Űj Dunántűli Napló, 1998. április (9. évfolyam, 90-118. szám)

1998-04-04 / 93. szám

1998. április 4., szombat Baranyai Tükör Dunántúli Napló 5 Egyezség is van, út is lesz (Folytatás az 1. oldalról) Az elkövetkező három évben 42 milliárd forintot fordítanak autópályák építésére, ám hogy ebből mennyi jut majd az észak-déli összekötő út megépítésére, azt a miniszter még nem tudta megmondani. Az ezredforduló után viszont már európai uniós támogatá­sokra is számítanak. S itt már „nagy” pénzekre lehet pá­lyázni, hiszen a közösség 150 milliárd ECU-t tartalékol ilyen célokra. Az építési költ­ségek egy részét a nemzetközi pénzpiacon felvett hitelből fogják fedezni, ennek vissza­fizetésével sem lesz gond, hi­szen az autópálya használata az átadás után egy-két évvel már nem lesz ingyenes, bár a díjba sok kedvezményt beépí­tenek. Ami jó Baranyának, az Komlónak is kedvező lesz - hangoztatta Lotz Károly, a bányászvárosban ugyancsak tegnap megtartott fórumon. A komlóiak és a környék telepü­lései ugyanis még inkább be- szorítottnak érzik lakóhelyü­ket, mint a délszláv háború miatti gazdasági „blokád” következtében nagy vesztesé­Az UNESCO békedíja hazaérkezett Pécsre. Első íz­ben idén adományozta az UNESCO a „Városok a békéért” elnevezésű díját, amely az európai földrészről elsőként Pécsnek jutott. Képünkön dr. Páva Zsolt polgármester, a kedden este Stockholmban átvett díj jelképeként szereplő kisplasztikával, immár itthon. d. i. - fotó: müller a. get elkönyvelő Pécs. A mi­niszter szerint a már biztosan megépülő M6-os nemzetközi autópályára könnyen becsat­lakozhatnak a komlóiak, s a déli autópálya (amely vállal­kozásban készülne) ügye is lassan sínre kerül: hama­rosan kiírják a tendert a megépíté­sére. Ennek a térségnek leginkább az idegenforga­lom fejlesz­tésében van kiugrási lehető­sége - mondta a fórumot szervező Kovács Sándorné (képünkön), Sásd polgármes­tere. Ehhez viszont elenged­hetetlen a magas színvonalú infrastruktúra kiépítése. Lotz Károly ezzel teljes mértékben egyetértett, pénzt viszont nem tudott ígérni. Arra biztatta vi­szont a komlóiakat, hogy igyekezzenek megragadni minden pályázati lehetőséget, mert az így nyert pénzekből önkormányzati hozzájárulás­sal fejleszthetik a közleke­dést, de javítani lehet a mel­lékutak állapotán is. B. G. A várólistán szereplő betegek reménykednek s Eveket is nyerhetnének, de a kezelésre nincs pénz Nem igazán érthető, mi alapján válogat a szakambulancia a sú­lyos betegek között, s néhányuk megkaphatja ingyen a több százezer forintos gyógyszereket, más pedig nem. Az egyik ok a pénzhiányra vezethető vissza. BARANYAI KÖRKÉP A Sclerozis Multiplex nevű be­tegség kezelésére a legújabb gyógyszerek csaknem 200 ezer forintba kerülnek havonta. A betegeknek szükségük lenne ezekre a szerekre, mivel a kór a tudomány jelenlegi álláspontja szerint nem gyógyítható, csak tüneti kezeléseket lehet végre­hajtani. A Sclerozis Multiplex gya­korlatilag egy neurológiai be­tegség, hosszú távon az ideg- rendszer teljes leépülésével jár, az előrehaladtát csak lassítani lehet, megállítani nem. A több százezer forintos gyógyszerek akár éveket is jelenthetnek a szenvedőknek. Ezt a hatalmas összeget a betegek nem tudják kifizetni, a társadalombiztosítás állja. A keretösszeg azonban adott, így nem