Új Dunántúli Napló, 1998. május (9. évfolyam, 119-148. szám)
1998-05-09 / 126. szám
10 DUnántúli Napló Kultúra - Művelődés 1998. május 9., szombat Hírcsatorna Bertók László akadémikus. A Magyar Tudományos Akadémiához rendelten, de önállóan működő Széchenyi István Művészeti Akadémia Jancsó Miklós elnökletével tagja közé választotta Bertók László költőt. A maximum 48 tagot számláló egyesületben jelenleg 18 író van. Pécsről még Keserű Dona festőművész és Vidovszky László zeneszerző nyert korábban felvételt. (sz) Pécsi szobrok északon. Pál Zoltán szobrászművész munkáiból két tárlat is nyílt Svédországban. Oscar Reu- tersvärd festőművésszel közös helsingborgi kiállítása után mától június 7-éig Lundban láthatók művei. (ly) Siklóson több mint félszáz gyermek vett részt a múlt héten a megyei zeneiskolák hegedűs és vonós kamarazenei találkozóján. A rendezvényt a Baranya Megyei Pedagógiai Intézet szervezte. (kj) Első díjas lett a komlói Kodály Gyermekkórus a belgiumi Neerpeltben az április 30-ától május 3-áig zajló nemzetközi kórusfesztiválon. A díj mellé cum laude minősítést is kapott a közösség, amelynek a karnagya Makráné Kónya Melinda. (cs) Hazai németség. „A magyarországi németség története Szent István korától napjainkig” címmel hiányt pótló munka jelent meg nemrég. A kötetet a héten mutatta be a közönségnek a Magyarországi Németek Pécs-baranyai Köre. (ly) A Várgalériában új kiállítás nyílt Siklóson. A tárlaton Anna Janska-Maciuch, Jan Maciej Maciuch, Arvydas Svirmickas, Ludwig Schme- isser, Rigó István és Erdős János alkotásai tekinthetők meg. (kj) Új hang. A Pécsi Új Hang Irodalmi Társaság ma 14 órakor a Várkonyi Nándor Könyvtárban tartja összejövetelét. A szerzők saját műveikből olvasnak fel. (ly) A tárlat 1968-tól követi nyomon az alkotótelep életét fotó: wébert. A siklósi alkotótelep 30 éve Agyagkísérletek, konceptek, különös expresszív nonfigurá- ciók a hatvanas évek végéről. Megejtően sugárzik, árad belőlük az a fluidum, amit csak a titokzatos (és édes) anyaföld sugározhat. A Múzeum Galériában, a siklósi alkotótelep három évtizedét reprezentáló tárlaton Sárkány József, a Janus Pannonius Múzeum művészettörténeti osztályának vezetője kalauzol. A Kerámia Szimpózium Tanácsa 1968-ban alakult, kommentálja tényekkel a látottakat. Az 1969-es I. Siklósi Kerámia Szimpóziumra készül el az a parittyával átlőtt kanna, mondja, amely azt jelképezi, hogy a kerámia több a puszta fazekasságnál, grand art’ lelemény, szobrászi alkotás lehet. A termekben nyomon követhetjük az alkotótelep nagy korszakait, Schrammel Imre szobrászművész plasztikáján és az első külföldi művészek - osztrák, finn, svéd, török szobrászok - munkáin át a még elevenebb nyolcvanas évekig, amikor a gyönyörű kolostor padlástere is szobákkal épül be, s a Megyei Tanács révén új kemencékkel gazdagodnak. De azt az alkotói légkört, azt a nemzetközi pezsgést ez a tárlat legfeljebb csak megidézni tudja - igazán visszaadni nem. 1992-ben alakult a „Terra” csoport, a keramikusok közt tán a legnevesebb hazai „tizenhármak”. Köztük Füzesi Zsuzsa, Nagy Márta és Molnár Sándor baranyai. Mindhárman nyertek már nagydíjat a kétévenként Pécsett megrendezett kerámia- biennálékon. Ami a szimpóziumok, s egyáltalán a nemzetközi hírű alkotótelep létét illeti, néhány éve már a Deforma Alapítvány az egyik szervező, hisz a Baranya Megyei Önkormányzat az idén már csak évi 10 milliós támogatást nyújt, amely fenntartásra is kevés. Az 1997 óta közhasznú társaságként működő műhely most a létéért küzd, európai uniós pályázattól vár támogatást, s reménykedik, hogy az