Új Dunántúli Napló, 1998. július (9. évfolyam, 178-208. szám)

1998-07-09 / 186. szám

2 Dhnántúli Napló Világtükör 1998. július 9., csütörtök Wesley Clark, a NATO európai főparancsnoka (balra) az olasz hadihajón FOTÓ: feb/reuters Azonnali tűzszünetet Koszovóban! A NATO határozott üzenetet vár az összekötő' csoporttól A délszláv ügyekben közvetítő nemzetközi összekötő csoport tagállamainak képviselői bonni tanácskozásukon a „koszovói ellenségeskedések azonnali beszüntetésére” szólított fel. Az Egyesült Államok, Francia- ország, Nagy-Britannia, Né­metország, Olaszország és Oroszország külügyminisztéri­umainak politikai igazgatói kö­zös álláspontot fogadtak el a Koszovói Felszabadítási Had­sereg (UCK) megítélésében, és a nemzetközi közösség által te­endő további, sürgős lépésekről annak érdekében, hogy a vál­ságban érintett feleket tűzszü­netre szorítsák. Tegnap ülést tartott az Észak-atlanti Tanács is. A NATO terveket dolgozott ki arra az eshetőségre, ha szüksé­gessé válna a katonai beavatko­zás. A brüsszeli találkozón azonban nem született jóváha­gyás egyetlen konkrét tervről sem, bár a szervezet minden eshetőségre felkészült. A szö­vetség határozott üzenetet vár a Bonnban ülésező nemzetközi összekötő csoporttól. A NATO gyorsan bevethető erőihez tar­tozó állandó földközi-tengeri flottacsoport négy hajója máris Albániába látogatott. Az észak-atlanti szövetség szerint nemcsak Belgrád, ha­nem a koszovói albán érintettek számára is egyértelművé kell tenni, hogy a rendezésnek a nemzetközi törvények keretei között kell zajlania. A védelmi szervezetben májustól folyama­tosan készülnek a tervek az esetleges koszovói katonai lé­pésekkel kapcsolatban. Össze­sen három kategóriában folyik a tervezés; az egyik a szomszé­dos országok és a határok vé­delmének segítése és biztosí­tása, a másik a katonai beavat­kozás formáinak csoportja, a harmadik pedig egy esetleges tűzszünet vagy a megkötendő békemegállapodás megtartatá- sának feladatköre. Belgrádi közlések szerint szerdán viszonylagos csend uralkodott a nyugat-koszovói térségben, továbbra is feszült a hangulat azonban Pec és Dja- kovica térségében. Szerb vádak szerint a Koszovói Felszabadí­tási Hadsereg oldalán több tu­cat külföldi zsoldos is részt vett a rendőrség elleni akciókban. Vélemények az új kormányról Gyógyír a példa nélküli nadrágszíjmeghúzásra Kommentárjaikban a világsajtó vezető lapjai kiemelten fog­lalkoznak a most hivatalba lépő új magyar kormánnyal. Az alábbiakban néhány jellegzetes véleményt közlünk. A Süddeutsche Zeitung című német lap szerint Orbán Vik­tor kabinetjének hivatalba lé­pésével csak apró változások várhatók Magyarország nyu­gati elkötelezettségében és a szomszédokkal kapcsolatos megbékélési politikában. A Salzburger Nachrichten rámutat: a kormányfő a mi­niszterek kiválasztásakor mér­téktartásról és finom érzékről tett tanúbizonyságot. Harcos­társainak egyike-másika kény­telén volt átengedni a helyet szakembereknek. A Le Figaro című francia lap fényképes interjút közöl Orbán Viktorral, aki vasárnap Párizsban megtekinti a labda­rúgó-világbajnokság döntőjét, majd csütörtökön újra Pá­rizsba utazik munkalátoga­tásra. Arra a kérdésre, hogy Orbán, aki gyakran idézi Tony