Új Dunántúli Napló, 1998. május (9. évfolyam, 119-148. szám)
1998-05-23 / 140. szám
8 Dunántúli Napló Háttér - Riport 1998. május 23., szombat Aranyrózsa feketében Kórógyon megtörtént az aknamentesítés Még mindig óriási táblák figyelmeztetnek az út mentén, hogy az aszfaltról letérni életveszélyes. A koponya azt jelzi, hogy aláaknásított területről van szó, s a mezőkön a sokféle vadvirág közül a halál leselkedik. Eszék-Szentlászló-Kórógy. Ma már a béke és a megbékélés útvonala, bár az a hét évvel ezelőtti mennyei béke soha nem jön vissza már, amit a jugoszláviai háború katonái szétlőttek. Ezt mondja mindenki: a magyarok, a horvátok, a szerbek. Ugyanis a három nemzet együttlétében most erősebb a kényszer, mint valaha. A szerb családok hasonlóan elűzöttek máshonnan, mint erről a vidékről a magyarok, horvátok. Ők is földönfutóként jöttek ide a szerb fegyverek biztonságában, s ma ők élnek itt kisebbségben. A Magyarok Világszövetsége tavasznyitó programjaként a nagyvilágban élő magyarság figyelmét szerette volna felhívni Szentlászló és Kórógy nyomorúságára, arra, hogy ez a két - valaha színmagyar - Árpád-kori település miként próbál talpra állni. A lakóházak jó részét a horvát kormány segítségével újjá lehet építeni, de a középületekre, kultúrházakra, iskolákra és templomokra nincs központi pénz. Mint azt Csoóri Sándor, az MVSZ elnöke Kórógy főutcáján említette, Erdélytől Amerikáig jönnek már az adományok, hogy ne felej- tődjék el a magyar szó itt, Kelet-Szlavóniában. Jó hozzátenni, hogy a pé- csiek-baranyaiak is ott vannak a segítők sorában. Dévényi Sándor a kórógyi templom rekonstrukciójának terveit készíti majd el, Pelényi Margit és Balázs Ferenc az iskola helyreállítását álmodja meg, a kivitelezést Székely Géza vállalta föl csapatával, s hogy az MVSZ programja mentén Novreczky János cége nevében 300 000 forintos adománnyal nyitotta meg azt a számlát, melynek forintjai Szentlászló és Kórógy lakóit segítik az újjáépítésben. Kel János, Kórógy polgár- mestere a XX. századvég egyik groteszk győzelmi jelentéseként mondta el, hogy sikerült a szántóföldeket aknamentesíteni, s több mint 1200 hektáron földben a mag. A lakosság egy része, pontosan 52 család már hazatelepült. Ezzel vége annak a nyomorúságnak - hazátlan- ságnak - mely 1991. szeptember 29-én, Mihály napján kezdődött. Ugyanis azon a napon, a késő délutáni órákban kellett a községet körbevevő hadsereg ultimátumának megfelelően elhagyniuk a községet. Futva, a puszta életüket mentve. A hetvenesztendős, gyászruhát hordó Dezső Döme Jánosné erről a napról csak annyit mondott:- Éppen etettem az állatokat, amikor hazaért a férjem a falugyűlésről. De akkor már mindenhonnan lőttek, s a lövések zajában csak annyit mondott, menekülnünk kell. A vödröt letettem az udvar közepére és már rohantunk is. Mondja, hogy három bika és fejőstehén, több kisborjú, disznó, miegymás volt az ólakban. Még arra se jutott ideje, hogy kiengedje őket az udvarra, ahogy mások tették. Dezső Döme Jánosné nagyon félt. Hiszen a fiát, az éppen csak harmincéves, kétgyermekes családapát előtte temették el. Ő volt a délszláv háború első kórógyi hősi halottja. Vinkovci felé menet orvlövészek kilőtték a személygépkocsiból.- Hogy emlékszik a menekülés napjára?- Iszonyatos volt. A közeli községbe értünk el, egész éjjel a helyi községháza pincéjében reszkettünk, hiszen az ágyúzástól remegett a környék. Másnap aztán átkerültünk Magyarországra, s előbb Zánkán, majd Nagyatádon szállásoltak el bennünket. Maga elé néz, szemében könnyek.- Elveszett mindenünk ...- Most hol laknak?