minden beteg kaphatja meg a szükséges sze­reket. A kiválasztás Hasonló a helyzet még to­vábbi húsz súlyos, krónikus be­tegség esetén is. Ide tartoznak a különböző érbetegségek is, me­lyek Baranyában is rengeteg ember egészségét veszélyezte­tik. A szakemberek itt is csak tüneti kezelést tudnak végrehaj­tani, hiszen egy érműtét nem tudja megszüntetni a betegség okát, amely általában anyagcse­rezavarra vezethető vissza. A műtétek költsége 10 ezer forint­tól akár félmillióig is terjedhet, amelynek teljes összegét sok esetben a kórházak sem tudják állni. Az illetékes orvosi szakmai kollégium kidolgozta azt a módszert, amely segítségével a területi szakambulanciákon a vizsgálat során személyre szó­lóan eldöntik az adott készít­mény reális hatásait a beteg szervezetére. Ezt befolyásolhatja a kór elő­rehaladottsága, a beteg életkora is. Ezek után a helyi bizottság ad véleményezést arról, hogy bevonható-e a páciens az in­gyenes gyógyszerprogramba, vagy sem. Előfordulhat, hogy kiderül: a beteg állapota már annyira elő­rehaladott és súlyos, hogy rajta a legmodernebb készítmény sem tudna segíteni, de még komolyabb javulás sem vár­ható. Ilyenkor a szakambulan­cia nem javasolja a kezelés térí­tésmentes megindítását. Akik kimaradtak Az idén 6 milliárd forint for­dítható arra, hogy több ezer ember ingyen megkaphassa a számára komoly javulást je­lentő, ám méregdrága gyógy­szereket. Mivel a keret véges, sokan várólistára kerülnek, s csak re­ménykednek abban, hogy minél előbb hozzájuthatnak a készít­ményekhez. Dr. Kerekes Attiláné, a Nép­jóléti Minisztérium gyógysze­részeti főosztályának vezetője, aki egyben a szakmai progra­mot is irányítja elmondta, azon dolgoznak, hogy minél több páciens megkaphassa a sok esetben létfontosságú kezelést.- Előfordulhat-e, hogy egy beteg, akinek az állapota indo­kolná a kezelést, s a gyógysze­rek is hatékonyak lennének ese­tében, mégsem kapja meg a ké­szítményt, csak azért, mert nincs rá pénz?- Nagyon sarkítva fogalmaz, de nem tudom azt mondani, hogy ez nem fordulhat elő - vá­laszolt kérdésünkre dr. Kerekes Attiláné. - De keressük a meg­oldást, ezen dolgozunk A megoldás? A főosztályvezetőtől meg­tudtuk, a 6 milliárdon túl a költ­ségvetés belső elosztása még nem zajlott le. Az előkészítő munkában a gyógyszerészeti főosztály is részt vesz, mindent megpróbálnak elérni, hogy a várólistán szereplő betegek kö­zül minél többen ingyen meg­kaphassák a szükséges kezelé­seket. Ám az egyelőre bizony­talan, hogy a belső átcsoporto­sítások, a költségvetés teljes el­osztása mikor zárul le, időpon­tot dr. Kovács Attiláné sem tu­dott mondani. A várólistán szereplő bete­gek állapota pedig romlik, mi­vel kezelésüket, pénz hiányá­ban, a kórházak nem tudják megkezdeni. Ny. Sz. Hírcsatorna Kitüntették a szívse­bészt. A Magyar Művészeti Akadémia közgyűlése Papp, Lajos szívsebész profesz- szomak, a POTE tanszékve­zető egyetemi tanárának ítélte oda az idén kiadható aranyérmét. (a) A Hadifoglyok Baranya Megyei Szervezete április 6-án 14 órától nyílt összejö­vetelt tart Pécsett, a TESZ Székházban, ahol a II. vi­lágháború hátországi ese­ményeiről beszélgetnek. Vízállások a Danán és a Dráván. Mohács 320 cm, áradó, 9,0, Őrtilos -80 cm, apadó, 6,0, Barcs -90 cm, áradó, 11,7, Drávaszabolcs 5 cm, áradó, 7,0 fok. Fájó