Űj Dunántűli Napló, 1998. április (9. évfolyam, 90-118. szám)
1998-04-04 / 93. szám
10 Dlmántúli Napló Kultúra - Művelődés 1998. április 4., szombat A címszereplőt Győrfi István, Gara Máriát Nagyági Mariann alakítja fotó: laufer László Erkel Hunyadi Lászlója a Pécsi Nemzeti Színházban Hírcsatorna Haumann az IH-ban. Április 8-án 19 órakor Pécsett, az Ifjúsági Házban Hau- mann Péter rendezésében bemutatják Murray Schisgal „New York, New York” című darabját. Schisgal humorral és mély együttérzéssel teli műve két történetből áll, jelmezeit Bencze Ilona tervezte. Az esendőségein- ket szeretettel ábrázoló kétszereplős dráma hőseit is ők ketten alakítják. Toliforgatók a TESZ- ben. A pécsi Toliforgatók Klubja április 6-án 16 órai kezdettel tartja Költészetnapi rendezvényét a TESZ pécsi székházában. Kiss László György, Némethné Benkő Erzsébet, Őri Zsuzsanna, valamint Makay Ida és Mihalik Zsolt versei hangzanak el, először hallhatjuk Makay Ida verseit dr. Várnai Ferenc megzenésítésében. Énekel Zsemberi Katalin, mélyhegedűn játszik Gresnik Mónika. Húsvétvárás. A Pécsi Kulturális Központ és a Baranya Megyei Kulturális és Idegenforgalmi Központ április 9-én 10 órától Húsvétvárás címmel kézművesvásárt nyit. A nap során népi gyermekjátékokat mutatnak be, 17 órakor Makoldi Sándor festőművész és Makoldi Sándorné néprajzos tart előadást a Dominikánus Házban. Keresztek, szentek. Április 6-án 17 órakor Pécsett, a Lenau-házban Tám László EFIAP fotóművész kiállítása nyílik „Út menti keresztek, szentek” címmel. A június 30-áig látogatható tárlatot Mayer Mihály pécsi megyés püspök nyitja meg. A Baranya Steiermark Baráti Egyesület küldöttsége húsvét előtti látogatást tett Feldbachban, Christa Hofmeister, az egyesület osztrák titkára meghívására. Feldbachban és Gnasban Ömböli Béláné tojásfestő és férje, Gyenis Jánosné népi babakészítő, Baksa Gyöngyi keramikus, Hajda György Zsigmond fafaragó, Gervay Mária csipkeverő tartott tárlatot. (w) Március 15. tiszteletére, kicsit amolyan kötelező penzumként, mutatta be a Pécsi Nemzeti Színház operatársulata Erkel: Hunyadi László című operáját. Túlzás nélkül mondhatjuk: átütő sikerrel. Sajnos, csak a Színház Világnapján megtartott előadást sikerült megtekintenem, ahol olyan zsúfolt ház volt, hogy azokon a helyeken is ültek, ahonnan a színpad felét sem látni, de úgy ünnepelt a főként diákokból álló közönség, mint egy operettbemutatón. Megható volt, amilyen lármásan ünnepelték a diákok a Hunyadi Lászlót éneklő Győrfi Istvánt. De az opera régi barátai sem panaszkodhattak. Zeneileg igen érett, korrekt, élvezetes produkció született. A nagyágyú kétségtelen Fekete Veronika volt Szilágyi Erzsébet szerepében, igazolva, hogy nem véletlenül kapott a bemutatót megelőző nap Lisztdíjat. Az előadás középső részét az ő áriái teszik feledhetetlenné. Nemcsak a híres-hírhedt La Grange-ária, de minden száma bravúros énekesi teljesítmény. Persze, az már önmagában is egy alkati csoda, hogy valaki drámai koloratúr. Az előadás végén, a taps alatt Blázy Lajos karmester nagyon büszkén szorongatta Győrfi István kezét. Joggal. Győrfi Pécsett lett bátortalan, szorongásokkal teli kezdő énekesből magabiztos, szerepét uraló, hitelesen megformáló művész. Már nem csak