Új Dunántúli Napló, 1998. május (9. évfolyam, 119-148. szám)

1998-05-10 / 127. szám

Gyógyítandó gyümölcsfák Ez az év sem ígér sok gyümölcsöt. Ráadásul azokra a fákra Is költeni kell, amelyek biztosan nem teremnek. Különben a jövő évi termés is ve­szélybe kerülhet. Az őszibarackfákat a tafrinás levélfodrosodás, az alma és körtefákat a varasodás, a meggy- és cseresznyefákat pedig monília és a cseresz­nyelégy károsításától kell fo­lyamatosan védeni. Az időjárás sajnos kedvez a fák ellenségeinek. A levegő páratartalma és a viszonylag magas napi középhőmérsék­let melegágya a gombafertő­zéseknek. A megelőzés, il­letve a védekezés még azoknál a gyümölcsfáknál is elvégzendő, amelyeknek idén láthatóan nem lesz termésük. A Score nevű fel­szívódó gombaölőszer am- pullás változata 20 liter víz­hez elegendő. Kéthetenként alkalmazható őszibarack-, alma-, körtefák permetezé­sére. A cseresznye- és a meggyfákat általában a mo­nília támadja meg. Funda- zol, illetve Sumilex használ­ható ellene. A fertőzések, kártevők ellen hatásos szerek gazdag vá­lasztékát kínálja a Kertbará­tok Boltja, amely Pécsett, a Béri Balogh Ádám u. 1. alatt található. Telefonszám: 313- 961 (hirdetés) Horgászni éjjel-nappal Bélyegkincstár A héten új kiadvánnyal lepte meg a Magyar Posta Rt. a hazai bélyegek iránt érdeklődőket. A kimon­dottan filatelistáknak szánt, háromnyelvű (ma­gyar, angol és német) Bé­lyegkincstár az elmúlt esz­tendő minden magyar bé­lyegét tartalmazza, s benne különnyomatként az Afrika állatai blokk fe­ketenyomatát. A Bélyeg­kincstár minden fontos adatot tartalmaz a bélye­gekről, példányszámtól a tervezők nevéig. K. F. Ismét megrendezte a ko- zármislenyi horgászegye­sület az országos hírű, 24 órás horgászversenyét. A népes mezőnyből kiemel­kedő első helyezett több mint 40 kiló halat fogott. A rosszmájúak szerint abban a tóban nem lehet sok hal, ahol a résztvevők a zsák­mányt hazavihetik, márpedig a kozármislenyi egyesület ki­lenc éve hagyományos verse­nyén nem korlátozták a mennyiséget. Az egyesület vezetősége szerint a tóban volt elég hal, az igazi ver­senyző amúgy is visszaen­gedi éltető elemébe a kifogott zsákmányt. Hetvenen indultak, de csak keveseknek volt sikerben ré­sze. A halak ugyanis az ete­téstől hamar jóllakhattak, mert az első órákban igen­csak szerény eredmények születtek. A hajnal aztán meghozta az eredményeket: a profi horgász, Martin Gábor „zsinórban” fogott nyolc pon­tyot. De a versenyt ennek el­lenére nem ő nyerte, hanem Tóth László, aki 452 darab ha­lat fogott, 41,4 kilogramm súlyban. B. G. Beküldendő a helyes megfejtés május 15-én (péntek) déli 12 óráig beérkezőleg, LEVELE­ZŐLAPON 7601 Pf: 134. ÚVDN