Új Dunántúli Napló, 1998. május (9. évfolyam, 119-148. szám)

1998-05-22 / 139. szám

1998. május 22., péntek Sport Dünántúli Napló 23 Egyelőre 23-an Bicskei keretében Egyelőre 23-an alkotják Bicskei Bertalan, a labda­rúgó-válogatott szövetségi kapitányának a keretét, amely a litvánok elleni, jövő szerdai nyíregyházi barátsá­gos mérkőzésre készül. Amint arról a szakvezető csü­törtökön beszámolt, ereden­dően 20 embert tervezett be­hívni vasárnap 11 órára a Nép­ligetbe, a Ferencvárosi Sport- centrumba meghirdetett össze­tartásra, de fáradtság, sérülés miatt végül is a listát három névvel bővítette. Leginkább Il­lés Bélának, az MTK középpá­lyásának a szereplése kérdéses, a válogatottban akkor juthat szóhoz, ha szombaton képes lesz játszani klubcsapata baj­noki mérkőzésén. A keret. Kapusok: Hajdú At­tila, Sáfár Szabolcs, Király Gá­bor. Hátvé­dek: Sebők Vilmos, Lakos Pál, Pető Tamás, Fehér * . Csaba, ~ Hrutka János. Korsós György, Má­tyás János, Fűzi Ákos. Középpályások: Lisztes Krisztián (képünkön), Szilveszter Ferenc, Halmai Gá­bor, Erős Károly, Tóth Norbert, Váczi Zoltán, Illés Béla. Csatá­rok: Herczeg Miklós, Horváth Ferenc, Kovács Zoltán, Korsós Attila, Hamar István. Bicskei Bertalan hétfő este szűkíti tovább a névsort, s az ál­tala kijelölt játékosok kedden reggel utaznak a válogatott ösz- szecsapás színhelyére, Nyír­egyházára. A litvánok elleni válogatott összecsapásra május 27-én ke­rül sor. Mijatovics első BL-gólja kupát ért A Real Madrid 32 év után tudott ismét Bajnokok Ligáját - korábbi elnevezéssel Bajnokcsapatok Európa Kupáját - nyerni. A szerdán Amszterdamban lejátszott, s az olasz Ju­ventus ellen 1-0-lás sikerrel végződött finálé után ezt a tényt egyik Real-játékos sem felejtette el megemlíteni. A Real Madrid szurkolói az olasz Juventus elleni 1-0-lás győzelem és a kupa elnyerése fe­letti örömükben törtek-zúztak Madridban AMSZTERDAM MADRID-TORINO A hátvéd Fernando Hierro a csapategység fontosságáról beszélt.- Vége a hosszú böjtnek. Bár az első húsz percben rosz- szul játszottunk, később bele­lendültünk. Minden labdáért harcoltunk és igazi, egységes csapatként küzdöttünk. A kupa megnyerésének fontossága nagy teherként nehezedett ránk, de végül is megbirkóz­tunk a feladattal. Csapattársa, Raul megje­gyezte: - Bebizonyítottuk, hogy képesek vagyunk nyerni. Nagyon boldog vagyok. Azokra a játékosokra is gondo­lok, akik 32 évig sikertelenül próbálták elhódítani a legran­gosabb európai kupát. A győzelmet jelentő találat szerzője, a jugoszláv Predrag Mijatovics (kis képünkön) a diadalt értékelve azzal kezdte nyilatkozatát, hogy súlyosan beteg 3 éves kisfiának ajánlja a BL-elsőséget érő gólját.- Amikor betaláltam a kapuba, And- reasra gon­doltam. Én vagyok a vi­lág legboldo­gabb embere. Most 1966 után sikerült újból megnyerni a kupát, s ösz- szesítve ez volt a Real hetedik BEK-sikere. Az én kedvenc számom a nyolcas, ezzel a számmal is játszom, úgyhogy a következő sorozatban muszáj lesz ismét nyerni. Ez volt az első gólom a sorozatban, de azt hiszem, a legjobbkor lőttem - mondta Mijatovics. A Real Madrid német edzője, Jupp Heynckes a mér­kőzés után nem volt hajlandó a jövőjét firtató kérdésekre vála­szolni. — Később visszatérhetünk az ügyre, most azonban szeret­ném a csapattal együtt élvezni a dicsőséget. Ez pályafutásom eddigi legnagyobb sikere. A döntőben nagyon jól játszot­tunk, minden labdáért foggal- körömmel harcoltunk - mondta a 53 éves szakember, akinek jövőjéről a klubelnök, Lorenzo Sanz dönt majd.