Új Dunántúli Napló, 1998. július (9. évfolyam, 178-208. szám)

1998-07-20 / 197. szám

4 Dünántúli Napló Baranyai Tükör 1998. július 20., hétfő Hírcsatorna Baranya néhány telepü­lésén sebességkorláto­zás van érvényben. Duna- szekcsőn szennyvízvezeték­építés, Szellőn, Nagyhar- sányban és Nagytótfaluban burkolatjavítás miatt kell körültekintően közlekedni. Javítják a varasdi völgyhi- dat is, ahol jelzőőrök vi­gyázzák a forgalmat. (cs) A Boros-Dráván négy bottal horgászott az előírt kettő helyett a hét végén egy horgász. A határőrök felje­lentették a Megyei Halászati Felügyelőségen. Egy másik személy ügyében is intéz­kedtek, aki engedély nélkül pecázott. (cs) Az egyik italboltot le­zárták B arany ahidvégen, mert a létesítményben zár­jegy nélküli égetett szeszt árusítottak. Az ellenőrző vámosok úgy döntöttek, hogy a tulajdonos egy hó­napig nem nyithat ki. (cs) A bakócai erdőbirtoko­sok nem adták fel. A köz­ség határában, így például a Kövecses-parton, a Seffer- tanyánál és a Homokbánya­dűlőnél az elmúlt két évben 1 500 köbméter fát fűrészel­tek ki ismeretlenek. A gaz­dák közül tízen feljelentést tettek a rendőrségen, kár­felmérést végeztettek, bíró­sághoz fordultak - minded­dig azonban hiába. (cs) Vízállások, vízhőfokok a Dunán és a Dráván. Mohács 420 cm, áradó, 20,4 fok, őr­tilos 16 cm, apadó, 18,0 fok, Barcs 156 cm, apadó, 19,1 fok, Drávaszabolcs 297 cm, apadó, 17,9 fok. Július 17-én délután a szi­getvári Szent István lakóte­lepen egy autóból eltűnt az Alex névre hallgató kismé­retű fehér törpe uszkár. A becsületes megtalálónak húszezer forintot fizetek. (Tel.: 06/30-794-914) (X) Romlott tejet még az állatoknak se adjunk! fptó: müller a. A tej után a gyártó és az üzlet kapcsolata is megromlik Sajátos élelmiszerbolti akció Az egyik uránvárosi kis élelmiszerüzletben hetek óta lejárt szavatosságú tejet árulnak. A szabálysértés akkor is szabály- sértés, ha csupán negyven forintot kérnek a romlott áruért. Az üzletnek nem ez az első ilyen akciója, egyszer már meggyűlt a baja a Baranyatejjel. PÉCS A boltban kis táblácska hirdeti az olcsó tejet. Meglehet, sokan úgy is megveszik, hogy tudják: lejárt a szavatossága. A hűtést igénylő élelmiszereket azonban semmilyen körülmények között nem lehet az eltarthatóság idő­pontja után árusítani, még ak­kor sem, ha spéciéi a romlott tejtől legföljebb enyhe hasme­nést kaphatunk. Veszélyesebb játék, ha hidegkonyhai termé­keket vagy süteményeket árul­nak lejárt szavatossággal, ezek­ben ugyanis a szalmonella kór­okozója tanyázhat. Az uránvárosi üzlet nem elő­ször követi el a szabálysértést, korábban már figyelmeztet­ték őket a fo­gyasztóvé­delmiek és a gyártó Bara- nyatej Rt. is. Hadobás Béla kereskedelmi igazgató az ügy kapcsán súlyos szankciókat helyezett kilátásba - a boltban a jövőben aligha lesznek kapha­tók a cég termékei. A kereske­delmi igazgató meg van győ­ződve róla, hogy az üzlet „kü­lön utakon” szerzi be a tejet. A bolt ezzel a „lejárt” akcióval leginkább a céget járatja le. Farkasné Bálint Rózsa (ké­pünkön) a megyei fogyasztó­védelmi felügyelőség illetékese elmondta, lakossági bejelentés esetén azonnal intézkednek, ami azonnali harmincezer fo­rintos bírságot jelent. Ameny- nyiben „szokásukkal” nem hagynak föl, naponta százezer forintos bírságra számíthatnak, sőt akár arra is, hogy nemcsak tejet, de egyáltalán semmit sem árulhatnak. Egy üzlet bezára­tása ugyanakkor már jegyzői hatáskörbe tartozik. Az Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző Állomás részéről Csák Alán annyit tett hozzá mindehhez, gyakoribb az az eset, hogy már lejárt szava­tosságú terméket teljes áron, friss élelmiszerként próbálnak meg eladni. A hűtést nem igénylő termékeket (például a kenyeret) ugyanakkor minden további nélkül el lehet adni csökkentett áron, bár Csák Alán szerint ez sem túlságosan „ele­gáns” üzlet. L. D. A garancia garanciája A garanciális javítások határidejének második