Szerkesztő­sége, Pécs, Rákóczi út 34. (VIII. emelet). Múlt heti rejtvényünk megfejtése: „Barbár dolog ilyen szűk ketrecbe bezárni az embere­ket.” A sorsoláson a szerencse dr. Szilvágyi Katalinnak kedvezett (Pécs, Rókus u. 5/B.), aki rádiót nyert. E heti rejtvényünk megfejtői között szintén rádiót sorsolunk ki, amely szerkesztőségünk­ben vehető át. Tíz nap eltelte után - ha nem je­lentkeznek érte - a vidékieknek elküldjük postán. Vasárnapi műsorajánlat Televízió MTV 1 7.00 Számítógép-jogosítvány. 7.25 A Biblia üzenete. 7.30 Választás '98. 7.40 Ficánkoló. 7.45 Motoszka. A piros pánt­lika. 8.05 2x7 (ajánlóműsor). 8.25 Zene- gér-dal. 8.30 Rajzfilmsztárok parádéja. 9.30 Delta 2000. 10.00 Választás '98. 10.10 Tévémagiszter. 11.05 Zenebutik - Zenehíd. Juhász Előd műsora. 12.00 Déli harangszó. Hírek. Időjárás. 12.05 Választás '98. 12.15 Szerencsepercek - 21-es show. 12.40 Családi napló. 13.10 A kölcsönkapott Föld. 13.25 Örömhír. Az ortodox egyház műsora. 13.45 Vá­lasztás '98. 13.55 Forma-1. Spanyol Nagydíj. 16.05 Választás'98. 16.15 Walt Disney bemutatja - Micimackó (am. sor.) A nagy mérkőzés (am. rajzfilm). A kis gézengúz (am. sor.) 17.15 Helló, Magyarország! 18.00 Sandra hercegnő (sor.). 18.55 Választás '98. Hét. Híradó, időjárás. 24.00 Tonik. 25 perc üdítő. MTV 2 7.25 Műsorismertetés. 7.30 Űrgammák (sor., ism.). 8.00 Tudóra. 10.00 Özvegy és leánya (tévéfilm ism.). 10.50 Tökjó (szórakoztató délelőtt). 12.30 Dallamról dallamra. Válogatás Kocsák Tibor szer­zeményeiből. 13.00 A szerelem jogán (sor., ism.). 14.50 Mesterművek (ang. sor.). 15.00 A zöldköves gyűrű (tévé- film, ism.). 18.00 Cirka-firka. 18.30 Bó­bita. 19.00 Keménykalap és krumpliorr (ism.). 20.00 Választás '98. 20.20 Indul a bakterház (tévéfilm, ism.). 21.25 Válasz­tás '98. 21.50 Amíg még élünk (sor.). 22.35 Választás '98. 22.55 Telesport. 23.25 Választás '98. 23.40 Domokos Pál Péter-portré (ism.). tv 2 6.30 Biblia a gyermekeknek. 6.55 Ho­mokvár. Csak gyerekeknek! 7.35 Lusta úr és Szorgos Kisasszony (rajzfilm). 8.01 Cápali és Cápeti (rajzfilm). 8.38 Igazi szellemirtók (rajzfilm). 9.00 Val­lási magazin. 9.30 Két város meséje. 11.30 A foci-vb-k története (sor.). 12.00 Nótaszó. 12.30 A következő áldozat (sor., ism.). 14.30 Kifutó (ism.). 16.00 Szuper csapat (sor.). 17.00 Az Űrköz­pont (sor.). 18.00 Szerencsekerék. 18.30 Szerelem első látásra. 19.00 Választás '98. 20.00 Beethoven 2. (am. vígjáték). 22.00 Választás '98. 23.00 Gól! Gól! Gól! 23.35 Kulturális magazin. 0.05 Ba­karuhában (magyar film). 