- Eszéken még, mert a házunkban szerb család lakik.- Hogyan tovább?- Úgy tudjuk, hogy a szerbeket majd elviszik innen, s június végén visszakapjuk a házunkat. Nagyon jó lenne. A temető felé menet, jobbra az utolsó előtti, szép nagy vaskerítéssel. Az a keserves, hogy ott megyünk el mellette, de nem mehetünk be.- Meg sem próbálta ?- A férjem a minap bekopogott és kérte az ott lakókat, hogy legalább azt engedjék meg, hogy a kiskertet bevessük. Úgyis visszakapjuk, akkor meg készülni kell az őszre. De elzavarták. Dezső Döme Jánosné fekete kabátkájának hajtókáján egy arany rózsaszál, a fia után. Azok az édesanyák kapták a horvát elnöktől, akik hősi halott fiút adtak a hazának. Körben a felirat: Ud- ruga roditelja poginulih branitelja domovni- kog rata. Magyarul annyit jelent ez, hogy a honvédő háborúban elhunyt védők szüleinek egyesületébe tartozik Dezső Döme Jánosné is. Hucek Erika már visszaköltözött szüleivel Kórógyra. Tudja, hogy nem lesz könnyű az életet újra indítani, de nincs más választás. Itt az otthonuk, itt kell újra gyökeret verni. A közeli Szentlászló konfekcióüzemében dolgozott a háború előtt, de Szentlászló még szétlőve, és egyetlen olyan épület sincs, ahol laknának. Eszékre jár be dolgozni.- Mit tud a faluról?- Mindenki örül a másiknak, örül annak, ha feltűnik egy régen látott arc. De azért nem könnyű még. A félelem beleivódott mindenkibe. Történetet mesél. Amikor a Magyar Televízió Panoráma szerkesztőségének egyik munkatársa a háború idején riportot közölt Kórógyról, megszólalt abban egy helybéli, konok magyar ember is, aki - néhányad magával - nem menekült el soha a faluból. Azt mondta, hogy nem lesz sokáig szerb uralom itt, hiszen előbb-utóbb vége a háborúnak, és akkor takarodniuk kell. A riport után a szerbek tarkón lőtték a konok magyart. Van halottja ennek az egykor 700 lakosú kis magyar községnek. Éppen hetvenhat. Köztük a harcok áldozatai és az évek áldozatai is. Gyöke Borbála - egy idős asszony - Zánkán halt meg, s legutóbb Eszéken temették Kiss Sándort. Egyikük sem érte meg a visszatérést. A templomtornyok a harcok célpontjai lettek: stratégiailag fontosak. Minden templomtoronyból látni az ellenséget. Szentlászló tornya a bejárat mellé lerogyva, az üszkös, félig leomlott kőhalom tetején horvát és magyar zászlót lenget a szél. Kórógy csöndesebb: a belső nagytakarítást elvégezték, s a reformátusok csillaga a teljesen üres templomban balra, a valahavolt szószék előtt pihen. A temlomtomyok szétlövésére van katonai, stratégiai magyarázat. Arra, hogy aztán kiégették, kirabolták a templombelsőket, arra nincs és nem is lehet. Arra sem, ahogy a lakóházakkal elbántak: az UNTAES védőernyője alatt szedték szét a házakat és vittek el minden mozgathatót a betelepült majd kitelepült szerb családok. A szabad rablás - ami a délszláv háború egyik „mozgatója” volt, a béke- fenntartók szeme előtt folyt tovább. Kel János Kórógy polgár- mestere most már azért bizakodó. Rövidesen kéziszerszámokat is kapnak, kapát, ásót, lapátot, fejszét, miegymást. Kollégája, Szentlászló polgár- mestere, Ferenc László pedig annak örül, hogy néhány telken forog már a betonkeverő, s megérkeztek a tégla- és cserépszállítmányok az újjáépítéshez. Őszre föléled a község. A Magyarok Világszövetségének a kórógyi emléknapon kiadott dokumentuma arra szólít fel mindenkit, hogy ne engedjék szítani a gyűlölködést. Ne hagyják, hogy a jogos nemzeti érzést bárki az együtt élő nemzetiségiek szembeállítására fordítsa. Kozma Ferenc A lerombolt templomtorony Kórógyon Dunai Imre jegyzete Veszíteni is tudni kell „A győzelem nem a legfontosabb - csak az a fontos Ez a kijelentés bizony nem az olimpiai alapeszme parafrázisa. Akik most arra (is) gondolnak, amire én, alighanem teljesen belepistultak az elmúlt hetek belpolitikájába. Ezért kikapcsolódásként játékból tippeljék meg gyorsan a idézet nemzetiségét! Nem kisebbségi etnikumról van szó, nem kell a szuperérzékenység miatt óvatoskodni. Aki a stílusból, szemlélet- módból amerikai eredetre tippelt, az nyert: Vince Lombardi, amerikai futballedzőé ez a veretes megnyilatkozás. A helyesen tippelők remélhetőleg el tudják viselni a nyertességet, és hasonlóképpen önuralommal viseltetnek a vesztesek. Ám ez csak remény, hiszen ezen alapszituációk elviselésének technikáit nemigen tanítják az iskolákban. Pedig fontos lenne. Szálljunk magunkba felnőttként mi felnőttek és vall- junk őszintén: tudunk-e szívből kacagni, ha a Ki nevet a végén? játékban már negyedszer ütnek ki a cél előtt? Legfeljebb csak kényszeredetten. A gyerekek pedig a legritkább esetben képesek erre. A pszichológusok szerint amikor a gyerek nála jóval nagyobb, hatalmasabb, okosabb és ügyesebb társsal szemben veszít, normálisnak tekinthető a dühkitörése. Ám az már baj, ha a gyerek minden játékkudarcot mellre szív, mérgében lesepri a sakktáblát, falhoz vágja a kártyát. Ezt a hasonló korú barátai nem viselik el. A rossz vésztők a játék kerékkötői, és könnyen kívülállókká válhatnak, akikkel a többiek nem játszanak szívesen. Van néhány tanács, amelyek megszívlelésével gyerekeinknek könnyebb elviselni a kínos helyzeteket. A legfőbb: legyenek szerény nyertesek, ne örüljenek a másik vereségének. Áztán ne játsz- szanak egyvalamit túl sokáig, mert egy idő után minden partner könnyebben kijön a béketűrésből. A játékok váltogatásával nagyobb esély van rá, hogy mindenkinek kijut a győzelemből is. Aki pedig veszít, ne próbálja megmagyarázni a bizonyítványát. Ebben is - mint mindenben - a felnőttnek kell példát mutatnia: bebizonyítani, hogy el tudja viselni a kudarcot. Az ugyanis - kártyás kifejezéssel élve - benne van a pakliban. A versengő típusú társasjátékok nélkülözhetetlenek: minden lurkónak szüksége van siker- és kudarcélményekre. Aki arra tippel, hogy ez nem a közelgő gyermeknap miatt jutott eszembe, az nyert. Próbálja meg elviselni. Újdonságok között FOTÓ: LÄUFER LÁSZLÓ Menetrendszerinti charter-járatok Átszállás nélkül Los Angeles Cleveland Torontó és Kanada körutazás 138 000 forint* 120 000 forint* 120 000 forint* 269 500 forinttól* További nformáció a Malév irodában 7621 Pécs, Széchenyi tér 16. Tel: (72) 324 378, 324420, fax: (72) 324 360 /HdLJSk'AirTours^ COSTA DEL SOL TÖRÖK RIVIÉRA CIPRUS 8 napos tengerparti üdülések apartmanok, szállodák széles választéka utazás közvetlen repülőgéppel További nformáció a Malév irodában 7621 Pécs, Széchenyi tér 16. Tel: (72) 324 378,324420, fax: (72) 324 360 Á'tdLEt'' Air Tours Herezeg vonala íDKos Bika H Ikrek Rák í& 06-90-330 541 y? 06-90-330 542 ®t 06-90-330 543 3H 06-90-330 544 Oroszlán 9% 06-90-330 545 Cata asztrnlnffis Szűz «*>06-90-330 546 ^ Mérleg íja 06-90-330 547 Skorpió <jkj 06-90-330 548 0 YQ JÉJ. Nyilas f,t 06-90-330 549 A# Bak C* 06-90-330 550 ár Vízöntő ék 06-90-330 551 Halak 06-90-330 552 Címünk: AS-B Kft. Audiotex 1539 Bp. Pf. 591. Hívás dija: 88 Ft +Áfa/perc hívjon most' 5, sorselemzés Tarot kártyával Herczeg Kata segítségével. 0)06-90-330 553 Címünk: Axel Springer-Budapest Kiadói Kft Audiotex 1539 Bp, Mit pletykálnak a sztárokról és mit mondanak a sztárok önmagukról? Exkluzív interjúk! Minden héten új hírek kedvenceikről! 06-90-330 555 p. Pf. 591. Hívás díja: 88 Ft +Áfa/perc