz­tés időtartamát, aztán utána kiderül, mi lesz a verseny­zőkkel. Részrehajló tomabírók Kabajeva: itt is vagyok, ott is vagyok NEW YORK A Jóakarat játékok ötödik ver­senynapján Alina Kabajeva orosz ritmikus sportgimnaszti- kázó teljesítménye emelkedett ki, hiszen úgy nyerte az össze­tett viadalt, hogy mind a négy szeren külön-külön is első tu­dott lenni. Az rsg-versenyen Kabajeva kötéllel, karikával, buzogánnyal és szalaggal is a legjobb gyákorlatot mutatta be. A férfi tornászok utolsó két szerenkénti döntőjében a fehér­orosz Ivan Ivankov igazolta azt a róla kialakult képet, hogy ő a legsokoldalúbb versenyző a mezőnyben. Összetett elsősége és gyűrű-ezüstérme mellé be­gyűjtötte a nyújtó első és - a kínai Huang Hszü mögött - a korlát második helyét is. Ahány szeren elindult, dobogós lett. Nála is eredményesebben sze­repelt az arany nélkül maradt orosz Alekszej Bondarenko, aki ötször került a legjobb három közé. A tomaversenyek sikerét azonban két esemény is beár­nyékolta. Az ugrásgyakorlata közben csigolyatörést szenve­dett 17 esztendős kínai tornász- lány, Lan Szang állapota egy­előre nem javult, részleges bé­nulása következtében továbbra sem tudja megmozdítani a lá­bait. Kezelőorvosai csütörtökön — a kínai küldöttség jóváhagyá­sával - egy még kísérleti stádi­umban lévő idegregeneráló gyógyszerből álló kúrát kezd­tek rajta. A másik kellemetlen közjá­ték: a színfalak mögött nagyon sok bírálatot kaptak a tomabí­rók, amiért állítólag erősen részrehajlóan pontoztak a házi­gazda amerikaiak javára. Emi­att az egyik román vezető szer­dán azzal fenyegetőzött, hogy versenyzőik visszalépnek a hát­ralévő eseményektől, ám ez vé­gül nem történt meg. Bátor játékra készülnek DEBRECEN - ROSTOCK A DVSC-Epona labdarúgócsa­pata pénteken délelőtt elutazott Németországba. Herczeg And­rás vezetőedző együttese szombaton 15 órától játssza az UEFA-Intertotó-kupa 3. fordu­lójának visszavágóját a német Hansa Rostock ellen.- Itthon nagyon jó mérkőzé­sen játszottunk 1-1-et, ám a németek találata azt jelenti, hogy nekünk idegenben is gólt kell elérnünk. A Rostockot egyébként is esélyesebbnek tar­tom, Debrecenben is bebizonyí­totta, hogy profi együttes, amely az utolsó pillanatig har­col, ráadásul a németeket most még a közönségük is támogatni fogja. Mi az utolsó kilenc tét­mérkőzésünkön veretlenek ma­radtunk és azt hiszem, a Bun- desligában szereplő Rostock el­len kiharcolt döntetlennel tekin­télyt is kivívtunk. Ugyanolyan bátran játszunk majd, mint Debrecenben - nyilatkozta a vezetőedző az elutazás előtt. A Löki még szombaton éjjel hazaérkezik, hétfőtől készülnek (a számukra elcsúsztatott) baj­noki rajtra, az augusztus elsejei Diósgyőr elleni meccsre. Máskének sikerült, Beckemek nem München. Augusztus elsején a német Henry Maske, a pályafu­tását már befejezett egykori profi ökölvívó világbajnok ve­heti át a müncheni nemzetközi sportszerkiállítás (ISPO) szer­vezői által, a sport nagy egyéni­ségeinek felajánlott díszes ser­leget. Korábban olyan egykori sportolókat tüntettek ki a ren­dezvényen, mint az ökölvívó Max Schmeling, a labdarúgó Fritz Walter és Pelé, valamint az atléta Emil Zátopek, az al­Rossz felé jött a labda pesi síelő Franz Klammer és a profi kerékpáros Eddy Merckx. Stuttgart. Az 1 040 000 dol­lár összdíjazású, Mercedes- kupa, nemzetközi férfi tenisz­torna negyeddöntőjében: Rios (chilei, 1.) — Becker (német, képünkön) 6-2, 6-0. Moya (spanyol, 2.) - Vicente (spa­nyol) 3-6, 6-3, 6-2. Kucera (szlovák, 5.) - Ulihrach (cseh) 6-4, 6-4. Két hete még Becker nyert Rios ellen. Úgy látszik el­fáradt a német sztár, mert az előző fordulóban Mantillát fö­lényesen búcsúztatta. wsmstsmtmti Bozsik László jegyzete Képes képtelenség Ahogy nem szeretek tévében lapszemlét hallgatni és nézni, ugyanúgy fenntartásokkal fo­gadom, ha az újságokban a tévé elmaradt vagy meglévő műsorairól van szó. Mindent a maga helyén. Szóval, nem érdekel a hát­térben zajló vita a tv-közvetí- tések jogáról. Az acsarkodás a pénzek elosztásáról. Legfel­jebb annyi, hogy városom csapata vagy kedvenc gárdám mennyi pénzzel részesedik majd a közvetítési díjakból. Ja, és, hogy láthatom-e őket esetleg a képernyőn. Ha már nincs kedvem elutazni, ha már eddig is megszoktam a tv-n is a meccseket. A vissza­játszásokat, a lassításokat. Olyan dolgokat, amelyeket a pályán nem láthatunk. Mert a tv-közvetítéseknek is megvan a maga varázsa. Mint ahogy a napilap új­ságírásának is. Kedves