1.40 Nemcsak egy mozi. 2.10 Gyökereink. Film, színház PÉCS, SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Hegedűs a házte­tőn (15.00, 19.00). Bóbita Bábszínház: Üzenetrögzí­tőn jegyelővétel. T.: 210-301. Park: Copland FILM Park: Copland (15.30, 17.45, 20.00). Apolló: Sikoly (15.30, 17.45, 20.00). Apolló klub: Szép remények (17.30, 19.30). Uránia: Alibi törzs (15.30, 17.45, 20.00). Pécsi autós: Alen 4 - Feltámad a ha­lál (21.00). Művész Örökmozgó-Huszárik: Mina Tannenbaum (19.00). Mohács: A kis hableány (de. 10.00) , G. I. Jane (18.00, 20.00). Szigetvár: A Vasálarcos (20.00). Siklós: The Peacemaker (20.00). Komló: Csillagközi invázió (18.00). Szekszárd, Panoráma mozi, nagy­terem: Alibi törzs (15.30, 17.30, 20.00) . Kisterem: A játsz/ma (17.00, 19.00). Szekszárd, autós kertmozi: Féktelenül 2. (21.00). Kaposvár, Szivárvány: Zimmer Feri (15.00, 17.00), A gömb (19.00). RTL Klub 7.00 Kölyökklub. Manóvári manók - Spirou és Fantasio, Nanook, a bátor esz­kimó - Kimba - Icipici pók - Repülő mackók - Dinodili (rajzfilmsorozatok). 11.00 Felfedező úton a Robinson család (am. sor.). 12.30 Fókusz plusz (ism.). 13.00 Híradó. 13.10 Kedvenc magazin (ism.). 13.40 David Attenborough: Szeszélyes természet (dokumentum- film). 14.40 Esemyőtrükk (fr. vígj.). 16.15 Angyali érintés (sor.). 17.10 Hete­dik mennyország (sor.). 18.00 ZenÉsz. 18.30 Dóra mozija. 19.00 Híradó. 19.30 Csíííz! 20.00 Szfinx (am. kalandfilm). 22.10 Pusszantalak, drágám (am. sor.). 22.45 Gyilkos sorok (sor.). 23.10 Hírek. Időjárás. 23.55 Országház (heti maga­zin). 0.25 Életveszélyben (ism.). DUNA TV 6.30 Hírek. 6.40 Élő egyház. 7.10 Mese­filmek. 8.05 Ziccer (ism.). 8.50 Pop-sa- rock (ism.). 9.20 Szóbazár (ism.). 9.50 Verbunkok a Kárpátmedencében. 10.00 Választás '98. 10.20 Nagyapát keresünk (svéd film). 11.20 Forrásvidék. Honis­mereti magazin. 11.55 Vers. 12.00 Déli harangszó. Hírek. Műsorismertetés. 12.10 Emlékképek - Régi híradók. 12.30 Találkozás a népszerű-tudományos filmmel 2. 13.00 Választás ’98. 13.20 Billy, a macskakölyök (sor.). 14.10 Sportképek. 16.00 Választás '98. 16.25 Minoritates Mundi Okcitánok 2. 17.05 Mese. 17.15 Sportpercek. 17.25 Műsor- ismertetés. 17.30 Botcsinálta papa (né­met film 3/2.). 18.55 Választás '98. HBO 7.00 Dr. Ottó (am. vígjáték). 8.40 Arc (am. dráma). 10.30 National Geogra­phic. 11.25 Karácsonyi csodák (am. rajz­film). 12.15 Zűrzavaros éjszakák (am. vígjáték). 13.55 Jefferson Párizsban (am. filmdráma). 16.10 A nagymama soha (am. vígjáték). 18.05 Bundesliga-össze- foglaló. 19.10 Melrose Place. 20.00 He­tedik (am. thriller). 22.05 Semmihasznák (francia vígjáték). 23.40 Csak egy tánc volt (am. filmdráma). 1.20 Itt járt Lily (holland thriller). 3.10 Bundesliga-ösz- szef. 4.15 Banya csak egy van (am. víg­játék). 5.45 Zenemánia: Joe Cocker. TV3 9.40 Profitvadász (ism.). 10.05 Utazás Gasztronómiában (ism.). 