Új Dunántúli Napló, 1998. július (9. évfolyam, 178-208. szám)

1998-07-21 / 198. szám

1998. július 21., kedd Baranyai Tükör Dhnántúli Napló 5 Röviden Anna-napi vigasságok Szentlőrincen. Idén már ötödik al­kalommal rendezik meg a városban az Anna-napi rendezvény- sorozatot. A kétnapos esemény alatt környékbeli labdarúgócsa­patok mérkőznek az Anna vándorkupáért, a sportban megfáradt közönség kézművesvásáron, gyermekjátszóházban, sörsátorban pihenhet meg. Szombaton este utcabál vátja a szentlőrincieket, amelyen a Podravka zenekar húzza a talpalávalót. (gz) István-napok előtt Pécsváradon. Javában folynak már az augusztus eleji pécsváradi Szent István-napok előkészületei. Többek között német nemzetiségi est, kiállítások, énekegyütte­sek és reneszánsz vacsoraest színesíti a programot. A városi képviselők ekkor tartanak ünnepi ülést, s átadják a kitüntetése­ket, melyeket azoknak ítéltek oda, akik a legtöbbet tettek a tele­pülésért. (ns) Hamis pénz Villányban. Vezérigazgatói dicséretben része­sült tegnap a MÁV Rt. egyik villányi munkatársa. Két héttel ezelőtt hamis ötezressel próbált fizetni egy ügyfél, ezt hiúsította meg Újvári Józsefné pénztáros, jelentve az esetet a siklósi rend­őrségen. A hamis bankjegyet lefoglalták. (tg) Környezetvédelmi tábor Pnspökszentlászlón. A Bazsa­rózsa kulcsosházban rendez július 27-étől július 31-éig tábort a Szent Mór Katolikus Iskolai Központ és a Pécsi Zöld Kör. A prog­ramban ismeretteijesztő túrák és előadások szerepelnek. A táborba általános iskolai felsőtagozatos diákok jelentkezését váiják. (aa) Kapufát „rúgtak” a bűnözők KOMLÓ Négy, húsz év körüli helyi fiatalemberből álló társaság bukott le a napokban, az amúgy jól jövedelmező „fe­kete” színesfém-kereskede­lem illegális űzése okán. A fiatalok szorgos gyűjtők voltak. Még június végén Körtvélyesből 18, öntött alu­míniumból készült csikk- és szeméttartó edényt loptak el. A vízmű telephelyeiről 4 kon­téner, ugyancsak alumínium­ból gyártott fedele tűnt el. Réger János százados, a nyomozó alosztály vezetője (képünkön) elmondta, hogy a fiatalok „veszélyeztették” a KBSK NB I.-es indulá­sát is, hiszen július 4-én ők „emelték” el a focipá­lyáról a ka­put, amely - mondani se kell - szintén alumíniumból készült. Gyűj­teményüket - mely összér­tékben közelít a 400 ezer fo­rinthoz - Pécsett, egy privát értékesítőnek adták el. A szí­nesfémek adásvételével fog­lalkozó naiv vállalkozó nem tudta, hogy az áru bűncse­lekményekből származik. A kereskedő „hozzáértésé­nek”, és az ifjak tetteinek bi­zonyítása most folyik. D. G. A fűtés igen, a fizetése nem? SZIGETVÁR A 905 lakást és 35 közületi fogyasztót fűtéssel és hasz­nálati meleg vízzel ellátó szolgáltató cégnek jelenleg már 265 ügyfele majd’ 14,5 millió forinttal tartozik. Az 1996. októbere óta szol­gáltató cégnek eddig 1556 számlája kiegyenlítetlen. A közületi fogyasztók mindösz- sze félmillióval tartoznak, el­lenük az eredménytelen jog­erős bírósági fizetési megha­gyás után azonnal kezdemé­nyezhetik a csődeljárást.. Viszont van lakó, aki jelen­leg is több mint 283 ezer fo­rinttal tartozik. Egy, az ennél is több adósságot felhalmozó tulajdonos árvereztette a laká­sát, ám a távfűtőnek abból az őket megelőző banki jelzálog­jog miatt egyetlen fillér sem maradt. Eddig 5 árverésből mindössze az egyiknél jutot­tak a tényleges követelésük­nél jóval kisebb összeghez. Technikailag a nem fizető­ket ki tudnák iktatni a szolgál­tatásból, ha abba az adós alatt és fölött lakók beleegyezné­nek. Erre hiába is várnak. Az új távhőtörvény lehetőséget ad egész lépcsőházak