Blairt, politikai példaképének tekinti-e a brit kormányfőt Orbán elmondta, hogy sok ha­sonlóság van köztük, főleg fia­talságuk. Az is hasonló ben­nük, hogy Blair radikálisan változtatott a brit baloldalon, míg ő radikálisan átformálta a magyar jobboldalt. A romániai lapok közül a Jurnalul National a miniszter- elnök fényképével illusztrált egész oldalas összeállítást kö­zöl, s kifejti: az új magyar kormányfő országgyűlési programbeszédében nem so­rolta a legfontosabb feladatok közé a román-magyar alap- szerződés felülvizsgálatát. A Curentul azt idézi, hogy a kormány az európai gyakor­latnak megfelelő szomszéd- sági politikát kíván folytatni. A Mladá Fronta Dnes című cseh napilap „Orbán rózsás jövőt ígért a magyaroknak” címmel szerdán ismertette a magyar kormányfőnek az Or­szággyűlésben elhangzott be­szédét. „Tévedett, aki azt várta, hogy a kormányfő, il­letve a Fidesz-Magyar Polgári Pártból és a kisgazdákból álló jobboldali kabinet kihagy va­lamit a választások előtti nagy ígéreteiből. A kormány csak egy dologban engedett, az át­fogó adóreformban, amely csökkentené a lakosság hatal­mas megterhelését.” „Orbán, mint jó uralkodó, marok­számra szórta az aranyat - idéz a lap egy diplomatát -, s a magyarok számára, akik példa nélküli nadrágszíjmeghúzást voltak kénytelenek túlélni az utóbbi években, ez a beszéd gyógyírként hathatott.” A Kyodo News azt emeli ki, hogy a kormányfő Magyaror­szág európai uniós tagságának 2002-re történő elérését teszi első helyre a feladatok között. A japán hírügynökség ír az új magyar kormány tervezett adóreformjáról és annak hátte­réről. Megemlíti, hogy az Or- bán-kormány erősíteni akarja az ország belső rendjét, és le akar csapni a feketegazda­ságra. Ez utóbbiról a hírügy­nökség szerint azt tartják, hogy Magyarország GDP-jé- nek, bruttó hazai össztermé­kének 30-40 százalékát adja. „Orbán Viktor kifejezte re­ményét, hogy mielőbb látoga­tást tehet Japánban” - írja je­lentésében a Kyodo News. Szerencseposta A Szerencsejáték Rt. nyári megle­petése: a „Nosztalgialottó 98”. A korábbi óriási sikerre való tekintet­tel immár harmadik alkalommal hirdeü meg az SZRT ezt az akciót. Nyereménykínálat A lottózók most valósággal dús­kálhatnak a szerencsejáték-kínálat­ban. Itt van mindjárt az ötös lottó szenzációs, 275 milliót ígérő fő­nyereménye. E mellett július 12. és augusztus 15. között, öt héten ke­resztül be lehet „nevezni” a Nosz- talgialottó-akcióba is. Azok a játé­kosok, akik a jövő hétfőtől az egy­hetes ötöslottó-szelvényen mind a négy számtáblát kitöltik, egy nosz­talgia-lottószelvényt kapnak aján­dékba. Természetesen, akik öthetes szelvénnyel játszanak egyszerre négy játékmezőben, azok öt nosz­talgialottóra jogosultak. A külön sorsolásra augusztus 22-én kerül sor a televízió Lottós- how műsorában. Ekkor, feleleve­nítve a régi időket, hagyományos módon, számgolyókkal húzzák majd ki az öt nyerőszámot. A nosz­talgialottón öt, négy, három találat­tal lehet nyerni. Mindhárom nyerő­osztály nettó nyereményalapja SO­SO millió forint. Ily módon össze­sen 90 millió forint lel majd gaz­dára. Ezzel még koránt sincs vége az ötöslottó-játék hívei számára kínált nyerési lehetőségeknek. Az öthetes szelvénnyel játszók ugyanis fo­lyamatosan