Új Dunántúli Napló, 1998. május (9. évfolyam, 119-148. szám)

1998-05-30 / 147. szám

Holnap Aláírhatnak-e az óvodások? Új, hamisíthatatlan diákigazolványt kap hétévestől minden iskolás is színesben a Vasárnapi Dunántúli Napló! A tartalomból: Szigetvár beteg oroszlánja Siófokról Fenákpusztára költöztek a puszta fenekek Negyvenéves tű egy mohácsi férfi lábában Pécsi börtönfelújítás 115 év után Szegény gazdag csemeték A gazdagság nem szégyen, akkor sem, ha az emberfia még csak csecsemő Vegetával jobb az étel Ma befejeződik a próbaolvasás-akció BARANYAI KORKÉP __________5_____._____________________ Ma véget ér az Új Dunántúli Napló akciója, amelynek keretében tízezer emberhez juttattuk el egy héten át in­gyenesen a lapot. Kézbesítőink a napokban ke­resik föl azokat, akik koráb­ban előfizetői voltak a lapnak, és most egy héten át ingyene­sen kapták a Naplót. A kézbe­sítők kíváncsiak lesznek a vé­leményükre, és reményeink szerint közülük sokan úgy döntenek, hogy ismét az elő­fizetők sorába lépnek. Szerkesztőségünk ebben az időszakban is ugyanúgy dol­gozott, mint máskor. A régió és az ország legfontosabb, legérdekesebb híreit, és szá­mos hasznos szolgáltatást kí­náltunk olvasóinknak. Előfordulhat, hogy a kéz­besítők nem jutnak el min­denkihez. Bármilyen észrevé­tel, vagy az előfizetéssel kap­csolatos kérdés esetén kész­séggel állunk mindenki ren­delkezésére a 06-80-200-089- es, ingyenesen hívható tele­fonszámunkon Aki június 8-áig előfizet a Naplóra, egy Suzuki Swift boldog tulajdonosa is lehet. BUDAPEST Környezetvédelem és az EU-csatlakozás írásainak többségét a felvé­telre váró országok - mondta a főtitkár. Az EU Bizottsága múlt heti ülésén a környezetvédelemről tárgyalva úgy foglalt állást, hogy egyes szabályok beveze­tése elhalasztható, ha megfe­lelő tervet mutatnak be a kér­dés rendezésére a csatlako­zásra váró országok. Az Európai Környezetvé­delmi Iroda főtitkára kitért a napokban történt dunai hal- pusztulásra. Véleménye sze­rint Magyarországon is az uniós elveket kellene alkal­mazni: a veszélyes anyagok­kal dolgozó cégeknek az el­várható elővigyázatossággal kell működniük, és felelős­séggel tartoznak az esetleges környezeti károkért. MTI Az unióhoz csatlakozni szándékozó országoknak főként önerőből kell megol­daniuk környezetvédelmi problémáikat - jelentette ki John Hontelez, az Európai Környezetvédelmi Iroda (EEB) főtitkára pénteki saj­tótájékoztatóján.- Az európai környezetvédő szervezetek nem ellenzik a bővítését, de félnek attól, hogy a csatlakozó országok elmaradott környezetvédelmi infrastruktúrája visszahúzó erő lehet az unióban is. Ezért szeretnék, ha már a belépés előtt teljesítenék az unió ér­vényes környezetvédelmi elő­ösi Krisztus-freskó Egyiptomban Világraszóló pécsi felfedezés Rendkívüli kultúrtörténeti bejelentést tett tegnap a Magyar Tudományos Akadémián Vörös Győző régész. Az egyiptomi, Thot-hegyi ásatások során megtalált 4000 éves fáraói sziklasír­ban felfedezte az eddigi ismert legkorábbi Krisztus-ábrázolást. PÉCS - BUDAPEST A fiatal pécsi egyiptológus, Vö­rös Győző a bejelentést nem vé­letlenül időzítette tegnapra. Ugyanis a Théba koronájaként emlegetett Thot-hegyi temp­lomi feltárást befejezte, s erről egy, az érdekességeket össze­foglaló könyvet tett le az asz­talra. Másrészt úgy érezte, a magyar tudománynak tartozik azzal, hogy itthon hozza nyil­vánosságra azt, amiről eddig csak pár ember tudott. Köztük Kákosy László, a magyar egyip­tológia vezető régésze és Chris­tian Décobert koptológus, a pá­rizsi egyetem professzora, a ko­rai kereszténység egyik legna­gyobb szakértője. Utóbbi fel­adata lesz a kápolna falára bá­rányvérrel felírt több száz sor­nyi kopt szöveg értelmezése. Magyarországon lapunk írt elsőként a pécsi régész vállalko­zásáról. Nos, Vörös Győző Montuhotep Szanhkaré fáraó templomát három év alatt tárta fel, s a templom alatt meglelt egy archaikus