- Az új Real számára ez volt az első nemzetközi kupagyőze­lem. Ezzel egy kis levegőhöz jutottunk. Nagyon sokat kellett várni a hetedik BEK-gyó'ze- lemre. Idővel határozunk Heynckes sorsáról. A most vé­get ért idényben több kellemet­lenség ért minket, de vitatha­tatlan, szerdán este történel­met írtunk - vélekedett Lo­renzo Sanz. A Juventus labdarúgói és vezetői érthetően szomorkod- tak a vesztes döntő után. A 43 éves múltra visszatekintő BEK-sorozatban az olasz az első olyan klub, amely egy­mást követő két évben is vere­séget szenvedett a fináléban. Az együttes az elmúlt négy év­ben mindig eljutott valamelyik kupa döntőjébe, de csak 1996- ban tudott nyerni. Még ennél is balszerencsé- sebb a klub francia játékosa, Zidanide Zidane, aki megsza­kítás nélkül harmadik éve mindig az ezüstérmes csapat­ban játszott. Zidane 1996-ban a Girondins Bordeaux-val az UEFA-kupában, tavaly és az idén pedig a Juventusszal szenvedett vereséget a BL- döntőben.- Az első húsz percet leszá­mítva nagyon rosszul futbal­loztunk. Ezúttal gyengébb csa­patunk volt, mint tavaly, ame­lyik kikapott a német Borussia Dortmundtól - mondta Zidane. A torinói együttesben a gó­lokat elsősorban a mostani BL- sorozatban 10 találatos Ales­sandro Del Pierótól és a ko­rábban hatszor eredményes Fi­lippo Inzaghitól várták. Szerda este mindketten csalódást okoztak.- A Madrid kihasználta helyzetét, mi pedig a legjobb lehetőségeinket is elpuskáztuk - nyilatkozta Inzaghi. Társa, Del Piero is messze elmaradt korábban nyújtott tel­jesítményétől. „Újra elrontot­tunk valamit - magyarázta. - Remélem, ez a kudarc nem be­folyásolja az olasz válogatott világbajnoki szereplését. ” A Juventus vezetőedzője, Marcello Lippi így vélekedett. — Nem tudtunk felnőni a fel­adathoz. Nagyon vérszegény játékot mutattunk be. A Real azért nyerhetett, mert értékesí­tette a kínálkozó alkalmat. Mi ezt nem tettük meg. Talán a következő idény másként ala­kul majd. Jobbak leszünk, ugyanakkor már nem minket tartanak majd favoritnak. II. János Károly spanyol ki­rály telefonon arra kérte Mad­rid főpolgármesterét, Jose Ma­ria Alvarez del Mazanót, hogy gratuláljon az Amszterdamba ellátogatott spanyol szurko­lóknak, megköszönve a lelkes buzdítást. A Real Madrid BL-sikerét Madridban ünneplő mintegy 500 ezer szimpatizáns néme­lyike összecsapott a rendfenn­tartókkal. Többen szerettek volna felmászni a Madrid jel­képének tartott Cibeles-szo- borra, de a rendőrök ezt nem hagyták. A hivatalos jelentések szerint 170-en sérültek meg, köztük két rendőr súlyosan. Sevillában nagy örömmel fogadták a madridiak sikerét, ugyanis a Real BL-sikere nyomán az UEFA-kupában felszabadult egy hely, és ezt a sevillai Real Betis töltheti be. A Real győzelmének köszön­hetően a következő BL-kiírás- ban három spanyol együttes indulhat. Egy luxuskategóriájú autó esetében természetes a full-extrás alapfelszerelt­ség, többek között ABS, pirotechnikai elven működő övfeszítők, vezető- és utasoldali légzsákok, légkondicionáló. Fontos továbbá, hogy a legapróbb rész­let is tökéletesen illeszkedjen a látvány­ba és ne törje meg az egész harmóniáját. Mi most az utolsó lépést is megtesz- szük ennek érdekében, és május l-jétől a könnyűfém keréktár­csákat ajándékba adjuk a Xedos 6 1.6i-l 6V-hez. Ha szeretné közelebbről is megtekinteni a Xedos 6-ot, keresse fel legközelebbi márkakereskedőnket. Nem fog csalódni a látványban. SCHNEIDER és SOÓS AUTÓS Kft., Pécs, Buzsáki utca (a Budai Vámnál) Telefon: (06-72) 239-890 jfvi) ni3ZD3 V __y HA