Új Dunántúli Napló, 1998. július (9. évfolyam, 178-208. szám)
1998-07-13 / 190. szám
1998. július 13., hétfő Hazai Tükör Dunántúli Napló 3 A magyar kormányfő kollégáival meccset nézett A polgári jövő közérthető cél Orbán Viktor csütörtök óta családjával Párizsban tartózkodik, ahol tegnap este megtekintette a labdarúgó-világbajnokság döntőjét Jacques Chirac, Lionel Jospin és több más európai állam- és kormányfő társaságában. Bár Orbán Viktor vasárnap este együtt vacsorázott vendéglátóival, valamint a francia-brazil döntő alkalmából meghívott többi európai államférfival, komolyabb politikai tárgyalásokat csak néhány nap múlva, második franciaországi, hivatalos látogatásán folytat majd. A Magyar Rádió szombati, 16 Óra című műsorának adott interjújában Orbán Viktor kijelentette: szerinte a polgári Magyarország jelszava azért lehetett sikeres, mert egy mindenki által érthető és a többség számára kívánatos célt fogalmaztak meg. A „polgár” szó ugyanis osztálytartalom nélküli, s nem fejez ki ideológiai megkötöttséget sem. Olyan emberre utal, aki megadja a tiszteletet másoknak, s azt megköveteli a maga számára is. Orbán elmondta: a kormány lépései azt a célt szolgálják, hogy több pénz jusson az egészségügyre és a nyugdíj- rendszerre. A cél az, hogy 25 éven belül Magyarország utolérje az Európai Unió gazdasági fejlettségét, s az állampolgárok életszínvonala se maradjon el az Európában általános szinttől. Az interjúban a kormányfő a kisgazdapárt elnökét kiegyensúlyozott és megbízható partnernek nevezte. Az előző kormány Orbán szerint a „lebeszélés kormánya” volt s fő erénye, hogy „elegendő tanulságot” hagyott maga után. Viharos választmányi ülés Horn nem vállal funkciót Szombaton Baja Ferenc elnökletével, Horn Gyula távollétében tartotta meg ülését az MSZP országos választmánya. A feszült légkörű összejövetelt másokkal együtt idő előtt elhagyta Vitányi Iván is. |K • Mint Baja Ferenc elmondta: a választmány tudomásul vette Horn Gyula pártelnök kérését, hogy kerüljön le a napirendről a tiszteletbeli elnöki poszt létrehozása. Horn közölte: semmilyen párttisztséget nem kíván betölteni. A testület áttekintette a kongresszusi beszámoló téziseit. A vita olyan indulatokat gerjesztett, hogy több küldött - köztük Vitányi Iván, a szociáldemokrata társulás vezetője - elhagyta az üléstermet. Baja szerint Vitányi azért távozott, mert az anyagot előkészítő bizottság nevében Szűcs Erika „túl kemény hangvételben” válaszolt a kisebbségi véleményt megfogalmazók bírálataira. Vitányiék például szóvá tették, hogy a választmánynak markánsabban kellett volna kritizálnia a kormány és az elnökség elmúlt kétévi munkáját. A választmány elnöke úgy véli, hogy az MSZP-nek a konstruktív ellenzékiség helyett a felelős ellenzéki magatartás talaján kell állnia. Az ülésen elhangzott: mihamarabb szükség van a párt új alapszabályának elfogadására. Hírek Röviden Gyermekvédők egyesülete Tolnában A gyermekjóléti és a családvédelmi munkát ellátó szakemberek alakítottak a napokban egyesületet Tolna megyében. A 22 taggal megalakult egyesület feltehetően az első ilyen szakmai tömörülés az országban. Létrejöttét az a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1998. évi XXXI. törvény indokolja, amely a szociálpolitika szakmai koncepciójában lényeges változásokat hozott. Mint az alapító tagok leszögezték, elsődleges céljaik között a területen dolgozó szakemberek érdekképviselete, szakmai továbbképzése, a kutató, felmérő munka elősegítése szerepel. Hősök és áldozatok kápolnája A Csongrád megyei Csanyteleken vasárnap késő délután ünnepélyes keretek között tették le a helyi