Űj Dunántűli Napló, 1998. április (9. évfolyam, 90-118. szám)

1998-04-23 / 111. szám

1998. április 23., csütörtök Baranyai Tükör Dünántúli Napló 5 Fújhatják Szigetváron - Rendkívül népszerű a vá­rosban a helyi ifjúsági zenekar, a rendezvényeken gyakran szórakoztatják a közönséget. fotó: laufer László Esély a felzárkózásra SÁSD Az általános iskolában a ne­velők négy csoportban, 57 gyógypedagógián tanuló gyermekkel foglalkoznak. Ahogy arról dr. Györpál Ár- pádné igazgató beszámolt, a közelmúltban pályázaton az iskola 200 ezer forintot nyert oktatási eszközök beszerzé­sére, segítendő a gyermekek oktatását, nevelését. Mivel a környéken csak Sásdon van gyógypedagógiai oktatás, ezért a 11 helyi tanulón kívül 46 gyerek a környező telepü­lésekről jár be, Szágytól Vá- sárosdombóig. Az összevont csoportokban tanulókkal 4 fő- és egy félál­lású gyógypedagógiai vég­zettségű nevelő foglalkozik. Délután 20 gyerek a tanulók közül külön napközibe is jár. Az új eszközök beszerzése a sajátos nevelésben részesülő iskolásoknak esélyt ad a fel­zárkózásra. Erre szükségük is van, hiszen szinte valameny- nyien kifejezetten hátrányos helyzetűek. D. G. Politika helyett kultúra PÉCS Míg a rendszerváltás idején sok politikai plakát szüle­tett, a Pécsi Galériában ma 17 órakor nyíló Plakátok ’98 kiállításon a kultúra a témája a műveknek. A VI. nemzetközi meghívásos kiállításra 50 művész 150 munkáját küldte el. A hazaiak mellett a japán, német, dán, francia, bolgár, olasz, ameri­kai, lengyel, finn, portugál, angol, svájci és izraeli műhe­lyek legjobbjai kerültek fel a falakra. A grafikus, tipografi- kus elemek, a fotómontázs mellett különösen az olasz és az amerikai iskolák használják a számítógép adta új technikai lehetőségeket, bár van, aki sze­rint ez mindig gépiesebb lesz, mint az emberi kéz esetleges­ségeivel létrehozott mű. A színházi előadásokat, ki­állításokat beharangozó pla­kátok mellett olyanok is he­lyet kaptak, melyeken az al­kotó például a depresszió fel­ismeréséről, vagy a Föld megmentéséről beszél, látvá­nyos és gondolatébresztő képi világ segítségével. H. I. Gy. A munka nemesít, de mi biztosít? Kiszolgáltatott helyzetben vannak a munkavállalók Meghamisított, vagy egyáltalán nem létező munkaszerződések, túlórák, pótlékok, kötelezően biztosítandó szabadnapok tuda­tos figyelmen kívül hagyása: a munkaügyi helyzet megyénkben sem túl kedvező. Balul végződött esetek sora jelzi, hogy a mun­kavállalók meglehetősen kiszolgáltatott helyzetben vannak. KOMLÓ A komlói P. Józsefiét 1997 február elején egy több mint száz embert foglalkoztató, me- gyeszerte több könnyűipari üzemet működtető, komlói pos­tacímmel rendelkező kft. szer­ződtette csomagolói munka­körbe. A munkaszerződés lejá­rati ideje június 30-a volt. En­nek eltelte után P.