Új Dunántúli Napló, 1998. június (9. évfolyam, 149-177. szám)

1998-06-18 / 165. szám

2 Dünántúli Napló Világtükör 1998. június 18., csütörtök Egy amerikai Moszkvában. Henry Shelton tábornok, az Egyesült Államok fegyveres erőinek egyesített vezérkari főnöke orosz ejtőernyősöket látogatott meg. Közben Javier So­lana, a NATO főtitkára Vilniusban megkezdte balti körútját. fotó: feb/reuters Belső viták a magyar egyetem körül Négy képviselő benyújtotta az RMDSZ törvénytervezetét Több bukaresti napilap is közölte szerdán a kolozsvári magyar egyetem létesítésére vonatkozó RMDSZ-törvénytervezet szö­vegét. A dokumentumot kedd délután a szövetség négy képvi­selője adta át a képviselőház irodájának, noha a tervek szerint erre csak június 26-án került volna sor. A tervezet bevezetőjében utal arra, hogy a kolozsvári Bolyai egyetem felszámolása 1959- ben szerzett jogokat sértett, és ezt mindmáig nem orvosolták. A törvényjavaslat tartalmazza az egyetem felépítését, karait, azt, hogy más városokban is le­hetnek kihelyezett részlegei. A kolozsvári Szabadságnak nyilatkozva Kónya Hamar Sándor képviselő - aki Mátis Jenő, Szilágyi Zsolt és Nagy István társaságában kedden be­nyújtotta a törvényjavaslatot - azzal indokolta lépésüket, hogy erre a Megyei Képviselők Ta­nácsától volt június 15-ei határ­idővel felhatalmazásuk. A lap interjút közölt Tőkés László püspökkel, az RMDSZ tiszteletbeli elnökével is. Ebben a püspök bírálja Markó Béla szövetségi elnököt azért, hogy a múlt szerdai négypontos kor­mánykoalíciós megállapodás aláírásakor „nem ragaszkodott mandátumához”. Tőkés szerint Markónak a kolozsvári megyei képviselők tanácsának ülésén született fel­hívás, a marosvásárhelyi, a te­mesvári, a nagyváradi és más szervezetek állásfoglalásai után nem lett volna szabad bele­mennie olyan kompromisszu­mokba, amelyek „elszívják a levegőt a kolozsvári kezdemé­nyezéstől”. Markó Béla a Curentul című bukaresti lapnak nyilatkozva visszautasította a román politi­kusok, egyetemi körök által az önálló magyar egyetem ellen felhozott érveket. Rámutatott arra, hogy nincs szó etnikai elszigetelődésről. Éppen az érintett felsőoktatási intézmények elutasító reagálása mutatja, hogy a saját nemzeti kultúra és identitás kifejezése nem lehetséges bizonyos dön­tési jogkör nélkül, amire csak az önálló intézmények nyújta­nak lehetőséget. Az RMDSZ nem politikai, hanem kulturális és területi autonómiát sürget. Hírcsatorna Benyújtja lemondását pártja szombati közgyűlésén, és ugyanezt javasolja a Magyar Polgári Párt vezetőinek, vá­lasztmányának és elnökségének is - jelentette be három nappal a szlovákiai Magyar Polgári Párt és négy nappal a Magyar Koalíció Pártja néven megala­kulandó szövetségi párt egye­sítő közgyűlése előtt A. Nagy László, a Magyar Polgári Párt elnöke. Elszállították Argentínából Horvátországba a 76 éves Dinko Sakicot, akit Zágrábban azzal vádolnak, hogy a második világháború idején a jasenovaci haláltábor parancsnokaként emberiség elleni bűnöket köve­tett el. Személyesen avatkozott be Bili Clinton elnök abba a vizs­gálatba, amelyet egy amerikai katonai bizottság végez az észak-olaszországi Cavalesé- ben történt februári sílift­katasztrófa ügyében - hangzott el a katonai vizsgálóbizottság előtt. Politikai okokból a wa­shingtoni kormány más képvi­selői is nyomást gyakoroltak a vizsgálóbizottságra