hőkor­látozására, így a hátralékosok miatt az is a rövidebbet húz­hatja, aki egyébként rendsze­resen fizet. B. M. L. Kevesebb a nyugati vendég A vendéglősök és szállodások szerint a tavalyinál kevesebb tu­rista fordult meg eddig Harkányban, sőt egyes elmondások szerint a látogatók létszáma évről évre csökken. A harkányi víz kánikulában is enyhet nyújt fotó: Tóth l. HARKÁNY Az idei szezon gyengébb a ta­valyinál, mondta el érdeklődé­sünkre Róth Ernő, az Agro Ho­tel igazgatója, aki hozzátette, főként a nyugati turisták köré­ben tapasztalható visszaesés. Elmondása szerint azok az uta­zásszervezők, akik eddig széri­acsoportokat hoztak a fürdő­helyre, sokszor nem tudják ösz- szeszedni a megfelelő létszá­mot, így gyakran turnusokat kell visszamondaniuk. Véle­ménye szerint mindez az uta­zási szokásokkal is magyaráz­ható, mert például a németek ál­tal kedvelt időpontok májusra, illetve szeptemberre és októ­berre esnek. A belföldi turisták elsősor­ban az olcsóbb lehetőségeket keresik, ezért körükben első­sorban az akciós üdülések a kedveltek. Schumann József vendéglő­tulajdonos szerint sokkal keve­sebb a vendég, s akik még Har­kányba látogatnak, azok sokall­ják a fürdő árait, illetve nincse­nek túlzottan jó véleménnyel a település közbiztonságát ille­tően. A turisták elmaradásának okát abban is látja, hogy az évek során kihalt az a főként svábokból álló réteg, melynek hosszú időn át kedvelt üdü­lőhelye volt a fürdőváros. Kerécz Tamás, a Gyógyfürdő Rt. gazdasági igazgatója (ké­pünkön) érdeklődésünkre ab­béli véleményének adott han­got, hogy nincs visszaesés a vendégeket illetően. Meglátása szerint átalakulás történt, míg régebben a nyugatnémetek, ad­dig manapság a gyengébb fize­tőképességű keletnémetek láto­gatják Harkányt, s a horvát tu­risták számának némi csökke­nésében a Dráva-híd lezárása játszott szerepet. Ami az „egy­napos” kirándulóturistákat il­leti, őket az időjárás nem fo­gadta eddig kegyeibe. A strand amúgy a maga módján teljes ér­tékű kikapcsolódást próbál nyújtani a vendégeknek, pó­tolva a település infrastrukturá­lis hiányosságait - nincs sem koncertterem, sem mozi -, s számos rendezvényt szervez az üdülőknek, melyeket a jegyárak 1,4 százalékos haszontartalmá­ból fedeznek. Mint a gazdasági igazgató elmondta, az a vállal­kozói réteg, amelyik eteti és itatja a vendégeket, csak szóban áll melléjük, gyakorlatilag e téren nem támogatják a fürdőt. Arra a kérdésre, hogy el­mondások szerint a vendégek elmaradásában közrejátszik az önkormányzat és a fürdő között lévő viszály, Kerécz Tamás úgy válaszolt, hogy nem tud semmi­féle viszályról. Halmai Miklósné, a Baranya Szálló vezetője 12 éves tapasz­talata szerint azok a német ven­dégek, akik 10-15 éven át jöt­tek rendszeresen a víz miatt, azért maradnak el, mert egyre rosszabb véleménnyel vannak a településről, többek között a közbiztonságot illetően. Hiába épült az utóbbi években számos nívós étterem, s fejlesztettek komoly mértékben a magán „szobáztatók”, ha soknak tart­ják a fürdő belépőjegy árait, kü­lönösen a termál részen. A vendégek elmaradásában egyes vélemények szerint sze­repet játszik a menekültügy, melyből a településnek ki kel­lett volna vonnia magát. Kótány J. Szálláshelyárak - márkában A településen a legolcsóbb szálláslehetőség a fizető vendéglá­tásban (magánházaknál) található, ahol 10-12 márkát kémek naponta fejenként, azonban ez az összeg a minőségtől függően elérheti a napi 20 márkát is. A panziók árai - kétágyas szoba reggelivel és üdülőhelyi díjjal - napi 60 márkától indulnak, míg a szállodai árak 80 márkánál kezdődnek. Lepermetezett