-nét tovább foglalkoztatták, ám újabb határ­időt nem kötöttek ki, így a munkaviszonya határozatlan idejűvé vált. A hölgy december elején megbetegedett, azóta táppénzen van. Január elején kapott egy értesítést a munka- viszonya megszűnéséről. A határozatlan idejű munka- viszonyt táppénzidőszak alatt nem lehet fölbontani, így a kft. egyszerű, ám elég szerencsétlen trükkhöz folyamodott. A szer­ződést lefénymásolták, majd a megfelelő helyre, az eredeti - június 30-i - időpont helyére december 31-ét írtak. (Az írás­javító alkalmazása egyértel­műen látszik.) P. Józsefné ügyvédet foga­dott, majd következett a per. A munkaügyi bíróság előtt a felek egyezséget kötöttek. A munkál­tató vállalta, hogy munkabér­ként és végkielégítésként meg­határozott összeget kifizet a felperesnek. (Hogy a munkál­tató nem érezte tisztának a lel­kiismeretét, azt az bizonyítja, hogy a végkielégítés automati­kusan nem járt volna.) P. Józsefnét és családját azonban kellemetlen meglepe­tés érte: a kéthavi végkielégítés következtében két hónapig nem folyósítható számára a táppénz. P.-ék azt mondják, ha ezt tud­ják, nem mennek bele az egyezségbe. Adalék a történethez: a szóban forgó kft. bérezési gyakorlatával kapcsolatos bejelentés nyomán jelen­leg is folyó vizsgálatot indított a megyei munkaügyi felügyelőség. Sok munkavállaló nincsen tisztában jogaival, és rengete­gen vannak, akik saját érde­kükben, a kirúgástól való fé­lelmükben nem emelnek szót a törvénytelenségekkel szemben. Wágner Béla (képünkön), a Ba­ranya Megyei Munkabiztonsági és Munkaügyi Felügyelőség vezetőhelyettese lapunknak elmondta, amíg a munkáltató és a munkavállaló érdeke - rész­ben legalábbis - megegyezik, addig mindenki elégedett, de amikor szembe kerülnek, rög­tön előjönnek a hiányosságok, a problémák. A munkaszerződések hiánya mellett gyakori, hogy a külön­böző pótlékokról, a pihenőidő­ről, a szabadságról is hajlamos „megfeledkezni” a munkáltatók jelentős része. Hogy a munka­ügyi hiányosságok milyen ab­szurd szituációt eredményez­hetnek, arra jó példa, hogy a tegnapelőtti, sörgyári, halálos kimenetelű munkabaleset után, mivel munkaszerződés nem volt, s így alig tudtak valamit a szerencsétlenül járt emberről, kis híján egy másik családot ér­tesítettek. A felügyelőség az év első négy hónapjában megközelítő­leg két és fél millió forint mun­kaügyi bírságot szabott ki. N. F. Amire figyelni kell Bármit is diktáljon a munkavállaló és a munkáltató pillanatnyi érdeke, a munkaszerződést mindenképpen tanácsos megkötni. Ennek a fontos dokumentumnak a Hol?, a Mit?, és a Mennyi­ért? kérdésekre kell választ adnia. Az első kérdés azért fontos, mert mondjuk egy adott cégnek több településen is lehet üzeme. A második kérdésre adott válasz azért lényeges, mert a későb­biekben rengeteg munkajogi bonyodalom származhat abból, ha valakinek nincs meghatározva pontosan a munkaköre. A leg­fontosabb a harmadik: még a teljesítménybér szerint dolgozók szerződésén is fel kell tüntetni az alapbért. Hírcsatorna Újjáalakult Berkesden a lövészklub. Három évi szünet után, Szabó László oktató és Kocsándi Miklós képviselő kezdeményezé­sére újjáalakult a faluban a lövészklub. A csaknem húsz iskolás és felnőtt a múlt hét végén gyakorlatozott elő­ször légpuskával a kijelölt területen. (cs) A Dombay-tónál 112 mil­liméter csapadékot mért két hét alatt magánmeteoro­lógiai állomásán Vasvári Gyula. A rekord április 9-én született, amikor 41 milli­méter eső hullt. A két hét alatt Pécsvárad határában háromszor esett jég, kétszer pedig hó és hódara. (cs) Utcán lettek rosszul