az amerikai tengerészgyalogság felderítő repülőgépe által okozott sze­rencsétlenség ügyében - állítot­ták többen is a meghallgatáson. Röppályát tévesztett az orosz hadászati rakétaerők kedden felbocsátott hat katonai mű­holdja: nem találtak rá a kijelölt keringési pályájára, de azért felhasználhatók maradnak. Amerikai katonai források sze­rint kémműholdakról van szó. Meghatározatlan ideig tartó sztrájkot kezdtek szerdára vir­radóan a lengyel mozdonyveze­tők. Az akció a már úton lévő személy- és teherszállító vona­tokat is érintette, amelyek éjfél után csak a legközelebbi állo­másig közlekedtek. A moz­donyvezetők szakszervezete a kormány közlekedési politiká­jának megváltoztatását és bér­emelést követel. Sugárzó anyagot ültettek a 76 éves Franjo Tudjman horvát el­nök testébe. A mikroszkopikus méretű.stroncium-adag közvet­len közelről roncsolja szét a rá­kos sejteket. Hozzájárult Lady Margaret Thatcher, Nagy-Britannia volt miniszterelnöke, hogy könyv készüljön életéről, ám kikö­tötte, hogy az csakis halála után jelenhet meg. A 72 éves „Vas- lady”, akit a királynő nemesi rangra emelt, Charles Moore- nak, a Daily Telegraph szer­kesztőjének engedélyezte, hogy hozzáférjen személyes és poli­tikai irataihoz. A nemzetközi közvélemény kétkedéssel fogadja Milosevics elnök szavait Háborús előkészületek és békés ígéretek A Nyugat és Tirana is fenntartásait hangoztatta azzal a kompromisszumos javaslattal kapcsolatban, amelyet Szlo- bodan Milosevics jugoszláv elnök tett moszkvai látogatása alkalmával a koszovói válság megoldására. Az amerikai kormány helyes irányba tett lépésekről beszélt, ugyanakkor döntő fontossá­gúnak nevezte, hogy vonják ki a szerb biztonsági erőket a Szerbia déli részén lévő tar­tományból. Madeleine Al­bright amerikai külügyminisz­ter nem tartja kielégítőnek Mi­losevics nyilatkozatait. „Nem elég azt mondani, hogy tár­gyalni fog, mialatt folytatódik a polgári személyek gyilko­lása és a falvak lerombolása” -jelentette ki. A külügyminiszter szerint Milosevics elsődleges köteles­sége, hogy véget vessen az el­nyomásnak, és ne keressen ürügyeket a megtorlásra. Vol­ker Rühe német védelmi mi­niszter figyelmeztetett: a sza­vakat tetteknek kell követniük. Ibrahim Rugóvá koszovói albán vezető szóvivője, Xhe- mail Mustafa visszautasította Belgrád tárgyalási ajánlatát. Hozzátette: addig nem látja ér­telmét a párbeszédnek, amíg Belgrád ki nem vonja külön­leges rendőri alakulatait az al­bán többségű szerbiai tarto­mányból, és le nem állítja az etnikai tisztogatást. A moszkvai nyilatkozatban, amelyet a jugoszláv államfő és a válságban közvetíteni pró­báló Borisz Jelcin orosz elnök keddi megbeszéléséről kiad­tak, nincs jele annak, hogy Mi­losevics hajlandó lenne teljesí­teni a délszláv ügyekben köz­vetítő hathatalmi összekötő csoport legfőbb ajánlását, a különleges szerb alakulatok kivonását Koszovóból. A tiranai kormány elégedet­lenségét fejezte ki a moszkvai csúcstalálkozó eredményeivel kapcsolatban. Közleményében a Fatos Nano szocialista párti politikus vezette albán kor­mány szerint a jugoszláv el­nök megkísérli, hogy egyenlő­ségjelet tegyen Belgrád ter­rorja és az általa kiváltott ko­szovói ellenállás között, ez utóbbit pedig ürügyként hasz­nálja fel arra, hogy ne vonja ki fegyveres erőit Koszovóból. Ha nem hoznak eredményt a diplomáciai erőfeszítések, az