Űj Dunántűli Napló, 1998. április (9. évfolyam, 90-118. szám)

1998-04-25 / 113. szám

1998. április 25., szombat Háttér - Riport Dunántúli Napló 7 Ez már nem a „Lehetetlen” Beszélgetés Vámos Miklóssal arról, hogy miért választotta Pécset „Köszönöm szépen a hívást, hagyjon üzenetet vagy faxoljon”. Ezt mondja magyarul és angolul Vámos Miklós telefon-üzenetrögzítője, az író közismerten rövid, tagolt és gyors szavaival. Nem lehetetlen elérni és társalogni vele. Visszahív. Kedves, de néha az embernek az az érzése - ami természetesen nem igaz hogy fárasztja a beszéd, inkább mást beszéltetne - avagy - írásban fo­galmazna. Vámos Miklós író, kétezerben lesz ötvenéves. Több mint húsz kötete jelent meg, drá­máit sikerrel játszották, s mint a „Lehetetlen” című népszerű televíziós műsor szerkesztőjét és vezetőjét - ez a média hatalma - személyesen is megismerhettük. Vámos Miklós a pécsi Ifjúsági Ház vendége lesz rövidesen. Az előzetes program szerint Vári Éva művésznővel beszélget, akár a Lehetetlenben. Arról is informálódtunk, hogy mintha egy sorozat első beszélgetése lenne ez, melyet több is követ majd, s ezzel feltehetően Pécsre teszi át a színhelyét a Radnóti Színpadról. Kézenfekvő, hogy megkér­dezzük:- Igaz-e mindez?- Nem a Lehetetlen folytatá­sáról volna szó, inkább arról, hogy meghívtak Pécsre és ezt oly kedvesen tették, hogy nem tudtam ellenállni. Elmegyek egy beszélgetés erejéig és re­mélem, jól érezzük magunk.- Úgy értesültem, hogy több név is felmerült, akikkel érde­mes volna elcsevegni a pécsi színpadon és ezek szerint több alkalomról is szó esett.- Meghívóim is szeretnék ezt, de erről még egyelőre töb­bet nem mondhatok. Marad­junk ennyiben; meglátjuk majd, hogy hogyan sikerül az első és minden mást utána.-A „Lehetetlen” nagyon népszerű, kedvelt sorozat volt, s megvallom, magam is azok közé tartozom, akiknek hiány­zik. Miért nincs folytatás?- Hosszú volt. Három évig tartott pontosan. A próbaszá­mok után, 1996-ban sikeresnek ítélte a tévé vezetése, s mond­ták, hogy legyen ez havi kettő. És így történt.- Miért ért véget? Talán el­fogytak az alkalmas beszélge­tőpartnerek avagy a tévé veze­tése gondolta úgy?- Szó sincs róla. Én döntöt­tem. Éreztem, hogy akkor kell abbahagyni, amikor még kéz­ben tartom a műsort. Hogy megmagyarázzam: ha már nem tudom jobban csinálni, akkor mielőtt elromlik a színvonal, véget kell vetni.- Kár. Én úgy gondolom, hogy manapság különös kíván­csisággal tekintünk a másik emberre, várjuk a véleményét, azt, hogy milyennek látja a mát, mit vár a holnaptól. Főleg, ha ismert emberről van szó. Vagy nem?- Más műsorokról nem sze­retek nyilatkozni. A Lehetetlen nem talk-show volt, mert az a műfajában olyan, mint egy nagy revü. Az én műsoromban nem két ember beszélgetett, hanem egy ember mesélt és én is csak hallgattam. Tulajdon­képpen monológ volt, csak ép­pen a beszélőnek akadt némi segítsége.- Kevés beszéddel is lehet kérdezni.