lakótelep A közelmúltban a rózsadombi lakók ismét megkapták az égi „áldást”: repülőgépről permetezték le a környékbeli naprafor­gótáblát, s a vegyszerből jutott a lakókra is. Tavaly szintén tör­tént ilyen eset, bár szerencsére a permetlé nem ártalmas. PÉCS A lakók felháborodottan tele­fonáltak be szerkesztősé­günkbe: a Rózsadombon meg­jelent egy permetező repülőgép - minden előzetes értesítés nél­kül -, és megszórta a környé­ket. A gép fordulásaikor a lakó­telepet is elérte a permetszer, ráadásul a zajtól a környéken bekapcsolt minden autóriasztó. A legkellemetlenebb az egész­ben, hogy a lakók azt sem tud­ták, mi ez a permetlé, ki szórja, s veszélyes lehet-e egyáltalán.- A közeli napraforgótáblán végeztünk permetezést - mondta Szőke Miklós, a vegy­szerezést végző Pécs-Remény- pusztai Rt. illetékese (képün­kön). - A permetlé azonban egyáltalán nem veszélyes az A légi vegyszerezésről Permetezéshez engedélyre van szükség, mely tartalmazza a vegyszer megnevezését és a gép típusát. A növényvédő szerek engedélyeztetését az FM és az egészségügyi hivatalok végzik. # Lakott területnél permetezéskor a törvény szerint a bizton­sági sáv 1000, ha a szél a terület felé fúj 2000, ha afelől 500 mé­ter. Ez növelhető, a legfontosabb az, hogy a vegyszer ne sod­ródjon el. # Ä gyakorlatilag nem mérgező besorolású anyag is okozhat bőrkiütést, hasmenést. emberre, sőt még a mé- hekre sem ká­ros. Arra a kér­désre, misze­rint nem ártott volna a lakó­kat értesíteni a munkála­tokról, azt a választ kaptuk, hogy ezt a cég valóban nem tette meg, mivel ez nem köte­lességük. (Bár még a kisebb kertekben is előfordul, hogy a szomszéd átszól, ha a jövő héten permetezni fog.) Azt ugyanakkor megtudtuk, hogy - az időjárástól függően - au­gusztus 20-25. körül még szá­míthatnak a környékbeliek egy kisebb permetezésre. A rózsadombiakban termé­szetesen felmerült a kérdés, nem volna-e célszerűbb ilyen közel a lakótelephez esetleg olyan növényt telepíteni, ami nem igényel minden évben légi vegyszerezést. Erre azonban törvénnyel senki sem kötelez­hető. Ny. Sz. Leadják a lakást MOHÁCS A várostól kapott telken szociálpolitikai támoga­tásból és önkormányzati pénzből épült négy ház után ismét négy család költözik a saját otthonába. Amikor egy éve a testület elfogadta a nagycsaládosok lakásépítési programját, többen kétségbe vonták, hogy új házat lehet építeni 2,7 millióból. Az első négy lakás tulajdonosa aztán pa­naszkodott is a munka mi­nőségére - de végül elren­deződtek valahogy a kifogá­sok. További tizenhat, jelen­leg önkormányzati lakásban élő három és négy gyerme­ket nevelő család számára tervez még idén házat épít­tetni a cigány kisebbségi önkormányzat. Ebből négy átadása a napokban várható, s akkor az is kiderül, precí­zebb munkát végeztek-e a mostani kivitelezők. B. M. Nemere István (11.) Szomszédom a halál- Látni szeretnélek - így én.- Párizsból nehéz idetalálni ­így ő.-Annál azért közelebb va­gyok - mondtam. Akkor megint elakadt a lélegzete. Magam előtt láttam szépen ívelt szemöldökét. Senki sem tudott olyan szépen nézni, mint Lirra. Ha még most is úgy néz ki, mint akkor.- Vagyis ...? - talán azt hitte, a szomszédos országból hívom.- Úgy ötszáz méterre lehetek, ha még a régi lakásodban vagy. Nagy volt a csönd, aztán ...-Ott vagyok - mondta na­gyon halkan.- Alkonyat után azonnal - mondtam és letettem a kagylót.-Roland látta, hogy vége a beszélgetésnek, bejött, kérdőn nézett.