Új Dunántúli Napló, 1998. május (9. évfolyam, 119-148. szám)
1998-05-30 / 147. szám
8 Dunántúli Napló Háttér - Riport 1998. május 30., szombat A városszéli romvilla titka A házaknak is megvan a maguk sorsa. A pécsi Szabadság út 34. szám alatt agonizáló épületé egészen sajátos. Hajdan városszéli villa volt, s egyetlenként maradt fenn azok közül. Az önkormányzat tulajdonába került műemléki védelmet élvező ház a kilencvenes évekre olyan állapotra jutott, hogy életveszélyessé nyilvánították. Azóta is vegetál, noha új tulajdonosa van, és azóta megszületett a műemléki törvény is, amely elvileg hangsúlyosabb noszogatásra ad lehetőséget a szakhatóságnak a tulajdonossal szemben. Sztárpletykák Gere kampánya. Richard Gere AIDS-ellenes kampányba fogott Indiában, miután megtudta, hogy a csaknem kontinensnyi országban ötmillió fertőzött van. A filmsztár - aki az év jelentős részét az észak-indiai Dha- ramsalában tölti - két indiai színésszel együtt felvilágosító programokat szervez és adakozásra szólít fel. Nincs oka nevetni. Dudley Moore angol komikusnak az utóbbi időben nincs sok oka nevetni. A 62 éves színész csődbe ment, beteg és magányos. A fő ok, hogy nemrégiben vált el tőle negyedik felesége, a 32 éves Nicole és magával vitte kétéves fiúkat, Nicholast is. Dudley Moore-t a szakítás annyira megviselte, hogy súlyosan megbetegedett, a szívével operálták. A sztár már feladta a reményt: „azt hiszem, soha többé nem fogok tudni játszani” - mondta. Megváltozott. Hollywood „rosszfiúja”, Sean Penn elhatározta, hogy ezentúl hűséges lesz. Hölgy rajongóinak bánatára közölhetjük, álmai asszonyát már megtalálta: Madonna után tavaly Robin Wright színésznőt vette el. Penn lehiggadásá- nak oka mindenekelőtt két gyermeke, a hétéves Dylan Frances és a hároméves Hopper, „ők változtatták meg az életemet. Korábban ha csak néhány dollár is csörgött a zsebemben, beültem egy bárba és egész éjjel ittam. Ma csak akkor hajtok fel néhány pohárral, ha a családom távol van és magányosnak érzem magam. A verekedős korszakom is véget ért.” Csak a tinédzsereket szereti. Don Johnson útilaput kötött barátnője és Nash Brid, ges-béli partnemője, a 19 éves Jodi Lyn O Keefe talpára. A 48 éves színész a nála épp 30 évvel fiatalabb Kelly Phlegerre vetette ki a hálóját. A San Francisco egyik legbefolyásosabb családjából való csinos, barna hajú lány először Johnson három gyermekének a szívét hódította meg. A ház felújítására nem volt pénze az önkormányzatnak, csak a lakókat költöztették el. Megoldásként felmerült az épületfelújításhoz kötött eladása. A műemlékvédelmi hatóság nem járult hozzá, hogy a múlt század építészetéről tanúskodó villát újra apróbb lakásokra „szabdalják” fel. Az önkormányzat végül liciteljárással értékesítette az épületet. Igen megnyugtató eredménynek tűnt, hogy egy bankhoz igencsak közel álló budapesti cég, a REÁL Szerviz Szolgáltató Közös Vállalat lett az új tulajdonos 1995 őszén. Ám az „eredményt”, illetve az eredménytelenséget bárki láthatja. A Polgármesteri Hivatal többször is emlékeztette levélben a tulajdonos cég igazgatóját a szerződésben vállalt kötelezettségekre. Továbbá arra is, hogy az ingatlant leromlott, életveszélyes szerkezettel értékesítette az önkormányzat, abban a reményben, hogy a felújítása az új tulajdonos birtokában mihamarabb megtörténik. Ennek biztosítására az Országos Műemlékvédelmi Hivatal Műemlék-felügyeleti Igazgatósága által kiadott szerződés záradékát a megállapodásban is rögzítették. Az új tulajdonos vállalta, hogy a szerződés aláírását követően 1995. december 31-ig építési engedélyért kérelmet nyújt be és