Új Dunántúli Napló, 1998. május (9. évfolyam, 119-148. szám)
1998-05-04 / 121. szám
1998. május 4., hétfő Háttér - Riport Dhnántúli Napló 11 Milliomosok az erdőkben Akkoriban még sok szarvas volt. Több is, mint amennyit a vadászati szakemberek szerettek volna. Kidolgoztak egy programot, amelynek eredményeként Baranyában a terület eltartóképességéhez igazították az állomány létszámát. Amikor Lovas Béla azt mondja: életében vagy 4000 szarvast lőtt, volt olyan év, éppen az egyensúly megteremtése érdekében, amikor 168-at kapott puska végre. Igaz, kevesebb volt a vadász. Mára kihalt, vagy visszavonult kedvelt hobbijától az a korosztály, amelynek képviseleti közül számosán hozzáférhettek a vadászathoz, pozíciójuknak köszönhetően. Másrészt drágább lett a vadászat. Ami régebben elképzelhetetlen volt - a „kaució” -, ma már természetes. A társaság tagjainak az első lépést a vadászat érdekében az egyszeri vagyoni hozzájárulás befizetésével kell megtenniük. Van ahol kevesebb, van, ahol több, akad olyan társaság is, ahol több százezer forint. A már nyugdíjas hivatásos vadász, Lovas Béla (kis képünkön), annak idején a Vajszló környéki erdőkben „józsefatti- lai” ielkülettel és hozzáértéssel terelte a vadat. Mindig tudta, kerületében hol dolgoznak fakitermelők, mikor, melyik táblán járnak majd a mezőgazdasági gépek. Időben elkezdte ezekről a környékekről elcsalogatni etetéssel nyugodtabb helyekre a szarvasokat, disznókat, őzeket. Ha vendégvadász jött, Lovas Bélához nyugodtan lehetett fordulni:- Te Bélám, 8-9 kilós bikát akar az úr terítékre hozni! Másnap hajnalban a vadászkürtön már felzendült az erdők ölén a Hirschtodt, a szarvasbúcsúztató, s örvendezett együtt a vadász és kísérője a szép trófeának. Ami mindig, ha így szólt a rendelés, tévedhetetlenül 8-9 kilogramm között volt. Az erdő vadja: kincs. Milliókat érő szarvasbikák, máshol ritkán terítékre hozható agan- csú őzbakok és az újabban komoly mértékben felértékelődött vaddisznóvadászat komoly bevételeket hoz állami területeken és a társaságok pénztárcájába is. Ez is az egyik körülmény, ami miatt a hazai nimródok nagyon meggondolják, terítékre hozzanak-e trófeás vadat. Vagy éppenséggel terítékre hozhatnak-e, mert a vadásztársaságok inkább a jó bevételt hozó külföldiek számára tartalékolják a „milliomos bikákat”. Régebben enyhébbek voltak a megkötések. Ha egy társasági tag meghatározott értékűnél nagyobb bikát ejtett el, megdorgálták érte: két évig szarvasbikát nem lőhet! Ami lényegében büntetést nem jelentett. Természetes hát, hogy az agancs méretének lövés előtti megítélésében gyakorta „tévedtek” a hazai sportvadászok. Most meg kell fizetniük a trófea és a vadhús értékét is. Baranya megyében jelenleg 2250 hivatásos és sportvadász van. Jóval több, mint tíz évvel ezelőtt, mert - hallottuk Gondos Gyula megyei vadászmesAz erdő vadja kincs tértől -, akkoriban alakultak a bérkilövő társaságok, s csak a Vadcoopnak közel 300 tagja volt. A nimródok 50 egyesületbe tömörültek, ebből 10 üzemi területen vadászik. A bérkilövők közül nagyon sokan átnyergeltek területtel rendelkező társaságba, most már összesen csak százan vannak. A vadászat lehetőségeinek megváltozása nem Toppantotta meg a sport iránti vonzalmat - de nagyon drágává tette. Elvileg minden szükséges felszerelés, minden minőségben, számos márkafajta hozzáférhető az itthoni kereskedelmi hálózatban - csak meg kell fizetni. És a régiek közül még kitartó, illetve az új vadászok fizetnek. A természet elrendezi a dolgokat. Enyhe tél ide, szeszélyes tavaszelő oda, a búza mégis akkora - a vadász szemével -, amekkorának majd május elején kell lennie. A hajnali ködben, a harmatos zöldben pihenő baknak ugyanis olyankor csak a fejének szabad kilátszania. Akkor jól nő a búza! Most még csak távcsövön gusztáljuk, bár Gyuszi előveszi a széthúzhatót is - a szpektívet valódi kalózkapitányként mustrálja a bakot. Nincs benne rossz szándék, amúgy legyint is: ismerem, négyéves. Május elején indul az őzbak-szezon. Gyuszi válogatós. Nem hajt persze a komoly trófeára, sok pénzbe kerülne, ellenben szenvedéllyel gyűjti a hibás, torz agancsokat. Ézeket úgyis ki kell lőni, mert a minőségi selejtezés legalább olyan fontos, mint az állomány egyensúlyának megteremtése.- Egyszer - meséli - már a párosodási időszakban, egy kis bak teljesen bevadult. Mindent, ami mozgott, megtámadott. Nagyon messziről néztem, ezért csak utóbb láttam, hogy merő egy barka, göcsört agancsa - de abból is csak egy szár volt neki. Kis korcs kutya bóklászott a mező szélén, biztos, hogy kóbor eb volt. A bak nekiiramodott, lehajtott fejjel üldözte a kutyát, pont felém. Gondoltam, kilövöm az ebet, sok kárt csinálnak. Pontosan a ravasz meghúzása előtti pillanatban a kalapomra csinált egy vatjú . . . Megrándultam, a kutya felett elszállt a lövedék, szügyön találta a bakot. Ez a legkedvesebb trófeám. Pedig ez szó szerint szar lövés volt. Mészáros Attila A legszükségesebb vadászati felszerelések árai Több millió Ft Forrás: MAVOSZ Ezer Ft 500 450 400 350 300 250 200 150 100 50 1 db golyós lőszer 180-600 Ft 1 db sörétes lőszer 40-70 Ft Havi tagsági díj 1000-6000 Ft 50-170 Golyós Sörétes Távcső fegyver fegyver Kés Csizma Vagyoni hozzájár. Ha nincs földgáz, egy PRÍMA tartály a megoldás! A PRÍMAGÁZ egy príma módszer arra, hogy fűtés, meleg víz és energia legyen otthonában, műhelyében vagy vállalkozásában, a vezetékes gázhoz hasonló kényelemmel, káros anyag, korom és salak képződése nélkül. Családi házak, kis- és közepes vállalkozások számára tehát egy PRÍMAGÁZ tartály a tökéletes megoldás! Most féláron juthat e príma tartályhoz, mert a PRÍMAGÁZ a telepítési költségek 50% -át magára vállalja!* A részletekről érdeklődjön telefonon, vagy küldje vissza mielőbb az alábbi kupont! •Az akció visszavonásig érvényes! INFORMÁCIÓS VONALUNK SZÁMA: (061) 264 5050 PRÍMAGÁZ ph/maoAz e/ver dia (§) Öné minden energiánk! Szeretnék bővebb információt kapni a Prímagáz tartályos rendszeréről. Név: _______________________________________=________________________ Cí m:DDDD _________________________________________________ Telefon: □□□□□□□□□□ Postacím: PRÍMAGÁZ TARTÁLY, 1300 Budapest, Pf. 246 V 1 f I