Új Dunántúli Napló, 1998. május (9. évfolyam, 119-148. szám)

1998-05-30 / 147. szám

4 Dünántúli Napló Baranyai Tükör 1998. május 30., szombat Szemétpiac- harcokkal MOHÁCS Hulladékszállítási tarifát létszámra vetítetten az or­szágban a VGV Kft. mellett csupán Hódmezővásárhe­lyen fizettettek. A szolgálta­tást továbbra is helyi cég végezheti, s e lehetőségtől később többet is remélnek. Amikor tavasszal a Városgaz­dálkodási és Vagyonkezelő Kft. testületi jóváhagyást kért a hulladékszállítás díjkiveté­sének módosítására, s a ko­rábbi fizetnivalók emelésére, a képviselők túlzottnak tartották az árat. Úgy határoztak, pályá­zatot írnak ki, hogy több aján­latból választhassanak. A négy jelentkező közül kettőt az anyaguk hiányosságai miatt nem is értékeltek. A Kaposvári Városgazdálkodási Rt. aján­lata jobb volt a helyinél, ezzel együtt úgy döntöttek: lokálpat­rióták maradnak. Havonta 300 Ft plusz áfa lesz a szállítás.- Azon túl, hogy az itt fog­lalkoztatott húsz dolgozónak megmarad a munkahelye, a határozatnak más előnyei is vannak - hangsúlyozta Szekó József, a VGV Kft. ügyveze­tője. - Az uniós csatlakozás egyik feltétele, hogy a ha­zánkban működő, kétezernél több hulladéklerakót százöt­venre kell csökkenteni, regio­nális kezelő központokat kell létrehozni. Ezek birtoklásáért folyik a harc. Ha e térségben pozíciót kapunk, még több embert fog­lalkoztathatunk, akik a szemé­lyi jövedelemadójukkal, a cég pedig a befizetett iparűzési adójával a város költségveté­sét gyarapítja. B. M. (A> Kommentár az 1. oldalon) Kovácsolt díszkaput állítottak fel Kővágószőlős te­metőjének bejáratánál. Az önkormányzat ezen kívül új díszburkolattal látta el a ravatalozóhoz vezető útszakaszt. Hírek Röviden Pünkösdvasárnap Pécsett, a Belvárosi templomban a fél 10-kor kezdődő német nyelvű szentmisén a mietingeni egyházi kórus énekel. Pünkösdhétfőn a Magyarországi Német Katoli­kusok Egyesülete tartja immár hagyományos ünnepi istentiszte­letét a pécsi Bazilikában 15 órakor. Pécs-Somogy lokálpatriótái több évtizedes helytörténeti gyűjtésüket ezentúl állandó kiállításon mutatják be a volt jegy- zőség épületében. Nyitás és avató június 1-jén 16 órakor, (cs) Ma nyílik Budapesten, a Csók Galériában Bredács László, pécsbányatelepi ötvösművész kiállítása. A régi magyar motí­vumokat megörökítő boglárok és veretek remény szerint Pé­csett is megtekinthetők lesznek hamarosan. (ap) Vízállások. Mohács 276 cm, apadó, 17, őrtilos -80 cm, apadó, 15, Barcs 3 cm, áradó, 17, Drávaszabolcs -36 cm, apadó, 17 fok. Az igazi gombagyűjtőket örömmel üdvözlik Tiltott erdők - belátó erdészek lános szabályként: csendes, ke­resgélő séta, ne okozzanak kárt a természetben, az erdei léte­sítményekben, legyenek figye­lemmel a védett növényekre, arra, hogy az erdő a valódi ter­mészetjárók temploma. Idén nem volt példa arra a baranyai erdőkben, hogy vala­kit „tiltott áru”, vagy nagy mennyiségű haszontermék eltu­lajdonításán értek volna. Ennek megfelelően nem is volt szank­cionálás. Az utóbbi egyébként elkobzást takarhat, súlyosabb esetben szabálysértési feljelen­tést. Élesebb lehet a konfliktus a gyűjtögetők és a magánerdők gazdái között. „Az én váram” szemlélete kivonult a fák közé is, volt már arra példa, hogy bí­rósági ügy lett a tulajdonos at­rocitásának a következménye. Aki egyébként — megfelelő magatartással - teljes joggal védi és óvja másoktól a terüle­tét. Ezért, ha gombázás közben ilyen táblával találjuk magun­kat szembe: „Magánterület. Ti­los az átjárási”, inkább fordul­junk vissza. Nem ér meg a viszály egy kosár galambicát. M. A. A múlt évben hatályba lépett Erdőtörvény ugyan rendelkezik az erdőgazdálkodásról, de részleteiben nem szólhat az úgyne­vezett erdei mellékhaszontermékek gyűjthetőségéről, illetve