meghosszabbí­tásáig sem sikerült kijavítani az egyetem alig egy éve épült több százmilliós sportcsarnokának és uszodájának hibáit. PÉCS - JPTE Több, mint 450 millió forintos beruházás eredményeképpen készült el a tavalyi tavasz vé­gére a JPTE tornacsarnoka és egyetemi uszodája. A létesít­mények nagy népszerűségnek örvendenek, mivel az egyetem diákjai azokat díjmentesen használhatják, de látogatják az uszodát általános iskolák cso­portjai, és a város lakói is. Va­jon megtehetik-e ezt szeptem­bertől újra, zavartalanul? Május 15-én járt le ugyanis az alvállalkozó egyéves garan­ciája, ám már előzőleg hibák sora merült fel, tehát az érintett cégnek hozzá kellett látnia a ja­vításokhoz. Mivel azonban má­jus 15-ére nem tudott elké­szülni, a határidő két hónappal való kitolását kérte. Július 10- én jelezte az egyetemnek: az újabb határidőre sem tudja be­fejezni a javítást, s ismét a ha­táridő meghosszabbítását kéri. A JPTE főmérnöke, Mihalo- vics Gábor (képünkön), aki a gondok közül a medence körüli járóburkolat hibáját és a torna­csarnok beázását emelte ki, el­mondta: az általuk megírt újabb szerződés szerint augusztus 31- éig kell a vállalkozónak megja­vítania a hibákat. Az érintett cég egyébként vállalta bankga­ranciájának meghosszabbítását: ezt az össze­get a szerző­dés nem telje­sítése esetén szeptember 30-éig lehív­hatja majd a JPTE. A felújítá­sok elkészül­téig a főmérnök nem kívánta minősíteni az alvállalkozók munkáját, azt viszont leszö­gezte: a felmerült hibáknak egy év alatt nem szabadott volna előjönniük. Ha szeptemberre sem készülnek el a javítások­kal, az egyetem kénytelen lesz lehívni a bankgaranciát, s abból pótolni a hiányosságokat. Vi­szont ha őszre csúsznának a munkálatok, az a tanévkezdés­sel már a diákok sportolását is lehetetlenné tenné. Müller P. Fúvószene megrázó erővel PÉCS-SAAS-FEE Pécsi muzsikusok már számtalan esetben öregbí­tették a város jó hírnevét külföldön. Az elmúlt héten is mód nyílt erre, hiszen a Pécsi Vasutas Koncert Fú­vószenekar részt vett Svájc­ban az első Alpesi Zenei Fesztiválon, melynek igaz­gatója ugyancsak pécsi, Bo­gyó Imre. Nagyon kedvező visszhangot váltott ki a világ szakemberei körében a svájci kultuszmi­niszter fővédnökségével idén első ízben megrendezett, s tel­jesen új alapokon nyugvó fesztivál, mondta a hét végén hazaérkezett Bogyó Imre (ké­pünkön). Az újdonságot rész­ben az adja, hogy nem konku­rálni, hanem együttműködni kívánnak a világban oly gya­kori fesztiválokkal, másrészt pedig az, hogy Saas-Fee-ben arra törekedtek, hogy a fúvós­zene legkülönbözőbb műfa­jait a lehető legmagasabb színvonalon bemutató együtteseket vonultassa­nak fel. Mindez ala­posan meg­lepte a kö­zönséget és a szakmát is, s a sikert az is jelzi, hogy a jövő­ben évenként megrendezendő eseményre már most is sok a jelentkező. Idén két magyar együttes, a pécsieken kívül a kiskunfél- egyháziak vettek részt, to­vábbá német, japán és holland zenekarok. Hollandiát például a Holland Királyi Légierő Zenekara képviselte, amely a legmagasabb nívón játszó profi együttes. Az Európában nagy tekintélyt szerző pécsi csapat most is kortárs zenét játszott, amely Bogyó Imre elmondása szerint megrázó erejű hatást gyakorolt a kö­zönségre és a szakmára egy­aránt. Cs. L. Piacból vásár a centrumban SÁSD-HEGYHÁT A belvárosiak kezdik meg­szokni, hogy a pénteki piaci napon egyre több vásározó is kínálja portékáját. Az önkor­mányzat a zsúfoltság megelő­zésére a Kolozsvár utcában területet alakít ki a standok­nak, hogy az ott lakók jármű­veikkel könnyen tudjanak mozogni. Ha a Dédász és az áfész megengedné, a vasbolt melletti üres telken is helyet kaphatnának a sátrat állító ke­reskedők. Július 17-i szemlénkén azt tapasztaltuk, hogy a porták bejárata elé már senki sem pakol ki. Mint megtudtuk, legfeljebb csak néhány lakás- tulajdonos és féltékeny helyi butikos morgolódik a zaj és a felgyülemlő szemét miatt. Mellesleg