időkbeli épít­ményt. Ez Théba és Egyiptom legősibb temploma, s már ez is szenzáció! Am a hegyőröm egyik szakadékán, harminc mé­teres sziklafal közepén, csak kö­télhágcsóval megközelíthető he­lyen rátalált a régész a fáraó sziklasírjára is. Amit ugyan a sírrablók már időszámításunk kezdete előtt kifosztottak, de ké­sőbb a kopt-keresztények ká­polnává alakították ki, és csoda­szépen kifestették. A freskók egyikén a „győző” Krisztus életnagyságú alakja szerepel. Mostanáig a legkorábbi ismert Krisztuskép. Kozma F. Ami a felfedezés hátterében van Thot-hegy temploma 500 köbméternyi törmelék alól került elő. Vörös Győző 1995 óta 15 hónapot töltött a helyszínen. A téglatemplom alatt több mint 5000 éves kőtemplom alap­jaira bukkantak, majd meglelték a fáraó sziklasírját, a kopt ká­polnát, s benne az ős-freskókat. Krisztust és a feliratokat. A pécsi régész az Egyiptomi Régészeti Hivataltól máris új koncessziót kapott: rövidesen Alexandria közelében Taposiris Magna antik kikötőjének és akropoliszának feltárásához kezd. Vörös Győző huszonhatodik életévét az idén tölti be. MAI SZÁMUNK TARTALMÁBÓL Világtükör Atomháború veszélye fe­nyeget? Nemzetközi szankciók Pakisztán meg­fékezésére. 2. oldal Későbben és drágábban. Elhalasztották az Alfa űrál­lomás első moduljának fel­bocsátását. 2. oldal Hazai Tükör Alakulnak a parlamenti frakciók. Elénk munka fo­lyik a pártok berkein belül, megkezdődött az új ország- gyűlés alakuló ülésének előkészítése is. 3. oldal Baranyai Tükör A tanév végéhez érve ismét elárasztják a munkaerőpia­cot az iskolából frissen ki­került pályakezdők. Né­hány szakmában igazi ver­seny alakult ki. 5. oldal Sport Komló: alakul a Bá­nyász-keret. 20 oldal Időjárás VH 5' 15,27 C Gyakran megnövekszik a gomolyfelhőzet, záporok, zivatarok többfelé is kiala­kulhatnak. Ma a tegnapinál több lesz a napsütés. A déli szél többfelé megélénkül, a zivatarok környezetében megerősödik. A legalacsonyabb éjsza­kai 15, 17 fok után a szom­bati legmagasabb hőmérsék­let 24, 27 fok között vár­ható. Részletes tájékoztatónk a 15. oldalon olvasható. MÉSZÁROS ATTILA KOMMENTÁRJA Akiknek bántja a szemét Az EU-nak nem tetszik a hulla­dékgyűjtési, kezelési gyakorla­tunk. Igazuk van. Magyaror­szágon mintegy 3700 lerakó van, ezeknek töredéke felel meg a környezet-egész­ségügyi követelmények­nek. Ebben a 3700-ban természetesen nincsenek benne az erdő- és útszéli szeméthalmok, nincsenek benne a falvak határában lévő illegális lerakók. Végső soron azt is mondhat­nánk: foszlott lepedőként bo­rítja a szemét az országot. Pedig régi a buzdító szlogen: „Nem bántja a szemét?" Nem bántotta. A helyzet alig-alig javult. Valamennyit persze igen, köszönhetően egy korszerűbb szemléletnek, amely egy másik szemüvegen át nézi a hatalmas mennyiségű kommunális és közületi hulla­dékot. Nyersanyagot lát benne. Van is benne, és ez a szelek­tív hulladékgyűjtés kialakítá­sának motorja. Pécsett már ta­pasztalhatják a polgárok - ha­marosan Mohácson is - a je­leit. Találóan nevezte el az utca nyelve a speciális konté­nereket UFO-nak. Talán ugyan A hulladéknak nincs meg az a tulajdonsága, hogy az újrafelhasználó ölébe hulljon az alakjuk miatt, de meglehet: utópisztikusnak látja a célt. Tényleg a jövőben van a cél­zott eredmény, a szemét pedig a jelen súlyos gondja (Mohá­cson például egy évben 30-35 ezer köbméternyi mennyiségről van szó), ám valami technikai síkon megmozdult. Most már csak a szellemi idomulásra lenne szükség, amennyiben mindenki fel­ismeri, hogy az ő javát, előnyeit is szolgálja, ha részese a sze­métben rejlő értékek megmen­tésének. Arról nem is beszélve: amennyit hasznosítanak, any- nyival kevesebb bántja majd az emberek szemét. 4. oldal) A .‘Hí.Nemzetközi Autós Hegyiverseny gépát­adására került sor tegnap Pécsett. A futamokat ma és hol­nap rendezik az Abaligeti úti szerpentinen. fotó: wéber t. I t á I

Next

/
Thumbnails
Contents