Új Dunántúli Napló, 1998. május (9. évfolyam, 119-148. szám)

1998-05-23 / 140. szám

1998. május 23., szombat Hazai Tükör Dunántúli Napló 3 Kisvállalkozók a közbeszerzések asztalánál Javaslatok törvényjobbításhoz Hazánkban az utóbbi két év­ben csaknem 450 milliárd, és ebből csak tavaly mintegy 300 milliárd forint értékű pályá­zatot hirdettek meg, közbe­szerzési eljárás keretében. E hatalmas összegek feléért fel­dolgozóipari termékeket, több mint egyharmadáért építőipari szolgáltatást vásá­roltak a megrendelők. Mindez örvendetes. A Piacgaz­daság Alapítvány szakemberei azonban a közelmúltban egy vizsgálódás során arra is kíván­csiak voltak, hogy a jogszabály hatálya alá tartozó szervezetek milyen gyakran mellőzik a közbeszerzési törvényt. Főleg az önkormányzatoknál szerettek volna ennek a nyo­mára jutni, a helyhatóságok ugyanis több mint 40 százalék­kal részesednek az éves közbe­szerzések értékéből. A kérdésre nem kaptak teljesen kielégítő választ. Az alapítvány azonban nem­csak vizsgálódott, hanem javas­latokkal is előállt. Nagymér­tékben javítaná például a köz- beszerzések átláthatóságát és csökkentené a korrupció veszé­lyét, ha szabványosított pályá­zati rendszereket hoznának létre - mondták, és tették írásba is, tanulmány formájában. Egyfajta kvótarendszert is javasolnak a szakemberek, olyat, amely biztosítaná a rész­vételt a kis- és közepes vállal­kozásoknak ezen a fontos és ha­talmas piacon. Nagyobb fi­gyelmet kellene szentelni azoknak a kis cégeknek is, ame­lyek alvállalkozóként vesznek részt a közbeszerzésekben. Már nincs sok tartalékunk Környezetszennyezés az egyezmények tükrében Magyarországon, az ipari termelés relatív csökkenése nyomán, jelenleg még kezel­hető mértékű a gyárak és az erőművek szén-dioxid-kibo- csátása. Néhány éven belül azonban jelentős összegeket kell áldoznunk a környezet- szennyezés csökkentésére. Mintegy 1660 milliárd forint­nyi beruházással évi 15,4 millió tonnára, a jelenlegi 70 százalé­kára csökkenthető a magyar energiaipar szén-dioxid-kibo- csátása - jelentette ki Zsebin Albin, az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület elnök- helyettese. Magyarország 1994-ben csatlakozott az ENSZ Éghajlat­változási Keretegyezményéhez, vállalva, hogy a szén-dioxid­kibocsátás 2000-ig nem haladja meg az 1985-1987 közötti évek átlagos értékét. Ez egyelőre nem jelent súlyos kötelezettsé­get, mivel 1996-ban szén-dio- xid-kibocsátásunk több mint 15 százalékkal alatta maradt a ki­tűzött értéknek. 2008 és 2012 között a bázisidőszakhoz ké­pest el kell érnünk a 6 száza­lékos szén-dioxid-kibocsátás csökkentést. A hazai ipar jelen­legi fejlődési trendje mellett azonban nehezen tarthatók a nemzetközi egyezményekben tett magyar környezetvédelmi vállalások. A vállalások teljesítése érde­kében szükséges beruházási igény megközelíti az 1660 mil­liárd forintot, s ehhez 20-40 százalékos vissza nem térítendő állami támogatást kell adni. A debreceni pékek ügye az Európa Tanács előtt Sztrájk után felmondás Az emberi és érdek-képvise­leti jogok korlátlan megsér­tése miatt az Európa Tanács Emberjogi Bizottságához fordul a Dohányipari Dolgo­zók Szakszervezetének elnök­sége, és ezzel folytatódik a debreceni pékek, valamint a Hajdúsági Sütödék Rt. már- már elülni látszó vitája. A debreceni központú rész­vénytársaság dolgozói - mint ismeretes - korábban figyel­meztető sztrájkkal, majd tény­leges munkabeszüntetéssel próbáltak nyomást gyakorolni a cég vezetésére, béremelésük érdekében. Mint most kiderült, a sztrájkot követően a cégtől több sütödéi dolgozót, köztük a sztrájk operatív vezetőjét is el­bocsátották. A szakszervezet szerint a vállalat vezetése egyenként kényszerítette a választott üzemi tanácsi és szakszervezeti tisztségviselőket lemondásra. Mint a DDSZ tegnap közzétett nyilatkozatában írja: ezzel az eljárással a munkáltató a végki­elégítések összegével is megká­rosíthatja a munkavállalókat. Az rt.