annak engedélyhez kötéséről. A Mecseki Erdészeti Rt. ezentúl is türelmes lesz a gombázókkal szemben. BARANYAI KÖRKÉP A törvény lehetséges követ­kezménye - számoltak a gom- bázók, a díszítő cserjéket gyűj­tők -, hogy kiűzettethetnek a „paradicsomból”. Azaz beal­konyulhat nemcsak a piaci mennyiségben, de személyes szükségletre szánt gyűjtőexpe­dícióknak, kirándulásoknak. Az erdőkhöz ilyen szándék­kal közeledőknek három kate­góriával kell szembenézniük. Van, ami tilos, más csak enge­déllyel, ismét más viszont sza­badon gyűjthető. Tilos például a hullott szarvasagancs össze- szedése, elvitele. Jóllehet, sze­zonján már túl vagyunk, ám dr. Papp Tivadar, a Mecseki Erdé­szeti Rt. igazgatóhelyettese hozzáteszi: nem is érdemes „ki­lopni” az erdőből, mert az rt. adja a gyűjtött agancsért a leg­magasabb árat. Tilos az erdőkben a magok gyűjtése. Ennek „genetikai oka” is van, mert a magok származási helye a továbbszaporítás szempontjából nem közömbös, aki cse­metét akar belőlük, tudni szeretné az el­vetett mag genetikai tulajdonságait is. Az erdőjárók többsége azonban nem rossz szándék­kal lép a fák közé. Ezek közé tartoznak mindazok, akik a szabadon gyűjthető gyümölcsökből a személyes, vagy a családjuk számára szükséges mennyi­séget szedik össze, legyen az som, gomba vagy más termék.- Az igazi gombagyűjtőket örömmel üdvözöljük az erdők­ben - mondja Papp Tivadar, hozzátéve: akik évtizedek óta In memóriám vadcseresznye A vadcseresznye, hivatalos nevén a madárcseresznye az utóbbi egy-két évben megle­hetősen kapós lett megyénk­ben is. A profi fatolvajok nagyüzemi technikával terme­lik ki az erdőkből ezt a fafaj­tát. Valószínűleg többen meggazdagodtak már ebből, a cseresznye köbmétere ugyanis akár ötvenezer forint is lehet. Információink szerint több erdőtulajdonos saját területén kivágatja a madárcseresznyét, azért, hogy azt ne a fatolvajok vigyék el. Egyes felmérések szerint Baranyából rövid időn belül eltűnik ez a fafajta, vannak, akik szerint a megye vadcse- resznye-állományának 80 százaléka kiveszett az elmúlt egy-két évben. Ez nagy kár lenne, ugyanis egyrészt színe­síti erdőinket, másrészt a vi­rágpor fontos a méhek általi beporzásnál, ugyanis alapozó virágporként funkcionál. N. F. gombáznak, nagyon is tisztában vannak az erdei illemszabá­lyokkal, és ezeket be is tartják. Nehéz lenne azt meghatá­rozni, hogy például vargányá­ból hány kiló a saját szükséglet. Az erdészek nem fognak mér­legelni, nem is korlátozzák a gombázókat; utóbbiak viszont ne várják tőlük, hogy kiválo­gassák a kosárból a gyilkos ga­lócát. Vannak persze szempontok, amelyeket figyelembe kell venni. A vadászati szezon min­dig rejt magában veszélyeket a gombázókra nézve, ezért a vadgazdák szívesen veszik, ha a gyűjtők előre jelzik, kérdezik: merre szeretnének, merre lehet menni. Vannak ilyen szem­pontból a vadászok és a gom- bázók által egyaránt szívesen látogatott területek, például a sásdi erdészethez tartozó nagymátéi kerület korpádi ré­sze. Az erdészeti rt. nem köte­les közhírré tenni, mikor és merre folyik vadásztatás. A ha­szontermékeket gyűjtők előze­tes bejelentésére reagálva azonban dr. Papp Tivadar segí­tőkészséget és jóindulatot ígér. Egyelőre csak annyit ajánl álta­Arccal a vasúti turizmus felé A megyei varosok többségé hangsúlyozza központi szerepet az adott térségben. Ennek okán számos közigazgatási és egyéb funkciót lát el, ami a környék lakosságának igényeit is kielégíti. Egy olyan városban, ahol e lehetőségek nem sokkal kecsegtet­nek, érthetően új utakat kell találni. SZENTLŐRINC Beékelve Szigetvár és Pécs közé nem nyílik alkalom, hogy megkerülhetetlen államigazga­tási központtá válljék a város. Mégis adott egy hagyományos kistérség, amely több települést is ideköt. A