Új Dunántúli Napló, 1998. május (9. évfolyam, 119-148. szám)
1998-05-21 / 138. szám
1998. május 21., csütörtök Hazai Tükör Dunántúli Napló 3 Hírcsatorna A kellékek készen állnak. A vasárnapi választáshoz szükséges szavazólapokat és az egyéb szavazási kellékeket folyamatosan szállítják a megyei választási szervekhez, s várhatóan péntekig minden lakásba eljuttatják a szavazásra ösztönző szórólapot is - közölte Rytkó Emília, az Országos Választási Iroda elnökhelyettese. A MIÉP-elnök jóslata. Csurka István szerint az utóbbi időben azért szelídült az MSZP és a Fidesz közötti viták hangneme, mert a két párt nagykoalícióra készül. A Kör nem politizál. A Duna Kör elnöksége nem foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy megjelentessen-e választási felhívást, vagy csatlakozzon-e a Duna Charta ilyen jellegű felhívásához - mondta Droppa György, a környezetvédelmi szervezet ügyvivője. Kormánydöntés előtt. A kormány csütörtöki ülésén egyebek között a büntetőeljárásról szóló törvény módosításával, valamint a sportrendezvények biztonságának helyzetével foglalkozik - tudtuk meg a Miniszterelnöki Hivatal sajtóirodájától. A büntetőeljárásról szóló törvény az előterjesztés szerint kiegészülne a tanúk személyi védelmére vonatkozó passzusokkal. Előkészítő romáknak. Komplex programot dolgozott ki a Debreceni Orvostudományi Egyetem Nyíregyházi Egészség- ügyi Kara a roma fiatalok felvételi esélyegyenlőségének elősegítésére -jelentette be Lampé László professzor, a Debreceni Orvostudományi Egyetem tanára. Új gyanúsított? Nem kívánta kommentálni az ORFK sajtóosztályának vezetője szerdán az egyik napilap azon értesülését, miszerint a Fenyő-gyilkosságon dolgozó nyomozócsoport a napokban körözést ad ki egy, a merénylet elkövetésével gyanúsítható albán nemzetiségű jugoszláv férfi ellen. Erősítik az Antennát. A kormány várhatóan csak egy hét múlva dönt arról, hogy az ÁPV Rt. mintegy 3,5 milliárd forinttal emelje meg az Antenna Hungária Rt. alaptőkéjét - közölte Belecz Benedek, a társasá|ban többségi tulajdonos ÁPV ügyvezető igazgatója. Új elnök. Elnökválasztó taggyűlést tartott szerdán Budapesten a Magyar Állatvédő és Természetbarát Szövetség. A korábbi elnök, Zalatnay Sarolta leköszönésével megüresedett posztot Keszthelyi Tibor etoló- gus, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem tanára tölti be. Kétórás szópárbaj Horn és Orbán között A győzelemre esélyes pártok vezetői a választások második fordulója előtt „Ami nem romlott el, azt nem kell megjavítani... A magyar történelemben most esély van arra, hogy egyszer végigvigyük, amit elkezdtünk. ” (Horn Gyula) „Mindenképpen változtatni kell a kormányzati politikában - a közbiztonság megteremtése, a korrupció elleni harc és a tandíjak megszüntetése terén egyaránt. ” (Orbán Viktor) „Magyarország még soha nem tett annyit a társadalom egészének jövője és jólétének megalapozása érdekében, mint az elmúlt négy évben. ” (Horn Gyula) ,',Mi arra törekszünk, hogy azzal, ami az országban van, ne elsősorban a külföldiek, hanem az állampolgárok legyenek elégedettek. ” (Orbán Viktor) A választási kampányt értékelve Horn Gyula úgy fogalmazott: az MSZP visszafogott kampányt folytatott, de képviselői rengeteg fórumra mentek el és közvetlen kapcsolatban voltak az emberekkel. Ennek az eredménye volt, hogy - a Fidesz állításával ellentétben - a szocialisták szerezték meg a szavazatok többségét. Ami a stílust illeti, a kampányt végigkísérték az ellenzéknek az elmúlt négy év eredményeit lebecsülő, szélsőséges kijelentései, ahelyett, hogy a lakosságot érdeklő kérdésekkel foglalkoztak volna - mondta a miniszterelnök-pártelnök. A Fidesz azt igyekezett bebizonyítani a kampány során, hogy van más lehetőség is, mint az MSZP-SZDSZ koalíció - mutatott rá Orbán Viktor, s kijelentette: pártja már 1996-ban megfogalmazta a polgári Magyarország, a polgári jövő programját; ennek - a vitákban véglegesített - dokumentumnak az ismeretében határozott úgy az 1. forduló szavazóinak 60 százaléka, hogy más kormányt akar a jelenlegi helyett. Hogy pontosan milyet, azt a 2. forduló dönti el - tette hozzá a Fidesz-PP Magyar Polgári Párt elnöke. 