Pé­csett emberek az elmúlt két nap során, mivel a frontha­tás megviselte a szervezetü­ket. A mentők a Komlói és a Honvéd útról is vittek kór­házba a köztéren elájult em­bereket. (cs) Karambol a keresztező­désben. Pécsett a mohácsi úti kereszteződésben tegnap busz és kisautó ütközött. A buszjárat a szabályosan vá­rakozójárműnek ment neki. Az anyagi kár jelentős, személyi sérülés szeren­csére nem történt. (cs) Vízállások és vízhőfo­kok a Dunán és a Dráván. Mohács 352 cm, áradó, 11.0, Őrtilos -74 cm, apadó, 9.0, Barcs -62 cm, apadó, 12,5, Drávaszabolcs 76 cm, áradó, 9,8 fok. Jöhet az ár, mégis száraz lesz az út A tavaszi zöldár helyett évek óta aratásidőben vonul le na­gyobb mennyiségű víz a Dunán. Ilyenkor napokig nem köthet ki a komp a szigeti révben, s így áll az aratás is. MOHÁCS Hídpótló szerepet szántak a kompnak Mohácsnál, ám aki kénytelen igénybe venni ezt az átkelési lehetőséget, az joggal érzi úgy, hogy büntetett állam­polgár. Míg a hídon hazánkban mindenütt ingyen, bármikor le­het közlekedni, a kompon egyre többet kell fizetni, menetrend­hez igazodni, és az sem mind­egy, milyen az időjárás, no meg a vízállás. Sűrű ködben, viharos erejű szélben el sem indítják a járatot, de 700 centiméternél nagyobb víznél sem tudják ki­kötni a szigeti rámpánál. 728-as vízállásnál a gépkocsiknak al­váz-, a gyalogosoknak pedig lábmosás jár a jegyhez, hiszen a kikötőhöz vezető országúton „közlekedik” a Duna is.- Idén a köd néhány órás, a viharos erejű szél pedig leg­alább húsz óra kiesést okozott - tájékoztatott Tófalvi József, a Révhajózási Kft. ügyvezetője. - Az árhullám viszont nagy va­lószínűséggel megint aratás­időben ér el bennünket, mint ahogy az már több éve gyakor­lattá vált. Tavaly például júni­usban hét és fél napot állt a be­takarítás azoknál a szigeti és Bács megyei gazdaságoknál, ahonnan a mohácsi tárházba szállítják a gabonát, s ez nekik is, nekünk is jelentős veszteség.- A köd és a szél ellen nem sokat tehetünk, viszont az útko­rona magasításá­val a gondok egy része megol­dódna. Erre hoz­tunk létre több Bács megyei gazdálkodóval egy érdekközös­séget, és önerős támogatással a 20 milliós beru­házásra pályáza­tot adunk be. Reményeink sze­rint idén nyáron elkészülne az út­test megemelése - jövőre már bármikor jöhet a víz. B. M. Tavaly ekkora volt a víz fotó: Müller a. Dobozos, a bűnbánó kocsifeltörő Dobozos, vagyis Botlik Imre Francesco idén harmincegy éves. Eddig tizenhárom évet töltött börtönben, ebből négyet Auszt­riában, ahol elfogásuk közben a bűntársát lelőtték. A hét elején néhány órára elhagyhatta a pécsi fogdát, ahol újabb bünteté­sének kiszabását várja. A Gyárvárosban elkövetett gépkocsi­feltörések eseményeit rekonstruálta a rendőrség. A gyárvárosi történet 1990-ben kezdődött, amikor Dobozos és társa ellen huszonhét gépkocsi feltörése és egyéb bűncselek­mények miatt folytatott eljárást a rendőrség. A fiúk, hogy elke­rüljék az előzetest, begyógysze- reztek, és az első adandó alka­lommal megszöktek az ország­ból.