-nél sorozatosan meg­sértik az emberi és a munkavál­lalói jogokat, ezért fordulnak a bizottsághoz - hangsúlyozza a szakszervezet. Az rt. vezetői nem nyilatkoz­tak a hírrel kapcsolatban. Kifüggesztik a visszalépések miatt módosított szavazólapok másolatát Tudnivalók a második fordulóról Az ország mind a 176 választókörzetébe megérkeztek a má­sodik forduló szavazólapjai. Az egyéni indulókat tartalmazó lapokból 8,5 milliót, míg - a Hajdú és Szabolcs megyében el­rendelt megismételt listás szavazás miatt - a pártlistákat fel­sorakoztató papírokból csaknem egymilliót nyomtattak. A vasárnapi voksolás akkor lesz érvényes, ha a nagykorú pol­gárok legalább 25 százaléka az urnákhoz járul. Mint Rytkó Emília, az Orszá­gos Választási Iroda helyettes vezetője munkatársunknak elmondta, az első fordulóban már megismert helyszíneken működő szavazóhelyiségek ezúttal is reggel 6-tól este 7-ig tartanak nyitva, s nincs válto­zás a lebonyolítás technikai módszereiben sem. Az első fordulóhoz képest új elem, hogy a voksolók (Hajdú és Szabolcs megye ki­vételével) csak egy szavazóla­pot kapnak kézhez, amelyen körzetenként változó számú - zömmel 2-4 - jelölt neve sze­repel. A közülük legmegfele­lőbbnek tartott neve mellé kell az X-jelet tenni. Fontos tudnivaló, hogy aki nem a lakóhelyén szeretne voksolni, s az első forduló előtt nem gondoskodott az eh­hez szükséges igazolásról, már nem pótolhatja mulasztását, tehát csak saját körzetében szavazhat. A törvény lehetővé teszi, hogy ajelöltek akár a szavazás megkezdése előtti percekben is visszalépjenek. Akik a sza­vazólapok kinyomtatása után jelentették be, hogy nem szállnak ringbe a mandátu­mért, azok nevét a szavazat- számláló bizottságok a lapról kihúzzák. A javított lap nagyí­tott másolatát a szavazóhelyi­ségekben mindenütt ki is füg­gesztik. A fővárosi Duna Palotában berendezett országos központ leghamarabb vasárnap este 11 óra körül teszi közzé a válasz­tások előzetes eredményét. Napközben csak a választási részvételről folyamatosan ér­kező adatokat hozzák nyilvá­nosságra. Takács Mariann Szeptembertől jön az új dokumentum, addig a régit érvényesítik Útra készülőknek - az útlevelekről Szeptember 1-jétől új, a jelenleginél biztonságosabb és tíz évre szóló útlevelet vezetnek be hazánkban, addig azonban a jelenlegit hosszabbítják meg, ha lejárt az érvényessége. Dr. Kapiller Péter, a Belügy­minisztérium Adatfeldolgozó Hivatal Útlevélosztályának vezetője a külföldi utazás el­engedhetetlen kellékéről el­mondta: cseréjét a lakhely sze­rint illetékes polgármesteri hi­vataloknál, a megyeszékhe­lyeken működő közigazgatási hivataloknál, valamint a saját budapesti ügyfélszolgálataik­nál lehet kezdeményezni. Az idén eddig már több mint egymillió útlevelet érvé­nyesítettek, az 1992-ben beve­zetett egységes okmány ugyanis ezekben a hónapok­ban tömegesen jár le. A szak­emberek azonban bírják a tempót, sőt, azt ígérik: a 30 napos határidőt igyekeznek megtartani. Tanácsos azonban a tervezett nyaralás előtt idő­ben megnézni, rendben van­nak-e az iratok. Ez azért is fontos, mert több helyütt kül­földön