szívvel tudatjuk, hogy RAVASZ LÁSZLÓ sásdi lakos 70 éves korá­ban elhunyt. Temetése áp­rilis 8-án 14 órakor lesz a sásdi új temetőben. A gyászoló család Fájó szívvel tudatjuk, hogy PAUSKA JÓZSEF hosszú szenvedés után el­hunyt. Temetése április 6-án 15 órakor lesz a lány- csóki temetőben. A gyászoló család (384) Enyhe ítéletek az olajperben PÉCS Tegnap délután hirdetett ítéletet első fo­kon a pécsi városi bíróság, az Energol Rt. vezetői ellen tavaly indított eljárás­ban. A védők sikerként könyvelhették el a döntést, de felmentésért fellebbeztek, míg az ügyész a büntetések súlyosbítását és nagyobb pénzbüntetések kiszabását kérte a bíróságtól. A bírák F. A. elsőrendű vádlottat öt év hat hónapi, fegyházban letöltendő szabadság- vesztésre és ötszázezer forint értékű va­gyonelkobzásra, D. G. másodrendű vádlot­tat pedig egy év nyolc hónapi börtönbünte­tésre, valamint halmazati büntetésként há­romezer forint pénzbírságra ítélték. A har­madrendű vádlott B. 7.-t bizonyítékok hiá­nyában az összes vádpont alól felmentette a bíróság. Engedve a védők indoklásának, az ösz- szesen 256 000 forintos bűnügyi költség­ből, mely az eljárás során felmerült, 211 000 forintot az állam, míg 45 000 fo­rintot az első- és másodrendű vádlottak számlájára írt a bíróság. Az indoklásból ki­derült, hogy a döntés meghozatala során a bírák számos pontban enyhítőleg változtat­ták meg az ügyészi vádiratot. A pécsi Arolimpex Kft. vezetői, dolgo­zói, sőt üzletfelei kirablásának, kényszerí­tésének, fogva tartásának és bántalmazásá­nak a megítélése sok érdekes részlettel szolgált a jelenlévőknek. Az Energol Rt. perbe fogott volt kül- és belkereskedelmi igazgatói, akik egyébiránt büntetett előéle­tűek, a pécsi céget az ő jövedéki engedé­lyükkel való visszaélés „tisztázása” végett keresték fel. A kft. birtokában lévő papiros azonban egy nyomdailag áthúzott és „minta” felirattal ellátott, hatóságilag egy­szerűen hasznavehetetlen okmány. Miután a bíróság úgy látta, hogy ez valamilyen módon azért biztosan felhasználható gya­nús célokra - bár azt a bíró is elismerte, maga sem tudja hogyan -, úgy ítélt, hogy a feltételezett visszaélésből származó feltéte­lezett anyagi kár fejében kényszerrel elszál­líttatott mintegy 60 ezer liter gázolaj ténye nem rablásnak, csupán önbíráskodásnak minősül. Ketten már szabadlábon védekeznek, de az elsőrendű vádlott védője is kérte F. A. hazaengedését, mivel magaviseleté a fogva tartást szerinte nem indokolja. A. P. Országgyűlési választások '98 !»»W>WM«WtMWltWWDWWWaWtOW«eWW»WWWa«W»»W»WWmH»HMHWe»MOtW»IW»MWWWWMWMMOC^' -»x«Wt«MMMaWMOOW»«0«»»«»WCDM»WW»WW«WM»0«W»»»0<4MM»»l««W»WWW0W»»WW«»W Az MSZP pozitív kampányt kíván Baranya mind a hét választókerületének MSZP jelöltje kva­lifikálta magát a választási bizottságoknál. „Összesen több, mint 25 ezer ajánlószelvénnyel rendelkeznek” - jelentette be tegnap sajtótájékoztatón dr. Szili Katalin megyei elnök. PÉCS Az MSZP az összegyűlt több mint 25 ezer ajánlás ellenére sem tekinti versenynek a szel­vények gyűjtését, sőt méltat­lannak tartaná, ha ilyesmi ala­kulna ki. Az ajánlások össze­gyűjtése csak az egyik állo­mása a kampánynak, de nem a végső, és nem a legfontosabb. Ennek ellenére tovább gyűjtik az ajánlószelvényeket, mert az lehetővé teszi, hogy a jelöltek minél több választópolgárral válthassanak szót - hangzott el a sajtótájékoztatón.