pályázhatnak a televí­ziós Lottóshow-ban való szerep­lésre, ahol akár százezer forintot is nyerhetnek. Feltéve, ha a fogadás után feltárcsázzák a 06-1-432-6650 telefonszámot és pályáznak, mert akkor némi szerencsével vendégei lehetnek a televíziós vetélkedőnek. A fiatalabb testvér: a hatos lottó gyakrabban kényezteti főnyeremé­nyekkel híveit, így csak ritkán adó­dik, hogy nagyobb összeg halmo­zódjon fel a nyereményalapban. A mostani 100 milliót érő főnyere­ményre azonban nem lehet panasza annak, aki helyesen tippeli meg a kisorsolt hat számot. Sőt, újabban már azok sem pa­naszkodnak, akik melléikszeltek az ötös vagy hatos lottón kihúzott számoknak. A mellétalálók ugyanis - amennyiben a 06-1-224- 2665-ös telefonszámon pályáznak - némi szerencsével részt vehetnek a televízió vasárnapi Szerencseper­cek műsorában látható „Peches ember szerencséje” vetélkedőn, ahonnan bizonyosan nem üres kéz­zel távoznak. A legutóbbi adásban Horváth Tibor sárvári játékos 320 ezer, Ko­vács Péter oroszlányi játékos 158 ezer forintot nyert. Telemázli A Telemázli show keddi adása is­mét a jótékonyság jegyében zajlott: a játékosok alapítványaik számára „nyerészkedtek”. A legügyesebben játszó Kanalasné Keller Margit 180 ezer forintot nyert a Pro Facul- tate Alapítvány javára. Kovács Zol­tánnak nem volt ekkora szeren­cséje, a Narconon Alapítvány kasz- száját „csak” 71 250 forinttal tudta gyarapítani, míg Kós T. Márta, a DrogStop Budapest Egyesület já­tékosa 60 ezer forintot tudott kicsi­karni Fortunától. Az „otthonmaradt játékosok” sorsolásán 200-200 ezer forintot nyert a Gyermekétkeztetési Alapítvány és az S. O. S Krízis Alapítvány. Mivel a Jackpot gazdátlan ma­radt, a következő adásban már 13 milliót ér. Totó és Tippmix A totó 13 + 1 találata ezen a héten 8 millió forintot fizet. A Tippmix ajánlatának fókuszá­ban továbbra is a labdarúgó-világ­bajnoki döntő áll. Új lehetőségként tippelni lehet arra, hogy melyik vá­logatott szerzi majd a legtöbb gólt a vb-n, illetve hány találattal végez az élen a gólkirály. Itt a hosszabbí­tásban belőtt aranygólok is számí­tanak. A focikínálatot az Intertotó- kupa, valamint a finn, a norvég bajnoki találkozó egészíti ki. Ko­vács István újabb mérkőzése révén visszatér a tétlapra a profi ökölví­vás: első ízben kötés nélkül lehet fogadni Kokó bokszmeccsének kimenetelére. (x) Hírcsatorna Hajdú Gábort, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség szenátorát, Csíkszeredái ügyvé­det nevezték ki Bukarestben a Bárányi Ferenc lemondása után megüresedett egészségügyi mi­niszteri posztra. Ünnepélyes eskütétellel, beik­tatással a 65 éves Thomas Kles­til Ausztria államfőjeként hiva­talosan megkezdte második, szintén hat évre szóló mandá­tumának letöltését. Letartóztattak két izraelit a zsidó állam hatóságai, miután nagy mennyiségű fegyver- készletet találtak otthonukban. A gyanúsítottak egyike hírek szerint fegyveres ellenállást készített elő arra az esetre, ha Izrael kivonulna a Golán- fennsíkról. A DÉLI NYOMDA KFT. Pécs, mint MEGRENDELŐ a saját tulajdonát képező Pécs, Engel János u. 8. szám alatti (Hrsz.: 35316/8) ingatlanon fekvő irodai és kiszolgáló épületek átalakításának és felújításának kivitelezésére nyilvános VERSENYTÁRGYALÁST