- Ma este többet fogok tudni. De azért nem vesztegetjük az időt addig sem. Szólok Elisának, tudják meg, melyik az a híres új éjszakai mulató, és menjenek el oda ma este. Három-négy fiúval együtt. Körülnéznek, mindent megtudnak az épületről. A töb­biek kirajzanak az éjszakába, lá­nyokkal ismerkednek...- Megbolondult, Dániel? Erre költenénk az állam pénzét?- Az akcióra költjük, Roland. A fiúk nem csak hetyegni men­nek, hanem olyan szupererőket keresnek, akiket bedobhatunk csalétekként, ha más úton-mó- don nem tudunk a „rohadékok­hoz” férkőzni - hogy önt idéz­zem. Csak rövid ideig gondolko­zott, és sóhajtott: rendben van. Elővette a pénztárcáját... Amikor a többiek még csak készülődtek, én már úton voltam. Gyalog indultam el. Lelki sze­meimmel még láttam, hogy Eric bőven önti magára a kölnit, Dino pedig nem sajnálja magától a kü­lönféle spray-ket, permeteket. Will átmegy fodrászba, és min­denkinek megcsinálja a haját, Roger Elisát sürgeti és táncmoz­dulatokat gyakorol. Paul és Tor­ben a város térképét nézegetik, és megszámolják a tőlem kapott pénzt - vajon mire lesz elég? Ismertem az utcát, a házat. Itt semmi sem változott. Néhány kóbor kutya járt arra, pedig ez a belváros, innen elzavarják őket. A folyópart nem volt messze, éreztem a víz szagát. Családi há­zak álltak kis kertekben. Az utca aszfaltozott, látszott, jobbmódú környék. A francia líceum igaz­gatónője is itt él... Vajon még mindig egyedül? Az ajtó megnyílott, mire oda­értem. Tehát figyelt az ablakon át. Beléptem a homályba, és ... elkapott az az illat. Lirra mindig valamilyen hegyi növényből ké­szített illatszert használt, amelyre egyetlen szót ismerek: parázsló. Puha karok fonódtak rám. Áll­tunk a sötétben, az ajtót lábbal csuktam be, kattant a zár. Ösztö­neim nem jeleztek veszélyt. Lirra ajkának íze sem változott az el­múlt években. De ez csak egy pillanatnyi hangulat volt, az ő részéről is. Mert az ajka aztán elszakadt az enyémtől, két kis ököl püfölte a vállamat.-Te disznó! Te gazember! Úgy itt hagytál akkor ...! És mi­ért nem jelentkeztél?- Hiszen tudod drágám ... Ott voltam, amikor megölték az elnököt... Két méterre a határ­tól, és a többiek is odavesztek. Jobb lenne, ha akkor hagyom magamat kinyírni?-És utána? Egyszer voltam Párizsban is, de senki sem hallott rólad.- Évekig nem mehettem Franciaországba. Csak mostaná­ban változott a helyzet.- Nem miattam jöttél vissza, azt ne is mondd, Dániel Monti! Tudom én jól, valami feladat ho­zott vissza Mzingába. Te már csak ilyen vagy! Újabb jelképes verésre ké­szült. Megértettem csalódottsá­gát. Szép pár voltunk mi annak idején, bár a körülmények miatt akkor is titokban tartottuk sze­relmünket. Talán az elnök sem örült volna, hogy biztonsági fő­nöke figyelmét elvonja egyik polgára. Ismerte Lirrát, kedves is volt hozzá, de azt hiszem, soha nem tudta meg, mi volt közöt­tünk. Nekem különben is kevés szabadidőm volt, éjjel-nappal az elnök mellett kellett lennem, hisz hallottuk, hogy mozgolódnak a Mbuni-félék. Lám, igazunk lett - de ez most már nem volt fontos. Csak az, hogy itt álltam, és fog­tam Lirra két öklét. Aztán bementünk a lakásba, fény gyúlott. Modem európai be­rendezés, légkondicionálás kel­lemes, bizsergető hűvössége. És Lirra. Félvér volt, de inkább fekete. Jellegzetes negroid vonások az arcán, miközben szép a teste, még ma is. Pedig hát harminc­hét-harmincnyolc lehet, jutott eszembe.- Van féljed?- Volt, de elváltam tőle. Egyik tanártársam volt, és csak az es­küvő után derült ki, hogy iszik.-Ennyit tárgyaltunk a múlt­ról. Néztük egymást, aztán bein­dult a mágnes, amely mindig is volt közöttünk. Most sem tud­tunk ellenállni a másiknak ... (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents