Új Dunántúli Napló, 1998. május (9. évfolyam, 119-148. szám)
1998-05-26 / 143. szám
1998. május 26., kedd Háttér - Riport Dhnántúli Napló 9 Sit down, Bence! Cili néni és egészen csodálatos, küzdelmes élettörténete Él egy asszony Yázsnokon, Cili néni. Életének olyan gazdag története van, hogy amiért elmondhatom, szinte kiváltságosnak érzem magam. Kerek egész. Annyiban hasonlít csak mindannyiunk élettörténetéhez, hogy olykor tele könnyekkel, olykor tele nevetéssel. Egyébként ritka a maga nemében. Hiszen Cili ugrott le éjjel a robogó vonatról, gurulva le a vasúti töltésen. Osztrák menekülttáborban Jávor Pál mosolygott rá. Amerikában jómódban élt; nyaralt Floridában, megjárta a Niagarát is. írt levelet Farkas Mihálynak és temette kétesztendős halott gyermekét. És futott egy szerelem után, amiből végül is néhány esztendőt megkapott, s ha van Jóisten az égben - miért ne lenne -, akkor egyszer majd, ha Cili elé kerül, biztosan átöleli. Egyébiránt Bence, akihez Cili csak angolul beszél, fajtiszta juhászkutya; a vendéget körbe- nyalja. De van egy rossz szokása is; ha nagyon örvend, bizony lespriccentve „megjelöli” a búcsúzáskor. Ezért kell rászólni - Sit down, Bence! -, hogy maradjon veszteg.- Hol született, Cili néni?- Somogyvámoson. Édesapám részéről - aki Pápáról nősült és városi lányt vett el - svábok vagyunk, őseim vízi' molnárok voltak, a család máI sik ága, a nagybácsik, unoka- öccsök meg mind nyomdászfé- ' 'lék vagy mesteremberek. Amikor megszülettem, édesanyám olyan ízületi gyulladást kapott, hogy két évig feküdt tőle, s akkor kezdett el ismét járni, amikor már én is futottam. Egyébként Walter Cecília a nevem. Öten vagyunk testvérek, és hála a jó Istennek, mind az öten élünk még. Én vagyok a legidősebb a lányok között. Van egy bátyám, két húgom és öcsém.- Vallásos ember, Cili néni? - Nem járok templomba, de ettől függetlenül nagyon szeret a Jóisten. Mert mindazok, akik engem meggázoltak az életemben - s akadtak bőven -, később mind térdre estek előttem. Persze, nem a szó fizikai értelmében. Inkább, hogy nagyon megbüntette őket az élet. És amikor eljöttek hozzám, mindet szeretettel fogadtam, behívtam a lakásba, kávéval kínáltam, körbedédelgettem. És persze, azt mondtam, hogy bármikor szükségetek van rá, a tudásomat ingyért adom. Nem kérek cserébe mást, csak mosolyt.- Tudom, hogy sokáig Kaposváron élt. Hogy került abba a helyzetbe, hogy az USA-ba kössön ki?- Amerikát nem én választottam. A történet még 1949-ben kezdődött, amikor egy fiatal- I emberrel eljegyezték egymást. * Valóságos szép szerelemben. ’ Tizenhét éves volt Cili, amikor i megismerkedtek, tizennyolc, amikor először megcsókolták egymást és húsz, amikor az is megtörtént, ami minden szerelem velejárója. Boldogok voltak és álmodtak szép családról, gyermekekről, békességről. De nem lett a bimbózó szerelemből semmi, hiszen Józsi Budapesten rendőr-tiszthelyet- tesképző iskolát végzett 1950- ben. Amikor pedig engedélyt kért, hogy nősülhessen, Korom Mihály hadnagy elvtárs nem járult hozzá, mert a lány famíliáját megbízhatatlannak ítélte. S így hiába a szív, ami majdnem megszakad...- Aztán csak férjhez ment.- Ripsz-ropsz. Nem is tudom, hogy miért, már talán kimásszak a nagy bánatomból, hozzámentem egy másik emberhez. A húgomnál ismerkedtünk meg és mivel a szüleim nyaggattak, hogy mi lesz belőled, menj már férjhez, ne epe- kedj azért, ami elérhetetlen, hát igent mondtam neki. Hiszen már huszonnégy éves voltam.- Jó döntésnek bizonyult?- Rossznak. A férjem nem sokat törődött velem, élte a saját életét. Pedig én próbáltam szeretni, de mintha számára nem is lettem volna. Átnézett rajtam. Katona volt a füredi laktanyában, s olykor hetekig haza se jött. Mérgemben megírtam Farkas Mihálynak. A levél persze, nem használt, mert elbocsátották.-Nem feltétlenül örülhetett az elbocsátásnak.- Mindenesetre nem javult meg a férjemmel a kapcsolat. Aztán egy újabb tragédia ért; ötvenhat június 18-án meghalt torokgyíkban a kétesztendős kisfiam. Elfáradtam nagyon.- Ötvenhat októbere-no- vembere, a forradalom milyen volt Kaposváron?- A férjem akkoriban fuvarozó vállalatnál dolgozott, vitte az árut Pestre és hiába mondtam neki, hogy ő úgysemjudja legyőzni az oroszokat, csak nem hallgatott rám. Igaz, az ő szemében én addig sem értettem semmihez. A novemberre nagyon megérlelődött benne, hogy itt kéne hagyni az országot. Itt az alkalom. Megkért, menjek vele. Erre azt mondtam neki: Nézd, Laci, mi sohasem éltünk valami fényesen, nem is szeretlek. Menj egyedül, ha akarsz, én sem fogok bánkódni utánad, de te sem énutánam. Erre szó nélkül összecsomagolt és elment. Azt hittem, hogy akkor látom utoljára. De nem. Néhány hét múlva visszaszökött Ausztriából egy lágerből, és ismét kérlelt, hogy ne gondolkozzak soká. Jó dolgunk lesz. A húgom is kapacitált. Szerinte a szükségben, a bajban majd összemelegszünk, megjavul a házasság is.- Végül is vele ment.- Vele. Összecsomagoltunk és Laci néhány ismerősével nekivágtunk a határnak. Győrben, a Vörös Csillag Szállóban találkoztunk, majd onnan éjszaka, vonattal mentünk a határ felé. Akkoriban már szigorú volt az ellenőrzés, s persze mindenki azt mondta az igazoltatáskor, hogy Mosonmagyaróvárra utazik. Nekünk az volt a szerencsénk, hogy a mozdony- vezetővel megbeszéltük a dolgot, aki megígérte, lassítani fog majd, s a harmadik sípolás után ugorjunk ki bal felől a vonatból. A töltés meredek, guruljunk le, onnan már közel a határ. Keressünk egy nagy szalmakazlat. Ott mehetünk át. Cili utólag gondolta el, hogy mennyire szervezetten ment minden. Már várták a menekülőket a határ túloldalán osztrákok, pokrócot, meleg ételt, szállást adtak, majd mindenféle egészségügyi vizsgálatok és fertőtlenítés után lágerekbe kerültek a menekültek. Az egyikben például Jávor Pállal is találkoztak, aki megkérdezte. hogy miben tud segíteni és később küldött is csomagot.-Amerikába készültek?- Nekem nagyon mindegy volt. A férjem intézte a dolgokat, s bár az ismerősök, akikkel együtt ugrottunk ki a vonatból Ausztráliába szerettek volna menni, a férjem mindannyiunkat az USA-ba kérelmezett. Végül is Salzburgból elvittek bennünket a tengerig, behajóztunk, s a „General Eltingen” fedélzetén eljutottunk Amerikába. A hajónak egyébként az volt az utolsó útja. Viharos, félelmetes út volt, annyi szent.- Amerika ?- Berendezett lakást kaptunk, de úgy, hogy férjemnek és nekem is méretre készített ruhákkal, még a hűtő- szekrény is tele volt. És persze állást is azonnal, úgyhogy alig néhány hónap után, már saját autóban ülhettünk.-A házasság megjavult?- Nem. Én kiéltem magam a munkában, mert nagyon szerettek. A gyár tulajdonosa - eredetileg olasz ember volt - észrevette, hogy rám lehet számítani, s a munka után egyre többször megkért, hogy főzzek különböző partykon, vigyázzak a házukra amikor nyaralnak, segítsek ebben-abban. Imádták a csirkepaprikást nokedlival. Úgyhogy saját kulcsot kaptam és jól meg is fizettek. Megbecsülték nagyon a magyarokat.- Hogy szólították Önt?- „Szeszíliának”, ami borzasztóan szépen hangzik, ha kedvesen mondja valaki.- A jólét nem minden.- Hát ez az. Egyre csak a Józsim járt az eszem.- Tudta, hogy vele mi történt, hogy él, mit csinál?- írtam haza, leveleztem a szüleivel, küldtem időnként csomagokat is. Tudtam, hogy megnősült, lett három gyereke, de ő sem boldog igazán.- Ezt nevezik honvágynak?