hirdet O Az átalakítandó és felújítandó épületek meghatározása: Irodaépület - nettó alapterülete: 1.676 m2 Üzemi épület - nettó alapterülete: 424 m2 Gázkazán-telepítés - 230 kW, kültéri folyadékhűtő 120 kW Fedett szín — nettó alapterülete: 907 m2 Új portásfülke építése - nettó alapterülete: 30 m2 Kiváltandó közművek teljes hossza: 230 fm (vízvezeték, szennyvíz, csapadék, gázvezeték) A meglévő főépület szerkezete: 3x3 m-es pillérosztású UNIVÁZ rendszerű, előre gyártott vasbetonszerkezet. © A tenderdokumentáció megvásárolható a Déli Nyomda Kft. Pécs, Engel János u. 8. szám alatti irodájában 1998. július 10-én, 9 órától. A tenderdokumentáció ára: 50.000 Ft + 25% áfa = 62.500 Ft, mely összeg a nyomda pénztárába fizetendő számla ellenében, a dokumentáció átvételekor. Telefon: 72/326-257. Fax: 72/332-099 © A megrendelő a tervezők bevonásával az ajánlatadás időszakában, 1998. július 15-én, szerdán 9 órakor a helyszínt bemutatja, illetve az ajánlattevők kérdéseire válaszol. © Az ajánlatok leadásának határideje: 1998. július 22., (szerda) 10 óra Az ajánlatok leadásának helye: Déli Nyomda Kft. Pécs, Engel János u. 8. © Az ajánlatok értékelése és eredményhirdetés: 1998. augusztus 4., (kedd) 10 óra Az eredményhirdetés helye: Déli Nyomda Kft. Pécs, Engel János u. 8. © Munkaterüet átadási időpontja: 1998. augusztus 10., (hétfő) 9 óra © Hiánypótlásmentes befejezési határidő: 1998. november 27. (péntek) © Részletes versenykiírást a tenderdokumentáció tartalmaz. © A versenytárgyaláshoz csatolandó igazolások és nyilatkozatok: • igazolás arról, hogy nincs köztartozása (ÄPEH, TB, helyi adók, kamara), 30 napnál nem régebbi, • számlavezető bank nyilatkozata a társaság pénzügyi helyzetéről, • a társaság nyilatkozata arról, hogy felszámolás alá nem esik, • a társaság nyilatkozata arról, hogy műszaki, gazdasági, személyi feltételei adottak a feladat teljesítéséhez, • cégkivonat, 30 napnál nem régebbi. (43871) Magyar búza a síneken Lengyel parasztok szerdán reggel több vagon búzát bo­rítottak a sínekre. Az egyéni termelők Szolidari­tás szakszervezetének mint­egy kétszáz fős csoportja lé­pett tegnap akcióba az egyik cseh-lengyel határállomáson. A parasztok egyebek között azt követelik, hogy a varsói kormány váltsa be ígéretét, és hozzon végleges határozatot az importgabona mennyiségi korlátozásáról, valamint dol­gozzon ki tervet a gabonafor­galmat szabályozó törvény módosításáról. A lengyel vasút tájékozta­tása szerint valószínűleg 45- 50 tonna magyarországi ere­detű búza került a sínekre. A szakszervezet aktivistái Szczecin közelében a len­gyel-német határon is ak­cióba léptek, blokád alá véve a kolbaskowói határállomást. Az egyéni termelők Szoli­daritás szakszervezete or­szágszerte mintegy 400 ezer tagot számlál. Ez az az érdek- képviselet, amelynek tagjai a CEFTA-országokból szár­mazó vámmentes gabona- és kukoricaimport ellen tilta­kozva tavaly egy magyar vas­úti kocsi kerekeit a sínekhez hegesztették. Akcióikkal elérték, hogy ja­nuár elsejétől a lengyel kor­mány vámokat vezetett be a szabadkereskedelem korláto­zása végett. Ám a termelők az­óta is elégedetlenek a kormány- intézkedésekkel és további szi­gorításokat követelnek. I l 1 »

Next

/
Thumbnails
Contents