énekel, de érzelmek, indulatok érzékeltetésére is képes. Kisebb szerepekben már az elmúlt évadokban is bizonyított, de most - örömmel látjuk - a nagy feladathoz nagyot nőtt a teljesítőképessége. A másik nagy öröm Nagyági Marianna alakítása volt Gara Mária szerepében. Már Melindaként is fölhívta magára a figyelmet, de most az idealizált szerelmes menyasszony több volt, mint hiteles. Ritkán adódik, hogy egy operaénekesnő szép is. Hogy biztos legyek benne, nem a szemem befolyásolja fülem élményét, időnként behunyt szemmel hallgattam. Különösen a két duettet élveztem, Lászlóval. Mint mindig, most is magabiztosan és kulturáltan énekelt Massányi Viktor és Kuncz László (Czillei és Gara), mindketten eléggé elítélhetően ár- mánykodtak. Garának az ellenszenvek begyűjtésére több ideje volt. Helytálltak a kisebb szerepekben Szabó Csaba (Rozsgo- nyi), Dobos Sándor (Szilágyi) és Rubind Péter (hadnagy). Figurálisán is nagyon tetszett Szuprics Edit mint Mátyás. Bűbájos egyénisége, kellemes énekesi teljesítménye mellett aprócska termetét is telitalálatnak tartottam, hiszen a történelmi Mátyás királykorában is mindössze 155 cm volt. Az V. Lászlót éneklő Haramia László hősiesen végigénekelte az előadást, de olyan súlyos betegen, hogy művészileg minősíteni etikátlan lenne. Megmentette az előadást, ez is komoly fegyvertény. A Witterle Gábor igazgatta kórus és a Blázy Lajos vezényelte zenekar biztos támasza volt a produkciónak. Azt sajnáltam, hogy a színpadra mindösz- sze négy pár fért be a palotás bemutatására. Sokat segítettek az előadás élvezhetőségében Langmár András kort idéző díszletei és Tresz Zsuzsa színes jelmezei. A Hunyadi László első maradandó értékű operánk. De első, hordozza még a gyermek- betegségeket. Van ármány és cselszövés, de dráma csak jelezve. Nem hiszem, hogy a rendezésnek a szövegkönyv fogyatékosságait kellene hangsúlyoznia. Ha nem ülök ott 1960-ban a Radványi Zsuzsa rendezte Tra- viáta premierjén, most azt írnám: ilyen statikus operaelőadást még nem láttam. De azt a régit nem lehet felülmúlni. Ez csak a második. A statikusság nemcsak a térmozgások minimalizálását, de a szereplők gesztusainak lefaragását is jelenti. Aki énekel, még csak gesztikulálhat valamelyest, akihez énekelnek, rezzenéstelen. Az első jelenet kivétel, de ott abszolút félhomály van. Tudom, hogy ez a sötét középkor vége, de ennyire mégsem lehetett sötét. Később sincs nagy fény a színpadon. Egy-egy fejgépet időnként megérdemeltek volna az áriák. Megértem, hogy Blázy rendezőként is a zeneiség hangsúlyozását tartotta elsődlegesnek, de ha elsősorban az ifjúságnak szánják a produkciót, talán mozgalmasabbá, „sztorisabbá” lehetett volna tenni. Nemcsak jelezni mindent, ahogy a jó öreg Egressy Béni leírta. Egyébként gratulálok. Bükkösdi László Magyarul magyarán Beszédkultúránk Annyian teszik szóvá a köz- szolgálati médiumok (rádió, tv) hivatásos beszélőinek botlásait, hogy - ha röviden is - szólnom kell róluk. Az anyanyelvűkért felelősséget érző és igényes emberek meg is írják véleményüket a napi-, a hetilapokban. Ezek közül kettőt idézek. „Hová jutunk, ha eluralkodik ez a mérhetetlen igénytelenség, ... s ebben éppen azok járnak elől rossz példával, akiknek a beszéde mindennapi kenyerük, és