azonnal állagvédelmi munkákat kezd; az egész épületre vonatkozó felújítást pedig 1998. január 1-jéig befejezi. A szerződéskötés óta azonban nem történt említésre méltó munkavégzés, az épület szerkezete tovább romlott. A határidők régen lejártak, ám ez az adásvételi szerződést nem érinti. Az önkormányzat már nem tulajdonos a Szabadság út 34. számú ingatlanon: az ügy és az épület sorsa kicsúszott az önkormányzat hatóköréből. Építésügyi hatóságként az Országos Műemlékvédelmi Hivatal Műemlék-felügyeleti Igazgatósága az illetékes, amely már eddig háromszor szabott ki szabálysértési bírságot a tulajdonos céggel szemben az állagmegóvási munkák sürgetéseként, beleértve ebbe azt is, hogy hatékony védelmet akar a rongálókkal és csövekkel szemben. Időközben a cég eladásra meghirdette az ingatlant. Jogi szempontból, telekkönyvbe bejegyzetten a REÁL Szerviz Szolgáltató Közös Vállalat a hunyó, ám mögötte - és ez nem titok - a REÁL Bank Rt. áll. Az eredeti terv szerint a Szabadság út 34-ből akarták kialakítani új pécsi fiókjukat. A ház további sorsával kapcsolatos szándékokról tehát legilletékesebbként Egri László, a REÁL Bank Rt. bankfejlesztési főosztály vezetője szólhat. Megerősíti, amit a telekkönyvből már tudtunk: a házat nem sikerült eladni.- Komoly érdeklődők voltak, sokáig hitegettek minket, aztán valamennyi elállt a vásárlástól. Pedig tetszett nekik az épület helye, és mi sem kértünk irreális összeget a házért. Nem írták le, de valószínű, hogy az érdeklődőket az épület műemléki jellegéhez kapcsolódó kötöttségek riasztották el. Az ilyesmi igen megemeli az átalakítás, felújítás költségét. Ráadásul a funkció is kötött, hogy mire használható az épület. Volt köztük olyan, aki irodát és lakásokat szeretett volna kialakítani a házban, de ez a műemléki hatóság előírásai szerint nem lehetséges ez a vegyes megoldás - mondja Egri László. Hiába próbált tehát szabadulni a romos villától a bank, nem sikerült. Amikor a rég lejárt határidőket említem fel, a főosztályvezető a hosszan elhúzódó műemléki feltáró vizsgálatra és tervezésre utal.- Különben is, elég furcsa, hogy ennek az épületnek a felújítása csak akkor vált ilyen sürgetővé, amikor a REÁL Szerviz Szolgáltató Közös Vállalat tulajdonába került. A korábbi tulajdonos csak annyit tett, hogy kiköltöztette a lakókat az életveszélyes épületből. Mi eddig már kétmillió forintnál is többet költöttünk rá, hogy megvédjük a rongálóktól, a csövesektől. Volt időszak, amikor őrző-védő szolgálatot bíztunk meg a feladattal, végül pedig - mivel a rácsok sem voltak elegendők - befalaztattunk minden ajtót és ablakot a házon.-Mi a tervük az épülettel? Tovább próbálkoznak az eladásával?- Néhány héten belül eldől ez a kérdés. Valószínűbbnek látszik, hogy mégis hozzákezdünk a felújításhoz. Pécsi fiókunk forgalma ugyanis indokolni látszik a tágasabb elhelyezést. Tisztességes rekonstrukciót akarunk, de persze semmi fényűzést, az nem illik a bankunkhoz: mi nem a fiókjainkra költjük az ügyfeleink pénzét. Az inflációi és az építőanyagok árának még azt is felülmúló emelkedése azt sejteti, hogy 70- 80 millió forintba kerülhet a ház felújítása. Úgy hallottuk önkormányzati hírforrásokból, hogy a bank az utolsó pillanatban dönt, ha így dönt, mert a műemléki hatóság megelégelte a halogatást. Levárdy Henriette, az OMvH Műemlékfelügyeleti Igazgatóságának vezetője pontosítja az elhatározásról szóló hírt:- Mi a tulajdonos számlájára kizárólag állagmegóvást végeztethetünk el, hogy tovább ne romoljon az épület. Nem rendelkezünk olyan pénzeszközökkel, hogy többet tudjunk tenni. Ez olyan jellegű épület, amelynél a további romlást meg tudjuk akadályozni: tetőjavítással, szerkezeti megerősítésekkel még fenntartható bizonyos ideig. Amikor a műemléki megkötöttségek miatti tulajdonosi panaszokat említem, a igazgatóság vezetője visszakérdez:- Akkor ő miért vette meg? Tisztában volt vele, hogy műemléki épület. Direkt bevetettük a szerződésbe, hogy tudjanak róla.