Új Dunántúli Napló, 1998. május (9. évfolyam, 119-148. szám)

1998-05-29 / 146. szám

1998. május 29., péntek Baranyai Tükör Dünántúli Napló 5 Tiltakoznak a költözés ellen PÉCS Csütörtökön ismét tiltakoz­tak a szülők az ellen, hogy a Rácvárosi és Istenkúti ÁMK Fábián úti iskolájából a felsőtagozat a Pázmány Péter utcába költözzön. Dúl a vita, hogy költözzön-e Istenkútról a felsőtagozat vagy sem. Ugyanis a tavalyi önkormányzati közgyűlési ha­tározat, mely szerint Isten- kűton legalább alsótagozat­nak működnie kell, nem zárja ki a felsőtagozat megtartását. Ezért a szülők kérésére Katits Kálmán intézményigazgató csak abban az esetben dönt az áttelepítésük mellett, ha a jú­nius 4-ei közgyűlés erre hatá­rozatot hoz. Ennek jegyében egy szülői aláírásokkal ellá­tott határozatot is aláírt az igazgató. A szülők tiltakoznak rész­ben a nagy távolság és amiatt, hogy az iskolába be akarják költöztetni az 506. számú szak­munkás- képző diák­jait. Ismere­tes, hogy az 506-os diákjai a volt Bajcsy-laktanyában ki­alakítandó képző központba költöznek majd, míg az 506- os épülete a Papnövelde utcai iskola sérült gyermekeit várja. Pedig az érdekük is azt dik­tálná, mondja Ferenciné Ivicz Ilona, a város oktatási irodá­jának munkatársa (képün­kön), hogy a kis létszámú is­kolából elköltözzenek, fgy az állások megőrzéséhez szük­séges óraszám sem alakítható ki, mert a törvény ennek kor­látot szab. B. R. Szakmai vizsga. Tizenkilencen végeznek az idén a Ba­ranya Megyei Kulturális és Idegenforgalmi Központ hátrá­nyos fiatalokat oktató kézműves iskolájában, bőr-, fazekas, faműves, valamint kosárfonó szakmában. fotó: wébert. Autóverseny és forgalomkorlátozás A 36. Nemzetközi Autós Hegyiverseny miatt a pécs-abaligeti utat a Fábián u.-Remeterét közötti szakaszon a forgalom elől teljes szélességben lezárják. Emiatt a Pécs-Orfú'-Abaliget közötti autóbuszjáratok kerülő útvonalon járnak. A változás a május 30-án a Pécsről 8.30-19.00 óra között Abaligetre, Orfűre, Husztótra és Bakócára, valamint az Aba- ligetről, Orfűről és Husztótról 8.00-19.00 óra között Pécsre közlekedő járatokat, május 31-én a Pécsről 7.30-19.00 óra között Abaligetre és Orfűre, valamint az Abaligetről és Orfű­ről 8.00-19.00 óra között Pécsre közlekedő járatokat érinti. Május 31-éig, ugyancsak a verseny miatt, a pécsi 24-es he­lyi járat a Lajkóig eredeti útvonalán, onnan a 23-as vonalán közlekedik. Közös képviselők, közös gondok Nem enged betekintést az iratokba, a határozatokat nem hajtja végre, nem tud elszámolni az általa kezelt pénzzel. Ilyen és eh­hez hasonló vádak érik már évek óta a társasházak közös kép­viselőit. Egy pécsi lakóközösség például már másfél millió fo­rinttal tartozik a vízműnek, mivel a ház ügyeinek intézője évek óta nem juttatja el a szolgáltatóhoz az általa beszedett pénzt. PÉCS Ha az ÁNTSZ nem szólt volna közbe, a vízmű a jövő hét ele­jén könyörtelenül elzárta volna a vizet a Veress Péter utca há­rom társasházában, egy másfél millió forintos hátralék miatt. Ez így még rendjén is volna, csakhogy - és ettől nem min­dennapi a történet - az előbb- utóbb valószínűleg bekövet­kező vízkorlátozásnak nem az az oka, hogy a lakók nem fizet­tek. A három, külön helyrajzi számon nyilvántartott társas­háznak ugyanis csak egy bekö­tési - tehát a vízmű által hite­lesnek elfogadott - vízmérője van, de három közös képvise­lője. Közülük kettő a lakások­ban lévő vízórák alapján szedte be a pénzt. A harmadik viszont, azzal érvelve, hogy amíg nem kap a „saját” háza fogyasztásá­ról külön számlát, addig ugyan tőle egy fillért sem kap a vízmű, beszedte ugyan a vízdí­jat, ám a kifizetéseket „befa­gyasztotta”. Elekes Lajosné, a Pécsi Vízmű Rt. értékesítési osztályvezetője lapunknak el­mondta, a kö­zös képviselő immár három éve tartja vissza a vízért járó pénzt, a hátralék így már lassan másfél millió forintra rúg. A szolgáltató csak a bekötési mérő állását, tehát jelen esetben a három ház összfogyasztását figyeli árgus