- A boldogságra vágytam. Gondolatban mindig vele voltam, alig várva, hogy újra lássam. Biztos voltam benne, sikerülni fog. Amikor először hazajöttem, nem sikerült, nem sikerült másodjára sem, pedig kértem a lánytestvérét, hogy segítsen benne. Már nem is tudom, hogy hány adj ára repültem át az óceánt, amikor egy disznóölést tartottak a szüleinél és biztosra mondták, hogy ott lesz a Józsi is. De csak nem jött. Késő délután indultunk hazafelé a horhoson, amikor megláttam. Szembe jött velünk, én pedig futottam a karjaiba .. Önfeledten, szerelmes csitri módján.- De vajon mit szóltak hozzá az emberek?- A férjemet nem érdekelte, el is váltunk rövidesen. Itt viszont kitört a botrány. Elmondtak mindenfélének, én lettem a legalja. Az apám kitagadt, s többet nem is állt szóba velem. De ez engem nem érdekelt, hiszen már negyvenhét éves voltam, s úgy gondoltam, hogy a boldogságból megérdemlek végre én is valamit. Józsi aztán otthagyta a családját márciusban én pedig 1976. április 26- án hazajöttem. Ronda, esős nap volt, és mi bementünk egy vizes, pici albérleti szobába. Volt benne ágy, tükrös szekrény és kályha. De én nem láttam a vizes falat, csak egyedül a Józsit és, hogy velem van. Később aztán tovább költöztünk, vettünk bútort, miegymást, végül pedig ezt a házat. Igaz, hogy Józsim kapott volna Komlón lakást, mert bányász volt, de én könyörögtem neki, hogy menjünk el valahová messze, ahol csak ketten leszünk. Amerikában, Mil- forton a város közepén laktam, magas házak között, ahol minden csupa beton és üveg. Én itt a sarat akartam látni, az esőt, ahogyan esik a fűre, a napfelkeltét. S ne csak akkor, ha a házak között fölülről levilágít. És megtaláltuk Vázsnokot. Én ezért mondom azt, hogy a Jóisten engem nagyon szeret, mert meghallva a perlekedésemet, megsegített. Ezt a házat három évig árulták, és senki nem vette meg előlünk.- Vázsnok hány esztendő boldogságot adott?- Tizenegyet. Ebből tízet olyan csodálatos együttlétben, amit ember elképzelni sem tud, s az utolsó év pedig épp ennek az ellenkezője: küzdelem a halállal. Hasnyálmirigyrák... Amikor eltemettem Józsit, azt hittem, hogy én is meghalok. De aztán új napra új nap jött, s én evvel a tizenegy év boldogsággal a szívemben most másokat akarok boldogítani. (Közbe vetőleg jegyezzük meg: Józsi első felesége meghalt már, a gyerekei megbocsátottak, az unokák már Cili unokái is. Hiszen azt szereti, ha a gyerekek veszik körül.)-Amerika? Úgy tudom, néha félúton van.- Nem vagyok gazdag, s nincs annyi pénzem, hogy ide- oda járjak. A temetés után any- nyi se volt, hogy hagymát krumplival egyek, de nem mutattam senkinek. Emelt fővel jártam. Amerikai barátnőm többször meglátogatott, s kért, hogy menjek vissza. Végül rájött, hogy nem tudok venni repülőjegyet. Fedezte a kiutazást; oda-vissza jegyet váltott, hogy döntsék magam. Amerikában nyugdíjasotthonban kaptam egy kicsi, külön bejáratú, modern lakást, mindennel felszerelve. Nekem bőven elég volna, de otthagytam. Bármikor visz- szakapom, ha 90 nappal előtte telefonálok. De nem telefonálok. Nekem Vázsnok az életem, ez a ház és a kert, ahol a boldogságomra rátaláltam. Józsi mindig itt van velem, e falak között. Néha hallom a lélegzését is ... De nehogy azt higgye, hogy bolond vagyok. Cili néni írogat. Saját élettörténetét is, és persze, a „Sásd és vidéke” lapnak rendszeres tudósítója. Fest, mint a népművész, tojásokat pingál, szerepel tévében, véleményére egyre többen kíváncsiak. Meghívják választási kampányban való részvételre, gyakorta vendégei az SFOR magas rangú tisztjei. A napokban a gyerekek számára országos töktermesztő pályázatot hirdetett meg; ki tudja legnagyobbra nevelni az amerikai Halloween-ünnepek díszét, a vérpiros