Új Dunántúli Napló, 1998. július (9. évfolyam, 178-208. szám)

1998-07-01 / 178. szám

14 Dhnántúli Napló Sport 1998. július 1., szerda Nincs még edző, módosulhat a keret Megkezdte a felkészülést a PMFC Véglegesen kinevezett edző nélkül, egy próbajátékossal kezdte meg a felkészülést a július 25-ei rajtra a PMFC csapata. Az első tréningen a labda csak a fény kép kedvéért került elő fotó: laufer László PÉCS, ÚJMECSEKALJA Az első edzést tegnap Herke Imre, a klub utánpótlás csapa­tainak szakágvezetője tartotta. Az edzésen majdnem kivétel nélkül részt vettek azok a játé­kosok, akiknek érvényes szer­ződésük van. Nem láttuk Ho- feckert, aki engedéllyel külföl­dön tartózkodik. Eljött az edzésre Szaszovszky, aki kér­désünkre elmondta, szinte bi­zonyos, hogy a BVSC-nél foly­tatja pályafutását. Pázmándy Zsolt, (kis képünkön), a hétfőn megalakult PMFC Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója kö­zölte, hogy hamarosan újabb szerb focista érkezik próbajá­tékra. A kft. és az egyesület je­lenlegi legnagyobb problémája az, hogy a játékosoknak mie­lőbb kifizethessék az elmaradt járandóságokat. Edzőügyben Tamon Attila, a PMFC ügy­vezető alel- nöke el­mondta, hogy Réfi Gábor­ral eredmé­nyes tárgya­lásokat foly­tattak, és na­pok kérdése a megegyezés. A kiszemelt edző jelenleg Fonyódon nyaral, tegnap tele­fonon beszéltünk vele, készsé­gesen válaszolt kérdésünkre:- Valóban megkerestek a PMFC vezetői, örülök a felké­résének. Vasárnap érkezek haza, utána válhat minden vég­legessé. A játékosok közül lejárt a szerződése Romaneknek, Sza- szovszkynak, Kislőrincznek, Somfalvinak, Szabó Csabának, Farkas Norbertnek. Érvényes szerződése a kö­vetkező játékosoknak van: Ba­lázs, Baronek, Czakó, Czeinin- ger, Dienes, Foki, Fónay, Gera, Hofecker, Kardos, Ko­vács F., Kovácsevics, Kutas, Lantos, Sipos, Sólyom, Tarlósi, Tolnai, Ulrich. Ulrich a Békés­csabával tárgyal, a többiek itt készülnek, és remélik, mielőbb tisztázódnak az anyagi viszo­nyok. Az átigazolásra kiszemelt já­tékosok közül már csak Piros­kával, az Erdélyből érkezett, egykor a Kispestben is játszott focistával maradt a kapcsolat. A többiek nem jönnek Pécsre. Új lehetőségként tárgyalnak a Soproni FAC középpályásával, Mikóczival. Az sem kizárt, hogy komlói játékosok is eset­leg Pécsett folytatják. A többit meglátjuk. Nem véglegesek még a rajt előtti edzőmérkőzések idő­pontjai sem, mindenesetre ezen a héten még a futásé a fősze­rep. A további megbeszélések­ről holnapi számunkban be­számolunk. Bozsik L. Röviden Misina old boys teniszver­seny. 50-55 évesek: 1. Ágos­ton György, 2. Gömöry István, 3. Pap György. 55-60 évesek: 1. Bogyay Ferenc, 2. Baranyai Sándor, 3. Trinn László. 60 év felett: 1. Baranyai Sándor. Ab­szolút kategória: 1. Bogyay, 2. Ágoston, 3. Baranyai. (oo) Vasárnapi strandröplabda. A hét végén a pécsi Pollack- strandon versenyt rendeznek, vegyes csapatoknak. 