10.35 Beverly Hills 90210 (am. sor. - 39.) Karácsony FORDÁN ZENGŐ RÁDIÓ 5.30 Műsorkezdés. 6.20, 7.20, 8.20, 9.50, 11.20, 13.20, 15.20, 16.10, 17.20 Közlekedési információk. 8.00, 10.00, 14.00, 16.00, 17.00 Hírek. 10.05 Nas­soló. 12.00 Délelőtti hírösszefoglaló. 12.05 Zenedoboz. 13.30 Sporthírek. 14.05 Rockóra. 15.30 Programajánló. 16.15 Sportmagazin. 18.00 Jazzközel- ben. 19.00 Műsorzárás. RÁDIÓ MOHÁCS (A 1485 kHz középhullámon.) 9.00 Hí­rek, információk, programajánló. 9.10 „Mennyország” - vallásos műsor. 9.57 Hirdetések, reklámok. 10.00 Vasárnapi programajánló. 10.03 Exclusive. A DL Stúdió műsora. 11.00 „Hangfalfestő” pop, rock, dzsesszműsor a BBC londoni stúdiójából. 12.30 Hírek, programajánló. 12.33 Ebédközben muzsikaszó. 13.30 Deutsche Welle magyarul. 14.00 Prog­ramajánló. 14.03 Vasárnapi zenés üzene­tek a Rádió Mohács hullámhosszán. Az üzeneteket és jókívánságokat kéijük el­juttatni a közönségszolgálati irodánkba, Mohács Radnóti ltp. 4. 16.00 Hírek, programajánló. PÉCSI PUBLIKUM RÁDIÓ (FM 101,2 MHz-en) 19,00 Neues Fáklya (punk). 20.00 Kéthetente: Flatline, PC műsor. 21.00 Vérző alkony, gótikus és dark kultúra. 22.00 Egyik héten: Fan­tazmagória (metál), másik héten: In- dusztriális körvonal. 23.00 Lemez­tőzsde. SOMOGY RÁDIÓ 5.30 Jó reggelt! 9.10 Gasztroparádé. 11.10 Kívánságműsor. 13.20 Kapásból. 13.30 Deutsche Welle. 15.10 Kívánság­sarok. 18.10 Warner. 18.45 Mese. 19.20 Sportösszefoglaló. 19.55 Hírösszefog­laló. 20.10 Társkereső műsor. 21.00 Voice Of Amerika. RÁDIÓ ANTRITT lA 103,7 Mhz-s kábelrendszeren, vala­mint a 105,0 Mhz-en 13 órától.) 13.00 Köszöntő. 15.00, 16.00, 16.30, 17.00, 17.40, 18.00, 18.30, 19.00, 22.00 Hírek. 14.15-16.00 Teadélután: Ménesi János műsora. 17.05-17.50 Rockszendvics: Dékányné Wizner Erzsébet műsora. Walsh módra. 11.35 Agyafúrt professzor (angol rajzfilmsorozat). 12.10 Star Trek (am. sor. - 31.) Egérfogó. 13.05 Sher­lock Holmes (angol sorozat - 27.) A Sá­tán kutyája 2/1. 14.05 Az Angyal (angol sor., ism.). 15.00 Beverly Hills 90210 (am. sor., ism.). 16.00 Á győzhetetlen páros (am. film). 18.15 Jövőnéző. 18.45 Hír3. 19.15 Karate kölyök 2. (am. film). 21.20 Egy rém rendes család (am. sor., ism.). 21.50 Stella Artois Music Award. 22.25 Amerikai éjszaka (francia film). MSAT 24.00 Music Box. 12.00 MSAT Klub. 12.30 Gabriella-show. 13.00 Címlap­sztori (politikai vitaműsor). 14.00 Me­xico (sorozat, ismétlés - 4.). 14.50 A szabadság bajnokai (sor., ism. - 4.). 16.00 Minden lében két kanál (angol so­rozat - 11.). 17.00 Mexico (sor., ism. - 5.). 17.50 Vidramese (angol sor., ism. - 1.). 19.00 Dilizsaruk (angol sorozat ­3. ). 19.30 A szabadság ára (am. film). SZÍV TV 14.55 Music Box. 15.00 Deify (sor., ism. - 3.). 