hősöknek és áldozatoknak emléket állító kápolna alapkövét. A községben végzett helytörténeti kutatások az 1848-as forradalom és szabadságharc, az I., valamint a II. világháború csaknem száz hősét, illetve áldozatát tartják számon. Az önkormányzat rájuk emlékezve kezdeményezte a kápolna felépítését. A közteherjegy az összes, bérrel arányos járulék Alkalmi munkakönyv Januártól június végéig több mint tizenháromezer alkalmi munkavállalói könyvet váltottak ki a rászorulók. Az őket ideiglenesen foglalkoztatók pedig összesen 19 millió 52 ezer forintnyi közteherbélyeget ragasztottak be a tavaly ősz óta forgalomban lévő könyvecskébe. A Munkaügyi Minisztérium illetékese szerint a nyári hónapokban kiválóan alkalmazható foglalkoztatási forma annak ellenére sem eléggé ismert, hogy előnyök sorát nyújtja. Az alkalmi munkavállalói könyvet főként a tartósan állás nélkül lévők számára találták ki, hiszen aki a Munkaügyi Központban ingyenesen kiváltja az okmányt, egy éven belül 120 napig dolgozhat teljesen legálisan, akár több munkahelyen is. A szolgálati időnek számító legális munkaviszony ingyenes egészség- ügyi ellátásra is jogosít. Ha az éves jövedelem 250 ezer forint alatt marad, a keresetet be sem kell vallani. A Munkaügyi Minisztérium kommunikációs irodavezetőjétől megtudtuk, hogy a dolgozókat ebben a formában alkalmazó egyéni vállalkozók, őstermelők, illetve magánszemélyek is többszörösen jól járnak. A postán kapható, a kifizetett bérrel arányos összegű, valamennyi járulékot megtestesítő közteherjegy beragasztásával 120 napra és egyetlen aláírással „letudják” az adminisztrációt. Bizonyos esetekben a jegy értékének 50 százalékát még vissza is igényelhetik. Ha alkalmi munkásukat baleset éri, a járandóság egy részét a tb viseli, s az sem mellékes szempont, hogy nem kell rettegniük, ha megjelenik a munkaügyi ellenőr. Az idén kiváltott 13 000 alkalmi munkakönyv többségét a jövedelempótló támogatásban részesülők, kisebb részét a munkanélküli járadékosok használták, elsősorban Borsod és Békés megyében, valamint Budapesten. A foglalkoztatásnak ez a formája Győr-Moson- Sopron megyében honosodott meg legkevésbé. Takács Mariann Már nemcsak lakásépítésre, hanem a felújításra is érdemes takarékoskodni Lelakott otthonok jobb esélyei Tavaly háromszázezer szerződést kötöttek a lakás-takarék- pénztárak. Az idén ez a szám nehezen lesz megismételhető - nyilatkozta lapunknak a Lakás-takarékpénztárak Egyesületének frissen kinevezett elnöke, dr. Gergely Károly. Az elnök beszámolt arról is: az OTP Lakás-takarékpénztár Rt. és az Otthon Magyar-Osztrák Lakás-takarékpénztár Rt. minapi csatlakozásával most már mind a négy hazai pénztár az egyesülethez tartozik. A lakás-takarékpénztárak 40 százalékos állami támogatást nyújtó szolgáltatása tavaly decemberben volt a legnépszerűbbe OTP és a Funda- menta 60-60 ezer, az Otthon csak decemberben 22 ezer szerződést kötött. Azóta romlott a helyzet: egyrészt a magánnyugdíjpénztárak szippantják el az ügyfeleket, másrészt a jelenlegi 36 ezer forintos állami támogatást hozzá kellene igazítani az inflációhoz. A jóval alacsonyabb inflációjú nyugat-európai gazdaságokban is ez a gyakorlat - mondja • lapunknak Gergely Károly, majd hozzáteszi: ugyanilyen fontosnak tartják azt is, hogy ne csak lakásépítéshez, mint ahogy azt a kormány szorgalmazza, hanem a lakás felújításához is vissza lehessen igényelni az áfát. Hiszen a 4 millió lakás több mint 90 százaléka magánkézben van és a háromnegyedük felújításra szorul. Ebből következően módosítani kell majd a lakástakarék- pénztár-törvényt is, mert a mostani gyakorlat szerint egy társasház