három hónapig érvé­nyes útiokmányt követelnek meg a hatóságok. Az osztályvezető számba vette a hosszabbításhoz szük­séges „kellékeket” is. Ezek a következők: a postahivatalok­ban beszerezhető formanyom­tatvány, a lejárt útlevél, két darab fénykép, ezenkívül 18 év alatt és 70 év felett 1000 fo­rintos, 18-70 év között 4000 forintos illetékbélyeg. Rend­kívüli esetben soron kívül is érvényesítik az okmányt. Mi a teendő, ha valakinek elvész az útlevele? Pótlásához plusz eljárási illetéket kell le­róni, ami nyugdíjas és kiskorú esetében 2000, nagykorúnál pedig 8000 forint. Egyidejűleg úgynevezett vesztési jegyző­könyvet vesznek fel a bejelen­tés helyszínén. Amennyiben lopás, betörés, lakástűz esetén tűnik el vagy semmisül meg az útiokmány, rendőrségi igazolás, tűzoltó­sági jegyzőkönyv születik róla. Ennek bemutatása esetén a hatóság eltekint a kétszeres illetéktől. R. K. Júniusban életbe lép a fiatalkorúak foglalkoztatásáról szóló törvény Milliós büntetés is kiszabható Június 1-jétől lép hatályba a fiatalok foglalkoztatásáról szóló törvény, amely kimondja a többi között, hogy 15 éven aluli tanulókat nem alkalmazhatnak a munkaadók, és a 16. évü­ket még be nem töltött fiúk, lányok is csak szülői hozzájáru­lással vállalhatnak munkát. Eddig csupán a Munka tör­vénykönyve tért ki a tizenéve­sek munkavállalására, passzu­sai azonban mindössze a munkaviszonnyal kapcsolatos kérdéseket szabályozták. Az új törvény már kiterjed a meg­bízási, a szerződéses és min­den más jogviszonyra is. A Munkaügyi Minisztérium illetékesei elmondták: a tör­vény a fiatalokra vonatkozóan is rögzíti a feketemunka tilal­mát, a tb-járulék, az szja-elő­leg, a munkaadói és munka- vállalói járulék fizetésének kö­telezettségét. Tartalmaz azonban számos olyan rendelkezést is, amely csak a fiatalkorú munkaválla­lókra érvényes. Kategorikusan leszögezi például, hogy e kor­osztály tagjait éjszaka nem szabad dolgoztatni. Hasonló­képp tilos igénybe venni őket túlórában, még akkor is, ha az érintettek kiemelkedő díjazá­sért, prémiumért egyébként vállalkoznának rá. Szigorú előírások tiltják alkalmazásu­kat nehéz fizikai és föld alatti munkakörökben vagy sugár­veszélyes munkahelyeken is. Akit a munkáltató a szerző­déstől vagy a törvénytől eltérő módon foglalkoztat, a munka­ügyi felügyelőségen tehet be­jelentést, súlyosabb esetben munkaügyi bírósághoz for­dulhat. A szabályokat meg­sértő munkáltatóra első alka­lommal 50 ezertől akár 1 mil­lió forintig terjedő büntetés is kiszabható. Ha ezt követően 3 éven belül újabb szabálysér­tésre derül fény, a büntetés felső határa 3 millió forint lehet. Szalóky Eszter Hírcsatorna Végleges fizetési mérleg. A folyó fizetési mérleg az év első negyedévében 382 millió dollá­ros hiánnyal zárt, ám ez 95 mil­lió dollárral kisebb az előző év azonos időszakának adatánál - állapítja meg a Magyar Nem­zeti Banknak tegnapi jelentése. Március végén a jegybanki tar­talékok értéke elérte a 9,5 mil­liárd dollárt. Keleti kapuk. Záhony mellett a jövőben Artánd lesz a legje­lentősebb határátkelő a keleti országrészben - közölte Lotz Károly közlekedési miniszter pénteken, a „Keleti kapuk” el­nevezésű konferencián. A tárca vezetője kulcsfontosságúnak nevezte a bővülő Európa keleti kapujának korszerűsítését és át­járhatóvá tételét. Malév-kitérő. A Malév csü­törtök esti isztambuli járata nem szállhatott le a célállomá­son, mert az isztambuli repülő­teret egy török légitársaság gé­pének kisebb balesete miatt le­zárták. A Malév-gép végül Iz­mirben