albán kormány határozottan fellép azért, hogy fokozzák a nemzetközi politikai, gazda­sági és katonai nyomást Szer­biára - szögezte le nyilatkoza­tában az albán kormány. A magyar Külügyminiszté­rium ismételten síkraszáll azért, hogy ne küldjenek vaj­dasági magyar nemzetiségű katonákat Koszovóba - jelen­tette ki szerdai tájékoztatóján a tárca szóvivője. Horváth Gábor megítélése szerint joggal lehet attól tar­tani, hogy a boszniai háború időszakában történtekhez ha­sonlóan esetleg újabb menekü­lési hullám indulhat el a Vaj­daságból. A külügyi tárca azért is síkraszáll, hogy a már korábban Koszovóba vezé­nyelt magyar nemzetiségű ka­tonákat Jugoszlávia más terü­leteire helyezzék át. A szóvivő megerősítette: eddig nem érkezett konkrét felkérés a magyar illetékes szervekhez arra vonatkozóan, hogy hazánk bármilyen mó­don részt vegyen a koszovói válság rendezését célzó nem­zetközi erőfeszítésekben. Szerencseposta A szupemyeremények sávjába érkezett az ötös lottó, s megdup­lázódott a hatos lottó és a joker főnyereménye. A Tippmixen - a világbajnokság révén - most kasszírozhatnak a meglepetés­vadászok. Nyeremény-kínálat A héten a legnagyobb nyere­ményt, 200 millió forintot az ötös lottó telitalálatos szelvénye kínálja. A hatos lottón most 40 millió forint a megnyerhető összeg. A joker 13 milliót és ráadás­ként egy Volkswagen Pólót is ígér. Eddig két játékos vált már autótulajdonossá, de a lehetőség mindazok számára nyitott, akik július 4-ig részt vesznek a joker­játékban. Ha a kisorsolt számok első két számjegye azonos a já­tékos szelvényén lévő első két számmal, máris lehet pályázni a 06-1-224-2600-as telefonszá­mon a szerencseautóra. Nagy meglepetés okozott a múlt héten a totó: a nyertesek valahogy úgy járhattak, mint az ötvenes években vetített nép­szerű film, a „Mese a 12 találat­ról” főszereplői: a 13 + 1 talála- tos szelvény 4 milliós nyeremé­nyén ugyanis kétszázhúsz játé­kosnak kellett osztoznia, illetve beérni fejenként húszezer forin­tos nyereménnyel. Ezen a héten ismét „csak” 4 milliót ígér a teli­találatos totószelvény. Tartós pénzeső A kenón szakadatlanul záporo­zik a pénzeső, a Szerencsejáték Rt. naponta háromszor 100 ezer forintot sorsol ki azok között, akik legalább három alapjáték áráért játszanak. Ezenkívül rá­adásként egy Opel Corsát is le­het nyerni, ehhez azonban öt alapjátékkal kell játszani, és a fogadást követően azonnal pá­lyázni a 06-1-224-2640-es tele­fonszámon. Búcsú a 21-estől Vasárnap véget ért a „21-es Show” televíziós vetélkedő, amely a hétről hétre növekedő jackpottal az elmúlt esztendő­ben alaposan felcsigázta a já­tékkedvet. Egy év alatt mintegy félmilliárd forintot nyertek a já­tékosok. Az utolsó adásban is közel 100 millió forint lelt gaz­dára, s eldőlt a közel 41 milliót érő jackpot sorsa is. A szeren­csés nyertes egy győri nyugdíjas asszony, Rucz Emilné lett. Vigaszul mindazoknak, akik nem jutottak be a show-ba azt ígéri a Szerencsejáték Rt., hogy szeptembertől hasonló játék ve­szi kezdetét. A keddenként jelentkező Te- lemázli show-műsorban is foko­zódik az izgalom, mivel hetek óta halmozódik a jackpot értéke. A jövő héten már 11 milliót le­het nyerni. Tippmix-ajánlat Akárcsak az elmúlt héten, most is a labdarúgó-világbajnokság áll a Tippmix fogadási ajánlatok középpontjában. Ezen a héten 16 csoportmérkőzésre fogad­hatnak. Továbbra is tippelni le­het arra, hogy ki szerzi egy-egy mérkőzés első gólját, hány gól esik a találkozón, sőt újdonság­ként arra is lehet fogadást kötni, hogy öngól lesz-e a meccs első találata? Először szerepelnek a tipp- mix-tétlapon a labdarúgó Inter- totó-kupa-meccsek. így többek között tippelni lehet a Diós- győr-Debrecen UEFA-kupa- mérkőzésre is. (x) Rólunk (is) írják A bővítés és határai Az Európai Unió állam- és kormányfőinek cardiffi csúcsértekezle­tén, amelyen London átadta Bécsnek a soros elnöki posztot, kétféle vélemény fogalmazódott meg a bővítési folyamattal kapcsolatban. Miközben ugyanis a Tizenötök tiszteletben tartják a tagjelöltek fej­lettségi fokával összefüggő differenciált megközelítést - vagyis an­nak megfelelően döntenek majd a belépés dátumáról -, egyre töb­ben teszik föl a kérdést: hol húzódik az a határ, amelyet a jelentke­zők elbírálásakor figyelembe kell venni? Vagyis: a bővítés külön­böző köreiben részes országok részéről mennyi azonosság szüksé­geltetik és mennyi különbözőség engedhető meg a felvételhez? Kétségtelen tény ugyanis - teszi hozzá a Die Welt című német napilap hírelemzője -, hogy egy esetleges teljes és mindenre kiter­jedő, „százszázalékos” jogharmonizáció európai alkotmányként működnék, és előrevetítené egy olyan „európai szuperállam” kör­vonalait, amelyben földrészünk kulturális és regionális sokszínű­sége igen hamar elszürkülhet. Ez pedig amolyan elamerikanizáló­dáshoz vezetne, amely csöppet sem kívánatos. Miközben tehát a gazdasági és az emberi jogi kérdésekben az egységes és mindenki számára azonos színvonal elérése, továbbá az Egyesült Államok gazdasági erejének kiegyenlítése a cél, azon- közben földrészünknek meg kellene őriznie épp azokat az értékeket, amelyekkel színesíti a világot és elviselhetővé teszi az életet a mindinkább elidegenedő társadalmakban. Gyulay Zoltán Az Elgm-márványok sorsa Majdnem 200 éve annak, hogy az akkori brit nagykövet, Lord El­gin Athénból magával vitt Londonba néhány felbecsülhetetlen ér­tékű márványszobrot: az Akropoliszt ékítő Erektheion kariatidáit és a Parthenon thympanonjának díszeit, amelyek a British Muse- umba kerültek. Nemrégiben azonban kitudódott, hogy a britek helytelenül kezelték-tárolták az ókori szobrokat. Mi több, olyan restaurálási munkálatokat végeztek rajtuk, amelyek a legjobb indu­lattal is csak barbár beavatkozásnak minősíthetők. FEB A Szerencsejáték Rt. Pécsi Területi Igazgatósága munkatársakat keres az alábbi munkakörökre a megjelölt követelményekkel: Hálózati ügyintéző • Felsőfokú iskolai végzettség • számítógép-kezelői ismeretek Marketing ügyintéző • Felsőfokú iskolai végzettség • számítógép-kezelői (Corel Draw) ismeretek • marketing területen szerzett gyakorlat Technikus • Felsőfokú iskolai végzettség • számítástechnikai ismeretek • műszaki gyakorlat Eladó • Középfokú iskolai végzettség • kereskedelmi ismeretek • szentlőrinci lakhely Fenti munkakörök esetében a pályázatok elbírálásánál a saját gépkocsi és „B” kategóriás jogosítvány előnyt jelent. Pályázni 1998. június 26 -áig kézzel írott, fényképpel ellátott szakmai önéletrajzzal lehet a Szerencsejáték Rt. Területi Igazgatósága 7621 Pécs, Irgalmasok u. 10. címen. A pályázathoz kérjük mellékelni az iskolai végzettséget igazoló okmányok másolatát is. SZERENCSEJÁTÉK RT. » I t l #

Next

/
Thumbnails
Contents