9 órakor indul a‘játék, addig a helyszí­nen lehet jelentkezni. (oo) Tizenegy érem asztalite­niszben. A mozgássérültek or­szágos bajnokságán jól szere­peltek a pécsiek. Érmesek: Do­bos Bálint Ildikó (1 arany, 1 ezüst, 1 bronz), Molnár Attila (1 a., 1 b.), Hargitai Tibor (1 e., 1 b.), Nagy Ernő (2 b.), Kőszegi Gábor (1 b.), Hucker Péter (1 b.). Valamennyien a Lendület SE sportolói. (oo) Befutottak a helyezések Debrecenből. Országos kor- osztályos atlétikai versenyen szerepeltek a PVSK futói. A junior fiúknál Bakó József 3000 m-es akadályon 3., 5000 m-en 6. Az ifjúsági fiúknál Tóth Szilárd 2000 m-es akadá­lyon 4. Ifjúsági leányok között Kakas Erzsébet 800 m-en 8. A serdülő fiúknál Krizmanics Szi­lárd 100 m-en 7., 400 m-en 8. Edzőjük Gellai Jenő. (oo) Barta Bálint a döntőben. A legutóbbi utcai kosárlabda-baj­nokság egyik különszámát, a zsákolást a Matáv Pécsi SE fia­tal játékosa nyerte. így indulhat a budapesti döntőn. (oo) A bajnokcsapat nyerte a sportszerűségi versenyt A megyei I. osztály adatai A Baranya megyei labda­rúgó I. osztályú bajnokság 1997-98-as szezonjának le­zárásakor egy dolog ötlik rögtön az ember szemébe. Az őszi 13. Kozármisleny fantasztikus meneteléssel lett tavaszi első, ezzel végzett a hatodik helyen. Az idei bajnokságban össze­sen 860 gólt láthattak a szur­kolók a találkozókon, ami több, mint három gólt jelent mérkőzésenként. A tavaszi szezont a Kozár­misleny nyerte, több mint két­szer annyi pontot szerzett, mint az ősszel. Ősszel és ta­vasszal is a harkányi védelem volt a legstabilabb, míg az első félidőben a felsőszentmártoni csatárok tették legjobban a dolgukat, a szünet után viszont a harkányiakra lehettek büsz­kék a szurkolóik. A legna­gyobb hullámvölgybe a Pécs- várad került, egy fél bajnokság alatt hét helyett esett vissza, pedig mindössze öt ponttal szerzett kevesebbet, mint ősz­szel. Érdekesség, hogy a bajnok­ságot megnyert Harkány lett a sportszerűségi verseny győz­tese is 110 hibaponttal - ebbe a szezonban kiosztott sárga és piros lapok tartoznak - szoro­san mögötte végzett a Duna- szekcső (115), a Felsőszent- márton (120) és a Pécsvárad (140). A kiesett Gödre nem tartozik a finomkodó csapatok közé, a maga 360 pontjával az utolsó helyen tanyázik a Boly (305) és a Szigetvár (335) mögött. Móczán Zoltán A megyei I. o. őszi végeredménye 1. Harkány 16 12 3 1 36- 9 39 2. F.sz.márton 16 12 2 2 50-15 38 2. PEAC-Femex 16 10 5 1 34- 9 35 4. Sz.sz.király 16 9 5 2 28-13 32 5. Sellye 16 8 2 6 30-30 26 6. Pécsvárad 16 7 3 6 31-29 24 7. Szederkény 16 7 3 6 20-18 24 8. Siklós 16 5 6 5 27-19 21 9. Hosszúhetény 16 5 6 5 23-19 21 10. Boly 16 5 6 5 21-23 21 11. Lányosok 16 5 5 6 20-23 20 12. Dunaszekcsó' 16 5 4 7 22-23 19 13. Kozármisleny 16 3 6 7 15-30 15 14. Szigetvár 16 2 7 7 16-31 13 15. Szentlőrinc 16 2 5 9 14-25 11 16. Somberek 16 3 2 11 25-38 11 17. Gödre 16­2 14 13-72 2 Villány visszalépett A megyei I. o. tavaszi végeredménye 1. Kozármisleny 16 12 2 2 42-13 38 2. Harkány 16 11 2 3 44- 8 35 3. PEAC-Femex 16 10 2 4 37-25 32 4. Sz.sz.király 16 9 3 4 26-20 30 5. Sellye 16 8 4 4 26-14 28 6. F.sz.márton 16 8 3 5 23-16 27 7. Dunaszekcsó' 16 8 2 8 29-21 26 8. Boly 16 7 4 5 26-16 25 9. Siklós 16 7 3 8 28-20 24 10. Hosszúhetény 16 7 1 8 28-31 22 11. Szederkény 16 5 5 8 26-19 20 12. Szigetvár 16 5 4 7 24-22 19 13. Pécsvárad 16 5 4 7 18-22 19 14. Lánycsók 16 5 1 10 25-46 