- Mik a kívánalmak?-Hogy az eredeti állapotában állítsák helyre az épületet. A funkció tekintetében nincs különösebb megkötés. A felújítás érdekében kompromisz- szumként az elmúlt években mi már olyan változatba is belementünk, hogy öt-hat lakást alakítsanak ki benne, pedig az nem volt maradéktalanul megfelelő a műemlékvédelem érdekeinek.- Amikor a bank vette meg, úgy gondolta, hogy egybenyitja a ház földszinti tereit. Mi ebbe is belementünk. E két véglet ismeretében nem tudom, milyen probléma lehet a hasznosítással. Az igaz: emeletet nem lehet rá építeni, megtoldani sem lehet, vagyis az alaprajzához képest nem változhat. ők kitalálták, hogy a tetőteret is hasznosítani akarják. Akkor persze meg kell erősíteni a födémet, egyébként nem kellene. A tető rendbehozatala látványként is nyilvánvaló, ahogy a homlokzat helyreállítása is. A műemlékvédelmi elvárás ebben csak az, hogy az eredeti formában és hagyományos technológiával történjen a felújítás. Ezek aligha eget verő kívánalmak egy műemlék esetében.- Mi próbáltuk bírsággal és tárgyalásokkal rávenni a tulajdonost, hogy csináljon már valamit. Már a rendelkezésre áll másféle büntetés is, a műemlékvédelmi bírság, de ha lehet, nem óhajtunk vele élni. A célunk nem a büntetés. Úgyis sok vád éri a műemlékvédelmet, hogy sokba kerül. De az elhatározott lépésünk így is elég szigorú lesz: ha ebben az évben nem csinálnak semmit, akkor kényszer-helyreállítással próbálkozunk. Énnek költségét a tulajdonosnak meg kell térítenie. Dunai Imre Bujócskázni már egész jól lehet a méteres gazban fotó: Tóm l. A társadalom lelkiismerete: a százak tanácsa Hasonló szervezetről nincs tudomásom: a magyar közéletiség egy merőben új formációja a Százak Tanácsa. Három baranyai tagja is van, dr. Andrásfalvv Bertalan ex-miniszter és néprajztudós egyetemi tanár, dr. Papp Lajos, a POTE intézet- vezető professzora, neves szívsebész és dr. Kellermayer Miklós, aki a POTE Klinikai Kémiai Intézetének igazgatója, egyetemi tanár, a Magyarok Világszövetsége elnökségének egyetlen vidéken munkálkodó tagja. A Százak Tanácsának szülőatyja Fekete Gyula író.- Milyen gondolat hozta létre a százak tanácsát?- Annyira elpolitizálódott Magyarországon az utóbbi időben a közélet, hogy a pártoktól független ember szinte nem is tud megszólalni. Pedig gondoljuk csak végig: a pártok taglétszáma, a holdudvarokkal együtt is csak alig néhány százaléka a társadalomnak. Teljesen nyilvánvaló tehát, hogy a civil társadalom nagy része nincs politikai párthoz kötve, s ezért aztán a közéletben nincs igazán képviselője sem. Én ennek a képviseletnek a lehetőségét szerettem volna megteremteni.- Ezelőtt néhány évvel a Magyarok Világszövetségében létrehoztunk egy úgynevezett nemzeti együttműködési bizottságot, amelynek tagjai vagy 40-50 társadalmi, illetve kulturális szervezetből valók. A bizottságnak egyébként semmiféle funkciója nincs, s feladatuk az, hogy különféle társadalmi kérdésekben bizonyos ajánlásokat tegyenek, amiket aztán a saját szervezeteikben feldolgoznak, megpróbálnak közös álláspontokat megfogalmazni. E szervezetek egyik ajánlásából született a „százak tanácsa”.-Milyen alapon kerülhetett be valaki e százak közé?