szemmel. Hiába fizetett tehát mindenki becsüle­tesen, a tartozás közös. Pécsett jelenleg több mint 400 közös képviselő tevékeny­Sok mindenhez értenie kell • A közös képviselő nem háziűr. Végrehajtó szerepe van: a közgyűlés határozatait hajtja végre. • A nagyobb lakóközösségeknek ajánlatos, ötven lakó fölött kötelező számvizsgálót, vagy a számvitelhez értőt alkalmazni. • A társadalmi munkában tevékenykedő közös képviselő „ol­csó” ugyan, ám felelősségre nem vonható. • Nem árt, ha a megválasztott közös képviselő ért a joghoz, a számvitelhez, az épületgépészethez, az adózáshoz, a tűzrendé­szethez. kedik, vannak olyanok, akik 10-15 éve közmegelégedésre végzik munkájukat, de olyanok is, mégpedig nem is kevesen, akikkel csak gond van. Nagy Emil (képünkön), a lakásszö­vetkezetek és társasházak me­gyei szövetségének elnöke úgy véli, egy részük nem tudja, mekkora feladatot vállalt, nem ismeri jogait és kötelességeit. A lakók és a közös képvise­lők közötti konfliktusok - me­lyek sokszor a bíróság elé ke­rülnek - nagy része helyben el­intézhető lenne. Sokszor az is probléma, hogy a lakó nem ért egyet a közgyűlés határozatá­val, holott el sem ment sza­vazni. Sok közös képviselőben egy­szerűen nem tudatosodik az, hogy neki a közgyűlés határo­zatait kell végrehajtania, és nem a háziurat játszani - mondta lapunknak Nagy Emil. Nem hívja össze a közgyűlést, nem enged betekintést az ira­tokba, a határozatokat nem hajtja végre, kimutatásai szak­szerűtlenek, nem tud elszá­molni a beszedett pénzzel. Ezek a leggyakoribb vádak, közülük több rendőrségi eljárást is maga után vont már. A tájékozatlan­ság volt például az oka annak, hogy az APEH 100 ezer forint bírságot vetett ki egy pécsi la­kóközösségre. A közös képvi­selő azt hitte, hogy mivel nyug­díjas, nem kell fizetnie a mun­kájáért járó díj utáni járuléko­kat. Tévedett - a lakók pedig fizettek Minimum tíz százaléknyi tu­lajdoni hányad kell ahhoz, hogy egy csoport kezdeményezhesse a lakóközgyűlés összehívását. Ha a közös képviselő erre nem hajlandó, akkor nélküle is ösz- szeülhetnek és határozatokat hozhatnak a lakók. N. F. Intézmények harca a tanulókért? A hatosztályos gimnáziumban három évvel ezelőtt kezdték meg tanulmányaikat a diákok. Idén már több mint kétszeres volt a túljelentkezés. Két osztályt is indítana az iskola, de erre egyelőre nem kapott felhatalmazást az önkormányzattól. MOHÁCS-Az első évben hatvanan je­lentkeztek hozzánk az általános iskola hatodik osztályát végző növendékek, s akkor az egyes tantárgyakra kapott érdemje­gyeik szerinti pontszámok, il­letve a felvételin tanúsított tu­dásuk alapján 32 tanulót vet­tünk föl egy osztályba - tájé­koztatott Cserdi András, a Kis­faludy Károly Gimnázium igazgatója. - A következő két évben újabb egy-egy osztály kezdte nálunk a tanulmányait úgy, hogy csupán néhány eset­ben küldtünk ki elutasító hatá­rozatot a kevesebb pontot szer­zett gyerekeknek. Idén viszont már hetvennégyen adták be a felvételi kérelmüket, és ráadá­sul valamennyien maximálisan teljesítettek a felvételin. Tehát két osztályt indíthatnánk, s még akkor is tíz jelentkezőt kényte­lenek lennénk elutasítani. Eh­hez kértük a testület hozzájáru­lását, kihangsúlyozva, hogy többletköltséggel nem járna a vállalásunk. A döntést azonban augusztusig elhalasztották. Az önkormányzat most azt próbálja vizsgálni, milyen ha­tással lenne az általános iskolák létszámának alakulására, ha ez a tendencia folytatódik. B. M. Gáz vagy szén - az itt a kérdés Az önkormányzat tegnapi, késő estig tartó ülésén kiemelt napi­rendi pontként tárgyalta azt a tájékoztatót, amely a gázberu­házás konkrét kivitelezésének körülményeivel foglalkozott. KOMLÓ Az előterjesztésből kitűnt, hogy a gázhálózat kiépítése a terve­zetthez képest 85 százalékban valósulhat meg. Ettől függetle­nül a munkálatok június végén elkezdődnek. Knipl Károly, a DDGáz Rt. beruházási menedzsere el­mondta, hogy maradnak - leg­alábbis egyelőre - gázzal ellá­tatlan