- Megnyugtató számunkra, hogy az ajánlószelvények be­gyűjtése nem annyira a párt szervezői aktivitását, hanem a választópolgárok noszogatás nélküli hajlandóságát mutatja. Azt valljuk, hogy ez az igazi ajánlás, mert akkor számítha­tunk a választópolgár szavaza­tára is - jegyezte meg Szili Katalin, majd arról szólt, hogy az MSZP igazi kampánynyitó rendezvénye április 16-án lesz Budapesten. Ezt követően nyí­lik több lehetőség személyes találkozókra az állampolgárok és az egyéni jelöltek között, és csak ez után kerülhet sor pla­kátragasztásra, szórólapok megjelentetésére. Az MSZP pozitív, ízléstelen felhangok­tól mentes kampányt kíván folytatni. A területi lista bejelentése szintén megtörtént. A lista reprezentálja nemcsak az MSZP szövetségi politikáját, hanem a különböző társadalmi rétegekkel való kapcsolatát is. A lista a következő: Szili Katalin, Toller László, Puch László, Kocsi László, Páva Zoltán, Gráf József, Meixner András (egyéni jelöltek), Ka­ties Dezső (Agrárszövetség), Werner György (MSZOSZ), továbbá Kékes Ferenc, Tóth Sándor, Bimbó István, Koltai Péter, Czigler János, Héra Ferencné, Kunszt Márta, Nyúl István, Menczer Gábor. D. I. FKgP: tanult főkre van szükség Az oktatás reformja, a közbiztonság megteremtése, perspek­tíva biztosítása a fiataloknak, az államadósság átütemezése - néhány pont az FKgP programjából, amelyek szóba kerültek tegnap is a választási fórumon. PÉCSUDVARD „Javítjuk az egészségügyi ellá­tást, megfizethetővé tesszük a gyógyszereket! - szól a FKgP programjának egyik pontja. Dr. Tóbiás János főorvos, a párt or­szággyűlési képviselőjelöltje Baranya megye 1. számú vá­lasztókerületében. Természe­tes, hogy tegnap délutáni fóru­mán elsősorban ennek az ága­zatnak a helyzetéről szólt Pécs- udvardon. Mint elmondta, sú­lyos az egészségügy alulfinan­szírozottsága, a tb deficitje 80 milliárd forint körül van. Amit most ki kellene fizetnie a be­tegellátó intézményeknek, ada­tai szerint mintegy 70 milliárd. Különösen a vidéki orvosi rendelők vannak nehéz hely­zetben, mert bár a körorvosi há­lózat Pécsett és környékén tel­jes, ám ezeknek a rendelőknek a műszerezettsége hiányos, pót­lásuk nehézkes. A laboratóri­umi vizsgálatok nehézségére példaként említette, hogy eze­ket a betegellátáshoz gyakorta nélkülözhetetlen elemzéseket a tb nem fizeti. Munkahelyén, az Egyesített Egészségügyi In­tézményekben ott az a műszer, amivel sokoldalú rákszűrést le­hetne végezni, ám ezt sem tud­ják pénz hiányában működtetni. Egy kérdésre válaszolva - miből fedezné a FKgP az ága­zat talpra állításának költségeit- elsősorban a mezőgazdaság értékteremtő képességét és je­lenleg ki nem használt lehető­ségeit említette. Forrás lehet - hangsúlyozta az FKgP képvise­lőjelöltje a választási fórumon- a költségvetés különböző ki­adásainak átcsoportosítása és a külföldi tőke Magyarországra vonzása is. Szinte kínálkozik erre a távol-keleti pénz. Ennek feltétele azonban a fogadókészség megteremtése. Ez nemcsak szándék, akarat kérdése, hanem tanult fők függvénye is. Az oktatásban ezért emelni kell a végzettség átlagos színvonalát, megadva a lehetőséget a tanulásra a hátrá­nyos helyzetben lévő vidéki fia­taloknak is. Mészáros A. I

Next

/
Thumbnails
Contents