olva­sók, hogyan újam meg la­punkban, hogy aznap közve­títi az egyik magyar profiliga találkozót? Most (péntek dél­előtt 11 óra van) dőlt el, hogy pénteken az MSAT közvetíti felvételről a Videoton - Kis­pest találkozót. Látták? Na, látják. Ma viszont két meccs is szerepel a programban, éjjel fél egyig szórakoztathatjuk magunkat a képernyő előtt. Közben elgondolkozhatnak azon, a televfzióközvetítések vannak-e értünk, vagy a né­zőkért közvetít egyáltalán bármelyik csatorna bármit. Ne gondolkozzunk! A régi mondásnak megfelelően: kis közvetítés, kicsit későn elhí­resztelve, kicsit felvételről, kicsit rossz a foci, de a miénk. És láthatjuk is. Megnézzük. Két meccs a képernyőn Szombaton két professzioná­lis bajnoki labdarúgó-mérkő­zést közvetít felvételről az MSAT televízió. Az Újpest és a Siófok ösz- szecsapását szombaton 21.15 órától láthatják képernyőn a szurkolók. Ezen a meccsen több, egykori pécsi pályára léphet: Pest R., Pest K., Győri, Fehér Cs. és Bérczy, közvetlenül ezután pedig a Ferencváros - Haladás mérkőzés szerepel a programban. Az FTC ka­pusa várha­tóan a volt pécsi Udva- rácz (képün­kön) lesz. Mindkét találkozó 19 órakor lesz. Professzionális Nemzeti Bajnokság, első forduló Meglepő vendéggyőzelem Videoton FCF - Kispest-Honvéd 0-1 (0-0) Tegnap Székesfehérváron ját­szották a profiliga első össze­csapását, amelyen a gólnél­küli első félidőben a vendég­kapusnak akadt több mente­ni valója. A szünet után a fővárosi csapat Borgulya tizenegyes­ből lőtt góljával szerezte meg a győzelmet (0-1). Az eset előtt, a játékvezető megítélése szerint, a büntető- területen belül szabálytalan­kodtak Gabalával szemben, aki átesett Makrickij lábán. Székesfehérvár, 8000 néző, V: Tóth V. Ma hét mérkőzést rendez­nek. A Debrecen - BVSC meccset a hajdúságiak Inter­totó-találkozója miatt augusz­tus ötödikére halasztották. Várhidi Péter, az Újpest FC vezetőedzője elmondta, hogy Jenei, Kozma, Eszenyi és Babati továbbra sem írta alá szerződését, és így nem léphet ma pályára. Kozma, Eszenyi és Jenei ügyében a jövő héten várható előrelépés. A játékosok egybehang­zóan azt nyilatkozták, hogy közeledtek az álláspontok köztük és a klub között, dön­tés a jövő héten. NBI. A labdarúgó NB I. első fordu­lójában: Salgótarján - Ti- szakécske 1-0 (1-0). (5) Kos Bika « Ikrek > Rák Herczeg Kata asztrol opts vonala íi 06-90-330 541 S? 06-90-330 542 m 06-90-330 543 » 06-90-330 544 Oroszlán fe 06-90-330 545 Szűz J, 06-90-330 546 Mérleg S3 06-90-330 547 Skorpió 06-90-330 548 Nyilas fif 06-90-330 549 Bak fe 06-90-330 550 Vízöntő Ä 06-90-330 551 Halak 4* 06-90-330 552 Címünk: AS-B Kft. Audíotex 1539 Bp. Pf, 591. Hívás dija: 88 Ft +Äla;perc I a sztárokról és mit mondanak a sztárok önmagukról? Exkluzív interjúk! Minden héten új hírek kedvenceikről! Tarot kártyával Herczeg Kata segítségével. G) 06-90-330 553 0) 06-90-330 555 Címűnk: Axel Springer-Budapest Kiadói Kft Audiotex 1539 Bp. Pf. 591. Hívás díja: 88 Ft +Afa/perc Tisztelt Előfizető! Megrendelő Örömünkre szolgál, hogy Ön már az Új Dunántúli Napló előfizetésére 1998 .......................................-tói él vezi az Új Dunántúli Napló előfizetéssel járó előnyöket. Beszervező neve:......................................................................................... Mo st azt szeretnénk, ha ezt Előfizető címe:............................................................................................. megosztaná barátaival, ismerőseivel, Beszervezett neve:...................................................................................... ak ik még nem előfizetők, ezért kérjük, győzze meg Őket a megyei lap Előfizető címe:............................................................................................. előnyeiről. Előfizetési időszak: 1 hónapra 2 hónapra 3 hónapra A jelenlegi előfizetők közül hárman, Előfizetési díj: 795 Ft 1.590 Ft 2.385 Ft- akik a legtöbb új rendelést Megtakarítás a napi szervezik - 5000 Ft-os vásárlási vásárlás útján történő utalványt vehetnek át a kiadótól a rendelésindítás hónapjának 5. napjáig. beszerzéshez képest 390 Ft 780 Ft 1.170 Ft Érdeklődni a 06-80/200-089 számú Kérjük, a megrendelőt kitöltve, zárt borítékban küldjék vissza címünkre: Új Dunántúli Napló Kiadója 7623 Pécs, Rákóczi út 34. ingyenes telefonon lehet hétfőtől péntekig, 8-13 óra között. A borítékra nem kell bélyeget ragasztani, a postai díjat a kiadó fizeti.

Next

/
Thumbnails
Contents