idén nyáron ismét lesz szimpózium, mint eddig - neves hazai és külföldi művészekkel. Biztató, hogy a telepre igényt tart az egyetem képzőművészképzése is. B. R. Lengyelországi anzix Május elején immár hagyományosan lengyel-magyar Kórusnapokat szerveznek Lublinban Bárdos Lajosra emlékezve. Andrea Jaworska és Tadeusz Rokiczki szorgalmazza és szervezi ezeket. Az előzőt Pusztai Andrea néven is ismerik Pécsett, Lub- linba ment férjhez, karnagy, főiskolai tanár, az utóbbi a magyar kóruskultúra iránti tiszteletből tanult meg magyarul. Ide kapott meghívást a Pécsi Kamarakórus. Először Rzeszów filharmóniai kistermében énekeltünk egy teljes hangversenyt, főleg szakmai közönség előtt. Ezért is örültünk a sikernek annyira. A tanárok jelezték: több órán át elemzik a siker titkát: a változatos műsort, a kiegyenlített hangzást, a kamagyi szug- gesztivitást. Május 1-jén Lublinban a zeneiskola nagytermében találkozott három lengyel és két magyar kórus. Pusztai Andrea kórusa Bárdos-művekkel lepett meg bennünket, tetszett a fiú vegyes kar üde hangzása, s a népes leánykar egyenesen elragadó volt. A debreceni Művészeti Szakközépiskola után mi zártuk a műsort. Szinte minden számunk vastapsot kapott. Másnap este került sor a búcsúkoncertre a kiváló akusztikájú kedves rokokóteremben a Régi Városházán. A két magyar kórus között lépett fel a katolikus Egyetem Kórusa. Modem egyházi műveket adtak elő szép hangzással, intenzitással. Mi nagy kedvvel énekeltünk. Ováció fogadta Koszewsky Kolendá- ját, Mendelsshohn 91. zsoltárát és minden magyar számot. Lengyelországtól Krakkóban búcsúztunk. Báthori sírjánál megilletődve énekeltük a Laetus Hyperboreamot, melyet Palestrina a Báthoriak dicséretére írt. Himnuszunk hangjai is messze elhangzottak a királyi sírok folyosóin, kápolnáiban. Majd kinn a pompás reneszánsz udvar is zengett a kórusénekléstől a sok turista örömére. Szauer Dezső kórustitkár Az április 27-én megkötött, Pécs és Krakkó közötti együttműködési szerződés keretében, melynek fontos része a kulturális kapcsolatteremtés intézmények és szervezetek között, a Pécsi Galéria gondozásában, az önkormányzat és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával május 7-én tíz pécsi képzőművész kiállítása nyílt meg Krakkóban. A Galéria Krzysztofory- ban Gellér B. István, Keserű Ilona, Lantos Ferenc, Pincze- helyi Sándor és Valkó László, a Galéria Pryzmat-ban Gyenis Tibor, Hegyi Csaba, Mátis Rita, Raffai Réka és Varga Tünde mutatja be műveit. A tárlatokon, melyek egyébként a Lengyelországban már egy hónapja zajló „Magyar Tavasz, 1998” rendezvénysorozat részei, az idősebb művészek, és a fiatalabb, a JPTE Művészeti Karán végzett, vagy jelenleg mesteriskolái hallgatók festményeit és installációit láthatják a krakkóiak május 30-áig. H. I. Gy. A lélek, töredékeiben A második felvonás végén az asztalon felejtett ajándék, egy széttaposott dob jelzi, szörnyű, titkokat rejtő, fonákjára fordult születésnapon vagyunk túl. Az álmaiból kirángatott, lelkében pépesre vert Stanleyt - Bajomi Nagy György kitűnő alakításában - lelkiismeretének két torz lelkű őre, Goldberg és McCann vezeti el. A Pécsi Nemzeti Színház Szobaszínházában bemutatott „Születésnap” Harold Pinter első műveinek egyike, de költői attitűdjének megfelelően szinte minden együtt van már benne, ami látásmódját Beckettel, Kafkával, az egzisztencialistákkal rokonítja. A panzió hazug idillje az érzéseiben kiszolgáltatott háziasszonnyal, és a saját életéből is kivonuló háziúrral - Unger Pálma és N. Szabó Sándor játékával teljes. Ebbe a világba tör be Stenczer Béla Goldbergje, az