- Mi tagadás, föl kell ké­szülni rá, sokkalta jobban, mint ahogy az ilyen típusú műso­rokra szoktak, s ezzel én - távol essék tőlem - korántsem kriti­zálni szeretném a tévé műsor- készítőit. Hiszen aki a szakmá­ban csinál ilyesmit, olyannyira leterhelt, hogy nincs is ideje alaposan felkészülni arra, hogy kifaggassa a kiszemelt alanyá­nak a környezetét, s úgy készül­jön fel, hogy közben ne érhesse meglepetés. Egyébként ez az informálódás nem könnyű és ezért is éreztem úgy, hogy vé­get kell vetni a dolognak. Lan­kadt a rákészülési kedvem.- A minap ön egy számítógé­pes szimpózium előadója volt. Hogy került a komputerek köze­lébe - mint szakelőadó?- A kommunikációról volt szó és én a máról beszéltem.- Pontosabban?-Úgy vélem, hogy a kom­munikáció két dologból áll. Egyrészt a szükséges eszkö­zökből, mondjuk ott van egy mobil telefon, ami ugye önma­gában mit sem ér. A kommuni­káció akkor jön létre, ha ezen az eszközön valamiféle üzene­tet elküldünk. Én úgy gondo­lom, hogy a kommunikáció technikai része mindig fejlet­tebb a világban mint a humá­num. Ugye pazar eszközeink vannak az Internettől a műhol­das telefóniáig. Legalábbis ab­ban a világban, ahol ezt meg­engedhetik maguknak, hiszen jelentős részében éheznek az emberek. Nos ezek a technikai eszközök fejlettebbek a maguk módján, mint az az alaphumán minőség, ahol mi, emberek tar­tunk. Ezeket az eszközöket nem arra használjuk, hogy fontos üzeneteket küldjünk rajtuk, ha­nem csak arra, hogy használjuk azokat. Üzengessünk minden­félét. És ez ugye, meglehetősen elszomorító.-Lemaradtunk a techniká­tól?- Pontosan erről van szó. Ott tartunk, hogy érettségizett diá­kok nem képesek arra, hogy egybefüggően saját önéletraj­zukat elmeséljék. És én azt fej­tettem ki a konferencián, hogy ezen kéne valamit változtatniuk azoknak, akik ezeknek az esz­közöknek az eladásából megle­hetősen nagy haszonra tesznek szert. Hogy ebből a haszonból áldozzanak.- Kiknek? Hogyan?- Kétféleképpen. Adomá­nyozhatnak iskoláknak az okta­tásra, a társadalom humán olda­lának fejlesztésére, másrészt a saját eszközeik emberbarátabbá tételére. Mondjuk egy mobil te­lefon rendkívül bugyuta szak­szavait lehetne értelmesre, ked­vesre magyarítani. És lehetne áldozni például olyan reklá­mokra, amelyek az embereket egy kicsit megtanítják arra, hogy miként kell élni, mire ér­demes költeni és mire nem.- Ha már itt tartunk, hadd kérdezzem meg Vámos Miklós­tól, hogy milyen az ezredvég ezen a Földön?- Erről nem tudom egy inter­júban kifejteni a véleménye­met. Kevés rá. Egy biztos azért, hogy a mai Magyarország kapi­talista, mégpedig nagyon a ka­pitalizmus kezdetén. És az is biztos, hogy a világunk nagyon zavaros, kavarognak benne az egymást kioltani igyekvő, egymással nem harmonizáló eszmék, értékek. De hát én tü­relmes típus vagyok és megér­tem, hogy mindenhez idő kell. Tehát várok.-Megértük az ötvenes, hat­vanas, hetvenes éveket is. Me­lyik időszak az, ami Ön szá­mára különlegesen izgalmas, mit ne mondjak, a legfantaszti­kusabb volt?-Mindegyik izgalmas volt, de amióta én élek, ez a jelenlegi a legizgalmasabb. A kilencve­nes évek.- Meg nem állom, hogy ne kérdezzem meg: az ön életében akadt-e mostanában „Lehetet­len ” ?