felelősek is minden kimondott szóért?” - E szónoki kérdésre adott feleletként is felfogható a következő idézet: „ . . . any- nyi csúnyán, rosszul beszélő rádiós soha nem volt a magyar rádióban, mint az utóbbi években.” Szenvedélytől, túlzástól sem mentes megnyilatkozások ezek. Hozzájuk hasonlókból „gazdag” gyűjteményem van. De ha valaki rászánja magát, és ha csak egyetlen napot vagy fél napot tölt rádióhallgatással, tévénézéssel, maga is meggyőződhet arról, hogy sok igazság van ezekben a bíráló megjegyzésekben. A hivatásos beszélők szakmai felkészítésének nélkülözhetetlen tantárgya a beszédművelés, illetve ennek alapozó része a beszédtechnika. Azon a gyártási folyamaton (technológián) vezeti végig a tanulót, amelyben a kezdeti nyers hangból érthető és hatásos beszédmű születik. A technológiai előírásoktól való eltérés két fő típusa: a modorosság és a beszédhiba. Modorosságként tartják számon az úgynevezett nyökö- gést vagy nyergést. Fogadni lehetne arra, hogy a megszólalók fele okkal vagy ok nélkül megszakítja a beszédfolyamatot, és a kínos kényszer- szünetet ö-ö-ö-ö féle, ritkábban e-e-e-e féle hangokkal tölti ki. „Ahogy ööö Kodály Zoltán ööö sokszor ööö figyelmeztetett ööö ... Van, aki ezzel indít: öööö Már Széchenyi ööö megmondta.” Ennek enyhébb változata egy- egy szóvégnek külön nyomatékkai való kiemelése. Ilyenkor is a szóvégi mássalhangzó túlképzésén kívül rövid ö is hallható: A tanulótó irásáíö, olvasásán’ .. Az itt és most szóvá tett jelenségeket ki-ki nevesíteni is tudja. Én nem szeretnék személyiségi jogokat sérteni. A beszédhibák közül azt említem először, amely már régóta bántja a fülemet. Attól tartok, hogy ha így folytatódik, akkor eltűnik az á hang a magyar magánhangzó-rendszerből. Igaz, hogy ez a legnehezebben ejthető magánhangzónk, mert helyes képzéséhez a legnagyobbra kell kinyitni, kitátani a szánkat. Az Adóm bátyám hátán látám - nagyolt átírással, főként nők ajkán így hangzik: Edém bé- tyém hétén létém - vagy: színhéz, újség, éllam, téblét stb., stb. - Divattá vált a csupa zárt e ejtése is: Mécsek, Csépel, kérek stb. Á pöszeséget (szakszóval szigmatizmust) Fischer Sándor, a kitűnő beszédművelő (A beszéd művészete c. könyv szerzője) már ezelőtt 40 évvel népbetegségnek nevezte. Ilyeneket hallhatunk: Tulszágoszan szulyosz szére- lem. Családok nem cekély co- portja cupa cődben. Ritkábban: Andráf fietett fegiteni a fok firó fértetten. A sokszor példaként emlegetett BBC Rádióban elképzelhetetlen, hogy olyan bemondókat, hír- szerkesztőket alkalmaznak, akik nem a „King’s English” szabályai szerint beszélik anyanyelvűket. Rónai Béla A Somogy új száma A Kaposváron szerkesztett folyóirat legújabb száma az 1848-as forradalom és szabadságharc százötvenedik évfordulóján megemelt terjedelemben, jórészt a szerkesztőség fölkérésére született tanulmányokkal és szépirodalmi írásokkal idézi a magyar 48-as forradalom jelentőségét. Kerényi Ferenc tanulmánya Petőfi Sándor 1848. című versét elemzi. Cs. Szabó László ötven évi feledés után újraközölt tanulmánya a „nagy emberöltő”, a reformkor hősi évtizedeiről szól. Ko- sáry Domokos egy 1948-ban, Párizsban tartott nemzetközi történész tanácskozás lefolyását beszéli el. Tüskés Tibor egy negyvennyolcas