vagy lakásszövetkezet lépcsőházanként csak egy lakás-takarékpénztári szerződést köthet. Nagy bérházak esetében lakásonként lenne szükséges a szerződés megkötése, noha ez azzal is járna, hogy az állami támogatás ilyen esetekben a felére vagy annál kisebb összegre csökken. Ezzel azonban a lakókat az ilyen jellegű megtakarításokra tudnák ösztönözni, ami - a lakások mai, nagyon lelakott állapotát tekintve - sokak érdeke lenne, (csernyánszki) Az Aranykéz utcai merényletben meghalt Boros ügyvédje is Robbantás; újabb rejtélyes nyom Az ORFK bűnügyi főigazgatója a hónap végéig meghosszabbította azt a vizsgálatot, amely az Aranykéz utcai merénylet célszemélye, Boros Tamás és a vele kapcsolatba került rendőri szervek viszonyát hivatott tisztázni. Egy vasárnapi lap közzétette: a merényletben meghalt Boros egyik ügyvédje is. Ignácz István dandártábornok elmondta, hogy a több mint egy hete indított vizsgálatnak még részeredményei sincsenek. Rengeteg iratot gyűjtöttek már össze a nyomozók, ezek feldolgozásához azonban több idő kell. A főigazgató hangoztatta: a vizsgálat során tisztázni szeretnék, hogy a Borossal kapcsolatba került rendőri szervek - a Központi Bűnüldözési Igazgatóság (KBI), a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság, illetve a BRFK - szakszerűen, valamint törvényesen jártak-e el, s mindent megtettek-e az áldozat őrzésére. Feltárják1 azt is, hogy a rendőrség kötött-e alkut bűnözői csoportokkal és elnézett-e nekik bűncselekményeket. Ignácz véleménye szerint az sem elképzelhetetlen, hogy az említett iratok feldolgozásán túl az ügyben érintett rendőröket is meghallgatják. Egy vasárnapi hírlapértesülés szerint az. Aranykéz utcai merénylet áldozatai között volt a „célszemély”, Boros Tamás egyik ügyvédje is. A 41 éves Sz. Gábor, aki korábban a nemrég jogerősen elítélt Lupis Józseftől is több ügyvédi megbízatást , kapott, Boros mellett gazdasági és jogi tanácsadóként dolgozott. Magát megnevezni nem óhajtó rendőrségi forrásból lapunk úgy értesült, hogy a nyomozók továbbra is azt feltételezik, hogy a merénylet egyetlén célpontja Boros volt, s az ügyvéd csak „véletlenül” tartózkodott a robbantás Aranykéz utcai helyszínén. Hírcsatorna A miniszter intézkedik. A búza termelésében és értékesítésében nem szabad tovább várni a stratégiai kérdések megoldásával, ezért első lépésként pontos informatikai rendszert kell kiépíteni - mondta Torgyán József földművelés- ügyi és vidékfejlesztési miniszter Törökszentmiklóson, ahol egy hétvégi agrárfórumon vett részt. Veszélyeztetett magyarok. Reményeink szerint az idei őszi szlovákiai választásokon a demokratikus erők győznek, és az ott élő magyar nemzetiség kormánytényezővé válhat - mondta Halzl József elnök a Rákóczi Szövetség szombati közgyűlésének szünetében. A szövetség ma a magyarságot látja a legveszélyeztetettebb népcsoportnak Szlovákiában. Árad a Tisza. A Tisza árhulláma miatt Tiszafüred és Ra- kamaz között a folyó bal partján vasárnap elrendelték a legenyhébb, elsőfokú árvízvédelmi . készültséget. A Tisza ezen a szakaszon tovább árad, ezért az érintett vízügyi igazgatóság folyamatos figyelőszolgálatot tart - mondta Beleznai Tibor védelemvezető. Továbbra is másodfokú az árvízvédelmi készültség a Berettyó teljes magyarországi szakaszán. A folyó szombaton tetőzött Szeghalomnál, s lassú apadásnak’ indult. Aratófesztivál Kecelen. A hagyományokat megidéző, embert próbáló munkában vetélkedtek egymással szombaton délelőtt Kecelen, az ország minden részéből, sőt a határon túlról is érkezett csapatok. Az aratófesztivál mellett volt harmonikaverseny, tűzijáték, aratóbál és kirakodóvásár