-Mint azt bizonyára tudja, csináltam egy könyvet a „Lehe- tetlen”-ből. Százharmincöt vendégem életéből egy-egy, számomra a legérdekesebb és legtöbbet mondó történetet ra­gadva ki a korábbi beszélgeté­sekből. S az egy igen lehetetlen történet a mai könyvpiacon, persze pozitív értelemben, hogy ebből a kiadványból már több mint hetvenezer példány elfo­gyott. Megvették. Most abban reménykedem, hogy eléri majd a százezret. S ezt valahogy tu­datni fogom mindenkivel.- Min dolgozik manapság Vámos Miklós - az író?- ír. Éppen egy novellásköte- tet fejeztem be a minap, amely­nek a címe „bár". így, így, kis b-vel. Semmi flanc. Kozma Ferenc Dunai Imre jegyzete Európa órája Az UNICEF szerint legkeve­sebb 200 ezer gyerek él ma Európa városainak utcáin. Egy részük családtalan, és ki­vonta magát az állami és a ka­ritatív gondoskodás hatókö­réből. A másik kategóriába tartozók sorsa talán még szo­morúbb: olyan életvitelű csa­ládba tartoznak, amelyik az utcára taszítja ki őket sajátos jövedelemszerzés céljából. Azok közül pedig a koldu­lás a legenyhébb megítélésű. Az utca gyermekei ugyanis könnyű prédái a prostitúció és a kábítószer-kereskedelem parazitáinak. Ráadásul fer­tőző gócokként kerülnek kap­csolatba a másféle gyermeki közösségekkel. Az eddiginél hatékonyabb védelem érdekében az Európa Tanács Közgyűlése csütörtö­kön a gyermekek elleni bűnök elkövetőiről nemzetközi adatbázis létrehozását java­solta. Ezzel az indítvánnyal végre szembenézett azzal a ténnyel, hogy a bűnözés ezen speciális területe is nemzet­közivé vált: a határok vi­szonylagos nyitottságát nem­csak a munkavállalók és a tu­risták élvezik. Az adatbázissal a veszélyes és visszaeső pe- dofil bűnözőket akarják meg­akadályozni abban, hogy el­ítélésük esetén egy másik or­szágban próbálják ismeret­lenként kiélni hajlamaikat. Mert erre is vannak példák. Ráadásul a szegényebb, vagyis az olcsóbb országok sajátos vonzerőt jelentenek a az ilyen bűnözőknek. Az európai honatyák a gyermekek fokozottabb vé­delmére támogatták a jogi fel­lépés szigorítását a pedofiliá- val, a kiskorúak pornográf és prostitúciós célokra való ki­használásával, a nemi erő­szakkal, az önkényes sterili­zációval, a gyereklányok sze­xuális megcsonkításával, a kiskorúak erőszakos meghá- zasításával, az örökbefoga­dási célú gyerekrablásokkal és a családon belüli bántal­mazásokkal szemben. Európa ugyanis messze nem egységes a gyerekekkel szembeni erőszak megítélé­sének szigorúságában: az egy­től tíz évig, illetve a hat évtől életfogytiglanig terjedő bör­tön jelenleg a büntetési téte­lek két szélső értéke. Üdvözlendő, hogy az Eu­rópa Tanács Közgyűlése az elbírálások szigorúbb szinten való közelítését javasolta az államoknak, és azt is sürgette, hogy a jelenleginél sokkal szigorúbban ellenőrizzék és büntessék az Internet-hálózat pedofil kalózait. Ha más eddig még nem, ez is figyelmeztet, hogy immár nagybani üzletelésként folyik a gyermekek szexuális ki­zsákmányolása az informa­tika nagyszerű találmánya se­gítségével. Itt tartunk. De vajon hány perccel vagyunk a cselekvés nevezetes 24. órája előtt? Akció New Yorkban Kamerákkal a bűnözők ellen New York kemény kezű pol­gármestere, Rudolph Giuliani rendületlenül folytatja küz­delmét a bűnözők ellen. Már a legfejlettebb elektronikát is bevetette. Az ismert és feltéte­lezett drogárusító és átrakóhe­lyeket, például a parkokat éj­jel-nappal „látó” videókame­rákkal