utcák. Bár az érintett la­kosság nagy része a szükséges hozzájárulásokat már februárig befizette, a jogszabály szerinti szükséges létszám még nem volt meg. Ezért többszöri határ­idő-módosítás után a beruházó június 6-ai borítékbontással pá­lyázatot írt ki. Már most tudni lehet, hogy a munkálatokat két, természetesen megfelelő ga­ranciákkal rendelkező kivite­lező végzi majd. A határidő az év utolsó napja, a tél közepe. Knipl Ká­roly szerint a befizetőknek idén már nem kell tüzelőről gondos­kodniuk. Más példa alapján - Tamásiban - a 36 kilométernyi vezeték a fűtési idény kezdetére elkészül. A hosszas előkészületek enyhén szólva kikezdték a komlói lakosok bizalmát. Az óvatosabbak azért néhány má­zsa szenet már spájzolnak. Deák Gábor Hírcsatorna Mágocson megemléke­zést tartanak ma 9 órától abból az alkalomból, hogy a község iskolája immár két­száz éves. Felavatják az em­lékfát, helytörténeti vetél­kedőre kerül sor. (cs) Betörtek a somogyhár- ságyi elhagyott plébániára, és elvittek egy szentképet. A bűntényt csütörtökön fedez­ték fel a létesítmény, gondo­zói. (cs) A Fekete-vízbe fulladt tegnap Vajszló határában, fürdőzés közben egy 11 éves fiú. A gyermek holttes­tét beremendi könnyűbúvá­rok emelték ki a vízből, (cs) Gombavizsgálat. Idén is lesz ingyenes lakossági gombavizsgálat Pécsett, a Vásárcsarnokban. A Piac és Vásárigazgatóság június 7-étől indítja ezt a szolgálta­tást. Vasárnaponként 18- 20 óra között várják a gom- bázókat. (p) Vízállások. Mohács 276 cm, apadó, 17,0 fok, őrtilos -80 cm, apadó, 15,0 fok, Barcs 3 cm, áradó, 17,1 fok, Drávaszabolcs 80 cm, áradó, 17,1 fok. Lefoglalt fegyverek: a töredék A szakboltokban engedély nélkül is vásárolhatók olyan fegyve­rek, melyek kis átalakítással életveszélyessé tehetők. Aki nem a boltban, hanem a vásárban néz pisztoly, puska után, az is ha­mar elérheti a célját. Néhány óra alatt bármi beszerezhető. PÉCS Tizennyolc év felett az első ké­résre bármelyik üzletben be­csomagolja az eladó az egykor madarászpuskának nevezett Flober típusú fegyvert. Aki ért hozzá, könnyen átalakítja úgy, hogy az akár emberélet kioltá­sára is alkalmas lehet. Az utóbbi néhány hónapban ráadá­sul olyan lőszerek jelentek meg az illegális piacon, melyek az eredetiektől eltérően lőport is tartalmaznak, és a Floberekbe ugyanúgy betölthetők. Sokszor gáz- és startpisztolyokat alakí­tanak át úgy, hogy néhány lö­vés leadására alkalmasak ugyan, de a használó kezében is bármikor felrobbanhatnak. Baranyában tavaly száz­negyvenhét fegyverszakértőt igénylő ügy történt, és egy-egy esetben akár tucatnyi lefoglalt fegyver várt a vizsgálatra. Mindez csak a jéghegy csúcsa.-Hogy hány illegális fegy­ver mozog a megyében, azt ne­héz lenne megbecsülni. Ami hozzánk kerül, az csak egy tö­redék, de még így is tekintélyes mennyiség - mondta Molnár Attila száza­dos (képün­kön) a Bara­nya Megyei Rendőr-főka­pitányság fegyverszak­értője. A rendőr­ség szakmai gyűjteményében, a „fegyver­múzeumban” a Baranyában el­követett bűncselekményekkel kapcsolatos fegyverek sora­koznak a polcokon. Van itt minden. A kísérletező kedvű emberek leleményességének nincs határa - gondolhatnánk a házilag készített pisztolyok, puskák láttán. A vízvezeték­elemekből készült hangtompító mellett azonban ott vannak a vi­lág legkorszerűbb hadseregei­ből származó sorozatlövő, au­tomata fegyverek, vállról indít­ható rakéták is. Mind helyben lefoglalt áru.-Az ilyen jellegű bűncse­lekmények közel kilencvenöt százalékát illegálisan beszerzett fegyverekkel követik el. Na­gyon ritka, hogy engedéllyel rendelkező személy használja törvénybe ütközően a fegyve­rét. Persze, az orvvadászokat sem felejthetjük el - számolt be tapasztalatairól a százados. Sok esetben csak egy elköve­tett bűncselekmény kapcsán, például házkutatáskor kerülnek elő fegyverek. A szakértő sze­rint a megyében szinte minden megtalálható. Schneider G. Kicsi és nagy - bármi beszerezhető fotó: wéber tamás <

Next

/
Thumbnails
Contents