1995-97 között több mint 1000 milliárd volt a privatizációs bevétel. Ennek több mint felét az adósságállomány csökkentésére fordítottuk. Az energiaszektor tulajdonosaival 8 százalékos eszközarányos nyereség biztosításában állapodtunk meg, hogy ebből tudják fedezni a múlhatatlanul szükséges fejlesztéseket. A szerződéseket a kormány betekintésre a parlament rendelkezésére bocsátotta. Egyetlen fide- szes képviselő sem volt kíváncsi rájuk. A miniszterelnök a Fidesz gazdasági programját is elemezte. Kifogásolta a beígért tb-csökkentés mértékét, kétségbe vonta, hogy 4 év alatt meg van-e a forrása e terhek 50 százalékos mérséklésének. Kétségbe vonta, hogy pusztán ezen az úton javítani lehet-e a fizetési morált, s teremthetők-e újabb munkahelyek. Kiemelte viszont, hogy az elmúlt négy év alatt 200 ezer új munkahelyet hoztak létre az országban. Komoly eredmény, hogy az ország külső adóssága csökkent de ennek tekintélyes része átalakult belső adóssággá, amely nőtt. Ebben az évben több mint 800 milliárd forintot kell kamatként kifizetni. Még nagyobb baj, hogy az energiaszektor eladásából befolyt pénz nagy részét ennek az adósságnak a csökkentésére fordítottuk. A pártelnök kifogásolta, hogy a kormány az erőművek privatizációs megállapodásait nem hozta nyilvánosságra. A Fidesz elnöke más „olvasatban” idézte saját programját. Eszerint a tb-terhek csökkenése egyenes arányban áll a kisvállalkozók - mint többször is aláhúzta, az 50 főnél kevesebbet alkalmazó cégek - foglalkoztatási kedvének növekedésével, s ha ezt megfelelő jogszabályokkal is megtámogatják, fordulat következhet be a foglalkoztatásban. Véleménye szerint ma 1 millió embernek nincs állása, s ezen a helyzeten csak a Fidesz gazdasági programja tud változtatni. Horn Gyula a vitában rámutatott, hogy a Fidesz által sokat emlegetett polgár fogalma - a párt programjából ítélve - mintha nem tartalmazná a társadalom fontos, munkavállalói rétegeit. A kormány viszont az eltelt négy évben következetesen olyan intézkedéseket hozott, amelyek a társadalom egészének a jövőjét és boldogulását hivatottak megalapozni. A kormányfő-pártelnök a konkrét érdekvédelmi intézkedések között említette a fiatalok lakáshoz való jutásának segítését és a gyermeknevelési támogatást. Előrelépés a közbiztonságban, a létbiztonság, a szociális ellátások biztosításában - ez az új kormány első, legfőbb teendője. A második: folytatni azt a gazdaságpolitikát, amellyel 2002-ig eljuthat az ország a jólét küszöbéhez. A harmadik: mindent megtenni azért, hogy 2002-ig tagjai legyünk mind a NATO-nak, mind az Európai Uniónak. Magyarország stabilizáló tényező a közép-európai térségben, ilyen szerepet történelme során az ország soha nem töltött még be - ezt a következő négy évben is meg kell őriznünk. Orbán Viktor rámutatott: a polgár - a fiatal demokraták felfogása szerint - életminőséget jelent, olyan embert, amely megköveteli a tiszteletet és a méltányosságot, s ezt nyújtja embertársainak is. A család gazdaságpolitikai fogalom, s a tervezett támogatási formákat is olyan komplex módon kívánják biztosítani, ahogyan az élet is diktálja, hiszen nyugdíjas és fiatal sorsa, jóléte összefügg. Nem jó az a családmodell, amelyben a nyugdíjas szülőknek szerény járandóságuk egy részét a fiatalokra kell fordítaniuk - mondta a többi között a pártelnök. Az új kormány három legsürgetőbb teendője között az első a korrupció felszámolása és a közbiztonság helyreállítása. A korrupció elleni harc keretében először a kormányzat, majd az államigazgatás, s végül a gazdálkodó szervek körében kell lépéseket tenni. A második: a ’99-es költségvetés elkészítése, ennek keretében a családi típusú adózás beépítése az adórendszerbe, a nyugdíjak reálértékének garantálása és a tb-járulék jelentős mértékű csökkentése. A harmadik: a tandíjak eltörlése már az ősszel induló tanévben. A visszalépésekről szólva Horn Gyula kijelentette, ez más országokban is gyakorlat, de szerinte nem fejezi ki a választók akaratát. Sokkal inkább azt jelzi, melyik párt fog össze a másikkal. E téren az MSZP kiterítette a kártyáit, a