ÉN MAZDA LENNÉK 12 óra halászhálók fogságában Hadihajó mentette ki RABAT Kénytelen volt feladni vi­lágcsúcskísérletét Tom McNally brit hajós néhány nappal a marokkói indulás után. Az 55 éves McNally a világ legkisebb -1.19 méter hosszú - vitorlásával akarta átszelni az Atlanti-óceánt, de a ma­rokkói partoktól nem messze helyi halászok hálójába gaba- lyodott. Tizenkét órás küzdelem után tudta csak kiszabadítani magát, akkorra viszont már odaértek a hálók tulajdonosai, és a késekkel felfegyverzett halászok követelték tőle, hogy a megrongálódott háló­jukat fizesse ki. A brit hajós kétségbeesésé­ben telefonon kért segítséget, így végül egy Tangerből ér­kező hadihajó kíséretében hagyta el a helyszínt. Vera Hugh II nevű kis hajója azon­ban annyira megrongálódott az incidensben, hogy a bátor vállalkozónak le kellett mon­dania az út folytatásáról. McNally 1993-ban már megpróbálkozott egy hasonló kalanddal, akkor az 1.64 mé­ter hosszú Vera Hugh I-gyel sikerült elérnie az amerikai partokat. 323 település indul BUDAPEST Idén 323 település nevezett be a május 27-ei Kihívás napja ren­dezvénysorozatra. A magyar városok két év szünet után idén újra bekapcso­lódnak a nemzetközi Challenge Day versenybe. A 20 ezer fő alatti települések közül Bük a lengyel Gubin, Zagyvarékas pedig az ugyancsak lengyel Crechocinck városával vetél­kedik. A 20 ezer és 50 ezer la­kos közti városok közül Mo­sonmagyaróvár ellenfele a ju­goszláv Alekszandrovac, míg Szekszárdé a szlovák Varannó lesz. Az 50 ezer - 100 ezer la­kosú városok között Tatabánya az izraeli Ashkelonnal és a hor­vátországi Pulával mérkőzik a legsportosabb település címért. Schäfer az új edző STUTTGART Winfried Schäfert nevezték ki csütörtökön a német VfB Stutt­gart labdarúgócsapatának új szakvezetőjévé, mivel a ko­rábbi edzőt, Joachim Löwöt ér­vényes szerződése ellenére me­nesztette a vezetőség. Schäfer 12 évig a Karlsruher SC-t irányította, ám 1998 már­ciusában megváltak tőle a csa­pat gyenge szereplése miatt.-Nagyon várom már azt a percet, amikor újra elkezdhetek dolgozni. Tudom hogy nem lesz könnyű a munkám, mivel a Stuttgartnál a minimum elvárás a nemzetközi szereplésre feljo­gosító helyezés elérése, ám ez egy izgalmas feladat lesz - nyi­latkozta az új vezetőedző. Kérdés, Lisztes Krisztián, (öbb játéklehetőséget kap-e. Mandinerrel a lyukba HAYDENVILLE Todd Obuchowski amerikai könnyűfémipari munkás a golffal éppen csak ismer­kedve 106 méterről egyetlen ütéssel, megismételhetetlen módon a lyukba talált. Obuchowski a nagy távolság­ról erős ütéssel kísérletezett. A golflabda előbb átszállt a kijelölt pálya felett, majd a közelben lévő autósztrádán nekicsapódott egy 50 km/ó sebességgel közlekedő Toyo­tának, amelyről lepattanva újult erővel szállt vissza a pá­lyára és esett pontosan a lyukba. Az amerikai munkás ezzel a kacifántosán sikeres próbálkozással abszolút ama­tőrként is beírta magát a golf halhatatlanjai közé. Az ütés­nek nyolc, a pálya különböző pontjain gyakorló profi gol­fozó is szemtanúja volt.-Egészen addig nem vol­tam biztos benne, hogy beleta­láltam a lyukba, amíg észre nem vettem, hogy minden já­tékos kiabál és integet - nyi­latkozta a 34 éves Obu­chowski.- Életemben nem láttam még ilyen különleges ütést, pedig már 30 éve járok a golfpályákra - mondta az esetről Thomas Jenkins, az egyik profi golfjátékos. Egyedül Nancy Bachland, a Toyota sofőrje nem tudott örülni, hiszen a labdának mandinert adó autójában 150 dolláros kár keletkezett.

Next

/
Thumbnails
Contents