- Az ajánlás szerint csak olyan emberekről csináltunk kollektiven egy névsort, akik az utolsó években-évtizedekben tisztán őrizték meg a nevüket, hiteles emberek, számítanak rájuk abban a miliőben, ahol élnek és dolgoznak. Tehát nem ilyen vagy olyan politikai megfontolások alapján. Persze, az sem volt kizáró ok, ha valaki éppen a maga posztján politikus. A dolgot nyilvánosságra hozva sok-sok civil szervezetet szólítottunk meg - köztük a nemzeti együttműködési bizottságok tagszervezeteit is -, hogy állítsanak össze egy névsort azokból, akikről úgy gondolják, hogy e százak tanácsa tagságára méltók.- Hány névsor érkezett?-Legalább másfél száz, s mivel az volt az ajánlásban, hogy legalább húsz nevet jelöljenek országosan s legalább annyit a környezetükből is, rendkívül sok név jött össze. Akadt olyan lista, melyen több mint száz embert ajánlottak. Végül a listákat egyenként átforgatva vagy háromezer jelöltből állítottuk össze, majd pedig véglegesítettük a százak tanácsát március végére. S talán az összegezésből kitűnik, hogy az országosan is ismert emberek, a nagy nevek, természetesen előnyben voltak a helyi jelöltekkel szemben. Talán ez lehet munkánk egyetlen hiányossága: Budapest ismételt előnye a vidékkel szemben.- Milyen feladatot szánnak a százak tanácsának?- A célunk nem kevesebb és nem több: a meglehetősen politikai pártokhoz - és pártérdekekhez - kötött közéletben a pártoktól és a mindenkori kormányoktól függetlenül dolgozzák ki a társadalmat legjobban érintő és égető kérdésekben állásfoglalásukat. A megállapodásunk szerint nyilvánosság elé csak akkor léphetünk bármilyen állásfoglalással, ha a százak tanácsából legalább hetvenötén azt megszavazzák.- Milyen a fogadtatás?- Úgy tűnik, hogy a sajtó elhallgatja a dolgot, s egyelőre a pártok körében is nagy a féltékenykedés. Készülünk már hét vagy nyolc olyan témában önkéntes munkacsoportok segítségével, mint például az ország népességének alakulása, a honvédelem témaköre vagy például az állami oktatás kérdése.-Ne vegye okvetetlenkedés- nek a kérdésemet, de nemcsak a Magyarok Világszövetségének egy léggömbjéről van szó?- Szó sincs erről. A világ- szövetség egyelőre csak helyet ad a százak tanácsának. Reményeim szerint a tanács a mindenkori kormányzat kontrolljaként fejtheti ki a tevékenységét, mint a társadalom élő lelkiismerete. Kozma Ferenc Néhányan a Százak Névsorából a művészet, a tudományos közélet ismertebb személyei közül: Balczó András egykori olimpiai bajnok öttusázó, Bánffy György és Bessenyei Ferenc színművészek, Bíró Zoltán egyetemi tanár, Csete György és Makovecz Imre építészek, Eperjes Károly színművész, Fekete Gyula író, Csoóri Sándor költő, Czakó Gábor és Czine Mihály írók, Grosics Gyula a labdarúgó aranycsapat kapuvédője, Hegedűs Lóránt református püspök, Kopátsy Sándor közgazdász, Kádár Béla ex-külgazdasági miniszter, Kahler Frigyes bíró, Kol- tay Gábor és Kosa Ferenc filmrendezők, Kiss Gy. Csaba nyelvész, szlavisztikus, Kozma Imre a Máltai Szeretetszolgálat elnöke, Kosáry Domokos akadémikus, Med- veczky Ádám karnagy, Mádl Ferenc ex-miniszter, Püski Sándor könyvkiadó, Pokol Béla politológus, Pozsgay Imre politikus és ex-miniszter, Pongrácz Gergely 56-os forradalmár, Pungor Ernő akadémikus, Sára Sándor filmrendező, Szervátiusz Tibor szobrászművész, Szent- mihályi Szabó Péter író, Sin- kovits Imre színművész, Szo- kolay Sándor zeneszerző, Szűrös Mátyás politikus, Tő- kéczki László történész, Vargha Domokos író. Akik megköszönték a jelölést, de visszaléptek: Glatz Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Jankovics Marcell filmrendező, Melocco Miklós szobrászművész, Szörényi Levente zeneszerző.