landolt, ahonnan csak tegnap reggel indulhatott to­vább eredeti úti célja felé. Új honvédségi járművek. A Magyar Honvédségnél a kö­zelmúltban rendszerbe állított BTR-80Á típusú szállító harc­járműveket mutatták be pénte­ken az EBESZ és a NATO ha­zánkban tartózkodó 56 képvise­lőjének a debreceni Bocskai István Gépesített Lövészdandár hajdúhadházi lőterén. Gyors vasúti összeköttetés. InterCity járatok közlekednek vasárnaptól Eger és Budapest között is - jelentette be Dudás József, a MÁV miskolci üzlet- igazgatóságának vezetője. A komfortos, légkondicionált sze­relvényeket tegnap mutatták be a hevesi megyeszékhelyen. Magyar az Interpolban. Immár magyar tagja is van az Interpol nyolctagú Európai Bi­zottságának: Nagy Zoltán alez­redest a Dubrovnikban rende­zett konferencián választották a testületbe - közölte az Interpol Magyar Nemzeti Irodája. Védett hanghordozók. A Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége (MAHASZ) csatla­kozott a vámhatóság és az ASVA megállapodásához. A VPOP a jövőben a hanghordo­zókat a határállomásokon foko­zott figyelemmel kíséri. Megkerült kocsik. Két lopott kocsit is elkaptak a vámosok: Hegyeshalomnál egy Mercedes S 320-as, Hidasnémetiben pe­dig egy tízmilliót érő Grand Cherokee akadt fel a gondos el­lenőrzés hálóján. Nincs tolongás a parlamenti tévéközvetítésekért Mivel várja új lakóit a Ház? Hamarosan eldől, hogy a törvényhozás „színpadán”, azaz a parlament üléstermében hogyan, milyen arányban változik a szereplők összetétele. Az viszont már pontosan tudható, hogy milyen újdonságokkal várja újonnan megválasztott 386 lakóját a tisztelt Ház.- Mind a parlamentben, mind a képviselői irodaházban „tetőtől talpig” fölújítottuk a frakciók, il­letve a képviselők szobáit - tájé­koztat Bakos Emil, az Ország- gyűlés Hivatalának gazdasági fő­igazgatója. A honatyák munkafeltételeit azzal is jobbítjuk, hogy az immár nyolc éve használt irodagépek nagy részét újra cseréltük. Be­szereztünk 60 fénymásológépet és csaknem ugyanennyi kor­szerű, gyors számítógépet is. Természetesen igyekeztünk a választások miatti parlamenti szünetet jól kihasználni - egye­bek közt az Országház épületé­nek folyamatos karbantartására, a belső berendezések javítására, cseréjére, a folyosók, lépcsők mintegy 1 kilométer hosszúságú szakaszát új szőnyegekkel borí­tottuk be. A következő ciklus két tech­nikai újdonsága közül az egyik, a korszerűen berendezett, fölsze­relt tévéstúdió már elkészült. így lehetővé válik, hogy a közvetíté­sek rendezője külön teremből kövesse a plenáris ülések esemé­nyeit és irányítsa a robotkamerá­kat. Bakos Emil megjegyezte: megkérdezték a tévétársaságo­kat, hogy igényt tartanak-e mű­sorátvételre, de eddig csak az MTV 1-től kaptak pozitív vissza­jelzést. A másik tervezett beruházás, a modem szavazatkezelő és han­gosító rendszer az új ciklus nyi­tányára még nem lesz kész. A késedelem egyszerű oka: az ár­ajánlatok túl drágák voltak. Ezért az Országgyűlés Hivatala új ten­dert írt ki, amelynek a napokban jár le a határideje. A rendszert előbb a kongresz- szusi terembe építik majd be és próbálják ki, s csak ha minden berendezés jelesre vizsgázik, ak­kor költöztetik át a plenáris ta­nácskozások színhelyére. Koós Tamás Régi-új elővárosi. Tegnap az Industria kiállításon mutatkozott be az a 28 éves vasúti kocsi, amelyet a MÁV egyik járműjavítójában újítottak fel, és amelyből hamarosan a Buda- pest-Hatvan elővárosi vonalon jár majd egy szerelvényre való. fotó: feb/diósi imre

Next

/
Thumbnails
Contents