is. Szerencsés légibaleset. Szombaton délután a budai hegyek felett kedvezőtlen légáramlatba került egy kétüléses vitorlázó repülpgép, és a hűvösvölgyi Nagyrét közelében a fák közé zuhant. A repülőgép sértetlen vezetőjét és csupán horzsolásokat szenvedett utasát a tűzoltók szabadították ki szorult helyzetéből. Nagyvázsonyi lovasnapok. A régi helyszínen, de felújított nézőtéren, őzekkel, szarvasokkal benépesített vadaspark szomszédságában rendezik meg a hagyományos nagyvázsonyi lovasjátékokat - közölte Kovács Gáspár, az IBUSZ elnök-vezérigazgatója. A társaság már több mint húszmillió forintot költött a Zichy-kastély parkjának rendbetételére, de terveik szerint a beruházás java még hátravan. Tisztelt Előfizető! Megrendelő az Új Dunántúli Napló előfizetésére Örömünkre szolgál, hogy Ön már 1998.....................................................-tói élvezi az Új Dunántúli Napló előfizetéssel járó előnyöket. Beszervező neve:................................................................................................. ..................'.... 1 Mo st azt szeretnénk, ha ezt Előfizető címe:............................................................................................................................. megosztaná barátaival, ismerőseivel, Beszervezett neve:..................................................................................................................... ak ik még nem előfizetők, ezért kérjük, Előfizető címe:......................................................................:...................................................... győzze meg Őket a megyei lap előnyeiről. Előfizetési időszak: 1 hónapra 2 hónapra 3 hónapra A jelenlegi előfizetők közül hárman, Előfizetési díj: 795 Ft 1.590 Ft 2.385 Ft- akik a legtöbb új rendelést Megtakarítás a napi szervezik - 5000 Ft-os vásárlási vásárlás útján történő utalványt vehetnek át a kiadótól a beszerzéshez képest 390 Ft 780 Ft 1.170 Ft rendelésindítás hónapjának 5. napjáig. Kéijük, a megrendelőt kitöltve, zárt borítékban küldjék vissza címünkre: Érdeklődni a 06-80/200-089 számú Új Dunántúli Napló Kiadója 7623 Pécs, Rákóczi út 34. ingyenes telefonon lehet hétfőtől péntekig, 8-13 óra között. A borítékra nem kell bélyeget ragasztani, a postai díjat a kiadó fizeti. Európa jövője - Kecskeméten A kecskeméti Európa Jövője Gyermektalálkozóra, a kontinens legnagyobb ilyen szabású rendezvényére 15 ország 26 településéről csaknem ezer - nyolc és tizenöt éves kor közötti - gyermek érkezett, akik a tíznapos összejövetel ideje alatt helyi családoknál vendégeskednek. A rendezvény kiemelkedik a’ város kulturális, gazdasági és sporteseményeinek sorozatából, hiszen segítségével a gyerekekből a jövő előítéletektől mentes, más népeket megismerni akaró és elfogadó polgárai válhatnak - hangsúlyozta a nemzetközi gyermekfesztivál vasárnap esti megnyitóját megelőző sajtótájékoztatón Katona László polgármester. Az immár ötödik alkalommal megrendezett találkozó ötletadója és a főszervező Európa Jövője Egyesület elnöke, Farkas Gábor az újságírók érdeklődésére elmondta: az első, 1991-ben megtartott fesztivál óta több mint ötezer külföldi gyermek vendégeskedhetett hazánkban, illetve ugyanennyi magyar gyerek utazhatott ki vi- szontlátogatásra. Az eltelt idő alatt sem a célok, sem a főbb programok nem változtak, a résztvevői kör viszont évről évre növekszik. A vendéglátó családokat illetően a további bővülésnek földrajzi korlátái vannak, hiszen a döntően Kecskeméten zajló közös rendezvényeknek elérhetőknek kell lenniük, a külföldi résztvevők gyarapodásának azonban semmilyen gátja nincs. MTI (