16 15. Szentlőrinc 16 2 4 10 10-34 10 16. Somberek 16 2 3 11 14-39 9 17. Gödre 16 1 1 14 9-68 4 Villány visszalépett A megyei I. o. végeredménye 1. Harkány 32 23 5 4 80- 17 74 2. PEAC-Femex 32 20 7 5 71- 34 67 3. F.sz.márton 32 20 5 7 73- 31 65 4. Sz.sz.király 32 18 8 6 54- 33 62 5. Sellye 32 16 6 10 56- 44 54 6. Kozármisleny32 15 8 9 57- 43 53 7. Boly 32 12 10 10 47- 39 46 8. Siklós 32 12 9 11 55- 39 45 9. Dunaszekcsó32 13 6 13 51- 44 45 10. Szederkény 32 12 8 12 46- 37 44 11. H.hetény 32 12 7 13 51- 50 43 12. Pécsvárad 32 12 7 13 49- 51 43 13. Lánycsók 32 10 6 16 45- 69 36 14. Szigetvár 32 7 11 14 40- 53 32 15. Szentlőrinc 32 4 9 19 24- 59 21 16. Somberek 32 5 5 22 39- 77 20 17. Gödre 32 1 3 28 22-140 6 Villány visszalépett A labdarúgó megyei I. osztály góllövőlistája 1. Mang László, siklós 2. Mator P«er, Sellye 5. Nyers József, PEAC 4. Szabó Mihály, Harkány 5. Havasi latos, Dunaszekcsó 6. Galambos János, PEAC 7. Horváth András, lánycsúk 8. Beaer István, F.szentmarton A Diósgyőr volt centerének több kérője van Mosley még nem döntött Minden kosárlabdacsapatban óriási a szerepe a centernek. Különösen igaz ez a jó együt­tesekre. A PVSK az ország legjobb női gárdája évek óta, ehhez kétség sem férhet. így aztán nem közömbös, ki lesz a középjátékosa. A Diósgyőr volt játékosa Judy Mosley korábban sok borsot tört a pécsiek orra alá, ám később távozott Magyarországról. Olaszországban, Szicíliában bosszantotta az ellenfelek vé­dőit az amerikai játékos. Most újra visszatér ha­zánkba, így merülhetett fel a neve a pécsieknél. Mosley azonban még nem döntött, mi­vel több kérője is akadt. Ennek ellenére, napokon belül eldől, hogy egy klasszisnak tapsolha­tunk-e a következő szezonban, vagy ellene kell készülnie va­lamelyik pécsi védőnek. Az azonban teljesen biztos - az árfolyamokat ismerve - hogy 3 millió forint alatt ilyen képességű centert nem lehet szerződtetni. P. P. Elfogadták az előterjesztést PÉCS A Baranya Megyei Önkor­mányzat, valamint az Orszá­gos Testnevelési és Sporthiva­tal 1998-as évre szóló együtt­működési és támogatási meg­állapodásáról hétfőn késő délután szavaztak a megyei képviselők. Az élet - sajnos - ismétli ön­magát. Folyosói beszélgetések során elhangzott, hogy a tavalyi esztendőhöz hasonlóan az idén sem harmonizál tökéletesen a megye érdekeivel az előterjesz­tés. Az elfogadáshoz huszonegy igen szavazatra lett volna szükség, ám a teremben tar­tózkodó, voksolásra jogosult személyek közül nem nyomta meg elégséges számú képvi­selő a gombot. Ezután dr. Hargitai János (képünkön) megyei alel- nök kért szót, és felhívta a figyelmet arra, hogy a sportegyesü­letek számára nélkülözhetet­len a pénz­ügyi támogatás. Ezután meg­szavazták az újabb szavazást, majd másodszorra már sikerült érvényt szerezni az előterjesz­tésnek. Diáksportra az OTSH-tól 3,5 millió ékezik, plusz 1,424 mil­lió a normatív támogatás. Eh­hez jön a önkormányzat 0,4 milliója ami összesen 5,324 millió. A szakszövetségek központi­lag 0,7 milliót, a megyétől 2,6 milliót kapnak. Tehetséggon­dozásra az OTSH 1 milliót ad, ez összesen 9,624 millió fo­rint. Pucz Péter Jani Pál nem