szereltette föl. Tíz bűncselekményből hét összefüggésbe hozható a ká­bítószerrel - mondja Giuliani. - Ezért egy pillanatra sem lankadhat a hatóságok fi­gyelme. A rendőrségi televízió-ka­merákat elsőként a külföldiek által is közkedvelt egyik dél­manhattani parkot szerelteti föl. A Greenwich Village-i Washington Square már jó ideje közismert drogpiac. Csakhogy nehezen ellenőriz­hető, mivel a helybeliek ked­venc pihenőhelye, ahol mu­tatványosok serege szórakoz­tatja a sétálókat, fűre telepe- dőket. Giuliani polgármestert egyáltalán nem zavarja a bírá­lat, hogy „üvegszemeivel” ki­figyeli az emberek magánéle­tét is. „Nincs joga a magán­szféra tiszteletben tartására annak, aki kábítószerrel ke­reskedik vagy drogot vásárol - jelentette ki ellentmondást nem tűrően. - A figyelés a tisztességes polgár védelmét szolgálja; aki becsületes úton jár, annak nincs félnivalója”. Az emberiség kész távoli űrutazásokra A kérdés ma már nem az, eljutnak-e emberek a Marsra, ha­nem az, hogy mikor? Ezt a véleményt képviselik a Houstonban működő amerikai űrkutatási központban, ahol európai tudó­sokkal együttműködve készítik elő a hosszabb űrutazásokat. A kutatók egyik gondja, ho­gyan lehet elhárítani, vagy je­lentősen csökkenteni a súlyta­lanság hatásait. Az ugyanis sorvasztja az izmokat, gyorsítja a csontritkulást, gyengíti a szervezetet védő immunrend­szert. Az űrhajósok gyakran panaszkodnak rosszullétre is. Egy német újdonság e terüle­ten a különleges „nadrág”: az űröltözetnek a része „vissza­húzza” a súlytalanság hiánya miatt a test felső részébe áramló testnedveket. Az űrha­jós így hosszú út után is képes azonnal talpra állni anélkül, hogy keringési zavartól kellene tartani. Az űrrepülőknek naponta legkevesebb 2 órás tornával kell kiegyensúlyozniuk a súly­talanság következményeit. Megoldandó probléma, hogy a repülések kezdeti, alkalmaz­kodó szakaszában mintegy 50 százalékkal csökken a szerve­zet reakciókészsége. Fenyegeti az űrutazókat a sugárzás is. Napkitörések után például nehézionok áramlanak ki, amelyek károsítják az örö­kítő géneket. A legnehezebb feladatnak azonban az mutat­kozik, hogyan lássák el élelmi­szerrel és levegővel a hosszú űrutazások résztvevőit, illetve a távoli állomáshelyek dolgozóit, ahová már nem lehet utánpót­lást küldeni. Az egyik megoldásnak az akváriumok ígérkeznek, ame­lyek gyorsan szaporodó halai mind a fehérjeszükségletet, mind az oxigént biztosítani tud­ják. Ehhez zárt rendszerekre van szükség, amelyek a súlyta­lanság állapotában is működ­nek. A másik út az újrafeldol­gozásé. A különböző kísérleti növények fel tudják dolgozni az űrhajósok felhasznált leve­gőjét s annak egy részét oxi­génné alakítva adják vissza. Hosszú, költséges kísérletek­ről van szó, ám a kutatók bizo­nyosak abban, hogy legkésőbb 2020-ra készen áll a rendszer, amelynek segítségével az em­ber távoli űrutazásai lehetővé válnak, mondják Houston­ban. Ferenczy Europress A rejtőzködő - Jellegzetes zöld színével tökéletesen beleolvad környezetébe a legtöbb leguán. A pécsi terrárium közelmúltban született kis hüllőjét is csak hosszas várakozás után tudtuk lencsevégre kapni fotó: laufer László

Next

/
Thumbnails
Contents