15.30 Én pici pónim (sor., ism. ­4. ). 16.00 Popeye (sor., ism. - 4.). 16.30 A vadonban (sor., ism.). 17.30 Autósport (magazin). 18.00 Zenei hírzárlat (ism.). 18.30 NASA - Az amerikai űrhajózás története (sor. -31.). 19.00 Németalföldi kolostorok (sor.). PÉCSI VTV 14.50 Centromédia Elektronikus TV új­ság. 15.50 Aranyláz Alaszkában (filmso­rozat 2-3. rész). 17.35 Agrárium - a falu TV-je nemcsak falusiaknak. 18.00 Munka-Társ: Bm-i Munkaügyi kp. mű­sora. 18.30 Jazz: Twin Lines projekt. 19.00 Választás 1998. Élő közvetítés a városházáról. Film: őrültek akadémiája (am. komédia). MECSEK TV a megye kábelrendszerén 19.00 Műsorismertetés, képújság. 19.05 Mosómacik (rajzfilm). 19.30 Munka- Társ - A Munkaügyi Kp. műsora. 19.40 Ökumené - Az egyházak üzenete. 19.50 Választ-6 - kvízműsor. 19.55 Reklám. 20.00 Celeste 172/33. 20.50 Választ-6 - kvízműsor. 20.55 Taps - kulturális ma­gazin. 21.20 Sport TV - magazin. 21.35 Választ-6 - kvízműsor. 21.40 Tájoló - gazdasági magazin. 18.00- 19.00 Kívánságműsor. 19.15 Esti mese. 21.00-24.00 Éjszakai randevú. 01.00 Műsorzárás. ALISCA RÁDIÓ (Az adás a 105,1 Mhz-en fogható, 5-12 óráig.) 1.00-6.00-7.00 Zenerulett. 7.00 Helyi hírek, útinform, trafipax. 8.00, 9.00, 10.00, 11.00 Hírek. 8.40 Évfordu­lónaptár. 8.50 Bűnügyi krónika. 9.00- 14.00 Napközben. 10.20 Szívküldi. 12.10 Nótacsokor. BAJAI RÁDIÓ J.. (89,8 Mhz-en.) 7.00 Jó reggelt kívánok. 7.33 Útindító. 8.00 Hírek. 8.30 Jó reg- * gélt kívánok! (folytatás). 9.03 Locsi-fe- csi. 10.03 Négy évtized rocktörténete. 13.03 Várospárti party. 16.00 Hírek. 16.03 Vasárnap klasszikusok. 17.00 Hí­rek. 17.03 Vasárnapi jegyzet. 18.05 Kok­tél. Zenés magazinműsor. 19.55 Hírek. KAPÓS RÁDIÓ 6.00 Napindító. 7.45 Sport. 8.00 Ven­dégváró. 12.45 Sport. 13.00- Vasárnap délután. 17.00 Játékosan. 18.00 Kíván­ságára. 19.30 Sportvonal. FORTUNA RÁDIÓ PAKS A FM 96,3, a szekszárdi kábelrendszeren 102,5 Mhz-en. 8.00, 10.00, 12.00, 13.00. 16.00 Hírek, időjárásjelentés, útinform. 8.00- 12.00 Zenei szerkesztő: Tóth Kor­nél. 12-16.00 Leporolt LP-k Schuckert József. 16.00 Kívánságműsor. Zenei szerkesztő: Fekete Gábor. 19.55 Fortuna Sport. JOKER RÁDIÓ, DOMBÓVÁR a 95,3 Mhz-en. A város kábelrendszerén a 104,4 Mhz-en fogható. 6.00 Műsor­kezdés. 6.40 Ügyeleti hírek. 6.50 Név­nap. 7.00 Hírek. 7.10 Sport. 8.00 Hírek. 9.15 Kulturális ajánlat. 9.30 Soros hirde­tések. 10.00, 12.00, 14.00 Hírek. 11.00 Telefonos játék. 14.45 Telefonos játék. 15.00- 18.00 IG. 15.00-17.00 Zenés kí­vánságműsor. 18.50 Sporthírek. 20.00 Műsorzárás. RÁDIÓ JAM BALATON 6.00- tól 20.00 óráig szórakoztató infor­mációs magazin az FM 91,8 MHz-en. Rádió

Next

/
Thumbnails
Contents