honvéd emlékiratát publikálja. Albert Gábor Szemere Bertalan és felesége levélváltásának kiadatlan darabjait adja közre. Kanyar József a szabadság- harc Somogy megyei eseményeit foglalja össze. A szép- irodalmi anyagból Kiss Dénes, Morvay Péter, Szirmay Endre versét, Dékány Kálmán elbeszélését említjük. Futnak a képek Filmjegyzet Átvinni a fiút a vízen Volker Schlöndorff A Rémkirály című filmje is igazolja, hogy az alkotó a német filmművészetben hasonló szerepet tölt be, mint az olaszoknál korábban Visconti. Széles sodrású, aprólékosan kidolgozott epikus filmek fűződnek a nevéhez, amelyek többnyire irodalmi fogantatásúak. Legjobb műveiben - a mozgóképi ábrázolás telítettsége folytán - vizuális értelemben is jelképes erejűvé válnak a figurák, mint az ifjú Törless vagy Oskar, a doboló törpe, Robert Musil, illetve Günter Grass hőse, akik immár a vásznon is életre keltek. A rendező rendkívüli felelősséget vállal, hiszen, hogy még két munkájára utaljak, Kohlhaas Mihályt vagy Katharina Blumot kamera elé állítani aligha lehet anélkül, hogy a néző ne Kleist és Heinrich Böll ismert remekéhez viszonyítaná a látottakat. Schlöndorff legnagyobb dicséreteként kijelenthetjük, hogy filmjei egyáltalán nem vallanak szégyent egy ilyen összevetés során, talán csak az 1984-ben forgatott Swann szerelmei képez kivételt, amely nem tudta a moziban felidézni Proust regényének hangulatát, s megmaradt az egyébként színvonalas illusztráció keretei közt. A rendező ezúttal szerényebb feladatra vállalkozott, amikor Michel Toumier művét választotta új filmje alapjául, amely, Goncourt-díjával együtt is, valahol az elit irodalom és az igényes lektűr határvidékén helyezkedik el, ám lehetővé tette a konstruktív vizuális továbbgondolást, s ebben a kitűnő színészeknek, jelesül Armin Muel- ler-Stahlnal és John Malko- vichnak is oroszlánrész jutott. A film eredeti címe (The Ogre) emberevő óriást jelent, ami feltehetően a háború rémségeire utal, s így, megítélésem szerint a Göring-figurát emeli az értelmezés homlokterébe. E nézőpontból a Reichsmarschall vadászata tekinthető kulcsjelenetnek, amely a jelképes üzenet szintjén egyaránt jelentheti a hitleri világégésnek s az egész történelemnek mint mészárlások sorának borzalmait. Van azonban ennek a látomásnak egy másik, talán még az előbbinél is összetettebb dimenziója, amely a villikirály mítoszával függ össze. Erre gondolva most kivételesen helyeslem, hogy a film magyar címe, A Rémkirály visszatért Toumier Goethét idéző megoldásához. Schlöndorff munkája ugyanis, legalábbis az én „olvasatomban”, a fiúkat összefog- dosó mesebeli szörny és a gyermekeket megmentő, őket a folyó túlsó partjára átvivő Szent Kristóf küzdelmét idézi meg, amely az embert szimbolizáló főhős lelkében zajlik. Vagyis, Tour- nier szavával, ez a fória filmje, az átvivés legendája. Ezért a felejthetetlenül szép befejező képsort én úgy értelmezem, hogy az emberben lakó szörnyön végül diadalmaskodik Christoforus, azaz a Krisztusvivő. Neki szól Schlöndorff üzenete: Ne nézz vissza a lánA film befejező képe gokra, csak menj, menj a zavaros, jéghideg folyóban a túlsó part felé, ha nem látod is a ködben, hidd, hogy van, s majd eljutsz oda, menj, vidd a fiút! Nagy Imre 4 * I J #