a közmunkások dél körül megkezdték az utcai ta­karítást. Ami még gond, s el­sősorban a rendőr-járőrökre vár a felszámolás, hogy a téren átvezető országos főút mentén parkoló autók miatt leszűkül a haladási sáv, ne­hézkes az előzés, időseknek balesetveszélyes az átkelés. Ráadásul két buszöböl is ta­lálható a kritikus szakaszon. Segítene, ha ideiglenesen fi­gyelmeztető táblákat helyez­nének ki. A megkérdezett polgárok mindegyike örül, hogy gaz­dag a választék, és kínálhatja portékáját. A hegyháti ren­dezvényre sok kínai és len­gyel árus is érkezik. Csuti J. Útfelújítás az adókból SZENTLŐRINC Az önkormányzat és a Zártkerti Egyesület közötti megállapodás értelmében a 320 pince tulajdonosának adójából nemsokára meg­kezdik a szőlőhegyi főút asz­faltozását. A megállapodás szerint az egyesület gazdálkodhat a tag­jai által befizetett adókkal. A rövidesen összeülő vezetőség, majd a közgyűlés is várhatóan arroi aont, nogy a legnosz- szabb, 3,5 kilométeres bitu­mennel átitatott kövesút asz­faltozásával indítják a több éves útfelújítási programot. A hegyi főutca is csak olyan hosszúságban kap asz­faltszőnyeget, amennyire a befizetett adóikból telik. Pénz hiányában az út teljes, vala­mint a hegyen átvezető 1,5 ki­lométeres és a 800 méteres kövesút aszfaltozására nem mostanában kerül sor Simon Tihamér egyesületi elnök sze­rint. B. M. L. Nincs út, nincs felelős, nincs megrendelő Perre készül egy pécsi férfi a Közüzemi Rt. ellen. Meglehet, rossz ajtón kopogtat, mivel a csatornázás utáni úthelyreállítás nem ennek a cégnek lett volna a feladata. Az azonban nehezen hihető, hogy ne akadna egyetlen felelőse egy olyan egyszerű esetnek, amikor a beruházás lassan egy éve húzódik. PÉCS A Nagypostavölgyben lévő két utcát 1997 januárjában túrták föl. Mindez a lakók által létre­hozott víziközmű egyesület akarata volt, azzal a céllal, hogy végre itt is legyen csa­torna. Lett is. Az utat azonban eredeti állapotába azóta sem ál­lította vissza senki. A kivitele­zőt hiába nógatta elébb a meg­rendelő egyesület, majd a Köz­üzemi Rt., az első, tavaly októ­beri határidő csak csúszott. A jelenlegi helyzet szerint a kivitelező Nemes és Társa Kft. már nem is fogja elvé­gezni a mun­kát, hiszen a napokban szerződést készülnek alá­írni a közüzemiekkel. A terve­zet szerint nem az eredetileg javasolt bitumennel, hanem va­lódi aszfalttal borítja be az utat a cég - még idén nyáron. A történet akár hétköznapi­nak is tűnhet, ugyanakkor olyan kérdéseket vet föl, amikre aligha hétköznapi a válasz. Az egyesület - mint azt an­nak elnökétől, Bátai Jánostól megtudtuk - éppen a napokban várja a cégbírósági igazolást megszűnéséről. Bármilyen fur­csa, de a társaság azelőtt szűnik meg, mielőtt a beruházás befe­jeződött volna. Mindeközben egy Kaptató utcai lakó úgy döntött, bepereli a Közüzemi Rt.-t, mivel őket tartja felelősnek az út el nem készülte miatt. Igen ám, de a cégnek semmilyen hatásköre nincs az éppen megszűnő egye­sület helyett megrendelői sze­repben fellépni, így aligha te­hető felelőssé a nemtörténte­kért. Amint azt a Közüzemi Rt. illetékese, Kelemen György (képünkön) elmondta, egyetlen eszközük az lehetett volna, hogy az ügyet bejelentik a me­gyei közlekedésfelügyeletnél. A kivitelező cég ügyveze­tője, Nemes Attila nem lát külö­nösebb problémát. Bár tavaly október óta a határidő kétszer is változott, az út idén nyáron va­lóban el fog készülni. Igaz, az­zal a pénzzel, amit az egyesület átutalt, már nem ők, hanem a Közüzemi Rt. fog gazdálkodni, hiszen ők vállalták a beruházás befejezését. A Nemes és Társa Kft. a költségek hatvan száza­lékát, a közüzemiek az aszfalt­úihoz hiányzó negyven száza­lékát állja az építkezésnek. A készülő beruházásnak je­len állás szerint nincs megren­delője. A feladat adott, a pénz is rendelkezésre áll, nyáron talán még út is lesz. Lendvai Dávid Tengely törő aknatető fotó: müller a. I í

Next

/
Thumbnails
Contents