csupán fiatalokat edz, hanem az utódját is neveli Csibészség is kell a bokszhoz Az igazán vásott gyerekek életük során legalább egyszer el­mennek az ökölvívók edzésére. Az elmúlt negyed évszázadban a PVSK-ban Jani Pállal minden ilyen kölyök találkozhatott. Meglepő, de Jani Pál (56, ké­pünkön) rúdugróként kezdte sportolói pályafutását a PVSK- ban. De mivel a bunyósok is le­jártak róni a köröket a focipálya salakjára, a híres edző Horváth Géza megkezdte a puhítást. Addig tartott az akció, míg a bokszterembe nem csábította a 16 éves fiút. Jani Pál többször nyert or­szágos vidékbajnokságot, volt második a nemzetközi Duna Kupán 67 kg-ban, ahol még a román Európa-bajnok is elis­merte, hogy jobb volt nála. Edzőként mégis sikeresebb lett, hiszen korosztályos és felnőtt magyar bajnokot is nevelt má­sodállásban. Ugyanis 1973 óta dolgozik művezetőként, amit nem akart soha feladni. Talán éppen ezért húzódott örökké egy kissé a háttérbe.- Szeretek gyerekekkel fog­lalkozni, mert őket még nem rontották el - vallotta be a kö­tődés okát az edző. - A ringben viszont nem csupán az ütéseket és a védekezés módjait kell megtanítani a srácoknak. Egy csipetnyi csibészséget, rafmált- ságot is át kell adni nekik. No persze nem sportszerűtlenségre kell oktatni, hanem arra, milyen trükkökkel lehet kibújni a szo­rító sarkából, szorult pillana­tokban. Esetenként olyan apró szabálytalanságokról van szó, amit lefújni sem érdemes a mérkőzés vezetőjének. Ezt az egészséges vagányságot ismerték el akkor, amikor 1995-ben az utánpótlás-nevelésért Gallov Rezső államtitkár, az OTSH el­nöke kitüntetést adott át neki.- Voltak versenyzők, akiben csalódott?- Inkább olyan esetek akad­tak, amikor óriási tehetséggel megáldott sportolók hagytak el, mert a munkahelyi elfoglaltsá­guk mellett, felnőtt fejjel nem tudták vállalni a komoly felké­szülést. Pedig ha néhány évig kitartottak volna, akkor profi­ként akár pénz is üthette volna a markukat. Ezt az érzést is meg kell tanulni elviselni egy tré­nernek, aki fiatalokat oktat.- Van még elég lelkiereje?- Akad, mégsem lehet örökké edzősködi. Jó, ha valaki ráérez, mikor jön el a pillanat, amikor a háta mögött kinevetik a mestert. Előtte kell abba­hagyni, de addig ki kell nevelni az utódot is. Már van jelöltem, akiben megbízok. P.P. Dunántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Felelős szerkesztők: ■GÁRDONYI TAMÁS, DR. GRÜNWALD GÉZA, BALOGH ZOLTÁN Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7623 Pécs, Rákóczi út 34.7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Felelős kiadó az AS-M ügyvezető igazgatója. A kiadó képviselője: LOMBOSI JENŐ Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: FUTÓ IMRE Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-M Kft. Baranya megyei irodájának teijesztőhálózata végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál (tel.: 72/505-002, fax: 72/505-016), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 1998. január 1-jétől egy hónapra 795 forint, negyed évre 2385 forint, ^ A fél évre 4770 forint, egy évre 9540 forint. ^AATESZ ISSN 0865-9133 tagja

Next

/
Thumbnails
Contents