szabaddemokratákat tekinti továbbra is szövetségesének. Feltette a kérdést, hogy vajon ki lesz a Fidesz szövetségese, kikkel akar a párt kormányt alakítani? A Független Kisgazdapárttal, amely visszalépteti jelöltjeit? Annak a meggyőződésének adott hangot, hogy minél többen menjenek el szavazni, s a bevált, már megismert politikára voksoljanak. Hozzátette: javasolja a Fidesz-pártiaknak is, gondolják meg, nem volna-e jobb az MSZP-re szavazniuk! Az MSZP elnöke a korábbi ígéretek felidézéséről szólva örömmel nyugtázta, hogy a Fidesz tanul az MSZP-től. Annak idején nem értettek egyet az előző kormány döntésével a tandíj bevezetését, az áfa-visszaigénylés lehetőségének megszüntetését illetően. Négy év óta keresik a megoldást, mert az áfa-visszaigénylés csalásra ad módot. Az emberek társadalmi igazságosságot várnak, de nem olyan kormány- döntéseket, amelyek mindenkinek egyformán kedveznek. A Fidesz meggyőződése, hogy a visszalépések a választók tisztánlátását szolgálják. Nevezetesen: a polgárok pontosan lássák, hogy két út között kell választaniuk. Vagy az eddig megismert MSZP-SZDSZ koalíció marad, vagy a Fidesz alakít kormányt. Két úton nem lehet egyidejűleg haladni! Ami a szövetséget illeti, a Fidesz nem számít a kisgazdák szövetségére, mert bízik abban, hogy egymaga is megszerzi a kormányzáshoz szükséges 135 egyéni mandátumot. Kérte, hogy akik eddig rájuk voksoltak, ezt tegyék ezután is, szavazzanak a pártra a többi ellenzéki párt követői és azok is, akik az előző fordulóban nem, de most az urnák elé fognak járulni. Orbán Viktor párhuzamot vont az MSZP 1994-es programja és a mai álláspontja között. Felidézte, hogy az MSZP akkor tandíjmentességet, alanyi jogon járó családi pótlékot és több más, hasonló célt tűzött ki. Mindez most visszatér a Fidesz programjában, de ezek megvalósíthatóságát az MSZP kétségbe vonja. Amit egy nemzedék megálmodik, a következő szeretné valóra váltani, idézte Széchenyi híres mondását. A vita végén Horn Gyula egy mondást idézett: ha valami nem romlott el, azt nem szükséges megjavíttatni; vagy ha mégis, nem kontárral. Vagyis: ezzel a kormánynyal kellene - egyszer a történelemben - véghezvinni a megkezdett dolgokat. Befejezésül - minthogy a közbiztonság és a tandíj ügyében ismét összecsaptak a nézetek - a miniszterelnök-pártelnök felhívta a Fidesz-MPP elnökének figyelmét arra, hogy az állampolgárokon nem szabad kísérletezni. A Fidesz elnöke egyetértett azzal: a magyar történelemben sajnos sokszor fordult elő, hogy ígéretes társadalmi-politikai folyamatokat erőszakkal megszakítottak. Kijelentette: a szabadság alapvető emberi jog, de nem szülte meg Magyarországon a maga rendjét. Ha a közállapotok így maradnak, felfalják a szabadságot - mondta Orbán Viktor, kijelentve, hogy a következő kormánynak a rend kormányának kell lennie. Katonák ünnepe. Május 21-e, a honvédelem napja alkalmából kitüntetéseket, kinevezéseket, parancsnoki szintű elismeréseket nyújtott át tegnap a Magyar Honvédség Művelődési Házában Göncz Árpád köztársasági elnök, Keleti György miniszter és Végh Ferenc altábornagy, vezérkari főnök. fotó: feb/kallus györgy Nincs törvénysértés Elvileg nem történt törvénysértés, de formai hibákat találtak a vámosok a miskolci testszövet- ügy vizsgálata során - nyilatkozta az MTI-nek szerdán Laczó László alezredes, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának szóvivője. Mint ismert a testszöveteket Németországba szállították fel- használásra. A VPOP vizsgálata megállapította, hogy a vám- és a devizatörvény rendelkezéseit elvileg nem sértette meg a kórház, de akadtak olyan formai hibák, amelyek elsősorban a vámtechnika rossz értelmezéséből fakadtak - közölte az alezredes. A VPOP felhívta a helytelen gyakorlatot folytató gazdálkodó szervezetek figyelmét arra, hogy a jövőben a jogszabályoknak megfelelően végezzék tevékenységüket. Politikai hirdetés 0 Puch László áfe MAGYAR SZOCIALISTA PÁRT Mohács, Boly, Pécsvárad térségében kiemelt feladatunk az új munkahelyek létesítése! A vállalkozói övezetben rejlő ilyen lehetőségeket is a maximumig ki kell használnunk. Ezt a célt szolgálom!