- Mivel nem tudtak letartóz­tatni minket, elmentem szépen Harkányba, és ott megcsinál­tam még egy lopást. A nyitott kocsiból kikaptam egy autós­táskát, amiben negyvenhétezer forintot találtam. Akkor este a pécsi Saláta bárban vettem az egyik gengsztertől három gáz­sprayt, a Ledinán a társammal feltörtünk egy garázst és elhoz­tunk egy feltunningolt Ladát. Azzal mentünk el Budapestre, majd Szombathelyre. Holtig tartó ámokfutás A két fiú Búcsúnál, a zöld határon szökött át Ausztriába, az autót az erdőben hagyták. Az útvonalat Imre korábbi bör­tönbüntetése alatt hallotta az egyik elítélt társától.- Két órán belül átértünk a határon, de a túloldalon a csendőrök rögtön igazoltattak minket. Mondtam, hogy ma­gyar vendégmunkások va­gyunk, és itt van albérletünk, vigyenek minket haza, mert ott vannak a papírjaink. A falu kö­zepén egy sárga háznál aztán megállítottam őket, és amikor velem szemben álltak, lefújtam a két csendőrt és megszöktünk. Ezután körülbelül tíz autót nyi­tottam még fel a környéken. Az egyiket el akartuk lopni, de a tulajdonosa észrevett minket. Őt is lefújtam. A falu közepén aztán egy piros kocsi állta el az utunkat, és három ember, köz­tük egy karatés ugrott elénk. Itt is a spray mentett meg minket. Ezután egy hófehér Volkswa­gent loptunk el, és egy Bécs- Graz-Linz körút után indul­tunk volna Magyarország felé. Inkább itthon akartunk elbújni. Míg a két ámokfutó a visz- szautat kereste, a faluban fel­ismerték a lopott autót, és a rendőrség nagy erőkkel ül­dözni kezdte a két férfit. Az el­fogás közben Imre társa halá­los fejlövést kapott. A vizsgá­lat jogszerűnek ítélte a fegy­verhasználatot.-Majdnem egy órát feküd­tem mellette, és közben láttam, hogy már halott. Aztán levittek a fogdára, és a kihallgatás után másnap Eisenstadtba kerültem, ahol tíz hónapot töltöttem. In­nen Steinba vittek, összesen öt évet kaptam. A zárkatársam megtanított írógépelni, és há­rom éven keresztül mindennap tanított németül is. Az ottani polgármester 1995 decembe­rében egyéni kegyelmet adott, így kerültem haza Magyaror­szágra. Tizenkettőezer-hat- százhuszonnégy schillinggel szabadultam. Kezdődik minden elölről- Egy darabig Dunaújváros­ban laktam, onnan Pécsre jöt­tem a húgomhoz. Itt nagyon rosszak voltak a körülmények. A vasazás sem ment, mert mindenki lopott mindent, amit csak lehetett. Betanított sza­kács vagyok, de munkát sem találtam. Az öcsémmel Pécsen, az Universitas utcai parkoló­ban tavaly kivettünk egy ka­mionból 14 karton műszaki árut. Az öcsém közben lerakta a szinyóját, vagyis a hígítós zacskóját, mert ő közben szi- pózott is. Mivel nem találta, gyufát gyújtott. Pillanatok alatt berobbant az egész kamion, és másnap reggelre teljesen le­égett. Ezen kívül van még a Lila Akác betörésem és egy múzeumbetörésem. Öt autó feltörésével is vádolnak. Ti­zenegy napja fogtak meg és tartóztattak le újból. Botlik Imre ellen jelenleg három bírósági eljárás folyik. A rá váró halmazati büntetés öt-hat év, legalább is ő erre számít. Dobozos - a legtöbben így ismerik - vállalja a nyilvá­nosságot, és a rá váró éveket is.-Valahol be kell fejezni. Találtam egy asszonyt, akit tényleg nagyon szeretek. Har­mincegy éves vagyok, és eddig tizenhárom évet ültem börtön­ben. Harmincöt körül szabadu­lok majd. Valahol meg kell állnia az embernek. S. G.

Next

/
Thumbnails
Contents