erőszak puritán, lenyalt hajú lovagja, hogy a születésnapi móka zűrzavaros éjszakába, vallatásba fulladjon. Márton András rendezése a pinter-i gondolatkör hív tolmácsolása, amelyben a szavak gyermetegen kevesek ahhoz, hogy eljussunk egymáshoz. A kommunikációs zsákutcák azonban nem szóértelmezési kérdések Pintérnél, hanem lételméletiek: nem tudjuk, kik vagyunk. Létezésünk az, amit elképzelünk magunkról és az életről. Magányunk is ez: saját képzeletünk kalitkája. Az ideák - szerelem, önazonosság - tökélye megtévesztő, öncsalást leplez; az álmok mögül Loch- Ness-i szörnyként bukkan föl mindig valami szégyellnivaló - lelkiismeretfurdalás, tragédia, hazugság. B.R. Stanley szerepében Bajomi Nagy György FOTÓ: MÜLLER a. Futnak a képek FILMJEGYZET Romantika - hollywoodi módra Egy túlságosan szépre sikerült felvétel Félve írom le: a Szép remények (Great Expectations) című film Dickens azonos című regényéből készült, amelyet a kritikusok - ritka egybeesés, de korábban is és ma is - a szerző egyik legérettebb, legkiegyensúlyozottabb művének tartanak. Hát akkor mire való az aggodalom? Mert az író aligha ismerne rá tulajdonára, s ez lenne még a jobbik eset, mert Dickens szelíd ember volt, de azt nem állhatta, ha méltánytalanul bántak vele. Most ez történt, ami még akkor is bosz- szantó, ha feltételezem, hogy a szándék nem volt hamis. Az 1861-ben megjelent regény története a jelenkori Amerikába lett átültetve, s ez nem baj, illetve nem ez a baj. Hogy mennyire nem, azt Robert De Niro alakítása bizonyítja, aki jellegzetes s maga módján hiteles mai gengsztert formált Dickens szökött fegyencéből, a főhős jótevőjéből (ha jótettnek számít: egy ártatlan falusi fiúból urat s sznobot nevelni). Szóval De Niro az egyetlen, aki nem méltatlan a vállalkozáshoz. Hanem a többiek! Itt van mindjárt a szomorkás-szirupos „lőve stroy”-t játszó ifjú s szívszerelme, a kommerszfilmek stílusában megrajzolt Estella, akit ráadásul (habár ez ízlés dolga) egy „manökenszerűen” mozgó, csontos-sovány színésznő alakít. Nekik édeskevés közük van Dickenshez. Legfeljebb Bulwer-Lyttonhoz. Hát az meg ki, kérdezheti néhány mai olvasó. Elmondom, de előtte jelzem, hogy a Szép remények a sznobság leleplezése regény formájában. Olyan világot mutat be, amelyből kivesznek az eszmények, s ahol az értékek beszennyeződtek. Az író hajlott arra, hogy szokásától eltérően kiábrándult befejezést adjon a könyvnek vagyis, hogy ironizálja a címbeli „reményeket”, a szerelemmel s a pénzzel kapcsolatos álmokat, illúziókat. És ekkor lépett közbe Bulwer- Lytton, ez az egykor igen népszerű, ám mára igencsak elavult szerző, aki a romantika hígabb változatát képviselte. Állítólag az ő rábeszélésére Dickens megváltoztatta eredeti tervét, így végül karrierlehetőséget kínált hősének, s felvillantotta, hogy az ifjú mégiscsak elnyeri Estella kezét. Nos, ez a film úgy van megcsinálva, mintha az egész történetet átíratták volna Bulwer- Lyttonnal. Vagy inkább ennek egy mai epigonjával. Innen származik a mese rózsaszín tónusa, a giccses beállítások, a nagy futások az esőben, a szökőkút vize fölé hajlás, a nagy búsulások és még nagyobb megbocsátások kebelhullámzása, meg aztán a modoros fényképezés, a feltehetően festőinek szánt (de szerintem egyszerűen rosszul megvilágított) felvételek. A titokzatoskodás, az édesbús borongás és a szívdobogtató érzelmek. Ahogy a romantikát Hollywoodban elképzelik... „Meg tudsz nekem még bocsátani?” - kérdezi Estella a film végén hősünktől, aki igennel válaszol. Én azonban egy zord kritikus vagyok, s nem bocsátók meg. Nagy Imre A ( iá i