dísztököt. Cili nénit mostanában senki sem látta sírni. Még akkor is mosolygott, amikor legutóbbi útján a Delta Airlens óriásgépét megdobta egy légörvény az óceán fölött. Kozma Ferenc Lendvai Dávid jegyzete Apró „Az autóbuszgépkocsivezetó' pénzváltásra nem kötelezhető'” - ez a szöveg olvasható valamennyi pécsi autóbuszon. Üzenete tiszta és világos: ne akarjuk úgy megúszni a jegy- vásárlást, hogy tízezresünket lobogtatva büszkén közöljük a sofőrrel, „Bocs, nincs kisebb, tud visszaadni?” Nagyon helyes intézkedés. Az embernél mindig legyen személyi igazolvány, tb- és adókártya, zsebkendő, kitöltött érvényes lottó- és/vagy totó- szelvény, de leginkább csak aprópénz, lehetőleg rollnizva. Azzal végképp ne próbálkozzunk, hogy csupán azért szádunk föl az első ajtónál és nyújtjuk reménykedve a nagy pénzt, mert a közeli boltocska eladója nem tud visszaadni, nekünk pedig feltétlenül és azon nyomban váltanunk kell, különben sehogysenem kapunk tejfölt, és még emiatt ugrik a rakott krumpli. Szóval viselkedjünk illem- tudóan a sofőrrel, pláne, ha autóbuszgépkocsivezetőnek hívják. Tekintélyt parancsoló elnevezés. Nem vezető, nem buszvezető, nem autóbuszvezető: autóbuszgépkocsivezető. ígérem, többet le nem írom, s nem csupán nyelvérzékem, de a cikk terjedelme miatt sem. Az azonban elgondolkodtató, hogy a magyarban ilyen szó nincs, sosem volt és remélhetőleg nem is lesz, akárhány matricával próbálják is belénk sulykolni az illetékesek. Bár lehet, csupán az vezette őket eme gyöngyszem megalkotásakor, hogy ha a T. Utas le is kapama egyet s mást, még mindig érthető maradjon a kiírás. Sokan ezt most biztos a vandalizmusra való felhívásként érzik, de kérem, nyelvünk védelmében vegyék elő kis késüket a buszokon, és buzgón kaparjanak. Katasztrófa 2000-ben? Természeti katasztrófák sorozatát jósolják biztosítási szakértők, csillagászok és geológusok 2000 májusára. Megfontoltabb tudósok persze ezt ijesztgetésnek és üzleti fogásnak (kössön biztosítást!) tartják. Mivel is rémisztgetik a világot? Azzal, hogy 2000. májusának első hetében különösen ritka lesz a bolygók-együttál- lása. Legutóbb mintegy 6000 esztendővel ezelőtt volt hasonló, amikor bolygók úgy kerülnek egymás elé, mint valami gyöngyfüzér. Az ekként összegződő vonzerő - állítják bizonyos szakértők - végzetes következményekkel járhat. Előfordulhat, hogy elcsúszhat a Föld külső kérge, s ez által hatalmas szökőárak, orkánok keletkezhetnek, megélénkülhet a vulkáni tevékenység. A Lloyd’s biztosítótársaság számításai szerint 2000. május 3-tól hat (!) planéta sorakozik egymás mögé. Két nappal később a Merkur, a Vénusz, a Mars, a Jupiter és a Szaturnusz alkot sort a Nappal, a Földdel és Holdunkkal. Hasonló már előfordult mintegy 4000 évvel az időszámítás előtt. Geológiai leletekből lehetett következtetni pusztító hatásaira. Puszta véletlen a bolygók helyzete és a földi természeti jelenségek közötti összefüggés? Tény, hogy a Naprendszer több bolygójának együttállása után, 1962-ben sok ezer ember pusztult el. Hatalmas földrengés vonult végig a Közel- és Közép-Keleten, Iránban 20 ezren lelték halálukat. Az európai árvizekben 600-an haltak meg. Sokak szerint már négy bolygó, a Jupiter, a Szaturnusz, az Uránusz és a Neptunusz - együttállása is súlyos következményekkel járhat. Kiderítették, hogy hasonló helyzetben, 1812-13-ban nem volt nyár, hónapokig fagypont körül maradt a hőmérséklet, elpusztult a termés, s az emberek éheztek. Dr. Jacqueline Mitton, a Brit Királyi Asztronómiai Társaság csillagásza nem tartja ennyire félelmetesnek 2000 tavaszát: „Szó sincs egyenes vonalú bolygóegyüttállásról. A planéták 30 fokkal elhajolnak egymástól.” Ferenczy Europress \ l l h