képviselő-testület talán az egyetlen járható utat választotta, amikor a térségfej­lesztés fő irányaként a turiz­must és a helyközi közlekedést jelölte meg. A környező térség adottsá­gait felismerve kínálta magát a falusi, családi- és diákturizmus meghonosítása, ami együtt járt a vasúti mellékvonalak fejlesz­tésével, magyarázzák a szak­emberek. A kezdeményezésre nyitot­tan reagált a MÁV is, ahol ép­pen az említett vonalak üzemel­tetése, korszerűsítése jelent problémát. A város elképzelése szerint, irányításukkal bevon­ható lenne a Szentlőrinc-Sellye vonal valamennyi kistelepülése az országban egyedülálló ön- kormányzati programba. A képviselők olyan vasutat képzelnek el, amely eleve ru­galmasan igazodik a családok, kerékpáros túrázók, osztályok igényeihez, elvárásaihoz. De azt is elképzelhetőnek tartják, hogy a megadott „menetrend­programokon” túl akár egyéni elvárásoknak is meg tudjon fe­lelni a helyi vasút. A. P. SFOR-parádé PÉCS A gyermeknap alkalmából nyílik lehetőség vasárnap, hogy a városi műjégpályá­nál kicsik és nagyok egy­aránt betekinthessenek az SFOR-katonák életébe. A barátkozó program kereté­ben harci szállító és élet­mentő járműveket is kiállí­tanak. A gépeket, harci esz­közöket nemcsak nézni, de megfogni, próbálgatni is le­het, természetesen a rend- fenntartók felügyelete mel­lett. (ap) Kérdőjeles postarablás KOMLÓ - KÁRÁSZ Egy hete számoltunk be a ka­rászi postahivatal elleni tá­madásról. Akkor ismeretlen tettes ellen indult eljárás. Tegnap Réger János százados, a Komlói Rendőrkapitányság nyomozó alosztályának veze­tője arról tájékoztatta lapunkat, hogy a postahivatal munkatárs­nőjének feljelentése nem felel meg a valóságnak. A rendőrség olyan adatok birtokában van, melyek kizárják, hogy idegen követte el a bűncselekményt. A posta leltára után kiderült, hogy 203 ezer forintnak nyoma ve­szett. A bűncselekmény körülmé­nyeit még vizsgálják. D. G. Gödörben az árokhálózat BARANYAI KÖRKÉP Az aszfaltjáró polgár és a víz­ügyi szakember közös neve­zője: az időjárás-előrejelzés. Amíg azonban az előbbinél ■II A Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság területén Ba­ranya megyében összesen mintegy 5-6 ezer kilométer árok és csatorna van. #1 A magánterületekre eső szakaszok hosszát megbe­csülni sem lehet. # Az árkok rendezetlen­sége miatti kárt eddig senki sem összegezte. ♦ A vízelvezetőket elha­nyagoló területtulajdonos nem bírságolható. legfeljebb az „esernyő-szind­rómáig” - Vigyem, ne vi­gyem? - terjed, a vízkárok megelőzése, elhárítása érdeké­ben dolgozóknál száz hektá­rokról, milliós károkról, a víz­elvezetők folyamatos karban­tartásának szükségességéről van szó. Közben jött azonban a föld­privatizáció. Egy előre nem kalkulált következménye: sok új tulajdonos, akinek területén a vízkármegelőzést szolgáló árkok, csatornák vezetnek, fü­tyült ezekre a létesítményekre. Á növényzet belepte, a horda­lék elkezdte feltölteni. Az eső­zések nincsenek tekintettel a tulajdonformára, jött egy-egy égi zuhany - és a csatornák, árkok nem képesek már elve­zetni a lezúduló vizet.- Az el­múlt hetek kiadós esőzé­sei miatt a vízfolyások több helyen kiléptek med­rükből a mű­ködési terüle­tünkön - hal­lottuk Varga Dezsőtől (kis ké­pünkön), a Dél-dunántúli Víz­ügyi Igazgatóság osztályveze­tőjétől. - Az elöntések a Bara­nya-csatorna, a Völgységi-pa- tak mellékágai, az Ókor mentén főleg mezőgazdasági területeket árasztottak el. E dombvidéki részeken nincse­nek ár- és belvízi védőművek, ilyen körülmények esetében pedig az elöntések a helyi víz­károk körébe tartoznak. Az elvárások tisztázottak. A zás hézagait nem lehet a feltöl- követhető jogi szabályozás hi- tődő árkokkal eltömíteni, ányzik. Márpedig a szabályo- Mészáros A.

Next

/
Thumbnails
Contents